• Istencsászár
    #569
    Räikkönen kicsúszásán bosszankodik


    A második rajtkockából indulva csupán az ötödik helyen intették le a Brazil Nagydíjon Kimi Räikkönent, s az utolsó McLaren-es versenyét teljesítő finnt különösen az bosszantja, hogy saját hibájából a hajrában Michael Schumacher is megelőzte. "Nagyon nehéz versenyen vagyok túl" - nyilatkozta Räikkönen a célba érés után. Kifejtette: "Az autó nehezen vezethető volt, a tapadás hiányával küzdöttem. Az egyenesekben nem voltam elég gyors, így nem igazán tudtam megelőzni a lassabb versenyzőket sem. A verseny vége felé kicsúsztam, ami lehetővé tette, hogy Michael Schumacher utolérjen, és minden igyekezetem ellenére nem sikerült magam mögött tartanom. Mivel ez az utolsó versenyem a Team McLaren Mercedes színeiben, szeretnék köszönetet mondani a csapat minden tagjának az elmúlt öt évben nyújtott támogatásért."

    Ron Dennis búcsúzásképp jókívánságait fejezte ki a Ferrarihoz igazoló Räikkönennek, ám a McLaren csapatfőnöke máris a 2007-re koncentrál. "A legjobbakat kívánom Kiminek a továbbiakban, de mi természetesen azért fogunk küzdeni, hogy legyőzzük őt. A következő szezon már holnap elkezdődik. Gratulálok Fernando (Alonsónak) a világbajnoki címvédéshez. Keményen fogunk dolgozni, hogy jövőre esélyt adjunk neki az ismétléshez" - fogalmazott. A gárda másik pilótája, Pedro de la Rosa nyolcadik lett Interlagosban. A csalódott spanyol elmondta: "Egy kiállásos stratégiát alkalmaztam, ami túlságosan megterhelőnek bizonyult a gumik számára. Emiatt képtelen voltam igazán küzdeni, de legalább szereztem egy pontot a csapatnak."


    Viszlát Kimi, gyere Hamilton