• Del Bosque
    #649
    Akkor egy kis tájékoztatás még az Indulás előtt:
    Dióhéjban a kezdetekről, és a legfontosabb változásokról:
    - Magic11 után visszatérünk a gyökerekhez, amint a Facebook alapján is tapasztaltátok, a játékot újra Focigurunak fogják hívni
    - Az első időszakban, míg az esetleg rendszerben megtalálható bugokat, hibákat esetleg javaslataitokat ki nem javítjuk, csak teszfordulókat rendezünk, az értük járó jutalmat utólag törölni fogjuk
    - Új designt kapott az oldal, a régi fekete színű már több, mint 3 éves volt, úgy éreztük, h ideje váltani, reméljük elnyeri a tetszéseteket nektek is.
    - A játékmenetet próbáltuk egyszerűsíteni, és még egyértelműbbé tenni. A régieknek lehet egy picit szokatlan lesz, de reméljük, h nem okoz ez gondot.
    - Változott, hogy mostantól nem fordulókba kell benevezni, hanem Versenyekbe.
    - Ami a versenyeket illeti, reméljük örültök annak a "változásnak", hogy a szakaszversenyek visszakerülnek a Fociguru. Az indulásnál még nem lesz kész ez a játéklehetőség, de a későbbiek folyamán pótolni fogjuk ezt a hiányosságot
    - Az is fontos változás, hogy úgy átalakítottuk a versenyek és ranglisták közötti kapcsolatot, hogy az elmaradt meccsek pótlását be tudjuk várni. Nem lesz olyan sok 0 pontos játékos egy-egy fordulóban, és törölni sem kell fordulót.
    - A korábbi fórum rendszert megszüntettük, úgy gondoltuk érdemes haladni a korral, ezentúl a Facebook Fociguru profiljában tudunk csevegni egymással, de az oldalon is látszódik, h éppen miről folyik a diskurzus. Lájkoljatok minket ezerrel! :-)
    - Sajnálatos módon, de az ajándékpontrendszer, a VIP szolgáltatások megszűnnek.
    - Lesznek még olyan funkciók amelyek nem fognak az oldal indulásakor működni, igyekszünk ezeket a funkciókat is minél hamarabb beépíteni.

    Hamarosan értesítünk majd valamennyi regisztrált menedzsert e-mailen keresztül.