Szakad az eső, csillognak a tócsák
S a kóbor kutya-hadak összefognak ellenem.
A fények is, most szomorúak és ócskák,
Ohh, Szerelem miért nem vagy ilyenker velem?

Lázas, űzött vadak fűtik a hideg utcát,
Olyanok mint én: hontalan és sebes lelkek.
Szívem mélyén egy halk vágy suhan át:
Ohh, Szerelem ilyenkor is hiába kérlellek.

Elkábítva az éj fájó levegője által
Egy halom fűben megbotlok esetlenül és bénán.
Tudom, két szemed most sem láthat,
De én csak téged óhajtlak halkan, némán...