64
  • Petka
    #1
    Na ezzel rendesen el lehet majd flesselgetni :D
  • NEXUS6
    #2
    Afrikában meg éheznek, a Föld klimája megváltozik és hetek óta nem kapok szilikonos macskaalmot!!!!

    ;)
  • torreadorz
    #3
    Az a baj ezzel a SETI-vel, hogy mára már kiderült hogy nincs a közelben olyan civilizáció ami ész nélkül sugározná a rádiójeleket. Szóval vagy nincs a közelben idegen civilizáció, vagy nem rádiójeleket használnak.

    Innentől kezdve meg bukó a dolog, mert az ilyen apró jelek (mint pl. a hüha) meg semmire sem jó, maximum érdekességnek.
    Pl. ha elhúzna két idegen ürhajó a naprendszerben amik rádiójelekkel kommunikálnak, akkor a rádiótávcső észlelné amint azok megbeszélük hová menjenek (pl. hé joe menjünk a siriusra. Vettem béla, menjünk oda). És ennyi. Aztán valamelyik tudós bekarikázná a jelet hogy wow és vége a sztorinak. Sosem lehetne bebizonyitani hogy az egy másik értelmes fajtól származik. Sajna ez van.
  • csimmasz
    #4
    Ha itt idegenek mászkálnának, az első dolguk nem a sziriusz lenne hanem az hely ahonnan az a töménytelen rádiósugárzás érkezik, a Föld.
    Ráadásul nem hinném, hogy 2 percig kommunikálnának.
    A gond inkább a rádióhullámok használhatatlansága nagy távolságokon.
    Túl keveset tudunk ahhoz, hogy tudjuk, hogyan és miképpen kell intersztelláris kapcsolatot tartani, milyen sugárzást, hogyan használva.
    Sejtéseink vannak de megalapozott elmélet nem nagyon.
  • gombost
    #5
    Az hagyjan, de ha egy hozzank hasonlo fejlettsegu faj van -relative- a kozelunkben, akkor is evszazadok kellenek, hogy a jelek ideerjenek. http://www.youtube.com/watch?v=17jymDn0W6U&feature=youtube_gdata_player
  • dyra
    #6
    "Szóval vagy nincs a közelben idegen civilizáció, vagy nem rádiójeleket használnak."

    Csak kíváncsiságból kérdem akkor mit használnak? Tahion impluzust? Vagy hajlítják a teret? Esetleg Magyar Postát (bár őket nem bántanám mert mostanság feljavultak)?

    Nincs baj ezzel a programmal, bár én attól tartok ha találnak is valamit illetve már lehet találtak is akkor is elhallgatják. Mi lenne a vallások 99%-val?

  • HiddenTruth
    #7
    Az idegenek gabonaábrákat használnak, hatásosabb mint bármilyen rádiójel, főleg ha egyenesen a feladónak címzik:
    Arecibo üzenet
    Arecibo üzenet (angol)
  • Pares
    #8
    Olyan, mintha egy füstjeleket használó indiánt hallanék...
  • torreadorz
    #9
    "Ha itt idegenek mászkálnának, az első dolguk nem a sziriusz lenne hanem az hely ahonnan az a töménytelen rádiósugárzás érkezik, a Föld."

    Nem biztos. Te feltételezed hogy nem tudnak még rólunk vagy érdekeljük őket.
    Kicsit sarkítva, de ha megállsz az út szélén megenni egy szendvicset és a hangok alapján rájössz hogy egy "kisebbségi" telep van a közelben, akkor nem fogsz odamenni megnézni őket meg bekösznönni mert pontosan tudod, hogy mire számithatsz, hanem szépen folytatod tovább az utadat.

    Igazából mi mindig abból indulunk ki hogy az élet ritka az univerzumban és ezért egy másik idegen faj biztosan kiváncsi lenne ránk meg alig várná hogy találkozzunk egymással, de valójában fogalmunk sincs hogy az élet mennyire gyakori vagy nem az univerzumban.
  • Pluskast
    #10
    "Mi lenne a vallások 99%-val?"

    Semmi nem lenne vele. Aki egy kicsit is képes értelmesen gondolkodni az tudja, hogy ez az egész többről szól mint a bibliáról. "Én vagyok az élet mondja az Úr". Más fajok és civilizációk létezése nem ezt bizonyítja? Amúgy meg nincs 99% :) A budhizmus eleve nem beszél kiválasztott népről vagy istenről. Márpedig a Földön elég sok a budhista:)

  • NEXUS6
    #11
    Pár éven belül mi sem fogunk könnyen detektálható rádiójeleket produkálni. Hacsak nem direkt sugárzunk ki ilyeneket.
    A kommunikáció egyra magasabb frekvenciával történik lassan, mind a kábeles, mind a wireles átmegy a fényspektrumba, illetve a rádiósugárzás modulációja, erőssége is változik, egyre inkább bele simul a természetes zajba.
    Mi sem sugárzunk ki direkt kommunikációs jeleket az űrbe, akkor miért várjuk el, hogy más civilizáció ezt megtegye!?

    A 77-es eset során kiválasztott frekvencia logikusnak tűnik, de mi van ha adott civilizációnak más a logikája, pl mert egy nagy hidrogénfelhő közepében csücsülnek és semmit nem látnak ezen a frekvencián csak a közvetlen környezetüket.
  • norbre
    #12
    "..a jelet, ami pontosan úgy nézett ki, mint amit a csillagászok szerint az idegenek használhatnak a kapcsolatteremtésre, 1977-ben pillantották meg a távcsövek kinyomtatott jelsorozatában. Egy erős, finoman hangolt adás volt a rádiócsillagászok legfontosabb természetes frekvenciáján, amit az elektron generál egy hidrogén atomban"

    mivaan? a csillagászok szerint az a legvalószínűbb hogy egy idegen civilizáció az elektron, hidrogén atomban generált frekvenciáján kommunikálna velünk? biztos jól átgondolt elmélet ez, de így laikusként elég mókásan hangzik..
  • johnsmitheger
    #13
    6EQUJ5? Ez Wow? Ez inkább WTF, de semmiképpen sem egy érdekes jel. Ilyen alapon keresek a szőnyegemen egy érdekes eltérést és durván ráadom, hogy egy UFO odapiszkított.
    Lézerrel talán lehetne jelezni, mert az ritkább természetes közegben, ha már a fény felé tolódik a dolog, bár célzóssabb :)
  • asgh
    #14
    Ha már idegen civilizáció, akkor inkább hagyatkozom a Seti kutatásokra, mint a "Józsibácsit elrabolták és szexrabszolgának használták az UFO-k, meg egyébként lélekenergiával is gyógyítok és mindenki legyen vegetáriánus" jellegű agyrémekre. Ebből legalább látszik, hogy ha komolyan vesszük a felvetést, akkor mekkora meló utánajárni.
  • amitakartok
    #15
    "a csillagászok szerint az a legvalószínűbb hogy egy idegen civilizáció az elektron, hidrogén atomban generált frekvenciáján kommunikálna velünk? biztos jól átgondolt elmélet ez, de így laikusként elég mókásan hangzik."

    A hidrogén az univerzum leggyakoribb eleme, miért nem pont azt használnák közös nevezőnek?
  • norbre
    #16
    miből gondoljuk hogy pont úgy gondolkoznak mint mi?
    amúgy meg az miért nem lehet egy gondolatmenet hogy a legritkábbat használjuk? akkor nem kellene annyi "zajt" kiszűrni, hanem egyértelműbb lehetne az üzenet..
  • csimmasz
    #17
    Ez igaz!
    Én azt gyanítom mint sokan mások is, hogy az univerzumban az élet nem olyan ritka mit azt régen gondoltuk.
    Persze ha egy nyüzsgő városnak tekintjük a galaxist, akkor mi még mindíg a periférián lakunk.
    A távolságok óriásiak és mi még csak gyalog járunk, még a kereket sem találtuk föl, tehát még egy bicikli is sokat segíten.
    A kommunkikációnk mintha kiabálnánk és hallgatóznánk.
    Egy nagy technikai ugrásla lenne szükség a továbblépéshez.
    Reméljük ezt elősegíti az LHC, amit sok korlátolt pénzkidobásnak tart.
    Ha jobban megismernénk, mind a gravitációt mind a teret magát, és az abban található anyagot én azt hiszem olyan lehetőségek tárulnak ki előttünk amiről álmodni sem mertünk évtizedekkel ezelőtt.
  • csimmasz
    #18
    A matematika egy biztos pont lehet, attól függetlenül hogy valószínüleg nem tizes számrendszert használnak, a logika is hasonló lehet náluk, tehát ha egy problémára van egy kézenfekvő megoldás azt valószínüleg mindkét faj hasonlóan előnyben részesíti a többi kevésbé jó megoldással szemben.
  • torreadorz
    #19
    Én ezzel is vitatkoznék. Az hogy mi a kézenfekvő megoldás, nagyon is függ az adott élőlény környezetétől és a fizikai sajátosságaitól.
  • norbre
    #20
    mondjuk az igaz, hoyg ha nem abból indulunk ki ami nekünk a logikus, akkor végtelen számú variációt lehetne vizsgálni
  • csimmasz
    #21
    Ez tiszta sor!
    Viszont ha ugyan azokkal az eszközökkel ugyanazon a problémán agyalnak nyilván hasonló eredményre jutnak.
    Természetesen ha a fizika mindenhol egységes akkor hasonló megoldások születnek ott is.
    Én úgygondolom ez a tűzgyujtáshoz hasonlatos, ezer féle képpen lehet előidézni de a használata hasonló lehet akár hol is nézzük.
    Sokat nem értek a logikához de szerintem az is olyasmi mit egy egyszerű megfigyelés ha belóg a kezem, csápom a tűzbe akkor fáj és megsérülök, ergo legközelebb nem nyúlok bele, szerintem ez más civilizációnál is ugyan így működhet, tehát a logika hasonló lehet.
    A problémát a tudásanyak külömbsége okozhatja, ami 100 évvel ezelőtt logikos volt ma már lehet nem az de csak mert a tudásunk gyarapodott.
  • csimmasz
    #22
    De itt csak anyiról volt szó, hogy mi lehet a közös dolog bennünk és az idegenekben, nem?
    Én a matekra és a logikára szavazok, minden más eltérő lehet!
  • torreadorz
    #23
    Igen, de kérdezz meg egy delfint hogy szerinte a füstjelek használata kézenfekvő-e?
    Vagy mondok mást, ha jól tudom bizonyos afrikai törzseknél a múlt-jövő értelmezése pont forditva van mint nálunk. Ez azt jelenti hogy ők a multat maguk előtt képzelik el (hisz azt már látják), a jövőt pedig maguk mögött (mert azt meg nem látják). Nyugati ember pedig pont forditva, a multat hagyja a háta mögött. Ezzel arra akarok utalni, hogy hiába logikus valami, az lehet hogy csak a te értelmezési tartományodban logikus. Például egy rádiószennyezett környezetben (pl. egy civilizáció egy kvazár közelében) lehet hogy tök illogikusnak gondolná a rádiójelek sugárzását kapcsolatfelvételre, mert az pont olyan mintha a vénusz felhőtakarója alól akarnál fényjelekkel kommunikálni.
  • gombost
    #24
    Az 6EQUJ5 egy radioadas lekepezese megadott szabalyok szerint. Olvass utana, wikipedian kimerito leiras van a jelenteserol.
  • gombost
    #25
    A legritkabbat nem hasznalhatod, mert akkor egyszeruen nem terjed. Mint a hang az urben, nincs kozvetito kozeg. A hidrogen a _mi technologiankkal_ az egyetlen logikus gondolat.
  • csimmasz
    #26
    Igen, értem mire gondolsz, de itt megint specifikáljuk a dolgokat, én mint lentebb is irtam, hogy a közös pont mi lehet, a matek és a logika.
    Nyilván egy dolog a feltételektől függően jobban vagy kevésbé logikus egyik vagy másik szereplónek, de álltalánosan szerintem a logika egy inteligens fajnak elengedhetetlen, tehát építhetünk rá.


  • johnsmitheger
    #27
    Utána olvasgattam, de arra jutottam, mint maga a kutatók egyike, aki dolgozott is a témán: "We should have seen it again when we looked for it 50 times." illetve "Six 14-hour observations were made at positions in the vicinity, but did not detect anything similar to the Wow! signal."

    A Wow akkor jogos, ha periodikusan látod a jeleket mondjuk 17560.3 másodpercenként ugyanazt. A wikipédia cikk, amit ajánlottál éppen ezt az eredménytelen törekvést mutatja be. Te olvastad egyébként mielőtt ajánlottad?

    Ez lehetne egy ping amúgy, de egyetlen egyszer?? Ez kb annyira erős lábakon áll, mint a fénynél gyorsabb neutrínó, pedig ott aztán volt mérés rendesen. Nekem ez úgy hat, mint amikor kiadják a kutató csapatnak, hogy gyerekek eddig b@szott sok pénz ment el, valamit mutassatok, akármit! Na ez a wow jel... Részükről inkább, "Ohh signal".

    - Wow how rear this signal is :)

    A wiki cikk olvasása után is sajnos 6EQUJ5? Ez Wow? Ez inkább WTF.
  • gombost
    #28
    En nem allitottam, hogy ez egy foldonkivuli jel. Azt azonban a wiki cikk is irja, hogy ez nem a szokasos hatterzaj (ezt amugy te is kitalalhatod, mert ott leirjak, hogy melyik karakter minek felel meg). Sok minden lehet, meg visszaverodott foldi eredetu adas is, de nem valoszinu hogy termeszetes. Az, hogy nem ismetlodik periodikusan egyszeruen semmit nem jelent, egy wlhalado auto reflektora is csak kis ideig esik az ut ugyanazon pontjara.
  • BladeW
    #29
    Muhahahaha!!!!
  • Krinyo
    #30
    Én jobban örülnék egy ROTFL-nak
  • Daffit
    #31
    Rádióhullámokat keresünk, mert mi is azt használunk és ismerjük. Ha fejlődik a technika, akkor fejlődik a kutatási terület és pontosság is. Ez nem logika kérdése, ez van.
    A Wow! jelre meg annyit, hogy nem állítják, idegen. Mivel csak később tudták ellenőrizni és már nem volt meg a jel, így bármi lehet. De pont erről szól a cikk, hogy ha észlelnek valamit, akkor visszaugrik, hogy "real-time" tovább elemezzék, ne úgy, mint a Wow jel esetében.
  • karesz6
    #32
    Beállok a sorba és leírom újra.:)
    A rádiójelek jók a földön de nem éppen praktikusak kozmikus távolságokra. Nem értem a seti miért köti magát a rádiójelekhez.

    Ha feltételezzük hogy az idegenek fejlettek (márpedig minket elsősorban ekkor érdekelnének)akkor miért nem ekresük a tevékenységeik jeleit pl: (todom hogy sci fi de miért ne...) oda nem illő színképvonalakat csillagokban amit az idegenek okozhattak amikor egy esetleges mellékterméket nagy mennyiségben juttatnak egy csillagba.
    Vagy 'furcsán' viselkedő csillagokat amik nem várt módon robbannak fel vagy esetleg nem robbannak fel pedig már rég kéne nekik.
    Egy csillag tömegének ismeretlen eredetű megváltozását stb.
    Tudom hogy ezek futurisztikus dolgok de mi futurisztikus ufokkal akarunk találkozni nem pedig egy középkori civilizációt meglátogatni és ezeket a jeleket könyebb szűrni szerintem.
    Ha pedig ténylegesen hallgatni szeretnénk őket akkor szerintem az sg fizikusokat kell kérdezni. :) Nekem valahonnan rémlik hogy a féreglyukak a kvantum méretek szintjén a természetben jelen vannak. Ezeket nem lehet esetleg sokkal korábban információküldésre használni mint utazásra? Esetleg még annál is hamarabb hallgatózásra?
  • llax
    #33
    A rádióhullámok használata távolsági kommunikációra a világon mindenütt alkalmazható, erre vaszleg előbb-utóbb rájön minden bizonyos fejlettséget elérő civilizáció. Jó okunk van feltételezni, hogy használják is. Csak azt nem tudjuk, mégis milyet használhatnak...

    A nálunk használt frekvenciák, azokhoz társuló sugárzási energiák használatát sok természetes (ionoszféra, távolságok, Föld görbülete, természetes RF zajok stb...) és mesterséges (emberi tevékenységek által generált RF zajok, frekvenciasávok felosztása, technika fejlettsége stb...) körülmények szabták meg.
    Ezeket figyelembe véve a mi rádiózási szokásainkhoz (frekvenciák, modulációk, energiák) hasonló jelek keresésének nem sok értelmét látom, csak kicsit is eltérő körülmények mellett nagymértékben eltérhetnek a kommunikációs megoldásaik a nálunk megszokottól.

    Egy példa: Lehet hogy az "idegenek" THz-es tartományban, minimális természetes zaj mellett igen kicsi energiák sugárzásával kommunikálnak... Arra hiába vadászunk...
    Vagy másik példa: A miénkénél is kiterjedtebb, összetettebb ionoszférával rendelkeznek, kommunikációra az alacsonyabb frekvenciákat részesítik előnyben... Az onnét kiszabaduló jelfoszlányokat sem fogjuk kiszűrni a háttérzajból...
  • Szefmester
    #34
    A rádióhullámok jók, meg okosak, meg naaaaagyon naaaaaagyooooon lassúak két csillag közötti kommunikációra. Szóval már csak emiatt is ki kellett fejleszteniük a földön kívüli civilizációknak valami új és hatékonyabb közlési formát, mert különben megőszülnek mire elér az az üzenet az UFObook-ra hogy "éhes vagyok vazze.. kéne valami gorxliknyelvsült", majd erre már csak a célzott személy dédunokája válaszol hogy "akkor menj le a boltba tata"...

    A rádiójelekkel lehet nyomokat észlelni, de kommunikálni biztos nem azokkal fognak, legyen bármilyen egyszerű is.
  • NEXUS6
    #35
    Beírtam a Mass Effect 3-ba, és bekapcsolta az isten módot!
  • ZsL
    #36
    Bocs’, de ide illik egy 2006-ban írt regény rövid részlete:

    „Ha már szóba jöttek a rémálmok, el kell, hogy meséljek egyet! Az emléke hetekig kísértett, annyira rossz hangulattal járt együtt. Akkoriban sokat olvastam a káosz-elméletről és a turbulencia-kutatásról, mert igen érdekelt ez a témakör, amely a tudomány és a technika szinte valamennyi ágát érinti. Igyekeztem minden elérhető könyvet, folyóiratcikket és szakdolgozatot áttanulmányozni, ami erről szólt, így aztán nem csoda, hogy egy idő után már álmomban is megjelentek a fraktálgeometriai képek és képletek, meg a bifurkációs grafikonok, és egyéb, a téma iránt érzéketlenek számára agyrémnek tűnő, valójában igencsak logikus fogalmak és összefüggések. Ezzel egy időben, szinte pihenésképpen foglalkoztatott az űrkutatásának az a problémaköre, amely a kozmikus társkereséssel kapcsolatos. Annak a bizonyos SETI-programnak a különféle módszerei, amelyekkel szakemberek megszállott hada próbálja már évek óta kiszűrni a csillagok felől jövő sokféle sugárzásból az esetleges értelmes lények nyomaira utaló jeleket. Megismertem a kozmikus kapcsolatfelvétel céljára kidolgozott „űrközi” nyelveket a LINCOS-tól a legutóbbi években feltalált BYTEPERANTO-ig (25); elolvastam a rádió-, gamma- és neutrinócsillagászat kutatási eredményeiről szóló szakirodalmat; kívülről tudtam a Naprendszer közeli és távoli szomszédságában előforduló, életnek esetleg otthont adó exobolygók adatait, és ha amatőr fokon is, de lassanként kezdtem magam is szakembere lenni a témakörnek. És egyszer csak, az egyik éjszaka közepén elképesztő meglátásom támadt! A szakemberek mindenáron keskenysávú, ha lehet 1 Hz-en belüli jeleket keresnek, akár a „magától értetődőnek” tűnő 21 cm-es hullámhossz közelében, akár a „vízvonal” tájékán, akár valamelyik felharmonikuson, mert szerintük csak ez különböztetheti meg a technikai civilizáció jeladását a kozmikus háttérzajtól (amely a csillagok működéséből és a csillagközi térben száguldó részecskék ütközéseiből ered). Csak azért vélik ezt, mert számunkra ez tűnik logikusnak! Mintha az indiánok füstjeleket keresnének a kozmikus térben! Ám ha a keresett jelek kibocsátói akár csak ötven-száz évvel fejlettebbek nálunk technikailag, akkor már szinte biztos, hogy valamilyen, a számukra korszerűbb módszerrel kommunikálnak! Lehet, hogy továbbra is rádiózással, vagy az elektromágneses sugárzás valamely más hullámhossz-tartományával, de nem a „vivőfrekvencia + ráültetett jel” ósdi trükkjével. Nyilvánvaló, hogy egy igazán fejlett civilizáció üzenetei sokkal összetettebbek, sőt: bonyolultabbak annál, mintsem ez a régi módszer eléggé sűrű és gyors adatátvitelt tenne lehetővé! Az ő jeleik a mi észlelőberendezéseink számára abszolút káosznak kell, hogy tűnjenek!!! Felpattantam az ágyból és bekapcsoltam azt a káosz-analizátort, ami az egyik, hozzám hasonlóan a téma iránt érdeklődő, elektronika-mániás ismerősöm barkácsolt nemrég. Első gondolatom az volt, hogy a rádiótávcsövek által felvett, és az Internet révén letölthető jelsorozatok valamelyikét futtatom át az analizátoron, de aztán jobb ötletem támadt. Beüzemeltem a nemrég szerzett, ötven centiméteres tükörátmérőjű, GO-TO rendszerű optikai távcsövet a számítógépemen keresztül, beállítottam az egyik „rendellenes spektrumú” csillag koordinátáit, aztán amikor a távcső célra állt, csatlakoztattam az analizátorhoz.
    Telitalálat volt! Nagyon elhúztam a bevezetést, ezért most rövidebb leszek! Az, hogy egy igazán fejlett technikájú lényekből álló közösség a kvantummechanikai „azonnali távolhatás” elvén működő kommunikációt használ, már régóta valószínű volt a számomra. Az is, hogy a nagy távolságú jeladáshoz még a legfejlettebb technika esetén is óriási energiára van szükség, vagyis az idáig eljutott lények a csillaguk sugárzását fogják felhasználni. Hogy miképp szennyezik központi égitestüket azokkal az elemekkel, amelyek révén „rendellenes színképű”, és ezáltal üzenetátvitelre alkalmas lesz a csillag, az persze kérdés, valamint az is, hogyan modulálják sugárzását üzenetté. A lényeg, hogy alig telt el néhány másodperc azután, hogy egy nyolc végtagú, polipszerű lény képe megjelent a monitoromon (a néhány másodperc alatt furcsa villanásokkal egy sor apró, ismeretlen jel futott végig a képernyő felső szélén), máris megszólalt a számítógépem hangszóróján keresztül, aránylag érthető magyarsággal! Persze nem a saját hangja volt, hanem a fordítógépé. A kép hátterében időnként átúszó más lények érzékeltették, hogy beszélgető partnerem víz alatti életmódú. Már az eddigiek is elegendők lettek volna ahhoz, hogy a döbbenettől azonnal felébredjek, de az álom még két percig folytatódott. Én szóhoz sem jutottam, mert az idegen röviden köszöntött a sikeres kapcsolatfelvételi kísérletem alkalmából, majd közölte, hogy ennek ellenére nem áll szándékában sem őneki, sem a bolygója közösségének, sem a Galaktikus Parlamentnek, hogy továbbra is kapcsolatban maradjanak a Földdel. Régóta figyelnek minket, és meg van a véleményük rólunk, amit udvariasságból inkább nem részletez. Ezután mondta el azt, aminek hatása alól hetekig sem szabadultam. A mi földi, emberi logikánk számára az a természetes, hogy ha kapcsolatba kerülnénk más bolygó nálunk fejlettebb értelmes lakóival, azok gyarmatosítanának, leigáznának és kizsákmányolnának minket. Ahogy ezt a Földön is tették a fejlettebb technikájú országok a fejletlenebbekkel a történelem során. Nos, a kozmoszban nem így van! A polipszerű lény szerint szerte a Galaktikában, már évmilliárdok óta az a tapasztalat, hogy ha egy civilizáció jóindulatúan átadja tudását és technikai ismereteit egy nála fejletlenebbnek, az visszaél a kezébe került eszközökkel, mert a morális fejlődés nem követi eléggé gyorsan a technikait, és az értelmileg primitívebb olyan irányban bontakozik ki, hogy megtámadhassa a nála fejlettebbet. Hogy elszedje tőle, amit csak lehet! Ahogy azt nálunk mondják: nyújtsd a kisujjad – egész karod kell! Lásd: az értelmesebb Neandervölgyi ősemberek mennyire ráfáztak az agresszív Cro-Magnoniak iránt tanúsított jóindulatukra! Ezért a Galaktika legfejlettebb lényei soha semmilyen kapcsolatot nem építenek ki a náluk fejletlenebbekkel, hanem megvárják, hogy azok is eljussanak az ő szintjükre és csak akkor veszik be őket a Klubba. Fejlődésben nem hajlandók segíteni, a sorvadásban annál inkább, ha az illető égitest civilizációját reménytelen esetnek tartják. A földiek további sorsával kapcsolatban még nem döntöttek, de a Naprendszerünkben nem véletlenül kering annyi „földsúroló kisbolygó”, arra várva, hogy esetleg beteljesítsék feladatukat… Vigaszképpen célzott rá, hogy azért még nem teljesen reménytelen a helyzetünk, és ha ahelyett, hogy az isteni jóindulatra és gondviselésre számítanánk, inkább annak tudatában, hogy a Teremtő elhagyott minket, megpróbálnánk összekapni magunkat és rendet tenni házunk táján, méghozzá rövidesen, akkor talán megúszhatnánk a végítéletet! Ezután a kapcsolatfelvételi igyekezetem díjazásaként levetített egy rövid sztereofilmet. Hogyan érte el, hogy a számítógépem régimódi monitorának képernyője arra az időre térhatású legyen, az rejtély. Alighanem jócskán előttünk járó fejlettségű pszichofizikájuk és technikájuk révén, aminek bizonysága, hogy azonnal észlelték, amint ráálltam a csillaguk fényére. A képtérben lepergett Galaktikánk tízmilliárd évnyi élete, egyetlen percbe sűrítve, bizonyára valamelyik távolabbi galaxisból felvéve. Na, az aztán bámulatos volt! Képzeljétek csak el: ez idő alatt ötvenszer fordult a tengelye körül, és minden fordulat közben körülbelül kétmillió szupernova-robbanás zajlott le, vagyis nem láthattam az egyes felvillanásokat, csak a szerteszét bekövetkező robbanások egybemosódó fényét! Csakhogy az nem volt egyenletes, hanem lüktetett, meglepő gyorsasággal és szabályosan. Láthattam azt is, hogy közben a háttérben, előtérben és oldalt apróbb tejútrendszerek vonulnak, és közülük legalább három tucat elnyelődik a mi csillagvárosunkban. Mint valami falánk amőba, nyeldekelte forgása közben a közelébe tévedő törpegalaxisokat, utána mindig felgyorsult a fénylő lüktetése! És az egész tágabb környezet is nyüzsgött a kisebb-nagyobb tejútrendszerektől; villództak, cikáztak, kerülgették egymást, vagy összeolvadtak; némelyek szétporladni látszottak egy-egy ütközés közben; és jól érzékelhető volt, hogy tengelyforgásuk nem teljesen független egymástól, mintha azt a galaktikák közötti tér láthatatlan anyagának áramlásai és örvénylései idéznék elő, a tejutak pereméhez súrlódva és azokat megpörgetve. „Fénylő, sziporkázó mikrobák egy csepp kavargó vízben, mikroszkópon át!” – ez volt a benyomásom. Rendkívül kurta emberi életünk hamarabb lezajlik, mint egy galaktikus fordulat fél milliomod része, mert a földi evolúció folyamatai az alapanyagul szolgáló élőlények rövid élettartamán alapulnak. Ezért mi állóképnek látjuk az égboltot, ami a maga időléptékében mérve csupa forrongás, melyben a biológiai életnek semmi nyoma sem látszik, helyét egy egészen másfajta, de a maga módján akár életnek is tekinthető folyamat tölti ki. Ennek meglátása és valódi átélése a lelke mélyéig megrázza az embert. A kép villant egy utolsót a monitoron, és felébredtem. A káosz-analizátor tönkre ment, sajnos a konstruktőre üzenet hátrahagyása nélkül ismeretlen helyre költözött, és a számítógépem, valamint a távcső memóriája is törlődött, így semmi nyoma nem maradt annak az éjszakai kalandnak. Én pedig nem merném határozottan eldönteni, hogy tényleg álom volt-e mindez, vagy valóban megtörtént az egész.”

    (Végül egy megjegyzés: Nem zárhatjuk ki azt a lehetőséget, hogy az életnek többféle típusa és megnyilvánulása jöhet létre az Univerzumban, mint ahány az égitestek száma. Így az is lehet, hogy az általunk „értelemnek” nevezett jelenség is csak egy a sokféle más közül, és hiába keresünk hozzánk hasonlókat, vagyis gondolkodó lényeket. ZsL.)
  • ZsL
    #37
    A földi "értelem" kialakulása nem volt szükségszerű, hanem egy véletlen eseménysor összjátékának eredménye. A híres Drake-formula csak az egzaltáltságunk terméke, és a legkevésbé sem lehetünk biztosak az igazában. A SETI és a hasonló kutatásoknak mégis óriási jelentősége van, ami a technikai fejlődésünket illeti, mert szinte másunk sincs, mint a technikánk, miután emberi értelemben értelmessé váltunk...
  • dyra
    #38
    "A földi "értelem" kialakulása nem volt szükségszerű, hanem egy véletlen eseménysor összjátékának eredménye."

    Szerintem meg az volt. Egy bolygót ismerünk amin van élet. De ezen már 4 milliárd éve "szinte" a kezdetektől. És egy jól lekövethető evolúció végén megjelent egy faj ami "értelmes" civilizációt tudott létrehozni. ÉS ugye a Homo Sapiens-n kivűl volt még pár emberi faj pl a Neandervölgyik.

    Tehát igenis törvényszerű az értelem megjelenése egy olyan bolygón ahol évmilliárdok állnak rendelkezésre az élet számára. És ha a világmindenség méretéből indulok ki azt kell mondjam milliárd szám vannak olyan bolygók és holdak ahol a körülmények akár évmilliárdokig is megfelelőek.
  • torreadorz
    #39
    Sőt, valójában azt se tudjuk mennyire volt véletlen. A pánspermia elmélet alapján máshonnan is idekerülhetett az élet nem kellett hogy itt fejlődjön ki.
    Ezen túlmenően, ha egyszer egy faj olyan szintre fejlődik hogy képes a csillagok között utazni, akkor ez később simán vezethet egyfajta "élet robbanáshoz" az univerzumban ha széthagyják a szemetüket.

    Itt igazából az emberi viselkedésből indulok ki, coca-colás dobozt ma már a legabszurdabb helyeken is találnak az emberek, pl. egy "frissen" kiásott egyiptomi királysirban és igy tovább. Hasonlóan ha egy idegen faj kalandozik a galaxisban és szerteszét hagyja a szemetét amin rajta van pl. a "nyála" stb egyéb szerves anyagok, akkor ha a bolygó amúgy életbarát akkor ez könnyen válhat az élet alapjává.

    Ebből következően számtalan oka lehet hogy az élet nagyon is gyakori a galaxisban, csak mi még nagyon fejletlenek vagyunk.

    Másrészről, mivel beleszülettünk az ismert világba, limitálva vagyunk hogy észrevegyük más értelmes élet jeleit. Például amikor felfedezték a kvazárokat akkor egyből levezettek egy elméletet hogy az hogy alakul ki magától a "természetben". Senki nem gondol arra, hogy az lehet pl. egyfajta erőmü is. De ugyanigy, egy szupernova is lehet egy idegen faj "atombomba" kisérlete amikor is felrobbantanak egy csillagot, de a jelenlegi technikai szintünk nem teszi lehetővé hogy megállípitsuk, hogy ez egy "természetes" folyamat, avagy valaki előidézi.
  • NEXUS6
    #40
    Ez lehet, hogy a témához illik, de egy fórumon ilyet nem "illik" csinálni! Csak mert kb 1/végtelen az esélye, hogy valaki elolvassa.

    Ha te nem vagy képes annyi erőfeszítésre, hogy röviden összefoglald a gondolataid/idézeted lényegét, akkor miért várod el, hogy a másik több erőfeszítést tegyen azért, hogy veled kommunikáljon?!

    Szal, mi a lényeg, ki írta, milyen műből való az idézet és ez hogy kapcsolódik a témához?

    No offence.