6
  • T_I
    #1
    Milliószor leírták, hogy egyes állatok magatartása megváltozik földrengés előtt, nyilván fizikai jellemzőkre érzékenyek. Akkor pedig azt mérni is lehet. Csak mi nem évmilliók óta tanuljuk az összefüggéseket, mint az állatok, de a példa mutatja, megtanulható. És természetesen nem a feladatot akarom könnyen megoldhatónak láttatni, hanem megoldhatónak
  • wraithLord
    #2
    Az ember is az állatvilág része, szóval neki is megvannak ugyanazok az érzékei, mint az állatoknak (legalábbis ami élettanilag lehetséges), legfejlebb a beszéd kialakulása, a civilizáció miatt nem használjuk ezeknek egy részét, és elcsökevényesedtek, háttérbe szorultak. Mondjuk ez nem sok mindent változtat a dolgon, csak úgy eszembe jutott.

    (Viszont lehetne beszélgetni természetközeli bennszülőtt népekkel, hátha azok tudnak valami okosat mondani, irányt mutatni, mert ugye tudnak beszélni, ellentétben az állatokkal, akiket max. tanulmányozni lehet.)
  • gosub
    #3
    Azért ez nem teljesen így van. Például a kutyusok szaglása sokszorta érzékenyebb, de a hozzá tartozó idegrendszer is egészen más klpességekkel bír. A denevér hallása is egészen másmilyen. Vagyis mindenki specializált a saját területére.
    Mi ezeket eszközökkel próbáljuk utánozni, vagy jobbat csinálni, mert ezt biológiailag nem tudjuk utánozni.
  • wraithLord
    #4
    Pont ezért tettem hozzá, hogy ami élettanilag lehetséges. Az ember nyilván nem olyan irányban fejlődött, mint egy kutya vagy macska, vagy a madarak, vagy bármi más, ami nem főemlős. De amit a főemlősök általános élettani jellemzői (tehát nem pl. erősen látásra specializált főemlőscsoportról van szó) lehetővé tesznek, arra az ember is képes vagy képes volt.
  • inkvisitor
    #5
    Pontosabban bizonyos állatok magatartása megváltozik. Amiké meg nem azt kihagyjuk a megfigyelésekből.
    A rezgések idegesítik őket, erre reagálnak. Viszont arról is vannak feljegyzések, hogyan reagálnak arra, amikor kitörés nélkül dolgozik a vulkán?
  • zola2000
    #6
    Arról hallottam hogy egyes állatok reagálnak földrengésre, arról nem hogy vulkánkitörés előtt reagálnának.