40
  • factorian
    #1
    Engem annyira felbaszott a win10 (rohadtul jogosan) hogy fogtam felraktam legújabb ubuntut. Nos nem tudom hogy azért mert a legújabb verziót raktam fel (nem pedig egy stabilat) de valami katasztrófa. Elég sokat kellett mókolni a firefoxal mire jó lett, nagyon ritkán még úgyis néha beakadt. A chrome egy katasztrófa laggol mint állat (nekem fejlesztéshez pont chrome kellett volna) ugyh inkább jött vissza a windows, ami egy szr legalább nem akad és gyors. 4-5 éve használtam ubuntut, SEMMI változást nem tapasztaltam azóta, elég szomorú.
  • CairoJack
    #2
    Nekem volt a kezemben Ubuntu mobiltelefon, és eltekintve attól, hogy a hardver elég műanyagos, gagyuszka volt, az OS tetszett. Persze pár perc alatt, amíg nálam volt, nehéz korrekt véleményt alkotni, inkább úgy fogalmazok, hogy az első benyomások nagyon jók voltak.

    Ezért is sajnálnám, ha ez a mobil OS is a Firefox OS sorsára jutna, és kihalna. Márpedig erősen erre tart a dolog. Sosem értettem, hogy aki bármilyen OS fejlesztésére adja a fejét, miért nem érti meg, hogy az alapokat baromira meg kell írni.
    Böngészés, fotózás, navigáció, facebook, és hasonló közösségi szutyik, mailezés, irodai szoftverek, multimédia... ezeket nagyon ki kell maxolni, hogy az átlaguser használhatónak és szerethetőnek értékeljen valamit.

    Ahogy factorian mondta: ha kezedbe veszel egy ubuntu terméket, nem lenne szabad, hogy már a legelején arról szóljon a dolog, hogy a böngészővel küzdeni kell.
    Ha már itt elakad a felhasználói élmény, akkor miért várják el, hogy tömegek használják a termékeiket.
  • tomboy013
    #3
    Botrányosan rossz szerintem használhatóságra az ubuntu, nem is értem mit várnak....
  • kvp
    #4
    Valahol ott rontottak el amikor a kereskedelmi termekekkel kezdtek versenyezni. (a firefoxnak is ez volt a baja) A tenyleg nyilt forraskodu es kozossegileg fejlesztett debian meg elterjedt. Ha csak a raspberry-kre gondolunk, meg az osszes tobbi beagyazott rendszerre, amikhez alapbol debian-t adnak, akkor jol lathato, hogy egyre kisebb a piacuk.

    E melle jott a google fele linux disztribucio, android neven, amibol ugyancsak van ingyenes valtozat (a markanelkuli kinai termekek jelentos resze ezt kapja). Ott peldaul meg a chrome integraciot is meg tudtak oldani. (mivel a google sajat os-e, a sajat bongeszojukkel, ingyen) Szoftverfejlesztesben a nyilt forraskodu kozosseggel, a google-lel es a microsoft-tal egyszer versenyezni nagyjabol remenytelen feladat.
  • jkedzs
    #5
    szóval aktívan használom már az ubuntut vagy 2 éve (nincs win a gépemen).

    A lényeg:
    ha olyan rendszer kell, ami nem akadályoz a munkában, akkor linux, de bele kell tolni az időt, mert nem úgy van, hogy minden úgy működik, ahogy te szeretnéd.
    windowson az van, amit az MS eléd hány. alapvetően nem tudod megváltoztatni.

    Felület:
    a unity felületet 2 hónapig bírtam. egyszerűen nem tudom elviselni ha az ablakokon kívül mást is látok a képernyőn. a régi gnome 2 felület és gyerekei (pl mate) szintén szarok. windowsban azt nem bírtam, hogy nincs több desktop és minden szarért kattintgatni kell. ez még a unitinél is szarabb és nem testre szabható.

    Unity: bal oldali és fenti sáv
    Mate: lehet mókolgatni, de egy sáv mindig kint van...

    a végén a Gnome3-nál kötöttem ki:
    - minimál cucc
    - skinek
    - könnyen el lehet tüntetni MINDENT
    - imac-es window váltás (ha kellene)
    - minden van benne alapból, amit winben már megszoktunk
    - alig kell egeret használni, kattintgatni (window/desktop váltáshoz, program indításhoz nem kell kattintani SEMMIT)
    ezt lényegében fake tilling window módban használom... 5-6 desktoppal.

    kísérletezek az i3-al is, mert ott van az igazi tudás, hogy hogy kellene egy window managernek működnie, de kb 0-ról kell felépíteni a rendszert vele, ami több éves linux specifikus tudást igényel (Ubuntu serverből építettem), vagy több napos kutakodásokat.

    Rendszer:
    ubuntu a legjobb, mert ehhez van a legtöbb info a neten, jó a "szoftver boltja", ha nincs ott valami, akkor is könnyű beszerezni/installálni ÁLTALÁBAN.
    advanced usereknek, csomó infót csak az Arch linux wiki-ből tudsz megszerezni, igazi Ubuntus tudástár nincs. más linux, de az alap software stack hasonló.

    ha alap dolgokra (internetezésre / video nézésre) használod, akkor nem kell mókolgatni.

    ha valami nem működik, vagy valami extrát is akarsz csinálni vele, akkor kezdődik a buli. itt, ha nem vagy programozó érdeklődésű, akkor meghaltál. kezdő linuxosként nekem két napba telt legalább, hogy kikapcsoljam minden indításnál autómatikusan a hálókártya wol funkcióját úgy, hogy DHCP is menjen stb... még két nap volt, hogy a külső USB-s hangkártyámat sleep után is lássa/használja a rendszer...
    meg lehet csinálni, meg tök logikus (jobb mint a win), ha már átlátod, de kurva sok kutakodás van ilyen kis alapdolgok miatt... viszi az időt rendesen.

    általában a linux UI design ritka szar szinten van. csak Gnome3-nál és KDE-nél láttam valami előrelépés az utóbbi 1-2 évben, de azok sem az igaziak, viszont szerencsére lehet őket skinnelni rendesen, viszonylag könnyen.

    Gnome
    https://www.youtube.com/watch?v=FkR2P6qhLeA
    https://www.gnome.org/gnome-3/

    KDE (a videóban nem Ubuntu van, de a felület a lényeg)
    https://www.youtube.com/watch?v=KNSfwgGbrTA
    igaz, a Kubuntu enyhén bugzik, azt hallottam...
  • grizzly21
    #6
    Nekem is hasonlo tapasztalataim vannak..
    tetszik a linux filozofiaja, megprobalkoztam vele nehany eve, aztan iden megint, mindketszer ugyanugy jartam:
    - a felhasznaloi elmeny kenyelmetlen. Ahhoz, hogy osszerakjam a desktopot ugy hogy kenyelmes legyen (lent legyenek az alkalmazas ikonok), az ablakok atmeretezesenek "erzekenysegi terulete" tobb legyen mint nehany pixel, stb, ezekkel a dolgokkal napokat szivtam es igy sem sikerult megoldani mindent
    - alkalmazasok hianya
    - nvidia driverrel voltak problemak

    Egy hetig probaltam, nem ment. Raadasul en programozo vagyok, nem csodalom hogy nagy tomegeket nem tudnak igy elerni..
  • Laza
    #7
    "ha olyan rendszer kell, ami nem akadályoz a munkában, akkor linux, de bele kell tolni az időt, mert nem úgy van, hogy minden úgy működik, ahogy te szeretnéd.
    windowson az van, amit az MS eléd hány. alapvetően nem tudod megváltoztatni."

    Nem akarok túlzottan belemenni a Linux vs Win témába, de az ilyen mondatok azért bökik a szemem.

    Win-en meg nem is nagyon kell módosítani, csak minimálisan átállítani pár dolgot telepítés után, és minden működik ahogy kell ... és 15+ éve használom munkára (és minden másra), és tökéletesen megfelelt ... akkor most miért is kéne elkezdenie bárkinek átbütykölni egy Linuxos rendszert, hogy megkapja min ugyanezt? Ráadásul az az átbütykölés sem egy triviális dolog. Megjegyzem, talán pont ezért sem fog sosem olyan szinten tért hódítani, mint szeretnék. Majd ha hozza alapból 1:1 min ugyanazt, mint a Win, és a további módosítások sem lesznek elbonyolítva, akkor jöhet a kánaán.

    Szerk: ráadásul valljuk be, a felhasználók 90%-a egy percet nem akar bütykölni ... sehogy sem ... alapból legyen ott minden, a felhasználói élmény legyen maximális, és ennyi.
    Utoljára szerkesztette: Laza, 2015.12.26. 15:20:47
  • Laza
    #8
    +1
  • jkedzs
    #9
    windowson a felhasználói élmény nem maximális.
    ezt csak azért hiszed, mert nem tudsz más, hatékonyabb működést elképzelni (user-gép interakció), csak amit a win beléd nevelt. vicces amikor a win7 user munka közben a megnyitott 25 ablak közül keresgélget a tálcán, kattintgat, hogy elérje őket...

    itt azt kell látni, hogy linuxon a legtöbb programnak van egy terminal-ból elérhető egységes interface-e, amivel lehet vele kommunikálni és programozni + szinte minden text alapon elérhető / konfigurálható (automatizálni lehet, programok tudják kezelni, rugalmas, verziókezelhető stb).
    átlag user szempontjából ez lényegtelen (nem is a ajánlgatom a linuxot átlag usereknek), viszont akik tényleg használják is a gépet, azoknak nagyban megkönnyíti az életét az ilyesmi. videóban említ egy-két ilyet pl a window manegerrel kapcsolatban. https://www.youtube.com/watch?v=RUKXZjxou3U


    kedvencem, amikor winen a user letölti/installálja a utorrentet, egyenként nyitogatja meg a torrent fájlokat, de előtte még létrehozza a szükséges könyvtárakat kézzel.

    linuxon ez nálam úgy néz ki, hogy van egy bash script (egyszer kell megírni), ami megcsinál mindent, telepíti az rtorrentet, létrehozza a torrent könyvtárakat és a ideiglenes fájlok könyvtárait ha még nem lenne. linkeli a rtorrent korábban megírt konfigját a megfelelő helyre. a konfig fájlt cloud-ba szinkronizálom, minden gépem ugyanazt használja. ezek után, mivel az rtorrent linuxos logikára van írva, nekem csak annyi a dolgom, hogy a megfelelő torrent könyvtárba bemásoljam az 1 vagy akárhány torrent fájlt és máris indul a letöltés a megfelelő könyvtárakba.

    ezt windowson a user 400 millió klikkeléssel éri el leghamarabb. a torrentek számának növekedésével ráadásul ez a szám növekszik.
    persze windowson is vannak szkriptelési lehetőségek, de a programok nem támogatják az ilyesmit, ezért csak magát a win-t tudod szkriptelni.
  • Tetsuo
    #10
    Az ember azért nem véletlenül keres mást a Winen kívül. A Win kényelmes, de nagyon sok mindenben bosszantó, pl. le van butítva... mondjuk általában a Linuxok még bosszantóbbak. Az Apple oprendszerét nem ismerem, de ahogy hallom az is le van butítva rendesen.
    Számomra a legdurvább az, hogy a kötegelt fájlkezelés lehetőségei minimálisak. Még mindig Total Commander kell pár dologhoz, sokmindenhez meg nincs is megoldás. Pedig elvárható lenne, hiszen mégis csak számítógépről beszélünk! Saját, kis rendező programokat meg irtó nehéz és egyáltalán nem effektív készíteni. Programozói tudás kell hozzá.
    A Commodore-on mindenki nyomta otthon a BASIC-et pl.
  • ntom
    #11
    Win alatt egy katt a torrent magnet linkjére a weboldalán, feljön az utorrent, hogy tényleg le akarom-e tölteni, OK, és kész. Nem kell másolni semmit sehová.
    Több .torrent fájlnál drag&drop az utorrentbe, rákérdez, hogy tényleg hozzá akarom-e adni mind az X torrentet, egyszer ok, és kész, tölti őket.

    Más: én azt nem értem egyébként, hogy a virtualbox felhasználókra miért nem szállnak rá - az egy jó út lehetne a userek bevonzásához. A valóság azonban az, hogy a unity-s gyorsmenü fadein effektje minősíthetetlenül szaggat már évek óta. Egyszerűen nem hiszem el, hogy nem bírnak normális videókártya drivert adni hozzá. Kikapcsolni az effekteket viszont nem lehet, a megoldás egy másik ablakkezelő használata lenne. Na kösz, inkább nem.
  • mortep
    #12
    A PC vonalon nem kellett volna szembemenni a felhasználói akarattal (mint ahogy a M$ is tette a start menüvel). Nem kellene erőltetni a Unity-t. A Linux Mint sikerén tisztán látszik, hogy mit kellett volna/mit kellene tenniük.
    Utoljára szerkesztette: mortep, 2015.12.26. 21:59:42
  • a_n_d_r_e_w
    #13
    Linuxszal az a baj, hogy mindig mindenki jobban tud mindent a masiknal, aztan megy a maga feje utan, es csinal egy ezeregyedik megoldast. Brutalisan tordezett piac. Nem tudnak megegyezni egy kozos ablakkezelorol, egy kozos designrol, egy kozos feluletrol. Oke, le kell cserelni az X-et, erre rogton csinalnak neki 2 kulonbozo utodot, mert nehogymar a masik jobban tudja, majd mi megmutatjuk. Unity, gnome3 mindketto kuka, alkalmatlan a munkara, de ugye modern vilag, touchscreenre kell optimalizalni. Mutasson barki is akar egy Gnome3-as tabletet? Na nem baj, rogton jottek is az alternativak (cinnamon, mate). LibreOffice, OpenOffice? Hasznalhatatlan mindketto, de veletlenul se egyesitenek az erejuket es valami ertekelhetot alkotnanak. Szoval az egesz kozossegbol hianyzik a hierarchia, nincs egy kozos vizio aminek az iranyaba el lehetne menni. Canonical az akart lenni, es erre csak elszigetelodott a kozossegtol a sajat hulye megoldasaival egyutt. Sokat akart a szarka, nem birta a farka. Ez igy nem fog menni, se az Ubuntunak, se a Mintnek, se a Fedoranak, se senkinek. A linux meg fog maradni a megbizhato kernel szinten es a felhasznalok akkor jarnak a legjobban, ha ebbol nem is latnak tobbet.

    Mondom mindezt ugy, hogy 9 eve aktiv linux hasznalo vagyok, szoftverfejlesztesre most sem tudok jobb platformot kitalalni, ahol tehetem ezt hasznalom es az Edge-t es backeltem. De attol meg latom, hogy vicc amit muvelnek.
  • mortep
    #14
    Az átlagfelhasználók mint kezdenek egy csupasz kernellel? A libre office-t az open office fejlesztőiből kivált csapat hozta létre, mert ez már az oracle tulajdonába került. Amúgy mindkét megoldás jó ingyenes alternatíva, ha többet akarsz fizess a ms. office-ért.
  • kvp
    #15
    Jelenleg en tobb eltero os-t hasznalok, mikor eppen mi van keznel alapon. Ez egyreszt jelenti az osoreg win xp-t mert lassan egy evtizede nem telepitettem ujra azt a gepet amire anno az kerult, ellenben a hardver meg megy, win7-et mert a visual es atmel studio-nak az kell ezert az egyik munkaallomasra az kerult, jelenti a legfrissebb debian linux-ot desktop-on (jessie default full install kde-vel, utolag allitani sem kellett rajta semmit) es beagyazott gepen (raspbian jessie egy kis 16 GB-os ssd-n), jelenti a legkulonbozobb android-okat (2.4-tol 4.4-ig, telefontol tablet-ig, kinaitol a japanig, open source es oem valtozatban).

    Osszessegeben nem igazan van nagy kulonbseg koztuk, mivel mind mukodik, rendesen es nagyobb hibak nelkul. Se barkacsolni, se konfiguralni nem nagyon kellett oket, meg a linuxokat sem, persze nekem boven eleg ha az osszes hardver megy, ideertve a 3D gyorsitast, a hardveres medialejatszast es ha radugok valamit ne kerjen kulso driver-t. Ez utobbi altalaban igaz a google fele android-os gui-val erkezo linux-okra is. Az android kevesbe tudja hozni a desktop tudast telefonon, a gimp kepszerkeszto kezelese is eleg nehezkes, de nagyjabol tudja amit egy gyengebb desktop gep, tehat ha mas nincs keznel, akkor jo. (jellemzoen ut kozben, nyaralaskor nem hord az ember maganal laptopot vagy ha igen, nem veszi elo csak ha tenyleg nagyon muszaly)

    Az ubuntu ezzel szemben valamiert nem nagyon akar mukodni es jellemzoen ez el is veszi az emberek kedvet a haszalatatol, igy inkabb szervereken jelenik meg, bar ott is van jobb linux-os alternativa. Az ok az lehet, hogy nem jo iranyba indultak el es olyan uzleti konkurenciat akarnak lehagyni, amit utol sem tudnak erni az eroforrasaik szukossege miatt. Mint irtam, egyszerre probaljak a microsoft-ot, a google-t es a nyilt forraskodu kozosseg nagyobbik reszet legyozni.

    "Oke, le kell cserelni az X-et, erre rogton csinalnak neki 2 kulonbozo utodot, mert nehogymar a masik jobban tudja, majd mi megmutatjuk."

    Szerintem az x nem rossz arra amire kitalaltak. Az egyetlen eletkepes alternativa a google fele android gui lett, ami igazabol egy szepen felepitett es modern, de alapvetoen a windows fele gdi mukodeset koveto megoldas lett (gyakorlatilag a message kezelesi szintig), raadasul a regi nt-kre es az x-re is jellemzo kliens-szerver architekturaval. Nem forradalmi, de mukodik es jellemzoen meg a toredeket sem hasznaljuk ki a tudasanak. (az osszes android tud ablakozni 1.x-ota, megis csak par gyarto engedi hasznalni es ott sem minden program szamara, a tobbi alapbol maximalizalva fut, mint a regi macos-eken)

    "LibreOffice, OpenOffice? Hasznalhatatlan mindketto, de veletlenul se egyesitenek az erejuket es valami ertekelhetot alkotnanak."

    A libreoffice az openoffice tenyleg ingyenes es nyilt forraskodu valtozata, azaz az openoffice fejlesztoi egyszeruen nem kertek a ceges strukturabol es csinaljak ahogy eddig. A regebbi ag lezartnak tekintheto, mivel csak egy rendes fejlesztocsapat van.
  • a_n_d_r_e_w
    #16
    Latom total nem jott at, amit mondok, mindegy.

    Igen, remek alternativak, Ket azonos verzioju libre office nem ugyanugy nyitja meg az adott dokumentumot a ceges illetve az itthoni gepen. Igaz az egyik Ubuntu a masik Mint, de miert es kellene ennek fontosnak lenni? Alternativanak egyik sem nevezheto, workaroundnak maximum.
  • mortep
    #17
    1. Zavarosan fogalmaztál. Az jött át, hogy a felhasználók egy megbízható kernelt lássanak és semmi egyebet, se x-et, se o.officet, stb. mert minden használhatatlan és alkalmatlan a munkára. Te írtad...

    2. pl. a karakterkészletek miatt lehet fontos, de legalább megnyitja, nem úgy mint pl. az office2007 a 2016-os pptx-et. Alternatívának meg nyugodtan lehet nevezni, veled ellentétben sokan nagy megelégedéssel használják.
  • a_n_d_r_e_w
    #18
    Azt irtam jelen allapotok mellett kb ennyi a linux jovoje, es jobb is lesz a felhasznaloknak, ha nem szembesulnek az asztali linuxszal jelen formajaban, nem tudom ebben mi a zavaros.
    Egeszsegukre, igaz en meg egy ilyen emberrel sem talalkoztam, de nem tagadom, biztos vannak.
  • wollnerd #19
    Igen, Linus Torvalds szerint is, a Linux egyszerűen túl bonyolultra sikerült...
  • montyx
    #20
    Én MS fejlesztőként évek óta áttértem otthon Ubuntu Gnome-ra. Nem bántam meg a döntést, pedig tényleg mai napig kezdő linuxos vagyok, nem nagyon hekkelem a rendszert. A Gnome 3 felületet tényleg minimális beállítással tetszetőssé tettem, pár app telepítésével pedig tökéletesen használható is lett.

    Ennek ellenére egyetértek azzal, hogy nem jó a linux. Nem bírják megcsinálni azt, hogy egy linux telepítés a gépek 90%-án hiba és utólagos konfigurálás nélkül frankón működjön.
    Én pl. mai napig nem találtam megoldást arra, hogy a fenéért nem lehet normális sebességgel másolni egy USB stickre, amikor az USBs külső HHD tökéletes sebességgel működik. Az 5.1es hangrendszerem beállítása vért izzadós volt, mert kellett hozzá pulse audio és alsa konfigurálás, illetve az összes böngésző laggolt, mint állat, amíg rá nem jöttem, hogy kell mögé egy gyors DNS szerver, és a gyári MTU beállítás egy vicc.

    Amíg ilyenekkel kell küzdeni, addig tényleg egy vicc az egész. De ennek ellenére édesanyámnak is fel van rakva, teljesen bekonfiguráltam neki, egy ócska vasra. Ezek után szívesen használja, és szereti. Ha van hozzáértő, aki karban tartja, akkor nem rossz a linux egy átlagfelhasználónak se. Csak valaki tudja rendesen beállítani, és úgy gondolom, hogy én is csak tákolok a profikhoz képest.
  • jkedzs
    #21
    nekem a probléma, amit nem nagyon tudtam megoldani, hogy gnome3 akad, ilyen 5 fps-re megy le, amikor sok tab van megnyitva chrome-ban + egyre növekvő memória fogyasztás.
    ezt csak úgy tudtam megoldani, hogy chrome-ban kikapcsoltam a 3D gyorsítást teljesen. gyanítom valami driver x chrome probléma lehet, mert amúgy a gnome3 20+ ablak és 30+ chrome tab környékén sem kezd belassulni így már.

    ami viszont nagyon zsír volt, hogy az x-et könnyen lehet az egeret konfigolni. winben nagyon kötött minden, ha csak nem ad driver + konfig felületet hozzá az egér gyártója. 7+2 gombos MS egeremet simán bekonfigoltam. egyedül a scroll nagyságán nem tudtam változtatni. gnome3 hiányosság lehet, mert unity-ben pl van ilyen, úgy láttam. ha másik egeret veszek, akkor ugyanezen a már megszokott módon be tudom majd konfigolni. persze terminál kell hozzá, de szerintem ez inkább előny mint hátrány. az átlagfelhasználók itt is megszívták.
    vicces, hogy sleep után elfelejti a beállításokat, szóval itt is kellett azért egy kis bejelentkezéskori script futtatás, hogy mindig jó legyen...

    gnome3 meg tényleg jó. jól mutatja, hogy lehet egy egyszerűbb és konzisztensebb működést kigondolni elszakadva a win-es ablakkezelés hagyományaitól.
    probléma hogy az Ubuntu LTS nincs eléggé szinkronban a gnome3 kiadási ciklusaival, ezért LTS mostani is egy régebbi gnome3-at használ.
    probléma másik, hogy ugyan nem erőltetik a wayland-re való áttérést, de előbb-utóbb meg fogják tenni, abból még lehet erős bugosodás, mint ahogy most is van probléma a wayland + gnome3 párosítással és gondolom minden más felülettel is, ami már támogatja a wayland-et. mindegy. még olyan 4-5 évig meg lehet tartani az X-es konfig scripteket.
    a másik probléma, hogy régi, 5-10 éves gépeken, az ilyen új felületek (gnome3, KDE Plasma5) lassúak, főleg a gyenge GPU-k miatt. szerencsére mivel linuxon vagyunk, van bőven választás. én i3-ra szavazok.

    .net szempontjából a mono develop egész ütős lett. nem hiszem, hogy jobb mint a visual studio, de ami nekem kellett belőle (nem csak alap dolgok), mindet tudta. persze .net verzióban a mono le van maradva...
  • jkedzs
    #22
    rtorrent a magnetlinket alapból nem tudja kezelni, mert fájlalapú logikára épül, de +scriptekkel megoldható persze (magnet linkből lehet torrent fájlt csinálni)... lehet hiányosságként erre gondolni, de ha linuxos logikával nézed, akkor ez éppen jó. mivel a programnak egy egységes interface-e van, azok pedig a megfelelő könyvtárba bemásolt torrentfájlok.

    a drag & drop-hoz mennyit kell kattintanod? tegyük fel, hogy ki kell választani, hogy hova töltse le.
    nekem semennyit, mert a torrentes desktopomomra billentyűzettel megyek át, a fájlok kijelölését és másolását pedig midnight commander-ből végzem (szintén bill alapon).
    ha nem zavar a kattintgatás, akkor persze, ok, de nem véletlenül preferálják többen a bill megoldásokat. előbb-utóbb szétmegy az ujjad az egerezéstől. win a kattintgatás erőlteti a userre, ezért ott az ergonómia kurva szar.


    ubuntu-t olyan 3-4 évvel ezelőtt használtam virtualbox-al. amikor betöltött a rendszer a virtual box tudott mountolni egy meghajtót (valahol a menüi közt van), amin a szükséges driverek voltak. utána kattintgatással ubuntuban le lehetett futtatni a mittomén milyen fájlt és minden jó lett. most nem tudom, mi van, de gyanítom, valami hasonló csak van.
    a másik, hogy csak LTS verziót érdemes használni ubuntuból, minden más az elfogadhatónál jobban bugzik.
    https://wiki.ubuntu.com/Releases
  • woy
    #23
    "előbb-utóbb szétmegy az ujjad az egerezéstől." LoL mondj még ilyeneket :D
  • montyx
    #24
    nekem jelenleg egy virtualboxban fut egy W10 és egy W7. ezeken csinálom a fejlesztői munkákat. bőven elég, mert azure-ra és Office 365re fejlesztek. gondolkodom is rajta, hogy mindkét gépet migrálom azurera, és csak a remote desktop marad.

    cserébe minden mást linuxon csinálok. pl. a fejlesztés angularjs html css részét is sublime textben. meg vagyok elégedve, stabil, jól működik az egész. egy tény, hogy nem játszok. filmnézés, spotify, böngészés, ebook, torrent és kész. ezekre tökéletes az Ubuntu GNOME
  • Meridian
    #25
    "kedvencem, amikor winen a user letölti/installálja a utorrentet, egyenként nyitogatja meg a torrent fájlokat, de előtte még létrehozza a szükséges könyvtárakat kézzel."

    Mivaaa???

    Sokéve hogy használom az uTorrentet.
    Létrehoztem egy torrent ltöltések könyvtárat egy 2TBytos WD RED HDD-én ezt egyszer beállítottam a utorrentben (a konfig file menthető, ha újrainstalállásra kerülne a winfos), beállítottam minden bizbaszt a utorrentben amit kell, oszt működik... ha vannak lementett .tor fileok az összeset egy menetben be tudom nyitni az utorrentbe... Filkezelő: kijelölöm a legutolsót, utána megkeresem a legelsőt SHIFT plusz katt és az összes kijelölödik, majd open... és csak nyomom az ENTERT, és mindet megynitja és elkezdi sorba leszedni amit lehet.

    Az utorrentnek a memória cache-elése és memória kezelése ami el van kúrva istenesen.
  • jkedzs
    #26
    visual studio code-ot próbáltad már?
    arra, amit mondtál szerintem jobb, mint a sublimetext.
    https://code.visualstudio.com/

    gámákból nekem a windowsos rimworld tök jól megy playonlinux-al (wine).
  • montyx
    #27
    nem még, vetek rá egy pillantást, bár nem hiszem h van benne zen coding :(
  • ntom
    #28
    Virtualbox guest additions a neve, természetesen fel van telepítve, azzal együtt van ez a unity menüs performancia para sajna...

    Viszont amit nem tudok hová tenni, az a php-s és node-os programok sebességkülönbsége. Egyértelműen gyorsabb linuxon mindkettő, és nagyságrendbeli különbségekről beszélünk.
  • Ahoy
    #29
    Nem főirányként, de egyrészt programozóként dolgozok, sok nyelvet használtam már... kb 1-2 évente megpróbálkozok egy Ubuntuval vagy egyéb linux-al, vagy magamnak ilyen olyan projectekre... vagy anyunak... A legjobb szó rá, a brainfuck. Mindig belefutok valami olyanba, aminek tényleg 1-2 nap a megoldási ideje legmélyebb fórumokat bújva. Persze megoldom általában (van amit nem sikerült, VGA problémák, egyéb crash) de a vége mindig egy Win 7-8-(10) reinstall. Virtualbox-ban szépen elfutogat ha kell valami project, de egyszerűen képtelen vagyok megszokni hosszabb távon. Nagyon hiányzik ez a install & use feeling és persze a Win-es programok. Jó persze Wine meg minden, de amit akartam használni, az soha nem ment úgy ahogy kellett volna. Lnx ingyenes programok pedig mindig olyan tákolt szájíz marad nekem. Ezt a kattintás problémát nem teljesen értem. Ki az az őrült kalóz aki mondjuk 2000 torrent file-t tölt le naponta? Még ha csak pár 10-et is, akkor is csak +10 kattintás utorrenttel. A példa pont rossz... játszok egy kört valamivel, máris 1000x többet kattintgattam :) Nem a win miatt fog ínhüvelygyulladást kapni bárki is. Használtam egy ideig főként billentyűzettel vezérelhető linuxot, de nehéz volt átállni. Nem éreztem olyan nagyon hatékonyabbnak magamat. Böngészés során ugye mindig ott az egér a kezedben, így a kattintás a hatékonyabb. Ez erre van kitalálva. Aki csak netezik, filmet néz, néha ír egy word doksit, halál felesleges több asztal meg billentyűs vezérlés... neki vizuális feedback kell - odamegyek és kattintok.

    Codereknek persze a bill a lényeg....

    Idő, türelem és némi szakértelem kell ehhez, ez a három olyan ami egy átlag usernek nincs meg... ez a három fő ok, amiért nem terjedt el. Nekik egyvalami kell. Felrakod és megy. 10-ből 7 embernek még így is kb lehetetlen feladat egy windows reinstall is... és ez halál komoly. Akkor kb kizárt, hogy valaki 2 napig fórumot bújjon egy probléma miatt.

    Utoljára szerkesztette: Ahoy, 2015.12.28. 02:59:56
  • mortep
    #30
    Ja, hogy akkor most meg egyáltalán ne lássanak a júzerek (asztali)linuxot se? Egyre jobb :)) Persze, hogy nem találkoztál, windóz meg ofisz allatt mindig minden frankón megy... hagyjuk ezt.
  • mortep
    #31
    A wine megold dolgokat de a teljes windows környezetet nyilván nem tudja teljes mértékben megteremteni, így elvárni sem szabad túl sokat tőle. Ha kizárólag a megszokott alkalmazásaidat akarod használni vagy mégrosszabb, ha gémelni akarsz akkor ne is próbálkozz többet linux-al.

    Ami nekem személy szerint hiányzik a windowsból az a stabilitás, a frissítések kényelme (linux alatt egy helyen van minden és csak akkor kezd neki amikor mondod és azt amit mondod, és legrosszabb esetben egy db. újraindítás kell és azután végeztél, nem fogad fekete képernyő, hogy várjá me még frissítek oszt újból újraindulok), fresh install után ÁLTALÁBAN nem kell vesződni a driverekkel, a multi desktop - 30db megnyitott ablak miért kell pont egy helyen legyen amikor csoportosítani is lehet őket? Ja, és a killall -9 :))
    Utoljára szerkesztette: mortep, 2015.12.28. 09:48:40
  • Palinko
    #32
    ha meg valaki másképp számol több mint 1 milliárd felhasználója van :DDD

    itt a link :D
    Utoljára szerkesztette: Palinko, 2015.12.28. 10:15:20
  • Meridian
    #33
    Egyébiránt az Ubuntu vs MS küzdelem nagyban hasonlít az AMD vs Intel közti versenygésre...

    Csak azzal a különbséggel, hugy a Ubuntu ingyenes.

    És szvsz pont itt van a kutya elásva... egy jól megírt oprendszerért nem lenne túlzás elkérni mondjuk egy játék árát, mondjuk $50-árt vagy 50€-t... ez nem túl nagy ár, és mondjuk 5 évente egyszer kellene fizetni.
    A befolyó összegekből az Ubuntu főbb programozói végre nem hobbiból végezhetnék a munkájukat, hanem főállásban, és lenne keret arra is hogy olyan menedzsment alakuljon ki ami az fejlesztéseket egy projektbe össze tudná fogni és szervezni. És akkor nem 20 féle különböző irányba menne a a linux hanem haladhatna egy jó és megfelelő iárnmyba, és akkor nem küzdene olyan gyerekbetegségekkel, mint az hogy még alapból egy rohadt webböngésző sem képes megfelelően működni, csak user általi kókányolások után...
  • a_n_d_r_e_w
    #34
    Hat ha szerinted barmelyik linux jelenleg felhasznaloi szempontbol jo minosegu, akkor az esetedben a nagyon szemellenzos linux fan (vagy windows hater) diagnozis all fenn. Ugyanis lehet kedvelni egy rendszert ugy is, hogy latjuk a hiabit, de ugy latom neked ez nem megy. Tudod mit, akkor a linux ugy tokeletes ahogy most van, teljesen felesleges lenne barmin is valtoztatni, az hogy milyen szinten all most, az kicsit sem az o hibaja, mindenert az ordogi Microsoft felel. Szep almokat
  • Ahoy
    #35
    #mortep: Egyik évben pont egy Ubuntu frissítés ölte meg végleg a rendszert. Valószínűleg VGA driver probléma lehetett, mert csíkosan ki-crashelt. Parancssorig se jutottam el. Hibernáció se működött soha rendesen abban az évben. Egyszerűen nem volt vele kompatibilis a gépem, annyi nyűg volt vele. Persze azóta biztosan jó már, csak ilyenek valahogy jóidőre elveszik az ember kedvét. Inkább marad a megszokottnál.

    Minden update egy helyen, ezt én is szeretem androidban pl... de azért meg lehet lenni nélküle.
  • cateran
    #36
    Ubuntu...mondanam, hogy vicc kategoria, de nem igazan nevettem, max kinomban..Olyan 1,5 eve, amikor ramjott a Linux roham es elhataroztam, hogy na, akkor majd most...Felraktam az akkori stabil (muhaha) verziot..hands down, a telepites poccre ment. Na de utana? Nem volt ora..tudom nem nagy problema, de engem zavart..keresgelek a beallitasoknal,de semmi ilyesmi...forumozas...hat toltsem le ezt es ezt es akkor lesz..letoltom (ez is siman ment) es valoban lett ora..az 1. restartig..aztan megint nem es beallitani sem lehetett, ujratelepiteni sem...ennyi volt..es akkor ugy elgondolkodtam..ha 1 ilyen pitianer es egyszeru dolgot sem kepesek megfeleloen win 3.1 szintjen mukodtetni, akkor a komolyabb dolgok milyen szinten lehetnek? Aztan meg belefutottam par marhasagba es ropult vissza a windows...Sem idom, sem turelmem 1 evtizedek ota viccszinten mozgo op. rendszerhez..A windowsnak is megvannak a maga hulyesegei (hajjaj..) de azokat mar legalabb nagyjabol ismerem...
  • kvp
    #37
    "Ennek ellenére egyetértek azzal, hogy nem jó a linux. Nem bírják megcsinálni azt, hogy egy linux telepítés a gépek 90%-án hiba és utólagos konfigurálás nélkül frankón működjön."

    Nekem az elmult honap 2 debian telepitesebol 2 db ment siman. Az egyiket netes boot cd-vel inditva netrol telepitettem, a masikat image sdd-re masolasaval majd boot es kipakolta magat. Ubuntuval nem probalkoznek, mert az pl. az egyik hardveren driver hianyaban nem is menne... (a debian meg pont igen, mindenhol)

    "Én pl. mai napig nem találtam megoldást arra, hogy a fenéért nem lehet normális sebességgel másolni egy USB stickre, amikor az USBs külső HHD tökéletes sebességgel működik. Az 5.1es hangrendszerem beállítása vért izzadós volt, mert kellett hozzá pulse audio és alsa konfigurálás, illetve az összes böngésző laggolt, mint állat, amíg rá nem jöttem, hogy kell mögé egy gyors DNS szerver, és a gyári MTU beállítás egy vicc."

    USB stick eseten ket baj lehet, ntfs filerendszer (tamogatott csak nem nativan) vagy hotplug-os (cache write through-s) konfiguracio. Engedelyezni kell a cache-elest pendrive-okra is. (egerrel a beallitasoknal, jobb klikk a meghajton, kodereknek a fstab-ban, windows alatt regen a registry-ben kellett, azota alapbol be van kapcsolva, de jobb klikk a meghajton es ugyanugy allithato) Ha bekapcsoljuk akkor utanna mindig le kell valasztani a pendrive-ot mielott kihuzzuk. (klikk a grafikus filekezeloben a meghajto ikonja alatti sorra, hacker-eknek unmount parancs root-kent)

    Debian alatt az alsa is alapbol mindenhova felmegy desktop full install-nal, ha kell ha nem, cserebe elsore mukodik is. DNS szerver: van lokalis os cache, van bongeszo os cache, egyebkent meg a default ip autokonfiguralasnal a szolgaltato beallitasait veszi at es pont ugy mukodik mint a windows. MTU beallitas halokartya fuggo, erdemes automatan hagyni, akkor beallitja a legnagyobb meretet ami meg a lokalis interface-en atmegy darabolas nelkul. Utanna a szolgaltato router-e majd valaszt valamit ami neki tetszik, az mar nem a desktop gep dolga.

    Ahogy nezem a hozzaszolasokat a legtobb gond abbol adodik, hogy sikerul a kevesbe jo vagy kevesbe stabil disztribuciokat es verziokat kiszurni es azzal tesztel mindenki. Ha fogunk egy latest debian stable-t, akkor nagy meglepetes nem erhet. (KDE eseten kellemes windows xp-s gui is van, alul a taskbarral, start menuvel, oraval, ikonokkal, de ha valaki utalja akkor egerrel lehuzza 1 pixelesre a magassagat es eltunik) Nem egy raketatudomany a hasznalata, viszont nagyjabol minden grafikus felulet ott van ahol az elmult 15 evben volt mind linux, mind windows alatt (a kde a sun-os cde masolata, kivalaszthato win 2000/xp-s vagy macos classic-os stilussal). A lenyeg, hogy ha nem piszkaljuk a rendszert, akkor mukodik minden. Ez utobbit az ubuntu nem igazan tudja hozni...

    ps: A legismertebb es eleg nepszeru linux disztribucio a google android linux. Ezt eleg sokan hasznaljak es eleg kevesen ertenek hozza vagy tudjak egyaltalan hol van a shell a telefonjukon. (egyebkent alapbol van mindegyiken) Ez is mutatja, hogy lehet jo linux-ot kesziteni, csak nem mindenki kepes ra. (masodik helyen a debian van mint hivatalos open source disztribucio, tehat olyan amit tenyleges hasznalatra raktak ossze)
  • dyra
    #38
    Szétforgácsolják magukat. Ezek mellet ők is képtelenek belátni, hogy a Unity nem jött be és le kéne cserélni. Ugyanez van az MS-nél is a modern felülettel. Használhatatlanok. Persze vannak akik képesek megtanulni a használatukat de egyik sem lesz populáris termék. Megpróbáltam megbarátkozni anno a Unityvel hónapokat öltem bele próbáltam megérteni a koncepciót aztán átálltam LXDE felületre és nagy megelégedéssel használom. Az Ubuntu és az MS is túllihegi a felhasználói felületet. Csináljanak egy olyat amit könnyű a saját magunk kedve szerint alakítani amit ők csinálnak olyan mintha más rendezné be az én irodámat. Amíg ez az egységes felület baromság megy náluk nem is fognak előre lépni. Bár nem tudom, hogy a Lubuntu bele számít-e nekik. Mert ha így nézem végül is én is azt azt használom.
  • wraithLord
    #39
    Én kénytelen vagyok Linuxot használni, mivel olyan programokkal dolgozom, amik csak Linuxon mennek (némelyik Cygwinben is), és nekem nem volt bajom az Ubuntuval. Már a "hősidőkben", a régi Debianoknál megszoktam, hogy install után pár napot el kell bütykölni a Linux-szal, mire normálisan működik, szóval ez nálam alap (és legalább úgy érezhetem, hogy az enyém a rendszer és nem valami összegányolt blackbox). Ha normálisan megcsinálod, akkor lényegesen használhatóbb, mint egy Windows (leszámítva a Windows-only dolgokat persze...)
    Az Ubuntunak a legnagyobb hibája a Unity, de engem annyira nem irritál.

    Windowst gyakorlatilag csak a Windows-only játékok miatt tartok, a Linux mellett olyan, mint egy játék- oprendszer...
  • jkedzs
    #40
    az biztos, hogy sokkal jobban magadra tudod szabni a linuxot.
    ugyanakkor az olyan komplexebb felületek / szoftver csomagok elterjedésével (desktop environment), mint a KDE, Gnome3 ugyanúgy betesznek téged egy előre kigondolt működésű környezetbe, mint ahogy azt a win is teszi. az más kérdés, hogy ezt a környezetet még mindig sokkal jobban alakíthatod magadhoz, mint a win-t, de nem kapsz teljes szabadságot. amit tenni tudsz, hogy váltasz minimálabb cuccokta, ha nem tetszik.

    tapasztaltabb linuxosok inkább olyan distrókat választanak, amelyek nem elsősorban a pornépet célozzák. nincsenek tele mindenféle felesleges cuccal. amit ők építhetnek fel maguknak.

    a kettő közt pedig vannak olyan distrók, mint a Manjaro i3.
    https://manjaro.github.io/Manjaro-i3-15.12-released/

    érdekes dolgokat mond az arc:

    Utoljára szerkesztette: jkedzs, 2015.12.30. 17:39:20