Eszmecsere a LEHETSÉGES harmadik világháborúról, mely lehet egyben atomháború is.
-
#628
Oksa!
Leáldozóban az USA ragyogása, vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy eltűnőben a mérhetetlen előnye. Hogy kik is próbálnak feltörni mellé: Oroszország, aki vissza akarja kapni régi hatalmát és befolyását; Kína, aki gazdasági fejlődését és politikai hatalmát próbálja meg lakosságarányosan prezentálni; India, aki jobbára csak egy nagy valami ott Ázsiában, és sosem lesz igazi nagyhatalom, de azért próbál a "kínai" csoda mentén mozogni; Japán, aki talán kezdhet önmagával valamit, ha még most belehúz; no és természetesen az örök első, Európa, aki fejlődik, s alakul.
Az USA akkor veszítette el igazi jelentőségét, mikor csorba esett tekintélyén, s mikor a megdonálcizmus már nem volt annyira hívogató eszme a Világ népei számára. Mikor a rendszerváltást követően az USA egyedül maradt a Világ dobogóján, s a második és harmadik helyet senki sem bitorolta mellette, elveszette azt a célt, amit még az '40-'50-es években kapott az akkori, igazán nagy vezetőitől.
Az Amerikai Egyesült Államok mára egy hitelét veszített és a régi erőt új eszközökkel megtartani igyekvő állammá vált. A kétpólusú világrend alatt az USA egyre jobban az anyagi javak felé sodródott. Értékrendje és a jellegét meghatározó vonalak eltűntek, háttérbe szorultak. Az iraki háború és az állandó bírálat tovább csökkentette népszerűségét. A 2001-es terrortámadással sikerült szolidaritást és együttérzést kiváltania számtalan állam részéről, de ez hamar megszűnt Irak miatt. Sokan azon az állásponton vannak, hogy az USA nem pusztán az olajért, vagy a tömegpusztító fegyverek miatt vette célba Saddam Hussein diktatúráját, hanem ereje demonstrációjának eszközéül használta fel. Az új cél immár egyértelmű: megtartani a feltörekvőkkel szemben az előnyt. És ha gazdasági vagy katonai téren egyre jobban beérik a különböző térségek, a félelem és az erőszakkal megszerzett tekintély megmarad.
A ma számításba jöhető USA-ellenfelek az Európai Unió, Kína és Oroszország. A háttérben még ott van Japán és India, valamint Latin-Amerika.
Az Európai Unió gazdasági potenciálja nem megkérdőjelezhető. Erős és stabil gazdasága megfelelő alap arra, hogy egy erős és hatékony, de az USA és a NATO-tól független haderőt hozzon létre. Próbálkozás van - számtalan, azonban a formálódó politika lomha és lassú - mint az EU jelenleg. Külön-külön az európai államok ugyan modern és hatékony haderővel rendelkezik, de még Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság sem képes egymaga felvenni a versenyt olyan államokkal, mint Oroszország, vagy akár az USA, s most már egyre inkább Kína. Ha az európaiak összefognak, sokra vihetik. Előnyük ráadásul, hogy a Világban nem olyan kép alakult ki Európáról, mint az USA-ról. Nem törtetőnek és mindenkiben az ellenfélt látó országot látják benne, hanem egy olyan Európai Uniót látnak, mely kompromisszumokra és megoldásokra törekszik.
Számtalan bírálat és támadás éri Oroszországot az "energiafegyver" miatt. Russia erős és hatalmas állam, azonban a néha a szovjet időkből megmaradt hadereje veszélyesen elavult eszközöket alkalmaz. Azonban a magas piaci árak miatt az orosz export hatalmas vagyont eredményez. Ugyan a bevétel jelentős, de ez nem a társadalmi munkából származik. Sokan említik Oroszországot és Kínát, mint a fejlődés legdinamikusabb államait, de sokan elfelejtik a színfalak mögött megbúvó dolgokat. Oroszország beteg és öregedő társadalommal bír. Az AIDS itt az egyik legmagasabb, mintegy 1.3 millió a fertőzöttek az aránya, s ez a szám évi 8-10%-kal nő. Az elöregedő társadalom pedig a legsúlyosabban érinti és fogja érinteni Oroszországot. Itt tényleg igaz az, hogy csak kínai bevándorlókkal tudják majd fenntartani z igazi, nem olaj- és gázexportból származó gazdaságot.
Kína okozza a legnagyobb gondot az USA-nak. Az Egyesült Államok már évtizedek óta védelmezi, s kiáll Tajvan mellett, melyet Kína saját részének tekint, a Világ viszont önálló államnak, így az USA is. Tajvan ugyan csak töredéke a kínai terület méretének (35 ezer km2 a kínai 9 millióhoz képest), mégis erős haderőben rejlik a státuszának garanciája. Az amerikai szövetségeséhez hasonlóan, aki az iraki háború gyors győzelmét a légierőnek köszönheti, Tajvan is jelentős légi haderőt ural, melynek előnyét Kína is felismerte. A hatalmas ázsiai ország bele is kezdett a modern fegyverek gyártásába, s ha így folytatja, 10 év sem kell, hogy beérje az USA-t. S mint tudjuk, az az erős állam, melynek a légiereje is erős. Hiába van Kínának milliós hadereje, ha nem párosul mellé légi- és tengeri potenciál. Kína közel 8-szor akkora hadsereggel rendelkezik, mint Tajvan, de a minőségi különbség egyértelműen Tajvannak kedvez, igaz, már egyre kevésbé. Kína elsősorban orosz technikát alkalmaz. Katonai célokra fordított költségvetése az utóbbi 15 évben 35 milliárd USD-re nőtt, 4 milliárdról.
Samuel P. Huntington. „A civilizációk összecsapása” (Samuel P. Huntington The Clash of Civilizations) című könyvében felvázolja, mi is történik. A teória szerint Kína támadást intéz Tajvan ellen, melybe beavatkozik az USA. Kína, hogy fedezze kiadásait, szövetkezik a közel-keleti államokkal, s bevonul Szibériába. Az USA felajánlja segítségét Oroszországnak. Eközben Görögország és Bulgária támadást intéz Törökország ellen, ahol katonai hatalomátvétel történik. Csak pár lépés kell ahhoz, hogy a Világ hadban álljon. A végét tudjuk: a háborúnak nincs nyertese. Ha Amerika támad, akkor azt úgy kell tennie, hogy méltó legyen az amerikai szellemhez, vagyis erős és hatékony támadás. S mit tehet Kína? Válaszcsapást mér az USA-ra, elpusztítva annak városait.
Csakhogy a mostani világrend megváltozott az 1997-es teóriához képest. Kína egyre inkább szövetségre lel Oroszországban, mait csak fokoz, hogy az USA kiszámítatlan és merőben opportunista!
Oda húz, ahova érdekei rángatják. Tette ezt anno szeptember 11.-e után is, amikor megtörtént a nagy Putyin-Bush összeborulás, s Washington kijelentette, Csecsenföld Moszkva belügye.
Amerika fokozódó beérése egyértelműen a tehetetlenség számlájára írható. A liberális demokráciák között nem történik katonai összecsapás, hisz ez idegen egy demokratikus államtól. Ugyanakkor Kína nem demokratikus, s Oroszország is hajlik egy autoriter rendszer felé.
Vajon mit diktál az amerikai érdek? Feladja Tajvant, ha érdekei, és a megerősödött Kína úgy kívánja? Hiszen tudjuk, az USA csak addig a szabadság harcosa, míg az nem veszélyezteti a gazdaságát, és egy katonai összecsapás Kína és az USA között mindkettőt a vesztesek sorába helyezné át. Csakhogy Kínában diktatúra és 900 milliós szegénység van, míg az USA-ban jólét és demokrácia. Engedni az elvakultnak és felhagyni az elvekkel, vagy szembeszállni a „gonosszal”, és nyomorba taszítani a Világ felét? A döntés Amerikán múlik, és a problémák itt kezdődnek…