38
  • Dynamic
    #1
    Ha nem lenne összességében igen pozitív a visszhang az új készülékről, akkor sem érezném annyira lesújtónak a helyzetet. Az a bizonyos "forradalmi varázs" ami az iPhone megjelenésekor volt jelen, a versenytársak megjelenésével és az okostelefonok megszokásával várhatóan el is múlt. Nincs ebben semmi meglepő. Röhej hogy kezdetektől fogva is csak kisebb-nagyobb fícsöröket kap a készülék minden megjelenéskor (és minden más telefon a piacon!), de az emberek kötelezően elvárják, hogy minden egyes alkalommal, minden generációnál ismét valami forradalmit alkossanak.
    Nekem speciel tetszenek a 5S újítási, várom is a mo.-i megjelenést, mert nagy valószínűséggel be is ruházok egyre.
    Az meg egyenesen nonszensz, hogy azért csalódnak és ábrándulnak ki egyesek, mert pletykalapokban mindenféle marhaságot olvasnak egy még meg nem jelent készülékről, és háborognak, ha megjelenéskor ezek a pletykák nem teljesülnek.
  • Glutamin
    #2
    Valóban nem kötelező forradalmit alkotni, de így bizony a piacvezető szerep sem lesz meg. Az Apple eddig mindig igyekezet valami nagyon különlegessel előállni, amiért többé kevésbé jogosan lehetett nagyon magasan tartani az árakat. Ennek a tendenciának viszont úgy látszik vége.
  • Zoliz
    #3
    Eddig se volt varazsa..
  • BrockSamson
    #4
    Elertek oda, hogy beazartak maguk elott az ajtokat. Formavilag adott, meret adott, felbontas adott, processzor ereje mar nem donto, szamos technologiat elutasitanak.
    Igy nem tudnak mar annyit varialni mint mas gyartok, akik tetszolegesen ujithatjak meg magukat es a termekpalettajukat anelkul, hogy korabbi elveikkel es nyilatkozataikkal ellentmondasba keverednenek.
  • asgh
    #5
    Gyurkity Péter véleményét olvashattuk.
  • esemve
    #6
    Picit sem egyoldalú a szavazó...
    "Milyenek az új iPhone-ok?
    Egyiket meg fogom venni
    Kiábrándítóak
    Nem érdekel a téma"
    És hol a tetszik, az egyik tetszik, valamelyiket meg fogom venni, mindkettőt meg fogom venni etecera?:D
  • esemve
    #7
    Hoppá én vagyok a hülye és beleláttam a magam döntését a "Egyiket meg fogom venni" -t Egyiket sem fogom venni -nek olvastam, sorry, visszavonva :D
  • Nos
    #8
    Az is tény, hogy már nem nagy kunszt egy ilyen telefon, és a piac is telítődött. A különböző vezető okostelefonok már egy ideje csak a teljesítményben próbálnak egymásra ráverni, amire az álagos felhasználónak nincs is szüksége. Nekem pl még az első galaxy s-em van, és mindent tud, amit akarok (kivéve a vaku). Fel lehet rá rakni a legújabb androidokat, 800x640 a kijelző, elmegy rajta a legtöbb játék, a GoogleEarth és a GPS szoftverek simán futnak rajta, és még a fotók is elég jók. A többi alkalmazás meg még kevesebb erőforrást igényel. Nem látok semmilyen reális indokot arra, hogy lecseréljem addig, amíg be nem krepál. Akkor majd jöhet az Iphone 11, vagy a Galaxy 14. De addig semmilyen objektív okot nem találok arra, hogy cseréljek, és szerintem ezzel elég sokan így vannak.

    Az új nagy dobáshoz már nem az okostelefonokat kell nyomni, hanem újszerű terméket. Ennek szerintem elértük nagyjából a zenitjét. Nyilván profitabilis marad a piac, de már nem lesz robbanásszerű növekedés és csodavárás.
  • e98ff
    #9
    Persze, nem kell tőle hatalmas áttörést várni minden alkalommal, de az ára igencsak megkívánná, hogy valamit mutasson a riválisokhoz képest.
  • thrawnguru
    #10
    Szerintem még elkélne oda egy " Nincs pénzem egyiket se megvenni " is.
  • ReTeK
    #11
    Valóban nem lenne rossz egy "csóri vagyok nincs lecsó" de a névtelen szavazásoknál úgyis mindenki csak hazud... izé klikkelget összevissza
  • rajdi
    #12
    Szerintem ez a belassulás almáéknál Steve Jobs-al is bekövetkezett volna előbb utóbb. Valóban nem tudják már a mobilgyártók, mivel rukkoljanak elő, mert újítanak ujjéenyomat felismerést, 41 megapixeles kamerát meg szemgolyó figyelő funkciót, ezek mind olyan plusz dolgok, amik megléte nélkül is eltudom intézni azt a telómon (SGS2)amit ezekkel, így Nos kollégát idézve "Nem látok semmilyen reális indokot arra, hogy lecseréljem addig, amíg be nem krepál" a telóm....
  • Daffit
    #13
    Pont ezen gondolkoztam, hogy lejár a hűség és le kéne cserélni az S2-őmet, aztán feltettem a kérdést, miért is? Minden elmegy rajta, ami kell, tetszik és szeretem is, nem kell nagyobb processzor, kijelző és parasztvakító megoldás. Marad egy ideig.
  • balazs630
    #14
    Ez a cikk semmi másról nem szól csak a szándékos lejáratásról... :) Az árfolyamok kapitalista kereskedők spekulációiból adódnak össze, vajon hány évnek kell még eltelnie mire belátják hogy az Applenek soha nem az volt/lesz a célja hogy az összes piaci lehetőséget lecsapolja és minél több pénzt keressen? Utóbbit úgy értem hogy kiadhattak volna több tíz telefont, táblagépet különböző árszegmensekben mint azt tette pl. a Samsung, vagy akár az iOS-t is licenszelhetnék más gyártók felé - ezzel iszonyat bevételeket lehetne generálni, de itt más az alap üzleti modell.

    Őszintén szólva nem értem ezt a fújolást. Ott volt a Retina MacBook Pro - világon elsőként ilyen felbontású monitor laptopban, ott van az új MacPro, az is egy igazi szörnyeteg, most itt van a fingerprint szenzoros iPhone - 64 bites processzor elsőként a világon mobilban. Aztán ott van a fingerprint szenzor ez is egy nagy újítás, mindamellett hogy baromi biztonságot jelent, nem kell egyfolytában passkódot írkálni, sok más helyzetben is elég praktikus és tudtommal hordozható eszközökben abszolút új dolog ilyen, nincs párja.
  • kvp
    #15
    "Aztán ott van a fingerprint szenzor ez is egy nagy újítás, mindamellett hogy baromi biztonságot jelent, nem kell egyfolytában passkódot írkálni, sok más helyzetben is elég praktikus és tudtommal hordozható eszközökben abszolút új dolog ilyen, nincs párja."

    Mondjuk az ibm/lenovo mar jopar mobil eszkozbe beepitette korabban is. Ezzel az ujjlenyomat szenzorral egy nagy baja van az embernek. Az, hogy ha valakit kirabolnak, akkor ezentul nem csak a telefonjat veszik el, hanem az ujjat is levagjak, mert nem allhatnak neki ott helyben az utcan a kirabolt emberrel kikapcsoltatni a vedelmet. A kisebbik baj meg az, hogy akarhogy is allitja az apple, hogy nem fognak hozzaferni az adatokhoz, de jo esellyel elobb-utobb lesz olyan alkalmazas ami ezt egyreszt igenyli, masreszt elkuldi egy tavoli adatbazisba. Ha mar a gyerekjatekokban is ezzel lehet majd visszatolteni egy mentest vagy belepni egy forumba vagy online boltba, akkor nagyjabol suthetjuk az ugynevezett privacy-t.
  • passatgt
    #16
    Levágott ujjal nem működik.
  • Papichulo
    #17
    Mondjuk az ibm/lenovo mar jopar mobil eszkozbe beepitette korabban is.

    Teljesen mashogy mukodott. Szinte hasznalhatatlan volt ehhez kepest.

    nem csak a telefonjat veszik el, hanem az ujjat is levagjak

    Persze, azert levagjak, hogy aztan be tudjanak lepni a telefonjara, nagyon eletszeru. A masik meg, hogy levagott ujjal nem fog mukodni ez a szenzor.

    jo esellyel elobb-utobb lesz olyan alkalmazas ami ezt egyreszt igenyli

    Vagy nem. Iszonyat energiakat fektettek bele, hogy ez ne mukodjon. Arrol mar ne is beszeljunk, hogy nem a szenzor adatait taroljak, csak egy hash-t, amit abbol kepeznek.

    masreszt elkuldi egy tavoli adatbazisba.

    Az A7 egy - elvileg - hozzaferhetetlen reszen lesz tarolva.

    A sok fantazialgatas helyett, ajanlom ezt elolvasni: http://www.quora.com/Apple-Secure-Enclave/What-is-Apple%E2%80%99s-new-Secure-Enclave-and-why-is-it-important
  • lamer the true
    #18
    Érdekes, hogy miből gondoljátok, hogy egy levágott új nem működik :)

    Csak kézmelegre kell melegíteni és már kész is ;)
  • passatgt
    #19
    tehát ha hideg az ujjad, akkor nem fog működni?:)

    "The [RF capacitive sensor] technology is built in a way that the [fingerprint] image has to be taken from a live finger," says Sebastien Taveau, Validity's chief technology officer. "No one in biometrics wants to talk about cut fingers and dead bodies, but at the end of the day we are still asked to remove the fears of consumer and make sure that they understand that [a severed finger] will not work."
  • M2 #20
    Mint minden Apple újításnál: nem az első, hanem az első használható.

    A többi gondolatod már át lett gondolva és megoldva, sőt sokkal előbbre járnak. Úgy néz ki, iPhone-t nem lesz értelme ellopni, mert használhatatlan fémdarab lesz csupán. Ez azért nem rossz újítás - legalábbis nekem.
  • M2 #21
    Legyen benne pulzus, az jót tesz.
  • NovaTerra
    #22
    Nem hiszem, hogy egy emberen múlna. Míg korábban apple volt presztízs termék, addigra ma már nem az, vagy nem annyira. A említett Samsung is gyárt hasonlót, minőségben, árban. Már nincs meg az az én különb vagyok érzés egy iphone-al sokaknak. Illetve más termékkel is megkapják ugyanazt. Szerintem az is sokat számít, hogy filmekben, sorozatokban egyre többször nem apple terméket használnak.
  • asysoft
    #23
    "előrelépés mértéke pedig nem óriási - a valamivel gyorsabb, immár 64 bites chip, a jobb kijelző, illetve az ujjlenyomat-olvasó valószínűleg nem jelent majd elegendő vonzerőt a riválisok által az év vége felé bemutatandó új zászlóshajókkal szemben.
    Igen, mert azok sokkal nagyobb horderejű újdonságokat fognak tartalmazni, mint például még nagyobb kijelző, még erősebb SoC, még több memória.
    Én sem értem a fanyalgókat. Bár az 5s nem váltja meg a világot, de azért komoly előrelépésnek tartom. ARMv8 előnyeit könnyebben ki lehet használni, mint +2 core-t (ha már itt tartunk, LITTLE.big-et hiányolom, bár az 1 milliárd tranzisztorban megbújhat 1-2 low-power core), OGL|ES 3.0 szélesebb körben elterjedhet általa (Android 4.3 elterjedéséig még el kell, hogy teljen némi idő), és főleg, ujjlenyomatolvasó is újdonságot jelent (kezelése ugye teljesen transzparens, ami korábbi megoldásokról nem mondható el).
    Én egyelőre kíváncsian várom a magyarországi árakat, bár gyanítom újfent rekordokat fog dönteni ebből a szempontból. Kár, hogy az iOS vált be nekem a legjobban...
  • Nos
    #24
    En nem fanyalgok. Fejlesszenek, az a jo. Csak azt irtam, hogy a techmokusokon kivul senki nem fog komoly kulonbseget erezni egy regebbi, es a legujabb verzio kozott, mert a hardware alapvetoen azert van, hogy a felhasznalok igenyeit kielegito szoftvereket kiszolgalja. Es mar nagyon regen eleg a hardware a hasznalt alkalmazasok 99 szazalekahoz (kiveve par jatek). Mindegy, hogy a bivalyeros procim legdurvabb felhasznalas kozben 12, vagy 30 szazalekon van leterhelve. Es a nagyon komoly marketing ellenere az ujlenyomatolvasas azert nem dob akkorat a felhasznaloi elmenyen. A okostelefon egyeb (ma mar hagyomanyos funkcioihoz) kepest ez teljesen marginalis dolog. Az ujdonsagerteke persze megvan, es lehetett ra marketingkampanyt epiteni, kerdes, hogy tenyleg fontos- e. Persze orulok minden uj funkcionak, de kezeljuk mar a helyen a dolgot. Ha majd hologramot tud kivetiteni a telo, akkor felkapom a fejem, mert abban rengeteg felhasznaloi feluleten lehet potencial, es talan realisan kell majd neki a nagyobb vas. De ugy erzem, hogy a kovetkezo par evben mar nem a telefonoke lesz a kovetkezo hypehullam.
  • sascha
    #25
    Korábban azzal tűntél ki, hogy iPhone-od volt, most már azzal tűnsz ki, ha nem az van.

    Papichulo: feltörhetetlen rendszer nincs.

    "Bár ez utóbbi vállalat pozíciója egyértelműen kedvezőbb, hiszen mára valóban a mobil szférára koncentrálnak, míg a redmondi rivális továbbra is magával cipeli az egyre terhesebb Windows ökoszisztémát, ezzel együtt pedig a folyamatosan szűkülő asztali szegmenst, (...)"
    Az igaz, hogy az asztali szegmens csökken, de soha sem fog - vagy legalábbis belátható időn belül - nullára csökkeni. És a Windows és Office elég stabil alapot nyújt a Microsoftnak, hogy megpróbálja megvetni a lábát a mobil szegmensben is. Ami ilyen-olyan okok miatt egyenlőre kevésbé sikeres.
  • goldmember
    #26
    Egész egyszerűen arról van szó, hogy az Applenek (Steve Jobsnak) egyetlen eredeti ötlete sem volt, minden nagy sikert loptak. Nem ők találták fel az mp3 lejátszót, az okostelefont se a táblagépet. Mind létezett már korábban. Jelenleg azonban nincs a piacon ilyen ellopható ötlet, ezért vergődik az Apple.
  • Narxis
    #27
    Az igazságot olvashattuk.
  • Linkout
    #28
    Nem az eredeti ötlettől lesz valami jó. Az MS se szart a spanyol viaszt, az Apple sem, csak utóbbi előbb lopott :)

    Tudjuk jól, hogy a XEROX találta fel a GUI-t és az egeret (legalább is ez a legenda) Bemutatták a managementnek, azok meg elhajtották a faszba a gurut aki megcsinálta, mondván, hogy mi a szar ez? ki az isten akar ilyen fost, amikor ott az IBM DOS, ami mindenre jó...

    Mit mondott gates és/vagy Ballmer a tábletre? "nincs input eszköz hozzá, ez így életképtelen"

    valóban a HP, MS, DELL, IBM mutatták be a tableteket először. A gond az volt, hogya PC világot akarták ráhuzni (nem volt eredeti a gondolat egy eredeti eszköz mögött) nem volt szinkronizálása, stylus kellett hozzá stb. Nem is fejlesztették az egészet egy idő után, mert nem tudták hogyan tovább.

    Mit mondtak a mcbook air-re? FOS! Hol a DVD drive? ez így szar!
    Iphonera mit mondott a nokia? Kutyának nem fog kelleni olyan telefon, ami nem ment át a törésteszten, mert üvegből van, plusz nincs fizikai gombja és még le is merül naponta!

    Furcsa módon mindenkinek iylen telefon kellett hirtelen, mert nem érdekelte az embereket, hogy merül, vagy törik, ha elejti, mivel annyit nyertek vele anno, hogy megérte így is. És bumm, mindenki lemásolta a koncepciót.

    Nem elég az eredeti eszköz, meg kell találni a nagy tömegek gyengéit és direkt arra kell értékesíteni. Anno ezt valaki megtalálta. Tudta, hogy fasza wifivel, 3g kapcsolattal, rendes böngészővel, nagy kijelzővel és szinkronizálással, plusz rengeteg API-val a fejlesztőknek, meg tud fogni egy igen széles réteget. Innentől mindenki dolga meg lett könnyítve.
  • Linkout
    #29
    Ami lemaradt, az ember aki erre rájött meghalt, és bizony, esélyes a piaci átrendeződés, mivel az apple most kurvára stagnál! Én is vártam valami nagyot. Persze jó az új ios, meg okos és gyors az iphone, de ugyanolyan okos és gyors más, nem apple telefonok is vannak, szép lassan telítődik a piac.

    ide olyasmi kell, ami ismét 5-6 évre fellendít midnen mobil gyártót. Kérdés, hogy ezt az apple adja ismét, vagy valaki más?
  • Narxis
    #30
  • Linkout
    #31
    Most kipróbáltam, nem kamu! Működik! :)
  • narumon
    #32
    Én nem nagyon értem a cikket - az S változat mindig csak "ráncfelvarrás" volt, most is csak ennyi történt. 3G-3GS 4-4S 5-5S
  • Linkout
    #33
    A 4S nagyott dobott a SIRI-vel anno.
  • Papichulo
    #34
    Az eleg velemenyes, hogy most a touchID, a lenyegesen jobb kamera es a 64-bit architektura nem dobott-e legalabb ennyit. En peldaul a Siri-t tartom feleslegesnek... foleg, hogy a Google-nek jobb megoldasa is van ra. A mostani valtozasoknak jobban orultem, mint ami a 4S eseteben volt.
  • Papichulo
    #35
    Bizony: 3G Speed, 4 Siri, 5 Sensor...

    ps; Ja, az elobb meg az M7-et is kifelejtettem. Ebben is hatalmas potencial van.
  • Yv@n
    #36
    "a 64-bit architektura"
    Ami a tech mókusokon kívül ebben a generációban kb senkit sem érdekel, hisz semmi haszna, kizárólag az ARMv8 hozománya. Maga az ARMv8 ami az érdekes, csak valamiért a "szaksajtó" nem azt hangoztatja, lehet mert a 8 csak egyel több mint a 7, a 64bit meg kerenek a duplája a 32-nek, így szemléltetőbb... :D

    A 64bit majd akkor lesz érdekes, ha bepattintanak vagy 8G ramot a készülékbe, mellé csapnak egy dokkolót, és kiküldhető a képe egy normális 30"os kijelzőre, amin a felület tapicskolós faszságról átvált egy normális OSX-re, és a mobil lesz az új hordozható Mac.
  • Papichulo
    #37
    Ahogy itt gyonyoruen le is van irva: http://www.anandtech.com/show/7335/the-iphone-5s-review/4

    Erdemes az egesz tesztet elolvasni, mivel megint eleg magas szintet ert el az Apple. Az egyik legjobb mobil CPU tervezove valtak.

    Amugy a 64bites cimzesen kivul a 64bites regiszterek is nyujthatnak teljesitmenynovekedest bizonyos esetekben, bar ez nem szamottevo.
  • ProGabe #38
    Na ez pont olyan, amivel már próbálkoztak, de nem sikerült értelmesen megcsinálni, így simán elképzelhetőnek tartom, hogy az Apple rááll a dologra. De ehhez biztos kell még vagy 4-5 év.