• takibalint
    #6519
    Maurizio Zamparini úgy szúrt oda José Mourinhónak, hogy közben meg sem említette az Inter portugál edzőjének a nevét.

    A Palermo elnöke ezt egyszerűen Claudio Ranieri magasztalásával érte el. Mint ismert, a szakember vezetésével a Roma a kiesőzónából a második helyre jött fel, és hét fordulóval a vége előtt már csak egy pont a hátránya az Interrel szemben.

    „Az Inter a legerősebb csapat a Serie A-ban, és ha Ranieri ülne a kispadján, akkor 15 pontos előnnyel vezetné a tabellát" – nyilatkozta Zamparini a Sky Sport 24-nak.

    A szicíliai csapat első embere azt is újra elmondta, hogy nem válnak meg legértékesebb játékosaiktól.

    „Nem adom el gyémántjainkat. Nem igaz, hogy a Juve közel állna Kjaer megszerzéséhez. Megismétlem, legjobbjaink közül senki sem távozik. Pastore és Hernández sem eladó, mivel néhány év múlva 35-50 millió eurót érnek majd egyenként" – jelezte Zamparini, hogy hosszú távon gondolkodik.

    A Palermo jelenleg a negyedik helyen áll az olasz bajnokságban, tehát nagy esélye van rá, hogy a következő idényben elinduljon a Bajnokok Ligája selejtezőjében.