19
  • tom_pika
    #1
    Az Apple-t az extrém innováció tette azzá ami. Enélkül a Nokia sorsára juthat idővel.
  • wraithLord
    #2
    Hát igen, Jobs tudott valamit, amire azóta sem képes senki az Apple-nél. (És egyébként is kevés ilyen ember van.)
    Vagy kerítenek egy újabb Jobs-t, vagy az lesz a legkisebb gond, hogy "unalmasak"...
  • monk00
    #3
    Én már azzal is meglennék elégedve, ha Fm rádiót tennének az Apple készülékekbe. És az a legrosszabb... hogy a többi okostelefon gyártó meg utánozza őket. Már többször előfordult velem, hogy olyan helyen voltam ahol, sem wifi, sem pedig más sávszélesség nem volt elérhető. Ha valami katasztrófa történne, és olyan helyen lennék, akkor nem is tudnék róla. Szóval én szeretem, és használom az Apple termékeket, de ezt nagyon hiányolom a készülékekből.
  • Sir Cryalot
    #4
    Nem értettétek a cikket srácok, arról van szó hogy ők a lelkesedést csak előidézni szeretik, addig érdekes amig be nem terelnek vele a "walled garden" rendszerükbe hogy utána megvetessék ugyanazt zsinórban akárhányszor.
    Ha elfogy a gyermeki lelkesedés és ők hideg számítóknak tűnnek és az nem lesz jó , attól paranoiás egy kicsit a társaság hogy lelankad a dolog, (mert az iphone egy e-pénisz trend gigász ) ők meg a túlárazottságukat nem tudják mivel "leszámlázni".
    Lelkesedés csak addig van amig a mérnököknek el nem jár a szája hogy mire számíthatnak igazából a fogyasztók. A zöpl szeretné megvenni a mérnököket mindenekelőtt.

    FM tuner, lol, kösz ez most megnevettetett.
  • Sir Cryalot
    #5
    Hát igen Jobs volt az aki az iphone-ból pet project helyett e-pénisz gigász trendet varázsolt. És szépen lehetett csurgatni a Moore's Law alapján a techno-t bele hogy újra és újra megvegyék, meg közben bevegyék az innovációs maszlagot is.
  • wraithLord
    #6
    Én az Apple-t és a user keménymagot egy amolyan szektának látom, és ha ugyanazt csinálják, mint a többi cég, akkor hosszabb távon nem lesz különbség a többiek és az Apple között... csak az, hogy - ahogy te fogalmaztál - az egész egy "walled garden", aminek előnye nem marad.
    Eddig legalább volt egy Jobs, aki mások bukott vagy piac által ignorált ötleteit felhasználva újszerű sikerterméket tudott csinálni. Azóta mi van? Csak baromság baromságra halmozás, sodródás az árral, túlárazott, szépen lassan csöpögtetett tech, hogy minél többet le lehessen vele húzni. Tehát a szokásos.
  • fonak
    #7
    Itt azt írják, van benne, csak az apple direkt nem használta ki (hardveresen mindegyik készülék tartalmaz "fm tunert", mármint erre is használható chipet), ahogy más gyártók is követik a példáját, gondolom terelni kell a népet a streaming felé.
  • asgh
    #8
    Az apple azért sikeres, mert a piacnak egy olyan szegmensére fókuszálnak (annak is a felső részére), ahol nem fetisizálják az ár/teljesítmény mutatót, hanem más szempotok a fontosak. Pl. hordozhatóság, egyszerű kezelhetőség, megbízhatóság, stb.
    A pc-n nevelkedett, önjelölt it szakértő, netes szubkultúra pedig nem tud mit kezdeni az olyan termékekkel, amik középpontjában nem a minél jobb ár/teljesítmény áll, ezért ahelyett, hogy megértenék, hogy az eltérő piacokon eltérőek a felhasználói igények is, inkább bemagyarázzák maguknak, hogy akinek másra van igénye, az csak agymosott hülye lehet.
    Ez persze a valóság alakulására nincs különösebb hatással, így egyre nagyobb a szakadék a pc szubkultúra "jóslatai" és az eredmények között. Csakhogy a netes fórumhuszár ugyebár nem tévedhet, inkább egyre vadabb elméletek keringenek a pc szubkultúrában, hogy miért nem csődöl be az, amiről ők már jól megmondták, hogy be kell csődölnie.
    Ilyenkor jön a szektázás, meg a mindenható marketing démoni ereje.
    Pedig egyszerűen csak arról van szó, hogy az apple pontosan felméri, hogy az általa megcélzott piacnak mire van szüksége és ahelyett, hogy elárasztaná félmegoldásokkal, kevés, de annál alaposabban megtervezett terméket dob piacra.
    Így nagy tételben tud kevés fajta terméket gyártani, a nagy tételű megrendeléseknek köszönhetően pedig le tudja nyomni a beszállítói árakat. Mivel a konkurencia a kisebb volumenek miatt csak drágábban tud hasonló terméket gyártani, az árakat is magasan lehet tartani, így a végén az apple brutális nyereséget tud termelni egy-egy eladáson.
    Nincs ebben tehát semmi irracionális elem: az apple megfelelő cuccokat és szolgáltatásokat árul a megfelelő célközönségnek, a nagy volumenek miatt nagy nyereséggel.
  • cylontoaster
    #9
    A kevés féle termék kevés választékot jelent. Azt meg nem hiszem el, hogy minden embernek pont ennyire egyező igényei vannak. Ha én holnap venni akarok egy telefont, akkor megnézem hogy mit lehet kapni a piacon, azok mit tudnak, összevetem azzal hogy kb mennyit szánnék rá, és így kiválasztom ami nekem kell. Ezzel szemben van az, hogy jön az új készülék és megveszem. Ez hol racionális?
    Hordozhatóság? WTF, melyik mobil nem az?
    Egyszerű kezelhetőség? Mert egy android vagy egy winphone az aztán bonyolult...
    Megbízhatóság? Ne már.. Ez egy jól hangzó bullshit, kiegészítve az "innováció" és "biztonság" bullshitekkel meg is van az egész reklám. És mitől megbízhatóbb, mint a konkurencia?

    Az egyetlen előnye, hogy a kevés hw miatt elég jól lehet az oprendszert optimalizálni, míg mondjuk egy android verzió iszonyat sok különböző vason fut.
  • Sir Cryalot
    #10
    Onnan tudjuk hogy sikeres a zöpl hogy a médiában elfogultan szajkózzák hogy az exhibicionisták legújabb app-je mekkora köröket megy meg mi mindenre ver rá a legújabb áárrrdddwer. Amikor ugyanezt eszetlenek kérkedésének tudják majd be, akkor majd tudjuk hogy nem sikeres a zöpl.
  • wraithLord
    #11
    Szerintem a nagy cégek legtöbbje ezzel a szegmenssel is foglalkozik. Az Apple csak ezzel. Azt is elfalazza a világtól. Hogy tovább éljek ezzel a hasonlattal. :D
  • wraithLord
    #12
    Ez a komment első felére ment, az üzleti része logikusan hangzik.
  • asgh
    #13
    Nem minden embernek vannak ennyire egyező igényei, sőt az emberek többségeinek nem ilyen igényei vannak.
    Az apple viszont nem is mindenkit, hanem csak a prémium kategóriát célozza. Azokat, akik hajnaldóak megfizetni, hogy különösebb hozzáértés nélkül is úgy működik az eszköz, ahogyan azt elvárja tőle. Ebben semmi extra nincs, egyszerűen az apple erre helyezi a hangsúly, mások meg az ár/teljesítményre.
    Megbízhatóságról annyit, hogy a legtöbb olcsó kínai telefonban szériatartozék a firmware-be telepített, kiirthatatlan trójai. Nekem is volt ilyen, kb. 1 hónap használat után a telefon magától random alkalmazásokat telepített a beleegyezésem nélkül. Rendszer újratepelítés után nem sokkal ismét.
    Te is említetted az android platform széttöredezettségét, ez sosem történhet meg az apple ökoszisztémában, mert egy új termék bejelentése egyben a hozzá tartozó, arra specializált fejlesztőeszközök kiadását is jelenti. Ez se nagy szám, egyszerűen csak része a stratégiának.
    Egyszerű kezelhetőség: a droid addig kezelhető egyszerűen, amíg működik. De csak idő kérdése, hogy mikor dobja be a törülközőt vagy sikerül olyan appot letöltened rá, ami kifekteti. Ha rendes és olcsó droidod akarsz, akkor rootolnod kell és főzött romot telepíteni. Innentől viszont milyen egyszerű kezelhetőségről beszélünk? A legtöbb droidos készülékhez szinte semmilyen terméktámogatást sem kapsz, új droid verziókat meg alapból felejtsd el. Persz vannak márkák, amik kivételek ez alól, és jé, az áraik is az apple szintjén mozognak.
    Irracionális vásárlók:
    Minden piacon vannak olyanok, akik eszetlenül veszik az új cuccot, akár kell nekik akár nem (lásd autóipar, játék konzolok, tv, hifi).
    Ugyanakkor az apple termékek többségét - bármennyire is mantrázzák ezt egyesek - első sorban nem az ilyen fanatikusok veszik. A legtöbb iPhone csere pl. 2-3 éves hűségidő lejárta után történik, az USA-ban 50-100 USD ráfizetéssel, vagy ingyen, hűségidő hosszabbítással.

    #10: Ha konkrét eladási adatokról van szó, azt nehezen lehet elfogultságnak nevezni, ami meg az új hardverek megjelenését övező szubjektív véleményeket illeti, az pont hogy ellentétes irányban elfogult. A legnagyobb kattintásszámot ma azzal lehet elérni, ha valaki fikázza az újabb apple termékeket majd hozzáteszi, hogy ez már a vég, az apple-nek befellegzett.
  • wraithLord
    #14
    Az Android is ugyanolyan jól megy (ahogy te felvázolod az iOS-t), és legalább 2 évig kapod rá az újabb verziószámú oprendszert és a frissítéseket, ha az Apple kategóriája körül keresgélsz a nagyobb gyártóknál (és nagyobb a választék és a spektrum). Nem igaz az sem, hogy bedöglik egy idő után, (persze hozzá nem értéssel meg lehet dögleszteni, mint mindent).
    Más kérdés, hogy a többi gyártó készít ez szint alá belőtt több kategóriát is, ami a felső-közép, közép, alsó-közép, alsó kategóriákban különböző kompromisszumokkal járnak, mert nyilván töredék pénzért nem fogják ugyanazt adni/biztosítani.

    Az hogy rengeteg a szar androidos készülék, szerintem annak tudható be, hogy Android még kenyérpirítóra is van (tehát pl. gyenge hardverre is rápaszírozzák), míg iOS=Apple termékek. Meg annak, hogy sokan próbálkoznak sok mindennel. Egy cég (az Apple), nem tud sokan lenni, és sokmindennel próbálkozni.
    Utoljára szerkesztette: wraithLord, 2017.02.07. 16:32:42
  • M2 #15
    Én azt látom, hogy eddig akárhány androidos telefont nyomkodtam, iPhone (6S) után mindig zavart a lassúsága. Megszoktam, hogy ha valamire rányomok, nincs késlekedés. Na ez androidon a következőt eredményezi: rányomok -> semmi -> miafaszvan!? -> rányomok még kétszer -> közben hirtelen bejött az új felület és már azon nyomtam meg valamit -> ááááááááá.

    Na nálam ez egy elég erős prioritás, hogy maradjak az almás cucc mellett.
  • M2 #16
    "legalább 2 évig kapod rá az újabb verziószámú oprendszert"

    Pont szopás. Az iPhone esetén 4-5 évig kapod rá a legújabb rendszert, aminek köszönhetően jól tartja az árát és egy 2 éves szerződés lejártakor is hamar, jó áron eladható. Az androidos teló meg nem.

    Ráadásul tele a piac androidos "csúcs" készülékekkel, amiket fél év után már a kezdeti áruk feléért adnak a boltokban.
    Utoljára szerkesztette: M2, 2017.02.07. 17:14:52
  • wraithLord
    #17
    Hát ez attól függ, mint hívsz késlekedésnek. Ha sokat játszol kompetitív FPS-ekkel, akkor 250ms lag is óriási. Barátnőmnek 5s-e van, annál nem lassabb egy felsőkategóriás normális androidos teló, és a 6s-nél sem (haver). 7-et még nem láttam.
    Persze ugyanaz a telefon máshogy viselkedik más Android verzióknál, Android 5-ön láttam már szép lagot, 6-on még nem - alsókategóriában (legalja) sem különösebben.

    Amit leírtál, az egy alsókategóriás teló ismérve, ami újonnan sem annyira reszponzív (bár az Android 6 sokat javított ezen).

    #16 Minimum 2-t írtam, nem tudok konkrét adatot, mivel nem túl sokat foglalkozom a témával. Azt tudom, hogy az enyémre 2x jött új Android (nem csak update, új stock Android OS). Persze más kérdés, hogy szükség van-e 4-5 évig kapni rá az új rendszert, azonkívül, hogy jó áron el lehet passzolni.

    Ehhez sem tudok mit hozzászólni, én még nem láttam féláron féléves csúcskészüléket, max. szolgáltatóknál hűségszerződésben.
    A Google Nexus-ok pl. elég jól tartják az árukat. Egyébként telót nem szoktam eladni, úgyhogy ez nálam nem szempont. Nem szeretek hímestojásként vigyázni rá, a telefon van értem, nem én érte, itt-ott előbb-utóbb karcos lesz. Ez eleve levinne az árából.
  • ostoros
    #18
    Atyaúristen komám...
  • cateran
    #19
    Ez akkora bullshit duma volt, hogy meme-ve kellene valnia
    https://www.payetteforward.com/why-is-my-iphone-so-slow-heres-the-fix-for-ipad-too/

    http://www.macworld.co.uk/how-to/iphone/how-speed-up-slow-iphone-tips-make-older-iphones-run-faster-3463276/

    https://discussions.apple.com/thread/7669667?start=0&tstart=0

    Csak nehany az amugy millionyi buggal, lassusaggal, instabilitassal foglalkozo topicbol...tudom mirol beszelek, iphone 6-om van....






    Utoljára szerkesztette: cateran, 2017.02.14. 23:04:19