882
  • LakatosLajcsi
    #882
    A Sötét Anyag megértéséhez újra kell gondolni a dimenzió fogalmát is.


  • TOR-rent
    #881
    Ez úgy gondolom még szorosan a témához kapcsolódik.
  • TOR-rent
    #880
    Hogy ki itt a MekkMester az már a cikkből is kiderült. Utána a topikban felvetettem 4 pontot, hogy hol és miért MekkMesterek hozzá a "fizikusok". Én továbbra is itt vagyok, és várom a kérdéseket, próbálok rájuk számukra érthető válaszokat adni.
  • globint
    #879
    MekkMester-vagyKétszer is teszteltelek.
    Mind a két alkalommal elidéntetkedted a lehetőségét, hogy szakértővel beszéld meg a vélekedésedet. Az utolsó a Majoros Zsuzsannával kapcsolatos, ami kimondottan beteg kimenekülésed lett a beszélgetés lehetőségéből.
    Utoljára szerkesztette: globint, 2019.09.22. 19:24:13
  • TOR-rent
    #878
    "Tudósok" nem általlnak bedobni az egyszer már alaposan megcáfolt tündérmeséiket újra és újra. Most éppen újra az ősi fekete lyukakat hallucinálták bele a setét anyagba.. csak tudnám hogy fogják az 50 naptömegű setét anyag részecskéket megmagyarázni itt a Földön, itt ahol pontosan úgy mint bárhol máshol szerte széles-s Univerzumban 85% kontra 15% az aránya, magyarul 5x annyi van belőle itt és most is átalgosan mint bárhol máshol, mint a "normál" "anyag"-ból...
    Utoljára szerkesztette: TOR-rent, 2019.09.21. 22:55:44
  • TOR-rent
    #877
    Tanulmányommal arra próbálom felhívni a tudósok figyelmét, hogy a mindenség elmélete, és az általuk keresett "új fizika",valójában a "matematikai" tudásuk alapvető hiányosságaiban rejlik, méghozzá az alább bemutatott pontokon. Ezeket a pontokat kellene megérteni, megvizsgálni ahhoz, hogy megértsék az új fizikát, amit keresnek.
  • Attilawap
    #876
    Igazából a fekete lyukakról meg a sötét anyagról a tudomány jelenleg nem sokat tud. Vannak elméletek, amiket távcsövek által észlelt eseményekből próbálnak megalkotni. Meg van a részecskegyorsító, amit amikor beüzemeltek 2008-ban, akkor bírósági per is volt amiatt, hogy egyesek azt vélték, ha beindítják, akkor apró fekete lyukakat fognak létrehozni, amik beszippanthatja a bolygót naprendszerestül. Persze azóta sem történt ilyen.
  • TOR-rent
    #875
    Ez a meccs már cikkben foglalt dolgokkal végére ért a "fizikának" nem én cáfoltam cáfolta az már eleget magát, én csak arra világítottam rá, hogy miért cáfolt és hol. Te sem győztél, mert nem mondtál semmi konkrétat a sötét anyagról, ami még felhozatal volt az elméletemen kívül az a rózsaszín teknősszar 900 hozzászólás óta.
  • TokraFan
    #874
    Nem kezdjük el elölről elmagyarázni, miért nem cáfoltál meg az ég világon semmit! Ez a meccs már lement, nem Te győztél!
  • TOR-rent
    #873
    Pl. olyan értelmes emberekre gondolok, akik felfogják az alább bemutatott CÁFOLÁSaimat, amik eleve a nullával teszik egyenlővé a mai ún. "fizikát" és a "matematika" jelentős részét is. Az már félsiker, ha addig ejutsz, hogy ezt (f)elismered.
  • Steel
    #872
    Háttemégittvagy???
    De milyen értelmes emberekre gondolsz? Mert úgy szűk 900 hozzászólás után az egész fórum számára világos, hogy te itt leginkább bólogató kutyákat keresel.Tudod az a díszfigura, aminek a fejét meg kell lökni, és a nem működő fizikának köszönhetően sokáig képes bólogatni, minden külső erőbehatás nélkül, plusz nem kell vele vitatkozni sem (és meggyőzni sem).
    Tudom, tudom. A te fizikáddal meg örökre bólogatna, csak valakinek meg kéne építenie helyetted, mert nagyon elfoglalt vagy.

    Végül is már évek óta gyarapodik az elmeroggyant szánalmas idióták száma ezen a fórumon. Veled megint csak többen lettetek.
    Utoljára szerkesztette: Steel, 2019.09.19. 21:54:53
  • TokraFan
    #871
  • defiant9
    #870
    "addig nincs miről beszélni"
    Ehhez tartsd is magad a jövőben. Köszi.
  • TOR-rent
    #869
    Amíg nem értitek meg azt az alapvető tényt, hogy a puszta jelenlétünk a legjobb bizonyíték arra, hogy az Univerzum van és, hogy az Univerzum végtelen, addig nincs miről beszélni. Majd ha ezt , egyáltalán felfogtátok, akkor majd UTÁNA, és csak UTÁNA lesz majd még miről esetleg, beszélni.
  • TOR-rent
    #868
    Fizikusok egy újabb lépéssel kerültek még távolabb a dolgok valódi működésének megértésétől.



    Viszont legalább megtanultak szép vázákat rajzolni !

    És a sok krix-kraxot újabb rendszerbe próbálják belekalapálni.
    Utoljára szerkesztette: TOR-rent, 2019.09.18. 21:18:40
  • globint
    #867

    Erre számítottam ......!


    Utoljára szerkesztette: globint, 2019.09.17. 19:05:36
  • TOR-rent
    #866
    Hát nem tudom, ehhez nagyon bele kell mélyedni a dologba.
  • globint
    #865
    Ő már elég idős ahhoz, hogy végig üljön egy hosszú magyarázatot.
  • TOR-rent
    #864
    Hát szívesen tartnék neki előadást, és megmutatom neki a hosszúságomat is :) De vigyázni kell, mert nekem nagyon hosszú a... történetem. sőt minél tovább nézik, annál hosszabb lesz ! :)
  • globint
    #863
    Szerintem, Zsuzsa vevő lenne egy magyarázatra.
  • TOR-rent
    #862
    Atya-gatya ! :)

    Szerintem ezzel az árnyékolással, Zsuzsanna, tulajdonképpen arról beszél, amit én a PI két divergens határértékének, és a konvergens célértékének hívok, egy 3-mas manifold mátrixban , ahol az opernduszok pszeudo dimenziók egy manifold rácseltolással (operandusz-rotációval) ez okozza, többek közt a múlt-jelen-jövő-t is. Csak éppen ő sem érti a saját matematikája alapjait, ahogyan eddig még rajta kívül oly' sokan szintúgy nem.
    Utoljára szerkesztette: TOR-rent, 2019.09.17. 13:38:51
  • globint
    #861
    Ha még ehhez az egyre táguló világegyetemet is hozzávesszük, talán "ráfoghatjuk", hogy a tágulást az a taszító erő okozza, amit mi tévesen gravitációnak érzékelünk.táguló világegyetem
  • globint
    #860
    A könyv egyik linkje:
    gravitáció
    Utoljára szerkesztette: globint, 2019.09.17. 12:11:21
  • globint
    #859
    Igen, valami általános, a látható anyagot mindenhonnan egyenletesen taszító erőről szól, amit az anyag a sűrűsége mértéke szerint leárnyékol, ahonnan meg nincsen ilyen árnyékolás, onnan a testre csak a taszítás van.
  • TOR-rent
    #858
    Hú ez kezd izgalmas lenni !
  • SODRAAS
    #857
    Talán Astrojan is tud erről mesélni, mert így elsőre nekem hasonlít az ő taszító gravitációjára.
  • globint
    #856
    Talán pár szóval: nem tömegvonzás van, hanem tömegtakarás.
  • globint
    #855
    Hááát, azt hiszem, erről Zsuzsát kellene meginterjuvolni.
    Nekem az ilyemi magas mint a zsiráfeledel...
    Összehozhatlak benneteket.

    Utoljára szerkesztette: globint, 2019.09.17. 06:30:36
  • TOR-rent
    #854
    És Majoros Zsuzsanna hogyan fejtegeti? Mert én alább próbáltam kifejteni, hogy a "gravitáció" és az összes egyéb "fizikai" fogalom gyakorlatilag sima számtan, speciális számrendszerben ábrázolva és az azokkal való alapvető 4 alapművelet , illetve azok rotációja semmi több nem létezik az Univerzumban, hanem ennyi, az egész, semmilyen "fizika" nincs, csak a színtiszta matematika van, persze itt-ott alaposan meg is kéne hozzá érteni az alapjait. Egyáltalán. Ami nem ment sok tízezer okos tudósnak sem több ezer évig , erre mondtam én most egy egyszerű trükköt, ami a megoldás.
    Utoljára szerkesztette: TOR-rent, 2019.09.17. 01:38:11
  • TokraFan
    #853
    Semmilyen jelek nem mutatnak erre...
  • globint
    #852
    A gravitáció jelenlegi magyarázatát cáfoló könyvet kaptam Majoros Zsuzsanna geofizikus mérnök ismerősömtől. Zsuzsanna ebben azt fejtegeti, és számításaival támasztja alá, hogy a jelenlegi elképzelésünk szerinti gravitáció nem létezik, amit annak hiszünk, az teljesen mástól van. Érdekes, csak mivel sok évtizedig nem ezt tanultam, nehezen megy le a "torkomon".
    Erre most itt is errefelé mutatnak a jelek.....
    Utoljára szerkesztette: globint, 2019.09.16. 19:47:28
  • Attilawap
    #851
    Látom te nagyon szeretnél még vitatkozni, csak sajnos a többieknek már nincs hozzád türelmük.
  • TOR-rent
    #850
    "Gravitáció" , meg "kvantum" "gravitációról" álmodoznak, holott jóval alapvetőbb összefüggéseket nem értenek meg a saját matematikájukban, így nem lehet tőlök elvárni, hogy bármit is megértsenek a dolgok valódi működéséből. Én már belefáradtam, az őrültek házában mindenki okos csak én vagyok a hülye.. várom a választ továbbra is és egyáltalán bámilyen konkrét tippet , ötletet, hogy mi a Setét Anyag és a Setét Energia, de eddig az összes többi megközelítés egy bődületes nagy bullshit tenger volt .
    Utoljára szerkesztette: TOR-rent, 2019.09.15. 20:29:32
  • TOR-rent
    #849
    Egy szónak is száz a vége, ahogy a topik elején leírtam: egy büdös szó nem sok, annyi nem igaz a jelenleg használt fogalmakból, különösen az ilyen "gravitáció" meg ilyen tündérmese fogalmakkal töltve az egészet, a pontos algebrai definíciók teljes, totális nélkülözésével a dolgok legelején , legalján...
  • TOR-rent
    #848
    Ezen sokat gondolkodtam én is. Valószínűleg azért nem, mert mindig elhitték azt, ami a könyvekbe le van írva, és nem néztek be kellő mélységig a dolgok mögé. Ezért nem értik most az Univerzumuk -szerintük- 96 (szerintem meg inkább a 100) %-át... Nem egy nehéz dolog az amiről írok. A látszat amint mostmár láthatjuk néha csal. A jelenlegi "fizika" a végére ért ott ahol a maradék 96%-ot is meg kéne magyarázni, ott bizony újra vissza kell menni a legalapokhoz és azokat kell itt-ott nem kicsit a helyére rakni.

    Összegezve 3-4 kritikus ponton tolták el de nem kicsit hanem nagyon az egészet:

    - a pi fogalmának, értékének a megállapítása totálisan helytelen... nem a kör kerülete és átmérője közt lévő hányadost jelenti, hanem az alterek összegét ahonnan van szerencséd egyáltalán körnek látni azt amit mérni próbálsz. Az értéke pedig nem 3.14'" hanem pontosan 2 és pontosan 4 között gyakorlatilag bármi lehet, (és ez a valódi oka bizonyos ún. kvantum-jelenségeknek) és ha pontosan 3 egész térről és 0.14'" időről figyeled a kört, akkor érdekes módon 3.14'" körüli lesz az értéke is.

    - a Végtelen fogalmának és az Univerzum végtelenségének a felNEMismerése, valamint az hogy végtelekEKről beszélni egyáltalán eleve "logikai" öngól...

    - a dimenzió alaptípusainak a felNEMismerése az idő fogalmának a végletekig túlbonyolított, "definíciója" , illetve leginkább annak hiánya eleve nem vezethet semmiféle tudományhoz, ami most van az a tökéletes áltudomány,

    - különböző szimmetriák és geometrizációk külön kezelése, holott egyetlen egy autogeometrizáció létezik egyetlen egy darab abszolút dimenzióval, ehelyett a végletekig túlbonyolított káosz képletek és egyenletek bevezetése és az abban való válasz keresése, holott a fentiek nélkül egy értelmes, kompetens kérdést sem lehet feltenni az Univerzum valódi működésével kapcsolatban.

    Szóval így tömören ennyi volna. És még ha nem is az a végső válasz amiket sejtéseimben írtam, az altérrács-topológiával, de valami ahhoz nagyon közeli megoldás fog választ adni többek közt ezekre a Setét dolgokra (is).
    Utoljára szerkesztette: TOR-rent, 2019.09.15. 18:29:45
  • globint
    #847
    Igen, ilyesmire gondolok, csak azt nem értem, ez miért nem jön össze az egyetemet végzetteknek?
  • TOR-rent
    #846
    2x2 dimenziós síkra gondolsz ahol az egyik 2x1 dimenziós síkban egyirányba mozdulnak el két pont a másik 2x1 dimenzióból pedig az egyikben (így összesen a harmadikban) szintén míg a negyedikben pedig külön mozognak.. nincs ebben semmi különös . Vagy fordítva, az "alsó" 3ból az egyikben külön irányban mennek, de a "felső"ben maradnak egyhelyben. Ehhez még csak szükség sincs az én újfajta dimenzió definícióm használatához se, bár azzal kétségkívül érhetőbb minden és egycsapásra érthetővé válnak a dolgok. Mivel az idő az egy sima hajlított tér, a tér meg egy sima Euklidészi tér.

    Mitől "fonódott" "egybe" tehát a két foton? Hát egyszerűen attól, hogy ha 4 dimenziós térben figyeled akkor ott még mindig van egy olyan dimenzió a "sok" közül amelynek mentén még mindig egybe vannak hiába látszik külön mozogni a maradék 3ban.

    Mitöl hajlított tér az idő , hát maga a hajlás folyamata, maga a folyamat az ami az idő, és csak és pontosan kizárólag addig tart, amíg a dimenzió éppen hajlik..... mikor újra kiegyenesült a végtelen másik végén, újra térré változik ahol újra az "idők végezetéig" egyenes marad..
  • globint
    #845
    Csak kérdezem, ha valaki hülyeségmentes választ ad, örömmel veszem.
    Műszaki rajz, a két dimenziós vetületen "mozgatunk" két egybefonódott tárgyat két eltérő irányban, oly módon, hogy az egyik vetületén nem látszik a kettéválás, a másikon igen. Majd az egyik tárgyra teszünk egy pacát, akkor azon a vetületen látszani fog a paca mindkét tárgyon.
    Ha több dimenzió van mint három, és mi a miénkben azt látjuk, hogy egymástól távolodnak az összefonódott fotonok, attól még a másik dimenzióban nincsenek szétválva, ott továbbra is egyben vannak, amit mi kísérteties távolhatásnak mondunk, holott nincsenek távol a másik dimenziósíkban.
    Szerintem.
    Mit gondoltok?

    Utoljára szerkesztette: globint, 2019.09.13. 13:41:40
  • TOR-rent
    #844
    https://www.newscientist.com/article/mg24332472-900-bye-bye-space-time-is-it-time-to-free-physics-from-einsteins-legacy/

    Bye-bye téridő ! Neves fizikusok is végső búcsút mondtak, a "tudományuknak"...
  • TOR-rent
    #843
    Költői kérdés :

    Ha a topik elején még én is erről beszéltem, hogy ezek a Setét Dolgok arrafelé vannak a Fekete Lyuk környékén, nem-e kellene-e mégiscsak futni egy kört mindazzal kapcsolatban, amiket itt "összehordtam", valami értelmes embernek is?

    Utoljára szerkesztette: TOR-rent, 2019.09.11. 12:33:52