4839
Infestation:SurvivorStories(EX-The WarZ)
  • tutituti
    #1
    A Hammerpoint Interactive többek között a DayZ névre hallgató, Arma II mod sikerén felbuzdulva elérkezettnek látta az időt az első játékának bejelentésére, ami rögtön egy MMO, a zombisabb fajtából.
    \"Tavaly, mikor megalakult a cég, azon kezdtünk el gondolkodni, hogy első játékunk egy küldetés-alapú MMORPG lehetne, amit egy zombik által megszállt világba ültetünk. Ahogy haladt volna előre a játékos, úgy nyíltak volna meg előtte az újabb területek és lehetőségek illetve az új kihívások, küldetések is.
    Aztán láttuk, hogy milyen népszerű kezd lenni a DayZ című Arma II modifikáció, láttuk, hogyan reagál egy ilyen játékra a közösség. Két dolgot sikerült ezáltal realizálni - az egyik egy megerősítés volt, hogy a zombis MMO ötlete nem halva született, van igény egy ilyen játékra. A másik az, hogy talán nem annyira jó ötlet a folyamatosan megnyíló világ, esetleg jobb lenne, ha hagynánk szabadon barangolni a játékosokat már az első perctől fogva\" - árulta el Sergey Titov, a játék producere.
    A sztori nem túl bonyolult, adott egy világ, amiben már 5 éve randalíroznak a zombik, és adottak a játékosok, akiknek túl kell élniük. Két játékmód lesz elérhető, az egyik a normal, amiben, ha meghal valaki, az feltámasztható, illetve a hardcore, ahol a halál végleges. Lehetőségünk lesz váltani third person és first person nézetek között. Az első térkép, ami elérhető lesz, Colorado névre hallgat. Már több terepet megterveztek, de csak szép sorjában engedik rájuk a játékosokat. Egy-egy terep 200-400 négyzetkilométer körüli lesz.
    A játék nem a klasszikus értelemben vett MMO, sokkal inkább egy \"sima\" online játék, hiszen session alapú (például Diablo III), pont ebből kifolyólag nem lesz előfizetési díj, elég lesz egyszer megvenni, majd a kliens letöltése után minden frissítést megkapunk ingyen. Jó hír, hogy lesznek dedikált szerverek, illetve lehetőségünk lesz saját privát szerver indítására is, ahol minden beállítást testreszabhatunk majd.
    A megjelenés idén év végén lesz esedékes, az ősszel startoló bétára már lehet jelentezni a hivatalos oldalon.

    Forrás: http://www.thesource.hu

    Képek:




    A többi kép
  • Lammer
    #2
    betara jelentkezve!!!4
  • Palinko
    #3
    az autón még van mit dolgozni, a többi rendben
  • Omlás
    #4
    Világvége hangulat, zombik... "megvettek kilóra"
  • tutituti
    #5
    A rossz hír hogy havidíjas lesz!
    legalább is pár helyen ezt olvastam.
    De meglátjuk milyen a beta és hogy a The Secret World mekkorát bukik a havidíjas rendszer miatt(szvsz mocskosnagyot)
  • Omlás
    #6
    Nem olyan biztos az, hogy azért bukta lenne mert havidíjat kérnének érte.
    Azért azt is vegyük figyelembe még mindig nem a magyar fizetésekhez kell viszonyítani a havi díj árát ami más országokban kb "vicc" kategória az árat tekintve.

    Amúgy:

    "Sergey Titov: When we thought about how the game will operate, we first asked ourselves – what we as players want. We don’t want to pay a subscription, because what if I don’t have time to play the game regularly? We don’t want to be forced into buying every single upgrade, like new maps just in order to play the game with friends. We don’t want a “pay to win” model. So we said, "OK, we’ll go with a one time fee, that should be lower than $60." So we settled at a $29.99 price point, and we’ll offer a discount to those that pre-order the game."

    Forrás
  • rooney8
    #7
    +fav
    remélem jó lesz :D
  • Evoluti0N
    #8
    Nekem egy "reális" zombis játék tetszene. Nem tudom, h ez olyan lesz-e. Úgy értem, h nem ilyen L4D, Dead Island fajta (habár ezek is tetszenek), ahol megyünk és lemészárolunk több száz zombit. Inkább olyan, ahol a túlélés a lényeg, kaját és biztonságos helyet találni, a zombikat inkább ajánlatos elkerülni, vagy csak kis számú csapatokat megtámadni. Esetleg összefutni olyan emberekkel, akik a úgymond a negatív oldalon állnak és kihasználják a helyzetet, esetleg lőnek mindenre, ami mozog.
  • tutituti
    #9
    ahogy más topikban is írtam jelenleg ez a dayz mod.Csak pár hét után unalmassá kezd válni.
  • Teppik Amon
    #10
    +sub, meglátjuk milyen lesz.
  • haxoror
    #11
  • Omlás
    #12
    DayZ erről szól illetve a War Z is erről fog szólni ha minden jól megy. Egyszerűnek, meg könnyűnek nem mondanám a DayZ-t semmi képen, remélem legalább azt a szintet megüti a War Z is.
  • tutituti
    #13
    ha megüti akkor tényleg bestbuy lesz!
  • Omlás
    #14
    Hát a készítők ugyan azok, Azt már felmérték, hogy igény van a cuccra. Ha nem veszi el az eszüket a "keressünk gyorsan sok pénzt más nem számít" akkor még mi játékosok is jól járhatunk :D
  • Lammer
    #15
    "We don’t want to pay a subscription, because what if I don’t have time to play the game regularly?"
    +
    "So we settled at a $29.99 price point, and we’ll offer a discount to those that pre-order the game."

    megarespect!

    kerdes... ha tartjak a szavukat es tenyleg megallapodnak olyan 30 dolcsi kornyeken... es ha elorendeli az ember, akkor szerintetek mennyit lehet meg diszkontban szamolni? 5 dollar? :) (tudom, senki sem la'to', de a "rutin" mit szokott diktalni?)
  • dragon11
    #16
    Mégis ez hogy lehet MMO ?:O
  • kifli
    #17
    nézd meg mit jelent az mmo, és rájösz
  • dragon11
    #18
    lol...
  • Nekrofil
    #19
    pár dolog amit sikerült összeszednem eddig:

    -BÉTA talán Augusztus közepe, még nem biztos.

    - a fejlesztők "veteránok", olyan játékokban vettek részt, mint: World of Tanks, Aion, Star Trek Online, Champions Online, Call of Duty BalckOps and BlackOps2, Mechwarrior játékok, stb...

    - 2008 óta tart az engine fejlesztés, a játékot 2011-ben kezdték el.

    - nappalok és éjszakák 3-5 óránként váltakoznak, hogy egy játék alatt mindkettőben részese lehessen a játékos.

    - normál karakter halálát követően 12-24 óráig lesznek elérhetetlenek, utána feléled.

    - HC karakter mint DayZ, ha meghal vége a történetének.

    - lesznek a játékban naplók, olvashatunk benne pl egy csalód meneküléséről, ha figyelmesen olvassuk őket, akkor jobb gear-t szerezhetünk.

  • tutituti
    #20
    cod bo 1-2
  • EnxTheOne
    #21
    Lehet menni majd zombikal? Vagy ha nem is lesznek benne elit zombik mint a l4d-ben, akkor lealább madártávlatbol lehetne irányitani rts szerüen pár tucat zombit. :D
  • tutituti
    #22
    inkább túlélésen lesz a hangsúly.
    Ha a dayz-ből indulunk ki,akkor lesz zombi de a konfliktust inkább kerülni kell majd.
  • Fpocok
    #23
    1. Baromi jól néz ki.
    2. Feliratkozva.
    3. Szerintem a TSW elég jó játék... még az elején vagyok. Ha F2P lenne, az sem zavarna, feltéve, hogy marad a mikrós bolt (ami valszeg nem maradna, hanem durvább lenne, amiatt én simán abbahagynám). Egyelőre nekem megéri fizetni érte. TOR-t is próbáltam, nagy rakás szar...
    4. Szerintem a day-z egy nagy rakás szar. Legalább is egyelőre. Én elhiszem, hogy jó móka a permadeath... de ha nincs más választás, akkor szar. CSAK AZÉRT ILYEN NÉPSZERŰ, MERT JÓKAT LEHET LP-ezni VELE. Ennyi a titka.
    5. "- normál karakter halálát követően 12-24 óráig lesznek elérhetetlenek, utána feléled." Na ez viszont nagyon jó ötlet.
  • tutituti
    #24
    Jó a dayz csak egy idő után unalomba fullad.

    Ha itt eltalálják a jó quest/mission rendszert akkor kezem összerakom
  • Fpocok
    #25
    Szerintem ugyanaz a baja, mint a Minecraftnak... nincs benne semmi cél. Az nem cél, hogy éljük túl. Az nem fun, hogy halál után minden elveszik. 0 értelme.
  • Frosty01
    #26
    fav. ötvös cikkszerzőlopó úr első jó-pontja hogy idetaláltam
  • lammaer
    #27
    "a fejlesztők "veteránok", olyan játékokban vettek részt, mint: World of Tanks"

    Höhö, icipici túlzással a WOTnak nincsenek is fejlesztői, mert azok a marketingen meg az adatok XMLekben történő átirkálásán kivül semmihez nem értenek :)
  • tutituti
    #28
    összefoglaló:
    Collected Features:

    World:
    Worlds in size of 200-400 square kilometres
    Mixxed gameplay of PvE and PvP
    Safe settlements, where you can buy, sell and store items.
    In safe settlements you are also able to left a note for other players
    While you are exploring the world, you'll find more items and weapons
    World: Colorado, but there also exist maps, like Paris, NY or LA. (Maybe Later, as free (mentioned under Miscellaneous) "Map-Pack"?)
    Real locations for items - e.g guns in gun stores, police station, etc - medical stuff at hospitals
    Day and night cylce - fast than realtime
    Up to 250 players on each server


    Characters:

    Two difficulties: Normal and Hardcore
    First person and third person view
    Strong roleplay elements
    Up to 5 characters with individual skills, features and stats and difficulty.
    Social elements like bounties, help requests, entrapment
    Deja Vu - System: You can find notes or diaries of other people (players and npcs), and play their story in type of (Co-Op)mission.
    Quest-System: Survival won't be the only challenge you have to meet.
    When you are playing on hardcore, you'll spawn with a weapon.
    Stamina-System

    Skills:
    Unique skills, which can be learned and improved
    Three skilltrees: medical, survival and gun handling

    Zombies:
    "Classical" zombies, means that they are slower than you.
    Zombies cannot climb ladders or scale walls
    You can barricade yourself in a house, to be "safe" from zombies
    You can take stem cells of rare zombies and sell them to merchants for ingame gold.
    Players can be infected, you need vaccine to heal yourself.
    Zombie-Scent - Smell like a zombie via spray.

    Groups:
    Clan and allicanes can be formed, clans can fight each other
    You can join and play as a group.
    Leaderbords
    InGame communication

    Miscellaneous:
    Achievement-System "Unlock to 100%", kill a amount of zombies, find a special item, etc.
    Updates like bugfixes, new game-content and maps for free
    Dedicated and private Server
  • Fpocok
    #29
    Tudjátok... én már NAGYON RÉGÓTA VÁROK EGY IGAZI ZOMBIS MMO-ra. Régóta álmodok róla, hogy egyszer kijön. Amit most írtál tutituti... nagyon jól hangzik. Sajnos túl jól is, de majd kiderül. Nagyon várós lett.
  • tutituti
    #30
    hát serényen keresgélek újabb hírek után,de most nagy a csend.Amúgy redditen találtam ezt,hátha valaki ott szívesebben olvassa.
  • kifli
    #31
    akár a super mario is lehet mmo, ha csak online tudod játszani, és erre épít maga a játék. Mondom, nézd meg az mmo jelentését.
  • ladista
    #32
    Minden, a játékkal kapcsolatos infó jöhet és köszi a fáradozásodat :)
  • Nekrofil
    #33
    "Skills are not typical RPGish shit like "Damage +100". They're your natuaral real world training - runs SLIGHTLY faster, sprint for longer distances, use medical supplies more efficiently, etc"
  • lammaer
    #34
    "Skills are not typical RPGish shit like "Damage +100"

    Helyette:

    Speed +10
    Stamina +20
    Healing +15 :)
  • Nekrofil
    #35
    csak nem, itt az egész post 1:1 ben:

    You're getting exoperience points for exploring world, killing zombies, killing enemies, just surviving long enough.

    You spend those experience points to learn skills off skill tree.

    Skills are not typical RPGish shit like "Damage +100". They're your natuaral real world training - runs SLIGHTLY faster, sprint for longer distances, use medical supplies more efficiently, etc.

    Ie - seasoned player will become more suited for survival than new one, but he won't became superhero who will survive headshot for example or will move wtwice as faster
  • lammaer
    #36
    Hát, ez nekem nem változtat semmit az értelmén. XP gyűjtés és skillek növelése.

    Érted, most az hogy "slightly faster" vagy "twice as faster" csak annyi hogy nem +100% lesz a skill növekedés hanem +10%. Ettől ugyanaz az rpgish shit marad :)

    EGyébként nem baj, ez tök jó így, csak "tetszik" a marketing rész, amit más játékok lehúzására (RPGish shit) alapoznak, amíg majd ki nem derül hogy nincs új a nap alatt :)
  • Nekrofil
    #37
    igazából az, hogy XP gyűjtés van, már RPG elemet tartalmaz. inkább arra célzott, hogy hiába lépsz mondjuk 20 szintet, nemfogsz mondjuk egy M4-el 5 golyó helyett 1 golyóval végezni egy zombit.

    Nem tudom hogy az egyik fejlesztő, vagy egy fórumozó írtam, hogy a fejlődéssel pl hatékonyabban tudsz sebet bekötni tehát teszem azt nem 20 HP-t, hanem x szint után 40 HP-t fog visszatölteni, és hasonlók. Lásd, ahogy a való életben is, gyakorlással, sporttal kicsit ügyesebb, erősebb, gyorsabb leszel
  • Teppik Amon
    #38
    Akár kezdhetjük is szervezni az SGs csapatot. :D Megyek medikkel.
  • mike01010101
    #39
    Lehet hogy végre én is játszani fogok egy MMO-val. Eddig még nem volt igazán tetsző játék ebben a kategóriában.
  • Zenszkij
    #40
    Engem is megvettek kilóra, nagyon várós lett a játék. I am Legend és Walking Dead feeling MMO-ban. Remélem nem tolják el. Ősszel én is írtani szeretnék XD.