342
Metro Exodus
  • grebber
    #1
    E3 2017: Igazi folytatás lesz a Metro Exodus

    Az ukrán illetőségű, de máltai székhelyű 4A Games elárult pár érdekességet a Metro új részéről. Az események a Metro: Last Light után játszódnak, és már biztos, hogy egyik platformon sem lesznek exkluzív tartalmak.

    Tegnap a Microsoft konferenciáján leplezték le a Metro Exodust. A túlélőhorror elemekkel megspékelt FPS videójában Artyom a szabad ég alatt is levette gázmaszkját, amiből arra következtethettünk, hogy Oroszország felett már csillapodott a nukleáris tél, és őszbe burkolózott a táj.

    Ma a készítők megerősítették, hogy a történet a Metro: Last Light után játszódik, tehát egy igazi folytatással lesz dolgunk. Ha a "megvilágosodott befejezést" értük el az előző részben, mindent érteni fogunk.
    Attól, hogy a Microsoftnál mutatkozott be a játék, még nem jelenti azt, hogy exkluzív tartalmak is lesznek. A producer, Jon Bloch szerint minden platformon ugyanolyan tartalommal szállítják a shootert, a csapat nem kedveli az exkluzivitást.
    Boch kitért arra is, hogy megmarad a Metro-játékok klasszikus lineáris játékmenete, ugyanakkor néhány pálya kellően nagy lesz, így a sandbox-elemekről sem kell lemondanunk. Reméljük, a srácok jól eltalálják a keveréket!

    METRO EXODUS Gameplay Trailer



    A Metro Exodus jövőre jelenik meg PC-n, Xbox One-on és PS4-en.

    Info: Gamekapocs
    Utoljára szerkesztette: grebber, 2017.06.12. 18:48:32
  • grebber
    #2
    E3 2017 Részletek a Metro Exodus-ról

    Az Exodus történetének a főszereplője Artyom lesz, aki a moszkvai alagutakat végre elhagyva társaival együtt elindul felfedezni a poszt-apokaliptikus Oroszországot. Sok korábbról ismert karakter visszatér, ám azt nem árulta el a producer, hogy pontosan kik. A korábbi részeket híressé tevő elemeket új helyszínek, fegyverek, tárgyak és karakterek fogják színesíteni, egy a fejlesztő által kiadott sajtóközleményből pedig kiderült, hogy a lepusztult ország felfedezésében az Aurora nevű, páncélozott gőzmozdony lesz a segítségünkre.
    Bloch a legjobban a nyílt világ szerepét hangsúlyozta ki. A korábbról ismert lineáris pályákat hatalmas szabad terekkel fogják kombinálni, ezeket pedig az alaposan kidolgozott történet fogja összekötni. Azt is hozzátette, hogy csapatunk bóklászása egy évet fog felölelni, ezalatt pedig az évszakok váltakozását is megtapasztalhatjuk. Ez pedig nemcsak a környezet kinézetére, hanem a szörnyek viselkedésére és egyéb veszélyekre is hatással lesz.

    info: IGN.com
  • Grifid71
    #3
    Hát igen, ez kötelező vásárlás lesz.
  • Prof William
    #4
    Nagyon tetszik, hogy az előző játékok is koherensek voltak.

    Az első Metróban, ha felmentünk a felszinre, akkor még minden fagyott volt és dühöngött a nukleáris tél az ég fekete volt stb.

    A Másodikban már látszott hogy olvad minden és az ég sem volt már annyira felhős.

    A harmadikban meg úgy tűnik már még többet javult a helyzet és már közelítjük Fallout állapotot csak több növényzettel.

  • molnibalage83
    #5
    Artyom a főszereplő, tehát a 2. rész jó befezésével megy tovább a történet? Ha open world, akkor adok neki egy halvány esélyt kiadás után 3 évvel leárazáson. Többet nem ér meg. Az első két rész csúnyán felültetett...
  • grebber
    #6
    Metro Exodus - nem úgy lesz nyitott a világ, ahogy elsőre gondoljuk
  • grebber
    #7
    Metro Exodus - a világ, a fegyverek és a gyenge videokártyák
  • grebber
    #8
    Metro: Exodus - ott lesz a The Game Awards-on
  • grebber
    #9
    Metro: Exodus – Nagy szabadságot élvezhetünk majd
  • grebber
    #10
    Tartalmas és változatos lesz a Metro Exodus
  • grebber
    #11
    Bámulatos képeken a Metro Exodus
  • Voltan
    #12
    Ja, gyönyörű képek, aztán majd megjelenéskor az lesz, mint a Division, meg a Watchdogs esetében. Persze engem nem izgat, a játék tutira jó lesz az első kettőből kiindulva. De borítékolom, hogy ÍGY nem fog kinézni, mint a képeken.
  • grebber
    #13
    Simán fog így kinézni ,de mint az előzőeknek atomdurva gép kell majd a maxhoz.
  • Voltan
    #14
    Előbbi kizárt, utóbbi valószínű :P
  • grebber
    #15
    Miért kizárt ?Egy gyenge ps4 tud ilyen lásd Uncsi 4...stb... Metrok eddig is azt adták amit mutattak. Meg valamivel el is kell adni a drága xbox one x-et az ilyen tech csodák erre pont alkalmasak.
  • Rony94
    #16
    2018-ban ez a grafika már teljesen lehetséges. Volt már dolgod az új Battlefront vagy Battlefield játékokkal? Ez köbö Battlefield 1 szint.
  • Evoluti0N
    #17
    Megnéztem a képeket. Szerintem semmi extra. Ez csak szokásos 2018-as AAA szint.
  • grebber
    #18
    Metro Exodus - alig megyünk a föld alá, járművekkel közlekedhetünk
  • grebber
    #19
    Gamekapocs előzetese
  • grebber
    #20
    Is Metro Exodus More Or Less “Hardcore” Than Last Light?
  • etniez
    #21
    Jelenjen már meg!
  • broman191
    #22

    Utoljára szerkesztette: broman191, 2018.03.23. 20:02:26
  • grebber
    #23
    Gagyi. A fű mozgása: "lüktet" és kb gumi jellege van. Fúj a szél de a kupacba lévő száraz levelek "egybeolvadva" vannak nem mozdulnak... mindezt 2018ban

    33 vagyok. Kívánom ,hogy megéljem azt a kort amikor elkezdenek a játékokba fizikát is rakni.
  • Darun
    #24
    Ha már itt tartunk, oké hogy a háznak nincs ajtaja-ablaka, de azért annyira nem fog befújni a szél, hogy ott is ugyanúgy mozogjon az a páfrány. A fákat viszont érdekes mód nem fújja. Ez biztos ilyen talajközeli szél.
  • broman191
    #25
    Amikor először láttam rögtön downgrade gyanús látványnak gondoltam, aztán újra megnézve is mintha tényleg gyengébb lenne a 17'-es E3 anyaghoz képest...persze lehet hogy valós gameplay során kevésbé tűnnek fel a csúnyább részletek. A fizika fejlődése remélhetőleg megindul majd pár év múlva a sokmagos CPU-k elterjedésének nyomán, de tizenéve is alkottak már ambíciózus projekteket, aztán mégsem terjedt el széleskörben az OMG fizika...
    Utoljára szerkesztette: broman191, 2018.03.24. 13:27:47
  • grebber
    #26
    Csak jövőre érkezik a Metro Exodus
  • broman191
    #27
    Yay, akkor lesz belőle 19' ősz...
  • cypher
    #28
    kb...:/
  • grebber
    #29
    Metro Exodus - Official Gameplay Trailer | E3 2018



    Utoljára szerkesztette: grebber, 2018.06.10. 23:49:44
  • broman191
    #30
  • grebber
    #31
    Kipróbálható lesz a nagyobb rendezvényeken
    Utoljára szerkesztette: grebber, 2018.08.10. 18:02:06
  • grebber
    #32
    GC 2018: Metro Exodus - távol a metró békés zajától

  • grebber
    #33
    GC 2018: Lehengerlő gameplay a Metro Exodusból

  • grebber
    #34
    Metro Exodus - az RTX nyomában
  • broman191
    #35
    "PC gamers don't want to go back to 1080p" - Főleg ha a többség még el sem hagyta...
    Utoljára szerkesztette: broman191, 2018.10.01. 16:45:33
  • grebber
    #36
    Durva lesz a gyűjtői kiadás
  • grebber
    #37
    Egy héttel korábban jön a Metro Exodus
  • grebber
    #38
    Metro Exodus - lehidalsz ezektől az élethű arcoktól
  • grebber
    #39
    Pár új kép
  • TomStorm
    #40
    Komoly!
    Már régóta várom