Terrorizmus a nagyvilágban
  • [NST]Cifu
    #3923
    Napjainkban a terror alkalmazása sajnos mindennapos és az egész Földön elterjedt, egyfajta harci eszköz. A terror célja a világban nem más, minthogy egyes hontalan, diaszpórában élő csoportok és népek létrehozzanak egy globális, rabszolgatartó rendszert, "1984" világát. George Orwell elképzelései megvalósulni látszanak.

    Garfield már rámutatott, hogy hol is hibádzik ez az elmélet. Történetesen a terrorista csapatok legnagyobb része éppenséggel a függetlenségért harcol, nem pedig a beolvadásért valamibe...

    Globalizmus azonban létezik a terrorizmus terén is, lásd még az ETA és az IRA együttműködését, tapasztalatcseréjét, vagy az Al-Kaida kiképzőprogramjai. Ezek is egyfajta globalizmusok végülis, hiszen az Al-kaida például a muszlim terrorizmus szinonímájává akar válni (vált?). De csak látszólag szól egy közös cél érdekében az egész, valójában inkább csak egy laza rendszer, szerteágazó célokkal (pl. egy nagy, egységes iszlám ország elképzelése, amiről Bin Laden is beszélt párszor - csakhogy aki egy kicsit is ismeri az arab és muszlim kultúrát, az rögtön visszakérdez, hogy Szunnita vagy Síita irányzatról lenne ez esetben szó?). Amire te gondolsz, az nem terrorizmus, talán az NWO (New World Order) szemlélet az, ami közelebb áll hozzá - annak viszont nem itt van a helye...

    Mellesleg, nem igazán világos, hogy mit is jelent az általad emlegetett "belpolitikai polidili". Annyi azonban bizonyos, hogy én nem űzök "belpolitikai polidilit", és nem vetemedni szoktam ahogy írtad, hanem véleményt nyívánítani.

    Hajdanában danában az SG-n is volt politikai fórum. De sok volt vele a probléma, és számüzve lett a fórumról a fórumot üzemeltetők által. Az eféle nem kifejezetten politikai topicoc, mint ez is, életben maradhatnak, de a politizálás itt is keretek közé van szorítva.

    A polidili fogalma szerintem számodra is ismerős lehet, én az Index fórumán találkoztam vele először, bár nem biztos, hogy onnan származik, és főleg a belpolitikai fröcsögést jelenti, ami pl. az index polfórumán folyik. Ebből pedig sokan nem kérnek. Én sem. Miután elöbb-utóbb minden politikai fórum ilyen fertővá alakul sajnos a magyar fórumokon, az SG lépése számomra érthető, és őszintén szólva nekem nagyon is szimpatikus.

    Az általad benyomott "nyitó" hsz. viszont egyfelől nem a terrorizmushoz kapcsolódik (ld. fent), és egyértelműen polidilibe torkolanna. Ez nem egyszerű véleménnyilvánítás, hiába próbálod annak beállítani.