33
  • mumoka 2012
    #1
    csak az a baj hogy a sok szerencsétlen embert behúzták a csőbe hogy menyire jó a win 10 és mióta létezik a win7 ilyen súlyos hibák mint ami a win 10 ben soha nem voltak és eközben meg hivatkoznak hogy így & úgy kell nekik titokba gyűjteni adatokat mert jobb legyen a felhasználónak az élménye jobban működjön & közben meg 1 normális frisités sem tudnak csinálni mert nem képesek rá és valamelyik magyar portálon olvastam 1 ismert vírus irtó készitésel foglalkozó cég hogy a win 10 egy hatalmas kémprogram inkább mint op rendszer mert nem tud már jó op csinálni mint anno a win 7 ez a szomorú
  • TokraFan
    #2
    Ki nem sz*rja le, mit korlátoznak? Bárki is használt MSE-t?
    Annyit azért megtehetnének, hogy az utolsó kiadással együtt kiadnak egy SP2-es csomagot, hogy egyben letölthető legyen az összes update, ami eddig kijött.
    Persze nem fognak, úgyhogy maradnak az egyéb utak.
    Egy biztos: Amíg a W10 pont olyan sz*r, mint amilyen jelenleg, addig nem fogok áttérni, w7 támogatás ide, vagy oda.
  • bunny
    #3
    Csinálsz magadnak egyet, nem olyan bonyolult, én fél évente szoktam egy telepítőt gyártani amiben benne vannak a frissítések. Januárban gyártok egy "finalt"-t természetesek kiherélve belőle az össze károgó frissítést és lesz egy végleges verzió mint az XP-ből.
    Egyébként én is utálom a W10-et és gyk tavaly karácsonykor álltam át kényszerből (nem volt win7 driver az oculus rifthez) de lekopogom nincs különösebb bajom vele. Az meg, hogy kémkedik ... mi nem? Aki azt hiszi, biztonságba vannak az adatai egy internetre kötött eszközben (akár PC, akár telefon, kamera bármi) az nagyon nagyon naív. Amit tehetsz, a win10-ből kigyomlálod a kritikus ismert vackokat (telemetria stb) de garantáltan marad benne bőven így is.
  • lammaer
    #4
    Nem tudom mi ez a nagy win10 szarozás... nagyon sokáig volt win7-em, aztán amikor egyszer újra kellett rakni, jobb hiján átálltam win10re.

    Átlagos informatikusként és gamerként az égvilágon nem látok semmi problémát a win10el. A felhasználói programok és játékok ugyanúgy futnak rajta mint eddig, kevesebb helyet foglal az SSDn, gyorsabban bootol be.

    Szignifikánsan nem jobb mint a win7, de azt se mondanám hogy nekem mint usernek bármiel is szarabb lenne mint az elődje.

    Nálam a kulcsa az egésznek az, hogy NEM az operációs rendszerért van számítógépem, hanem a felhasználói programokért és játékokért. Amig az oprendszer biztositja azt hogy rendesen dolgozhassak és játszhassak lefagyás, összeomlás vagy performancia problémák nélkül, leszarom hogy win7 vagy win10 van....
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2019.12.12. 11:26:09
  • Zsombor99
    #5
    Így a Windows 7, 8 és 8.1 már nem nyújtanak új metaadatokat a Windows Media Centerhez, míg a Windows 7 esetében a Windows Media Playerhez sem.
    Micsoda?! Már a 8.1-et is korlátozni akarják?! Én 8.1-et használok napi szinten a saját gépemen, úgyhogy tényleg eléggé nem lenne jó, ugyanis esetemben a Win10-re térés igen csak macerás lenne, mivel "kismillió" apró beállításom van!! És a közeljövőben egyáltalán nem tervezek Windows 8.1-ről rendszert váltani az év eleje óta meglévő új gépemen!!
  • Zsombor99
    #6
    Amig az oprendszer biztositja azt hogy rendesen dolgozhassak és játszhassak lefagyás, összeomlás vagy performancia problémák nélkül, leszarom hogy win7 vagy win10 van....
    Teljes mértékben én is!! Amíg a 8.1 bármi fagyás/lassulás nélkül kiszolgál engem, addig teles mértékben nem vagyok hajlandó váltani!! (Látásból már "ismerem" a Win10 hülyeségeit, "akut frissítgetési mániáját", és köszönöm, de nem kérek belőlük...)
  • NEXUS6
    #7
    Más egy magánfelhasználó és más egy cég viszonya egy OS-hez. A több gépből álló, komolyabb hálózatot magába foglaló IT infrastruktúrát alkalmazó cégek egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy támogatás nélküli oprendszert használjanak.

    Magánember meg kis ügyeskedéssel gyak bármilyen OS-t használhat. Ha nagy gebasz legfeljebb újratelepít, ha még nagyobb, akkor elvesznek a nyári nyaralós képek, nagyon esteleg pedig le kell tiltania a bankártyáját, új regisztrációkat kell létrehoznia.
    Sőt, ha régi OS-t használ, még relative nagyobb biztonságban is van! Hiszen egy 1-2%-os elterjedségű OS-en nem érdemes résket keresgélniük a kártevő gyártóknak.
  • zola2000
    #8
    Csakhogy a Windows 7 nem pár százalékos elterjedtségű OS.

    Régi gépre, amit nem támogat a Windows 10 ott van még lehetőségként a Linux (sőt egyre komolyabb alternatíva)
  • TokraFan
    #9
    "Amig az oprendszer biztositja azt hogy rendesen dolgozhassak és játszhassak lefagyás, összeomlás vagy performancia problémák nélkül, leszarom hogy win7 vagy win10 van...."

    Tökéletesen egyetértek! Éppen ezért nem váltok, mert a W10 -nálam-, nem biztosítja. W10 alatt korábban a Wacom táblák elszálltak, mert úgy gondolta ez a csoda, hogy majd ő jobban tudja, milyen driver kell a grafikusoknak. Ennek eredménye: 5 oldali infarktus reggel a cégnél, amikor egyszer csak nem ment egyetlen Wacom tábla sem! Több mint egy óráig tartott, mire downgradelni tudtuk a rendszert. Még durvább eset: Nyomdai leadás előtt 1 nappal, szintén a csodás kényszeres frissítés, Creators Update. Először úgy tűnt, semmi gond, de 5 perc múlva ismét 15oldali infarktus, mert ez a fos -azóta se tudjuk, hogyan-, törölte az összes Fontot a Photoshop látóteréből! Minden gépen, amelyiken W10 volt, meghalt, egyetlen project file-t nem tudtunk használni, szegény PS dobálta az error-okat. Fasza, kötbéres, határidős munka előtti napon. Az volt az egyetlen szerencsénk, hogy volt w7-es gép amin meg tudtuk csinálni. Ha nem lett volna, akkor konkrét anyagi kárt okoz egy sz*ros OP rendszer a cégnek! Aztán úgy döntöttünk, hogy minden gépről lekerülnek a 10-ek, és mennek vissza a hetesek...Azóta egyetlen ilyen problémánk nem volt. Ennek a döntésünknek hála mi már kimaradtunk belőle, de később is voltak még gondok, pl. kollégáknál másik cégnél, a színprofilok betöltése vált lehetetlenné a 1903 után.

    Úgyhogy ez a csoda repült a fenébe, és azt is eldöntöttük, hogy inkább kifizetjük az extra sápot a további 3éves frissítésért,mint hogy ismét azért ne tudjunk dolgozni, mert az OS b*szakodik és okosabb akar lenni nálunk.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2019.12.12. 15:55:40
  • cateran
    #10
    "Így a Windows 7, 8 és 8.1 már nem nyújtanak új metaadatokat a Windows Media Centerhez, míg a Windows 7 esetében a Windows Media Playerhez sem."

    De durva..ha ettol nem valt valaki Win10-re, akkor semmitol.....
  • lammaer
    #11
    Nyilván én sem használnám a WIN10 egy olyan kálvária után amit leírtál.

    Én szoftverfejlesztő multinál dolgozom, devek, UIEk, tesztelők, docker, maven, fejlesztői környezetek, mind win 10, nincs probléma, több 100 gép...De nyilván ti más jellegű munkát végeztek, vagy a szoftver amit használtatok volt rigolyás...

    Itthon is 3 gépen win 10, teszi a dolgát, se több se kevesebb. Ha nem kellett volna újrarakni a gépet upgrade miatt, valószinüleg most is a win7 pörögne itthon is.
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2019.12.12. 19:10:18
  • avman
    #12
    mondjuk ahhoz még szakértelem se kellene, hogy kigyomlálja valaki az autoupdate-et... mondjuk a picsogáshoz meg a nyígéshez se kell.
  • ostoros
    #13
    Windows media player! :DDD
    Komolyan, csak nevetni lehet, vagy szánakozni...
  • TSImike
    #14
    Pro-t kell használni és a csoportházirendben beállítani hogy hagyja ki a driver frissítéseket. Nem egy horror történet...
  • TokraFan
    #15
    Hátöö, valóban, de:

    1: Ez már nem ma volt, eleinte pedig még nem volt egyértelmű, hogy ennyire szar az egész és mókolni kell.
    2. Driver probléma csak az első esetnél volt, a második, komolyabb gond a Creator Update miatt állt elő, azt pedig frissteni kellett. Pro verziónk van, de a 30 napos (vagy 60, nem tudom most) frissítési késleltetés sem létezett még akkor, megjegyzem, azt éppen azért vezették be tudtommal, mert tarthatatlanul sok hibát, frissítés utáni halott gépet és egyéb anomáliát okoztak az állandó frissítések, ami céges környezetben nem tolerálható.

    avman
    Varázslatos! Megmagyaráznáf, ha nem frissítjük a W10-et, akkor pláne mi a francért váltanánk 7-ről? Merthogy a 7 mindent tud, ami a munkánkhoz használt szoftverek futtatásához kell, és atom stabil. Ha kigyomláljuk a frissítéseket, akkor kapunk egy kvázi nem támogatott OS-t, ami innentől semmiben nem különbözik a kivéreztetett 7-től. Ja de, annyiban igen, hogy instabil és nem megbízható számunkra, ellenben a hetessel. Ha csenben maradsz, okosabb maradsz!
  • molnibalage83
    #16
    Akkor vázolom. Megvettem a Win7-etet. Semmit nem tud a Win10, amiért le akarnám váltani. De mégis erre kényszerítenek.
  • lac coo
    #17
    Én imádom a 7-et ! Van W10 is, de nekem a 7 jobban bejön.
  • Major
    #18
    Szerintem a példád egy dologra mutat rá, hogy nem hozzáértő a rendszergazda.
    Utoljára szerkesztette: Major, 2019.12.13. 09:24:42
  • molnibalage83
    #19
    Szerintem meg arra, hogy az OS ne akarjon okosabb lenni még az átlagusernél sem és nem frissítsen kényszeresen. Konkrétan azért nem álltam márt Win10-re ingyenesen sem, mert ilyen horror történeteket halottam. A Win7 frissítés is egy ideig auto-n volt nálam. Na, még az is képes volt szétcseszni a VGA drivert és semmilyen más módon nem tudtam megoldani két óra kurvaanyázás után, mint hónapokkal korábbi rendszer visszaállítással.

    Na, azóta manuális frissítés van és úgy 1-2 hónapos késéssel teszek fel dolgokat, hogy ha valamit elcsesznek, akkor ne bassza szét a gépemet.
  • Macropus Rufus
    #20
    "És a közeljövőben egyáltalán nem tervezek Windows 8.1-ről rendszert váltani az év eleje óta meglévő új gépemen!! "
    hát úgy néz ki, hogy kénytelen leszel megbarátkozni a gondolattal, hogy márpedig fogsz váltani.
  • Akva
    #21
    "Merthogy a 7 mindent tud"

    Az XP méginkább mindent tudott, hogy a franc vigye el a májkroszoftot!
  • molnibalage83
    #22
    Ott még kellett drivereket vadászni néha. Néha.
    Pontosan arra használom a Win7-et, mint a 95-öt. Parancsikonra kattintok és kb. ennyi.
    Az álagusernek magyaráz már el, hogy melyik funkciója kell neki a Win10-ből...?
  • mumoka 2012
    #23
    csoportházirendben ezt hol találom
  • TokraFan
    #24
    Szerinted mit nem tud a W7, ami csak W10-el oldható meg egy grafikai stúdióban?
  • BruceZ
    #25
    Nem akarok hülyeséget mondani, de a win10 jobban boldogul az SSD-kkel és a több szállal. De persze ez csak akkor releváns, ha a hardver is újabb.
    Utoljára szerkesztette: BruceZ, 2019.12.13. 15:56:34
  • csicso82
    #26
    Pontosan, mivel az újabb hardvereken sokszor nem fut a Windows 7 de még a Windows 8.1 sem ezért előbb utóbb mindenki váltani fog.

    Nem értem az embereket miért ragaszkodnak ennyire görcsösen. Persze nagyobb tévére költenek, vagy okosabb telefonra de modernebb operációs rendszerre már büdös.
  • molnibalage83
    #27
    Ez hatalmas mellé. Legalábbis nálam. Saját TV-m konkrétan soha nem is volt. A mostani lakásban van, de azon sem TV-t nézek, hanem netről leszedett tartalmakat, de néha még azt sem.

    Telefon? Ameddig volt céges, addig saját netes okosteló sem volt. Most már van. Egy sima 43 ezer forintos Redmi. Nekem már ez is overkill. Használom, ameddig csak engedik a körülmények.

    Akkor kérlek mondjad már meg, hogy melyik PC hardver és szoftver az, amihez kell a Win10 és nem elég a Win7...? Mi az a FUNKCIÓ, ami nélkül nem tudok élni és nem elég hozzá a Win7...?
  • TSImike
    #28
    Számítógép konfigurációja \ Felügyeleti sablonok \ Windows összetevők \ Windows update

    Én a következőket szoktam:
    - Ne jelenjen meg a "Frissítések telepítése és leállítás" beállítás...
    - Ne a "Frissítések telepítése és leállítás" beállítás legyen az alapértelmezett...
    - Illesztőprogramok kihagyása a Windows-frissítésekből

    illetve a felső kettőt még a

    Felhasználó konfigurációja \ Felügyeleti sablonok \ Windows összetevők \ Windows update részen is...
  • TSImike
    #29
    Mondjuk ha tényleg spécibb dolgokra használja az ember, akkor okozhat problémát... Mi röntgenek fő munkaállomásainál szívjuk a fogunkat, de szerencsére majdnem mindig jelenik meg új verzió a szoftverből, ami már támogatja az újabb Windows buildeket...
  • TokraFan
    #30
    "Nem értem az embereket miért ragaszkodnak ennyire görcsösen. Persze nagyobb tévére költenek, vagy okosabb telefonra de modernebb operációs rendszerre már büdös."

    Én meg nem értem az embereket, miért nem olvasnak vissza egy topikban, mielőtt hülyeségeket beszélnek/kérdeznek?! Period!
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2019.12.14. 00:11:37
  • VolJin
    #31
    A vistát a köztes lépcsőt kihagytad! :-)
  • TokraFan
    #32
    Na az volt még egy csoda!
  • zola2000
    #33
    Csak az első kiadás volt gáz, a service pack után jó lett.