9
  • NEXUS6
    #1
    Nem fognak a tömegek MI-t programozni, azt felejtse el a tisztelt fővezértábornok úr!

    Az a gond, hogy jóformán egyetlen cég az, amely valóban érti, hogy mi a júzer és a fejlesztő szint közötti különbség, és az az Apple, ezt el kell ismerni.

    A többiek ezért nem tudnak bármilyen egyedi, vagy újszerű technológiát elsőként kihasználni. Olyan eszközöket akarnak a nagyközönségre tukmálni, ami átlagjúzer számára kiba kényelmetlen. És ezzel a módszerrel, majd csak az alkalmazások2-3-4-5 generációja lesz az, amit nagynéném is kézbe vesz, addig geek pistik arczoskodnak csak vele.
    Ez az út nem minden technológiát tud sikerre vinni, pl kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a VR-ral is. Hiszen PC-n geek réteg lett megcélozva egyik oldalról, a Sony egy sikeresnek mondható indítást csinált igaz elég low profillal a másik oldalról, de nem vált az eszköz egy pill alatt tömegtermékké.

    Az Apple egy-egy korszakos termékével ezt az ugrást meg tudta régebben csinálni, az utóbbi 10 évben nem volt ilyenje neki sem!
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2017.01.19. 16:04:37
  • overseer-7
    #2
    az emberek tömegei lesznek a legutolsók akik az MI ből profitálni fognak.
    Az ember a jövőben tömegesen válik majd feleslegessé. köszönhető az MI nek.

    Az óriásvégek akik óriási pénzeket invesztálnak az MI fejlesztésébe.. nem fogják tétlenül nézni, hogy az elért eredmények gyümölcseit csak úgy ingyen leszakítsák a poor tömegek.

    ..és a tömegek hiába vannak sokan.. nincs érdekérvényesítő erejük, míg a milliárdos vállalatok közösségének.. szindikátusainak van. Gazdasági és politikai is.

    sose az lesz amit a kisember akar..
    ez a cikk csak egy kellemes utupisztikus illúzióba ringatja az embert és arra ösztönöz, hogy ne cselekedjen. Várjon.. hiszen a micros is a kisemberek érdekeiért küzd.. akkor nekik már nem is kell. De majd későn felébrednek..
  • tom_pika
    #3
    Megmondom mire fogják használni az MI-t.

    Elsősorban a katonai hatalom további erősítésére.

    Másodsorban a gazdasági hatalom további erősítésére.

    Még hogy tömegek jóléte... vicces...
  • esztyopa
    #4
    De sajnos csak a *profitvadászok*és a sírásók fognak profitálni belőle !
    /De szép nagy sír lesz.Akkora,hogy bele fog férni az egész emberiség.../
  • ostoros
    #5
    Nem kell ehhez MI, barátom. Annyi kell, hogy alanyi jogon mindenki részt kap nagyvállalatokból, mint a microfos például. Ja, igen ez a milliárdosok vagyonának átcsoportosítását is jelenti egyben, igen.
    Vagyis kommunizmus 2.0
  • Kara kán
    #6
    A csőcselékkel el kell hitetni, hogy minden az ő javát szolgálja.
  • Kara kán
    #7
    Egyet értek veled.
    Ha a politikai hatalom annyira koncentrált lenne, mint a pénzügyi és gazdasági, mindenki diktatúráról, sőt totalitarizmusról, fasizmusról üvöltözne. Így meg fel sem tűnik, hogy a gazdasági életben micsoda aljasság van.
  • ostoros
    #8
    +1
  • esztyopa
    #9
    De sajnos ebből IS csak a profitharácsok fognak profitálni,Mi meg majd nézhetjük,hogy hogyan végzik Nálunk SOKKAL jobban a gépek a munkánkat !
    Oszt'...majd várhatjuk az *égi mannát*
    Ha pedig nem fog *hullani az égből* a kajapia /mert azon nincs profit/,akkor mámorosan ünnepelhetjük őnnön nagyszerüségünket...miközben éhen pusztulunk...