* * *

Geneviève előrelépett – ahogy ott állt, meg lehetett volna mintázni róla az érett és tapasztalt, de végtelenül magabiztos harcos szobrát. Maricnak, ahogy ránézett, az jutott eszébe, hogy talán ilyen lenne Rowan, ha megéri ezt a kort. Persze Rowan sosem lett volna képes arra, hogy ilyen merev és rideg, ennyire közömbös maradjon; ő csupaszív nő volt, mindig törődött az országával, és amikor alkalma nyílt rá, mindig kifejezte a fiúk iránti szeretetét. Rowan szeretett királynő lenni, szeretett anya lenni – ezeket a szerepköröket sokkal jobban kedvelte, mint a harcosét.

Maric, ahogy tűnődve a fehér hajú Őrzőre nézett, megállapította, hogy nem is Rowanre, inkább Longhainre hasonlít.

– Meggondoltad magad, Maric király? – kérdezte Geneviève olyan hangon, mintha úgy gondolná, csakis ez lehet az egyetlen magyarázata, hogy visszahívták őket.

– Nem – felelt Maric zord mosollyal, de a szigorú tekintetű nőn látszott, nem fogadja el a választ. – Ha sikerül úgy intézni, hogy senki sem szerez tudomást a dologról, ha titokban tudjuk tartani, akkor veletek megyek. Loghain itt marad. Vagy esetleg meggondoltátok magatokat?

Geneviève habozás nélkül megrázta a fejét.

– Nem. Gyorsan kell cselekednünk, és biztosra veszem, semmi olyasmit nem mondhatok, amivel világosabbá tehetem előtted, milyen nagy kockázatot vállalsz.

– Jól van. – Maric felállt, és elindult a nő felé. Geneviève-en látszott, hogy kényelmetlenül érzi magát. – Nos, akkor kezdjük azzal, hogy mostantól mellőzöd a „király” megszólítást. Elhiheted, nekem is éppúgy elegem van belőle, mint neked.

– Ahogy kívánod… Maric. – A nő halványan elmosolyodott, és udvariasan meghajtotta a fejét.

Talán mégse hasonlít annyira Loghainre, mint gondoltam – futott át Maric agyán.

– Kérlek – folytatta Geneviève –, engedd meg, hogy az egyik emberemet melléd rendeljem. Vigyázni fog rád, ügyel a biztonságodra, és gondoskodik rólad.

– Ha feltétlenül szükségesnek tartod, legyen így.

Geneviève a fiatalemberre nézett, akit korábban már bemutatott a királynak, aki elkövette azt a bizonyos bűncselekményt. A férfi bőre sötétebb volt, mint a társaié. Lehet, hogy rivaini vérből származik?

A fiatalember elhúzta a száját, és kelletlenül lépett előrébb, de Geneviève figyelmeztető pillantására összekapta magát. Amikor a parancsnok mellé ért, úgy sóhajtott fel, mintha valamilyen óriási, teljesíthetetlen feladatot bíztak volna rá.

Ez aztán nem színlel – gondolta Maric. – Bárhol is találtak rá a Szürke Őrzők, azon a helyen hozzászokott, hogy minden gondolatát, minden érzését kifejezésre juttassa. Maric a királyi udvarban töltött hosszú évek után üdítőnek találta, hogy éppen ilyen kísérőt kap.

– Úgy érted, nekem kell ürítenem az ágytálát, és nekem kell elkészítenem az ételét?

– Ha ezt kívánja tőled, ezt kell tenned. – Geneviève elégedetten mosolygott az elkedvetlenedő fiatalemberre. – Tekintsd úgy, hogy ez a büntetésed. Ha nem bizonyulsz hasznosnak a király szolgálatában, még mindig dönthet úgy, hogy börtönbe hajít, miután visszatértünk.

Duncan kétségbeesetten nézett Maricra; tekintete könyörgő volt, mintha ezt gondolta volna: „Kérlek, ne kívánd, hogy én tisztogassam az éjjeliedényedet!” Maric kis híján felnevetett, de sikerült megőriznie komolyságát. Egyébként nem értette, hogy a fiú mitől retteg – az Alsó Utakon nincs túl sok éjjeliedény. Nem üdülni megyünk…

– Engedd meg, hogy bemutassam a többieket – folytatta Geneviève. – Ez itt Kell, a hadnagyom. Különleges képességgel rendelkezik: kiválóan érzékeli a mélyszörnyek jelenlétét. Az Alsó Utakon ő lesz a nyomkeresőnk.

Az előrelépő csuklyás férfi szeme hihetetlenül világos volt; Maric még nem látott ehhez a szempárhoz hasonlót. Az arca komor volt, mozgása elárulta, pontosan tudja, mit és miért tesz. Bőrruhája és a hátára vetett hosszúíj láttán Maric megállapította, hogy amolyan vadászféle lehet.

Kell udvariasan meghajtotta a fejét, de nem szólalt meg.

– Ez itt Utha. Ő a Néma Nővérek közül került hozzánk. Nem tud beszélni veled, de a legtöbben megértjük a jelzéseit.

Ezúttal a törpe asszony lépett ki a sorból. Egyszerű, barna ruhát viselt, erre húzta fel a Szürke Őrzők jellegzetes tunikáját. Rézszínű haját hosszú, büszke copfba fonta, ami majdnem a háta közepéig leért. Maric nem látott nála fegyvert.

Maricnak eszébe jutott, valahol azt hallotta, hogy a Néma Nővérek a puszta kezükkel harcolnak. Vajon tényleg így van? Utha alacsony volt ugyan, de elég izmosnak és erősnek látszott ahhoz, hogy Maricnak – fegyverek ide, fegyverek oda – ne legyen kedve összeakaszkodni vele.

– Ez a két úriember Julien és Nicolas. Ők már majdnem olyan régen a Rendünk tagjai, mint én magam.

Két magas férfi lépett előre. Mindketten ugyanolyan vértet viseltek, mint Geneviève. Mindkettejüknek vastag, az orlesiai divat szerint nyírt bajusza volt, de hasonlóságuk ezzel véget is ért. Julien egészen rövidre nyíratta sötétbarna haját, dús bajszához rövid szakáll tartozott. Visszafogottan, kimérten viselkedett, de a tekintete kifejező volt. Kurta biccentéssel üdvözölte Maricot. Társa, Nicolas haja szőke volt, és majdnem a válláig ért. Ő nem viselt említésre méltó szakállt. Szívélyesen megragadta Maric kezét, lelkesen megrázta, és közben jókedvűen vigyorgott.

Julien egy pallost szíjazott a hátára, ami majdnem akkora volt, mint ő maga. Nicolas fémtövises buzogányt akasztott az övére, a hátára erősített, hatalmas pajzsot egy griff-szimbólum díszítette. Mindketten az olyan harcosok csendes magabiztosságával mozogtak, akik már számtalanszor használták fegyverüket.

– Ez pedig itt Fiona, akit alig több mint egy éve a monsimmardi Máguskör tagjai közül választottunk be magunk közé.

Az elf nő láncinget és kék szoknyát viselt, kezében egy fehér botot tartott. Ha nincs nála a jellegzetes bot, Maric nem is vette volna észre rajta, hogy a mágiatudók közé tartozik. Azon mágusok, akikkel találkozott, inkább Remille főmágushoz hasonlítottak: férfiak voltak, és nagyjából azonos külsővel rendelkeztek. Fiona elf volt, nő, és ráadásul csinos is – Maric annak ellenére szépnek találta, hogy a nő meglehetősen hűvös pillantásokat vetett rá alig észrevehető, vékony szemöldöke alól.

Váratlanul megjelent Remille főmágus. A jelek szerint zavarban volt: miközben néhányszor meghajolt Maric előtt, idegesen markolászta sárga köpenyét.

– Bocsánatodat kérem, felség, de elérkezett az idő. A lehető leghamarabb el kell indulnunk a Kinloch erődbe.

Geneviève bólintott.

– A Kör felajánlotta, hogy mielőtt elindulunk az Alsó Utakon, mágikus segítséget kapunk. Nagyon kevés időnk van, ezért úgy gondolom, ez most hasznos lehet.

– Miért van kevés időnk? – kérdezte Maric.

– Még sosem hallottunk olyan esetről, hogy a mélyszörnyek életben hagyták a karmaik közé került Szürke Őrzőket. – A nő elgondolkodott, tekintete egy pillanatra a távolba révedt, de hirtelen megrázta magát, és elindult a terem végében lévő ajtó felé. Maric követte, a többiek sorba Rendeződve mentek utána. – Az a tény, hogy a fogságba esett Őrző még életben van, már önmagában figyelemre méltó, és arra utal, hogy valami szokatlan dolog történik. Utol kell érnünk a foglyot, mielőtt leveszik az Alsó Utak mélyére, mielőtt széles körben ismertté válik a tudás, amit kicsikarnak belőle.Persze ez a tény bizonyos körökben feszültséget eredményezett. Voltak olyan országok, ahol úgy tartották, a Szürke Őrzők rendje már idejétmúlt szervezet, semmi szükség sincs rá. Ezeken a helyeken csak ímmel-ámmal adták meg a hagyomány szerinti tiszteletet az Őrzőknek, sőt, voltak olyan városok is, ahol nyíltan megvetették a Szürkéket. A Rendnek az utóbbi időben már alig maradt néhány tagja, de abban senki sem kételkedett, hogy ez a maréknyi harcos bámulatos képességekkel rendelkezik....

– Lenne egy kérdésem – mondta Maric.

– Ha tudok, válaszolok rá.

– Egészen pontosan kit keresünk?

Geneviève megtorpant az ajtó előtt, és Maric felé fordult. Látszott rajta a tétovaság – valószínűleg azon tanakodott, mit és mennyit árulhat el a férfinak. Maric arra gondolt, ha már vállalta, hogy elmegy az Őrzőkkel Thedas legveszélyesebb részére, a Szürkék talán megbíznak benne annyira, hogy felfedik előtte néhány titkukat. Biztosra vette, hogy Loghainnek legalább egy valamiben igaza volt: abban, hogy a Rendnek megvannak a saját tervei.

– A neve Bregan – mondta Geneviève kurtán. – A fivérem