• Cvd
    #2263
    Akkorra ment előre amikor Derek még nem jött vissza a jelenbe, és Kyle-t sem küldte még vissza '84-be, hogy bekövetkezzenek a T1-ben történtek. Normális esetben ekkorra John már az ellenállás vezetője és mindenki ismeri (bár a Reese testvérek akkor sem tudják hogy a rokonai), most viszont átugrotta azt az időt amikor vezetővé válik, így senki nem ismeri, nem ő az ellenállás vezetője. Derek sem ismeri mert csak ezután fog visszajönni a jelenbe ahol találkoznak majd, Kyle-lal meg soha nem is találkoztak. "Cameron" a kutyával meg nem Cameron, hanem az az Allison Young (ha jól emlékszema nevére) nevű ember, akit egy korábbi részben már láthattunk a terminatorok fogságában. Vagyis valamikor az évadzáró utáni időben elkapnak a Terminatorok, róla mintázzák Cameront, akit viszont elkapnak az ellenállók és átprogramozzák John kísérőjévé.
    A vörös hajú csaj meg tényleg az aki a tengeralattjárón volt, habár ott nem ő tette fel a kérdést, hanem tőle kérdezték. Az évadzáróban azért teszi fel ő, mert ezzel azonosítja magát Cameron előtt. Ő ugyanis tisztában van a kérdés történetével, és így beazonosítja a T1000-est, és rajta keresztől John Henry-t mint lehetséges szövetségest.