68
Viselhető okoseszközök topikja
  • GregSB
    #1
    Elérkezettnek látom az időt hogy ez a téma külön topicot kapjon.

    Akár hasznosnak tartjuk ezeket vagy sem az látszik hogy a tech cégek - a Googletől a Samsungon, Motorolán, Asuson át a Sonyig - egyre több pénzt és energiát fektetnek ebbe a kategóriába, és nagy jövőt látnak benne. Ha lehet hinni a pletykáknak akkor jövőhét kedden az Apple is bemutat valamit a szegmensben, Személy szerint engem még nem győzött meg egyetlen termék sem hogy szükségem lenne rá.

    Egy kis rövid összefoglalló így az első hozzászólásban:

    A mostani kütyük "ősének" lehet nevezni a "fitnesz karpereceket", mint pl Fitbit terméke, a Jawbone Up vagy a Nike Fuelband. Ezek inkább sportoláshoz voltak hasznosak, mértéka lépéseinket, futásunkat, alvásritumusunkat.

    Az első okosórának nevezhető kütyü a Pebble volt, ami képes a telefonunk notifikációit megjeleníteni. Ezen a vonalon az elmúlt évben nagy fejlődés volt, bemutatkozott az Android Wear, a Samsung bemutatott 2-3 különböző megoldást (többek közt a Tizent futtató Gear S-t), Motorola bejelentette a 360-at, a mostani IFA-n meg további kellemes kinézetű órák jelentek meg, pl Asus ZenWatch.

    Az órákon kívül említést érdemel a Google Glass, ami eléggé felemás fogadtatásban részesült. Sok területen hasznos lehet, sok helyről viszont már most kitiltották, pedig még kint sincs a végleges változat.

    Ralph Lauren "okospólót" jelentett be pár hete amely eddzés közben figyeli a testünket és biometrikus adatainkat.

    A Samsung egy nyakláncot is bemutatott.

    Ti láttok fantáziát ezekben az eszközökben? Tervezitek vásárlását vagy már most is van ilyenetek? Én egyelőre még nem találtam meg a helyét egy ilyennek az életemben, elvagyok az okostelefonommal...
  • grebber
    #2
    R-Watch M26 Ez nem okos de ilyen van valakinek?
  • GregSB
    #3
    Tegnap bejelentett Gear S-en lehet pötyögni:



    Nem hiszem hogy ezt jól végiggondolták :)
  • pxxl
    #4
    Asszem ebből kimaradok. Eleve utálom az órákat, csak idegesítene egy ilyen cucc a kezemen...
  • grebber
    #5
    Nekem az elvárásom egyébként és amit szeretnék is ,hogy egy ilyen óra legyen (tökmindegy ki a gyártó és mi a márka)

    - beépített gps
    - együttműködés a nevesebb training applikációkkal
    - vízálló
    - pc-vel könnyedén kommunikáljon
    - telefonos hívás esetén rezegjen az óra
    - hívás esetén név kijelzés legyen a kijelzőjén
    - GPS-es használattal bírjon legalább 10 órát sima óraként pedig legalább 3 hetet.
    - az ára ne legyen több 65 ezer ft-nál

    Számomra ennyi bőven elég egy ilyennel már bőven boldog lennék.

    (Futás közben ideális ugyanis a sokkal nagyobb telefont kiváltja kényelmesen és még vízálló is így esőben is lehetne futni)
    Utoljára szerkesztette: grebber, 2014.09.04. 09:26:05
  • Szabi #6
    ez meglepően jól néz ki, más színű szíjjal még kéne is, de gondolom ez is masszívan túl lesz árazva :(
  • grebber
    #7
    Nem lesz drága az ASUS ZenWatch Az 50K mondjuk kinek nem drága ..
  • GregSB
    #8
    Nem csak a karórákról szól a topic. Lásd első hozzászólás: Google Glass, "okos" pólok, karperecek, nyalkláncok, stbstb is ide tartozik.
  • pxxl
    #9
    ja az igen, csak a szembe jött egy nagy óra kapásból :D

    pl a karkötőt elviselném
  • karajjj
    #10
    azon én is gondolkodom, vannak szimpatikus darabok:

  • karajjj
    #11
    asszem ez lesz az epic win
  • Szabi #12
    remélem Micra árban lesz.. :D
  • pxxl
    #13
    Ez arra is jó lesz h a rendőrök kikérik az adatokat és az alapján büntetnek majd? :D
  • karajjj
    #14
    nem tudom, de ígérem, amint kapunk belőle, kipróbálom! :D
  • Szabi #15
    erre az autók beépített GPS-e is tökéletes lenne.. :D
  • GregSB
    #16
    Itt a Microsoft Healt és Microsoft Band


  • GregSB
    #17
    " Az iOS (7.1 vagy újabb), Android (4.3 vagy újabb) és Windows Phone (8.1) készülékekkel kompatibilis karperec Bluetooth 4.0 LE segítségével továbbítja az adatokat."

  • grebber
    #18
    Ez az ms band a pulzust hogy méri kell hozzá pánt vagy bele van épitve?
  • Bucser
    #19
    1 hetig hasznaltam gear S-t egy teszt kereteben. Kifejezetten tetszik hogy sim-et beleteve vagy eppen anelkul is mukodik.

    A sim nem csak hivas es sms fogadasra teszi alkalmassa, hanem az adatkapcsolat felallitasa utan, az orokolt notifikaciokat tovabbara is megjeleniti az ora, akar a telefont otthon hagyva is. A telefon automatikusan atiranyitodik ahogy erzekeli, hogy lekapcsolodott a bluetoothrol az ora.

    Sajat memoriajaba lehet zenet tolteni es BT stereo fejhallgatot lehet ra csatlakoztatni, tehat bejovo hivasokat lehet a speakeren vagy a Headseten keresztul is fogadni.

    Sokfele face elerheto a kezdokepernyore vagy eppen sajat kepet tolthetsz ra ha ugy tetszik es a legfontosabb idojaras datum ora infot rapakolhatjuk.

    Telefon - watch kozott BT-vel lehet adatot kuldeni. Vizallo, cserelheto strappel. A keyboardot utaltam rajta, de a voicecontrol kifejezetten hasznalhato.

    A contactlistet feltolti a watchra a telefon ahogy az szokasos es kiirja a teljes hivo informaciot. Szokasos s heallth tracking megy rajta a beepitett pulcus kovetovel. Majd az osszes feleszenzor megtalalhato az oraban amit ma bele lehet pakolni (light, gyro, acccelerometer, gps, btle, etc).

    Amint lemegy az ara £250 koruli arra lehet veszek is eggyet (jelenleg 375). Sajnos csak Samsung eszkozokkel hajlando mukodni (ceges telom egy S5 szoval annyira nem zavar). Remelem egy ido utan ezt a termekkapcsolast kinovi a Samsung vagy valamelyik fuggetlen gyarto felno a feladathoz hogy tobbet adjon egy androidos telefonnal. (Rumor mill szerint a sony hasonlo oran dolgozik, de az markafuggetlenul fog mukodni a tobbi marka telefonjaval) vagy egy Moto 360+-nal elfogadnam mar ezt a sim kartya integralast.
  • GregSB
    #20
    Jawbone Up3
  • GregSB
    #21
    THE BEST SMARTWATCH YOU CAN BUY
  • grebber
    #22
    Nincs benne beépített GPS
  • Bucser
    #23
    ha a pebble-re gondolsz, nem kell neki beepitett gps. leven egy companion watch tehat csak telefonnal egyutt mukodik. A telefonban pedig van gps.

    egyebkent az ok amiert a Pebble tobbet kapott mint a Moto 360 az az iphone kompatibilitas.

    Rohognek ha az android wearhez kijonne egy Ios extension.
  • grebber
    #24
    Lehet neki nem kell de nekem kell mert a futásnál kiváltani a telefont azért órában kényelmesebb futni mint egy nehezebb mobillal a zsebben.
    Szóval várok tovább valami értelmesebb olcsó beépített gps-es okosórára.
  • GregSB
    #25
    Nike Fuelband?
  • grebber
    #26
    Abban van beépített GPS? Már nem csak iphoneokhoz jó?
  • popzu
    #27
    Egy versenyre írandó dolgozatomhoz arra kérnélek Titeket, ha van egy kis időtök, hogy töltsétek ki az alabbi kérdőívet a mobilfizetessel kapcsolatban. Előre is köszönöm szépen a segítségeteket!
  • karajjj
    #28
    25 vagyok, most akkor melyikbe tartozok? -.-
  • pxxl
    #29
    25-45, mert már átlépted a 25. évedet, jeleneleg a 26. életévedben vagy... :O
  • karajjj
    #30
    értem, hogy mire gondolsz, de nem azt kérdezi, hogy hányadik életévemben vagyok :D ha azt nézzük, mind a kettőbe beleesnék, mert általában azt szokás kérdezni, hogy hányadik életévedet töltötted már be,, ésszerűbb lenne a 16-24 és 25-45 intervallum :)
  • pxxl
    #31
    Persze, úgy illik skálázni, ahogy írtad.
  • karajjj
    #32
    legyen egy kis on is, tegnap futottam ebbe bele a Tesco polcain:
    op3n dott, kíváncsi vagyok, hogy vett-e már valaki ilyet

  • Shiwo
    #33
    mobilarénán megemlítették
  • szucsy89
    #34
    Sziasztok, a Pebble-ről mi a véleményetek, olyan emberére lennék kíváncsi, aki hasztál/használt már ilyen eszközt.

    A Black Friday keretein belül lehetett nagyon olcsón hozzájutni, aztán utánanéztem, hogy mit is tud, és elgondolkodtam az ötleten, hogy kipróbáljak egy ilyet bár még mindig fenntartásaim vannak az okos órákkal szemben. Nem fogok (még) venni, de a véleményekre kíváncsi lennék.
  • GregSB
    #35
  • GregSB
    #36
    Sony SmartWatch 3

  • GregSB
    #37
    LG egy WebOS-es órával jött ki


  • szucsy89
    #38
    ez még egész jól is néz ki
  • hunbalee
    #39
    Ezeken az okos órákon egyébként "teljes" értékű rendszerek vannak?
    Pl fel tudok rájuk másolni cuccokat és nézegetni a kijelzőn stb vagy ezek nem erről szólnak?
  • GregSB
    #40
    LG Watch Urbane