Agykontrollról mindent ide!
  • HUmanEmber41st
    #346
    Az Agykontroll tanfolyam negyedik napjának délutánján van egy gyakorlati "vizsga".
    Ekkor egy olyan emberrel kell leülni "esettanulmányra", akit soha nem láttál még.
    Ő és a társa (akik sosem látták még egymást) szépen "alfába mennek" és számukra teljesen idegen, sosem látott emberekről beszélnek: elmondják jellemző tulajdonságaikat, (haj, szem színe, egészségi helyzet itt-fáj-ott fáj, életkor stb).
    Ez az esettanulmány működő dolog, egy időben én is elég sokat csináltam. Bár mostanában kijöttem a gyakorlatból, ez olyan, mit a biciklizés, nem lehet elfelejteni.

    Mikor én voltam a Silva-féle Agykontroll tanfolyamon, és D. László elmondta, mit fogunk most csinálni, a hitetlenkedés olyan hangzavara tört ki..:D Najó, persze, hát ilyen hülyeséget stb..:D A "vizsga" után (mert 3 személyt kell "megnézni") arra a kérdésre, h ki találta el mind a 3-at, a jelenlévő 2 ezer ember közül a ~75%-a feltette a kezét...
    Ha nem garantálná az eredményeket, ha az emberek nagyon nagy többsége úgy jönne ki az Agykontroll tanfolyamokról, h ez átverés, nem működik, hazudnak, már rég vége lenne, sőt el sem tudott volna indulni "világhódító útjára".
    Természetesen a "vérmaterialista" beállítottságú embereknél is működik, ha őszintén érdeklődik ( vagy tudományos igénnyel), de azok, akik csak az ismerőseik unszolására mennek el, és ő maga igazából nem érdeklődik a téma iránt, neki nem is fog olyan lelkesítően sikerülni, mint annak, aki szívvel-lélekkel csinálja.

    A hypnosis (bár nem kérdezted) teljesen más dolog, ott a hypnotizőr veszi át a tested felett az irányítást. Sok kísérletet csináltak, égési-fagyási sebeket idéztek elő puszta szavakkal. Voltam is egy orosz hypnotizőr műsorán. A műsor elején egy kis "játékkal" kiválasztotta az alanyokat, majd a színpadon mindenféle hülyeségre vette rá őket (nem voltak beépített emberek, látásból ismertem mind őket) hogy strandon vannak, ússzanak, meg h kutyák és ugassanak, stb.