• Kromak
    #88
    Nem értem az egészet! Hogy küldenénk fel egy 20tonnás hajót (esetleg egy kisebbet, ami majd megfog egy megfelelő tömegű aszteroidát, vagy több kisebbet, amikből egy nagyot rakunk össze), ami majd elmászik X idő alatt az aszteroidához, ráakaszkodik majd, másfél évig vontatja (honnan lesz hozzá üzemanyaga?), és ehhez szerintetek mikor kellene észlelni az űrkavicsot?
    Miért nem daraboljuk fel pici darabokra távolról inkább, felmelegíthetnénk koncentrált nagyfrekvenciás rádióhullámokkal és/vagy lézerrel, amitől a lekötött gázok távoznának belőle, szerencsés esetben szét is vethetnék. A továbbiakban meg erős hőingadozást kellene létrehozni, ami szét tördelné, mint a sivatagban a sziklákat, és végül egy nagy rakás homok és kavics csapódna a légkörnek, amit az már el tudna égetni, noha a tömege nagyjából ugyanakkora lenne mint a kezdeti aszteroidának, csak mivel a felülete sokkal nagyobb ezért a súrlódás már elvégezné rajta az áldásos munkáját. És ehhez nem kell semmiféle hajót felküldeni, ami az oda vagy a visszaúton el is romolhatna a folyamatos intenzív igénybevételtől.