• Istencsászár
    #435
    Haug: A McLarennek még egy kis időre van szüksége

    A Mercedes-Benz motorsport igazgatója, Norbert Haug szerint a McLaren csapatnak szüksége van még egy kis időre ahhoz, hogy a győzelem elérhetővé váljon.

    A rendkívül komoly múlttal rendelkező csapatnak nem indult jól az idei szezon, hiszen a teszteken még rekordszámú motorproblémákkal küszködtek, és bár ezeket nagyrész sikerült kiküszöbölniük, győzni eleddig nem sikerült nekik.

    „Van még min dolgoznunk azért, hogy olyan versenyképesek legyünk, mint tavaly. Idén nyolc versenyünk volt, és ötször álltunk a dobogón, nem kérdés tehát, hogy versenyképesek lehetünk" -mondta Haug a Kanadai nagydíjra készülvén.

    „A győzelemhez szükséges fejlődés nem megy egyik napról a másikra, de úgy gondolom, hogy belátható időn belül megtesszük a szükséges lépéseket."

    Kimi Raikkönen az utóbbi két futamon láthatóan sokkal közelebb volt az élmenőkhöz, mint az idény korai szakaszában. Monacóban valóban komoly esélye volt a győzelemre, ám a technika közbeszólt. A legutóbbi versenyen, Angliában pedig a második helyre kvalifikálta magát, és bár ezt a helyét végül elvesztette Schumacherrel szemben, az autó valóban fejlődni látszik.