• Istencsászár
    #823
    HIVATALOS: Alonso elhagyta a McLarent!

    Amint arra számítani lehetett pénteken a McLaren-Mercedes hivatalosan is bejelentette, hogy közös megegyezéssel felbontja Fernando Alonso eredetileg 2009 végéig szóló szerződését a csapattal.

    „Miután Fernando Alonso és a McLaren tárgyalt egymással megállapodtunk abban, hogy mindkét fél legjobb érdeke az, ha befejezzük ezt a kapcsolatot. Korábban azért nem tárgyaltunk erről a kölcsönös megegyezésen alapuló szakításról, mert úgy gondoltuk, hogy a világbajnoki címért folytatott harc kellős közepén ez Fernandót komolyan zavarná. Mindkét fél úgy gondolja, hogy ez volt a legjobb döntés." - áll a wokingi csapat közleményében.

    Fernando Alonso így kommentálta a szerződésbontást: „Már kisfiúként mindig arról álmodtam, hogy a McLarennél fogok versenyezni, de az életben néha nem működnek a dolgok. Továbbra is úgy gondolom, hogy a McLaren egy nagyszerű csapat. Igen, a szezon során megvoltak a jó és rossz pillanataink, amelyek mindannyiunk számára extra kihívást jelentettek. Nem titok, hogy sohasem éreztem igazán otthon magam ennél a csapatnál. Tudom, hogy mindig voltak szóbeszédek kivételezésről és a pillanat hevében az emberek sok mindent mondtak, de végeredményben mindig ugyanolyan esélyt kaptam a győzelemre, mint a csapattársam."

    Ron Dennis: „A Vodafone McLaren-Mercedesnél mindenki - különösen a csapat spanyol partnerei, a Banco Santander és a Mutua Madrileña minden jót kíván Fernandónak a jövőre. Nagyszerű versenyző, de valamilyen oknál fogva a Vodafone McLaren-Mercedes és Fernando kapcsolata nem működött és végül eljutottunk arra a pontra, amikor egyikünk sem látott módot a folytatásra. Mindannyian úgy gondoljuk, hogy a szakítás a legjobb döntés és mostantól a 2008-as világbajnokságra koncentrálunk."