• Istencsászár
    #455
    Häkkinen: Kimi maradjon a McLarennél

    A McLaren-Mercedes versenyzője, Kimi Räikkönen még nem döntötte el, hogy az Ezüstnyilaknál vagy egy másik csapatnál folytatja Formula-1-es pályafutását. Mika Häkkinen két világbajnoki címet szerzett a McLaren színeiben, ezért azt tanácsolja honfitársának, hogy maradjon jelenlegi munkaadójánál.

    "Amikor a Formula-1-ben versenyeztem úgy döntöttem, hogy maradok a McLarennnél. Sok-sok évet töltöttem el ott, és két bajnoki címet szereztem. Voltak jobb és rosszabb napok, ahogyan közepesek is – tehát mindenféle." – jelentette ki a DTM versenyzője.

    "Kifizetődő volt együtt harcolni a csapattal, motiválni őket egészen addig, amíg nem értük el a kívánt eredményt. A Formula-1-ben kitartónak kell lenni. Nem jó két-három évet várni, majd hibás döntést hozni. Motiválni kell a csapatot. Ha Kimi helyében lennénk, maradnék a csapatnál, mert a McLaren minden szempontból egy fantasztikus istálló."