Élet egy másik dimenzióban
-
#733
Nincs ki vagy mi aki vagy ami ezt tapasztalja, mert egy önlényegű dolog sincs.
Tapasztalás csak akkor lehetséges, ha bármivel azonosítod magad, enélkül nincs nincs se tudat se más.
Nincsenek anyagi, vagy nem anyagi dolgok, sem anyag felett állók.
A tudat a tartamával együtt jelenik meg, és múlik el, ezeket szétválasztani nem lehet.
A következő kérdésedet nem igazán értettem. Hogy minél feltételezünk többet, és mi az amiről csak feltételezzük, hogy tudjuk.
Az üresség nem tapasztalható dolog, mert nincs tapasztalt, és nincs ki tapasztal. Nincs kívül és nincs belül. A sunyata (a dolgok valódi üresség természete) minden mástól, mint saját magától üres.
Ezzel szemben áll a hétköznapi tapasztalat, mikor a tapasztalások jelen vannak.
Az üresség nem semmit jelent. A dolgok ugyanúgy jelenvannak csak okság nélkül.
Látom ezt Te is érted.
Az, hogy Te tapasztalnál ebben az ürességben, hogy valami végső lényeg tapasztalna, amit elnevezel tudatnak elég vad spekuláció. Sokkal inkább feltárul a dolgok lényegtelensége, önlényeg nélkülisége. És ilyen a természete minden dolognak az érzékszervektől, a tudatig mindennek. Nem anyagi, és nem nem-anyagi.
Minden dolgot a ragaszkodás szül. Ragaszkodás valamiféle lényegiséghez, ami viszont nincs. Nem szükségszerű beleesni egy olyan gondolkodásba, ahol a minősítő, és minősített kettőssége uralkodik. Egyetlen dolog lényegisége sem elérhető, ez mind jelenség.
A tudattól nem lehet megszabadulni, mert lényege ugyanúgy nem elérhető, mint egyetlen dologé sem. Csak az "én" akar megszabadulni, elérni, amég fel nem ismeri a dolgok ürességét.
Nincs szemünk, nincs hallásunk, nincs tudatunk, nincs ki birtokolná ezeket. A tudat eme kettősségben való látása vonja maga után a szenvedést, és a függő keletkezést ez az énképzet.
A tudat nem rajtunk kívül esik, és nem mi vagyunk, nem bennünk van, nem is birtokoljuk azt, és főleg nem elkülönülő valami.
A tudatlanság alatt azt értettem, hogy az emberek ragaszkodnak lényegiséghez, minőséghez, ahhoz, hogy valami más, a világtól elkülönülő önlényeggel rendelkeznek, vagy ők saját maguk, emiatt esnek bele tapasztalásba ami az ént képzi, ez a létezésbe vetett hit, és ragaszkodás.
Az emberből nem lehet kilépni, nincs ki, vagy mi kiléphetne belőle, nincs egy ilyen önlétező hogy ember, vagy tudat.
Hogy honnan jönnek ezek a dolgok? Nem jönnek. Amik jönnek, azok a tudat kettősségéből származó jelenségek. Mindez nem-megsemmisülő, nem-örök,
nem-szűnő, nem-keletkező.
Ami valóban nincs az az önlényegűség, nincs énlélek, nincs tudat, nincs egy ezek mögötti mi vagy ki sem, ami mindezt elszenvedi, sem ami mindettől független. Soha nem is volt. Nincs ki megszületett, és nincs, ki meghal. Ami van vagy nincs az a tudat kettős látásából eredő képzetek, amikhez való ragaszkodás születés és halál okozója.
Sok kis tudat sincs, ami van az a ragaszkodásból eredő szemlélet, az, amitől azt hiszik az emberek, hogy bármitől is különböznek, és ragaszkodnak ezekhez az önző gondolatokhoz, így esnek bele tapasztalásba.
A kapuk a tudattal együtt jelenségek, olyanok mint minden dolog, üresek, mert nem rendelkeznek önlényeggel. Nem nyitotta őket senki és semmi világra, mert a velük való azonosulásból keletkezik a világ.
Nem a kapuk azonosítják magukat magukkal, és nem is valami igazi önlényeg azonosítja magát velük, és nem is ezek fognak ráébredni erre. Mert egyáltalán nincs, ki azonosítja magát, ez az, amit meg kell látni, ez az, amit a felébredettek megláttak, és abban a pillanatban fellebbent róluk a maya fátyla. Ők már nem különböznek tőlünk.