• DONGUBA
    #249
    Chelsea 0-0 Man Utd
    A Chelsea nem tudta kihasználni a hazai pálya előnyét és gólnélküli döntetlent játszott a Uniteddel a Carling Cup elődöntőjének első mérkőzésén.


    Frank Lampard kétszer is közel került a gólszerzéshez, előbb fejese ment kapu mellé, majd lövését Gabriel Heinze mentette a gólvonalról.

    De a United így is bosszús lehet, hiszen az első félidőben Louis Saha-t a büntetőterületen belül buktatták, de a 11-es elmaradt.

    A szünet után Tim Howard védte Jiri Jarosik lövését, a túloldalon Carlo Cudicini mentett Wayne Rooney fejesét követően.

    A Kékeknek jobb helyzeteik voltak, de nem tudták feltörni a vendégek jól működő védelmét.

    A United elégedett lehet azzal, hogy döntetlenről fogadja a Chelsea-t a visszavágón, a Kékeknek pedig annak örülhetnek, hogy megakadályozták Sir Alex Ferguson csapatát az idegenben szerzet gól elérésében.

    Az első félidőben a Chelsea került közelebb a gólszerzéshez, Damien Duff ballábas lövése alig ment a kapu mellé.

    Saha buktatása után a játékvezető nem ítélt büntetőt, a francia csatár - aki november 10-e óta most először kezdett a csapatban - ezen kívül egy fejessel vetette magát észre.

    Lampard fejese szintén alig ment a kapu mellé. Duff passzából Eidur Gudjohnsen ugyan gólt szerzett, de egyértelműen lesről, így ezt a játékvezető jogosan érvénytelenítette. A Chelsea-nek voltak lehetőségei, de a United is veszélyeztetett, Rooney lőtt mellé félóra elteltével.

    Nyolc perccel a félidő vége előtt Tiago lövését blokkolták, de mégis a United került hajszálnyira a góltól, Rooney fejesét nagy bravúrral védte Cudicini.

    A szünetben Didier Drogba váltotta Gudjohnsent és rögtön az elején helyzetbe is került.

    Howard pontatlanul tisztázott, Cole kapásból próbált kapura ívelni, de a labda a kapu mellé szállt.

    A United Heinze remek helyezkedésének köszönhette, hogy megúszta kapott gól nélkül, amikor Lampard lövését követően a labda már túljutott Howardon, de az argentin védő a gólvonalról tisztázott.

    A United kapusának ébernek kellett lennie, hogy Drogba megpattanó lövését hárítani tudja, ebben az időszakban egyre inkább erősödtek a Chelsea nyomások.

    Azonban egyáltalán nem volt egyoldalú a mérkőzés, a hazaiak Rooney lövését blokkolták és Saha is próbálkozott lövéssel, de nem találta el a kaput.

    Így is a Chelsea akciói tűntek veszélyesebbnek és Lampard ismét közel került a gólszerzéshez, de lövése a kapu mellé szállt.

    A Kékek nem tudták áttörni a United védelmét, és 18 perccel a vége előtt Cudicininek kellett jó helyen lennie, amikor Saha szabadon fejelhetett.

    Helyzetek ugyan még voltak, a cserejátékos Jarosik lövését kellett védenie Howardnak, de a Chelsea ma nem tudott gólt szerezni - a Paris St Germain elleni novemberi mérkőzés óta először.

    Chelsea 0-0 Man Utd
    Stamford Bridge, 41.492 néző.
    Játékvezető: N Barry

    Sárga lap: Drogba ill. Heinze, Ronaldo.

    Chelsea: Cudicini, Paulo Ferreira, Terry, Gallas, Bridge, Lampard, Makelele, Tiago (Kezman 66), Cole (Jarosik 75), Gudjohnsen (Drogba 45), Duff. (Cech, Johnson.)

    Man Utd: Howard, Phil Neville, Silvestre, O'Shea, Heinze, Ronaldo (Smith 90), Fletcher, Djemba-Djemba (Scholes 61), Fortune, Saha, Rooney. (Carroll, Miller, Spector.)