23
  • gkalcso
    #1
    autó->autonóm: A rendőr meg rendőrgazda ;)
  • HumaMage
    #2
    "Például mi lenne, ha egy rendőr félre akarna állítani egy ilyen járművet?"

    Normál esetben (és ez alatt nem a magyar rendőrséget értem) a rendőr akkor akar félreállitani egy kocsit ha az szabájtalankodott -> a vezetője úgy döntött (és ezen van a hangsúly) hogy a közlekedési szabélyokat nem, tartja be. Egy vezető nélküli autó sok ilyen hibát kiküszöböl (a vezetőt)
  • HumaMage
    #3
    "A kutatások azt mutatják, hogy az az autó, amelyik udvarias, az örökkévalóságig ott ragadhat a kereszteződésben, mert rajta kívül senki sem áll meg."

    Ezzel sajnos nem tudok vitatkozni. Amigy a BKV sofőrnek nem túnik fel, hogy egy biciklis van mellette és simán ráhúzza a kormányt, mert ő éppen le akar állni oldalra (ez történt velem mareggel munkába tekerve, nem győztem lemenni az útról meg fékezni mint állat, mert mintha levegő lettem volna egyszer csak azt láttam, hogy lenyom egy busz oldalról) addig egy robot (vagy akárki aki betartja a szabályokat) nem fog tudni itt érvényesülni.
  • Grandpenge
    #4
    Igazad van, de előfordulhat, hogy az automata autó ugyan szabályosan közlekedik, de az utas miatt kellene félreállítani. Szemetel, veri a mellette ülőt, stb.
  • AgentKis
    #5
    "Ma még nem lehet tudni azt sem, miként alakul a jogi felelősség és a biztosítás kérdése az új járművek forgalomba állásával."
    Hát nálunk ez jelenleg is megoldott. Járművekre kötött biztosítások vannak. Az a felelős aki a biztosítást fizeti (sz@rmindegy ki vezeti a járművet).
  • WTFKidSgGM
    #6
    Talán mérlegelni kellene, hogy rajtad kívül még 150 másik is szeretne munkába, iskolába eljutni és ők a buszt választották, te meg tötyögsz az úton a bicajoddal ahelyett, hogy figyelnél a környezetedre és ha busz jön nem még jobban tekersz hanem elengeded, mert ő a gyorsabb hidd el. Ha kimegyek biciklivel az útra nem hiszem, hogy én vagyok a Jani, hanem próbálom nem felartani a forgalmat ha már az adómat ellopták amiből bicikliút lehetett volna, és aki vezet az is moroghatna, mert nincs bicikliút. Úgyse érted...

    Látszik Amerika: "kormányzati tisztviselők arra figyelmeztetnek, hogy a világ még csak most kezdi kiheverni azt a sokkot, amelyet egy évszázaddal ezelőtt a lóvontatás nélküli kocsik elterjedése okozott."
    Ilyen gondolkodásmóddal 50 év is lehetne mire elterjed ez a technológia, de valaki pénzt fog belőle csinálni és abból pár politikusnak is csurran-cseppen.
    Plusz lehet nem félnék lelépni a zebrára amikor nekem van zöld.
  • Grandpenge
    #7
    Aki télen-nyáron, sárban-hóban bringával jár a belvárosban annak mondhatod.
    Azért csinálja, hogy megmutassa mekkora mártír és utána meg lehessen panaszkodni.
  • kvp
    #8
    Manapsag a jatekprogramok jelentik a klasszikus gyakorlati peldakat az autonom kozlekedes algoritmikus megoldasaira. Pl. a keresztezodeses problemat eleg egyszeruen sikerult megoldani a legtobb strategiai jatekban, mivel az egysegek tipikusan nem szoktak beszorulni egy szukebb szakaszon, hanem veletlenszeruen sorba allnak. Ezt ugy oldottak meg, hogy minden egyseg rendelkezik egy veletlen szammal (dob egyet a kockaval) es annak megfeleloen indul el. Egyenrangu keresztezodesben igy mind a 4 auto (ha kevesebb van, akkor jobbkez szabaly) dob egyet es amelyik a legalacsonyabbat dobta az indul. Ha egyformat dobnak, akkor eszreveszik, hogy mindketto egyforman egyszerre akart elindulni, megallnak es ujra dobnak, elobb utobb az egyik nyer. (amelyik lemaradt, az a kovetkezo korben mar nem dob) A halozati hozzaferes utkozesek is igy vannak megoldva es minimalis az eselye annak, hogy tul hosszu ideig felakadjon a forgalom. Lassu elindulas helyett egyebkent jelezhetnek a lampajuk megvillantasaval is, hogy mehet a masik. Egyebkent meg a valosagban is igy van, vagy jeleznek egymasnak az emberek, vagy szepen lassan elindulnak es a kesobb indulo megall amikor latja, hogy a masik elorebb jar.

    A rendoros problemara en egy keszlet QR kodos tablat adnek a rendoroknek, amivel jelezhetik, hogy mit akarnak. Ez a valodi rendort is egyertelmuen azonosithatja, mivel a halozatrol ellenorizheto, hogy az adott eppen kod ervenyes-e es azon a helyen van-e a tulajdonosa. Alternativa meg a rendornek infras jeladot adni hasonlo koddal (lasd taviranyito), igy celzassal tudja kivalasztani melyik auto alljon meg. Ez akar a normal autokba is beepitheto lenne, tehat ha az ember vezet, de a rendor (vagy a traffipax) kijeloli az autot, akkor az magatol felrehuzodik es blokkolja magat. Hasonlo rendszereket hasznalnak nyugaton a lampak atallitasara a mento es a tuzolto autok elott.

    Egyebkent meg ha valaki blokkolja egy automata auto utjat, tehat eleall es nem engedi elmenni, akkor a gyalogoson valo atgazolas helyett az auto automatikusan riaszthat, hiszen vagy baleset tortent, vagy rablasi kiserlet, vagy valaki szorakozik. Ilyenkor a riasztashoz kuldhet elo kepet a kozpontba, ahol edonthetik, hogy mento, tuzolto vagy rendor menjen a helyszinre, esetleg ideiglenesen atvehetik az iranyitast tavolrol, ha csak a szoftver akadt be ket arra jaro fa kozze.

    Biztonsagi szempontbol pedig ugyanolyan biztonsagos lenne a rendszer mint a banki vagy legiiranyitasi rendszerek, azokba sem szoktak tul gyakran betorni.
  • woar
    #9
    A játék-MI példáddal van egy kis gond. Az autók nem kommunikálnak egymással, pláne, ha az egyiket egy automata, a másikat meg egy ember vezeti.
  • duke
    #10
    "Ezt ugy oldottak meg, hogy minden egyseg rendelkezik egy veletlen szammal (dob egyet a kockaval) es annak megfeleloen indul el. Egyenrangu keresztezodesben igy mind a 4 auto (ha kevesebb van, akkor jobbkez szabaly) dob egyet es amelyik a legalacsonyabbat dobta az indul. "

    Ez sem rossz otlet, de szerintem a kesobbeikben, lesz majd egy kozponti forgalomiranyito rendszer, es az ilyen helyzetekben az fog donteni. A szamitogep ismeri majd, egy varos osszes autojanak helyet, sebeseget, iranyat, es ezek alapjan szabalyozza majd az egesz varos forgalmat. Valtoztatja a jarmuvek sebeseget, a lampak kapcsolasi idejet, ugy hogy a forgalom a leheto legoptimalisabban haladjon, dugok es torlodasok nelkul.
  • ClassicR
    #11
    A rendőri félreállítást lenne a legeslegegyszerűbb megoldani. A rendőröknél lenne egy műszer, amivel felül nem írható parancsot adathatnának az autóknak, hogy álljanak félre.
  • HumaMage
    #12
    Hát ti kettel lefedtétek az összes hülyeséget amire hirtelen gondoltam. Attól, hogy egy jármű gyorsabb, még nem kell figyelmen kivül hagynia a lassabbat. A 150 ember a buszon (lol) meg nem azért fog elkésni, mert a busz kikerül egy biciklistát.. In fact, magad mondtad GYORSABB jármű. Amit a körültekintő vezetéssel elveszt azt a sebességével behozza..
    A biciklizés nem mártirkodás. Értelmes emberek nem azéárt csinálják, hogy NEKED megmutassanak valamit, hanem hogy a.) környezettudatosabban közlekedjenek b.) ne legyenek kitéve a tömegközlekedés buktatóiank (ár, bunkó sofőrök, mégbunkóbb ellenőrok és a hozzád hasonló utasok :D)

    Én nem félnék, attól, hogy egy önjáró autókkal övezett úton biciklizzek, sokkal elővigyázatosabb vagyok kénytelen lenni, mint jelenleg, mert tudom, hogy milyen techniológia van mögötte, azt viszont hogy az egysejtagyú sofórnek éppen rosz napja van-e azt nem tudom megsaccolni, max a kereke alól, mint mareggel majdnem..
  • zord01
    #13
    Nah kezdjük a bringás történettel, mert az nyomta fel az agyam leginkább. Hogy a csába tud egy BUSZ észrevétlenül eléd, melléd, mögéd "LOPAKODNI". Bammeg van annak hangja, főleg magyarnak, amit 10 évente szervizelnek, minden zörög rajta, búg a motor, meg a difi, és messziről megérzed ha jön, mert több olajat eszik mint benzin.
    Nem tom én 10 éve bringázom, volt hogy elég sokat, és tudom, hogy surmók az autósok, de még egyszer sem volt komolyabb gondom, mert baromira figyelek a környezetemre, még hátra is. Látom jön a busz, nem fogok elé tekeregni, mindent megteszek, hogy a lehető legakadálymentesebben el tudjon menni.
    Plusz mindig úgy közlekedek, hogy erősen tudatosul bennem, hogy ad egy én vagyok a kisebb, ad kettő a "testem a karosszéria része".

    Az is tény, hogy 10-15 éve még töbségében olyan emberek tekertek az utakon, akiknek volt arról fogalmuk mi a KRESZ, és tudatában voltak annak, hogy ha baj van, nekik lesz szarabb...
    Ma olyan emberek is felülnek, hogy VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ csak a hajam tépem, és nem mondok semmit, mert az országból is kitiltanak, nem csak a fórumról. Be mindenesetre sgghlye kamikázék az szent. És akkor még ő van felháborodva, ha majdnem elütik. Komolyan, áhhhh inkább hagyjuk, mielőtt felrobban a fejem.

    Amúgy félreértés ne essék, van ám sok hlye autód, gyalogos, motoros, és bringás is, és ezeknek (az idiotizmuson kívül) egy közös vonásuk van. Azt tanulták kiskorukban, hogy 1. halhatatlanok, 2. körülöttük forog a világ.

    Abban HumaMage kollégának igaza van, hogy a buszon a 150 ember nem azért fog elkésni, mert a busz kikerült egy balft, de attól már igen, hogyha a busz éppen nem kerüli ki a szerencsétlen bringást, és kivasalja, mint az abroszt. Mert akkor ugye forgalom leáll, rendőre, mentő tűzoltó, és még vagy 30 busz fog elakadni, nem beszélve a többi közelekdőről.


    Más. Miért kell megállítani egy ilyen autót? Persze, az igaz, hogy nem szabálytalankodik, de pl ha szökevényeket, vagy kábszert keresnek, engedtessék már meg, hogy a rendőrök kinthessenek bárkit a forgalomból. Vagy ahogy ClassicR nagyon jól látja, egy ilyen autót a legkönnyebb lenne a rendőrnek irányítania, megállítani.
    Lenne nála valami elektronikus kütyü, azt egy parancsot fellőne a kiválasztott autóra, azt kész. Rögtön tudná a kocsi, mikor kell megállni, bajra jobbra kanyarodni. Megkockáztatom, jobban, mint sok mai láma humán driver. Bevallom a rendőri karjeleket én sem vágom túlságosan. Szerencsére ők is tudják, hogy sok hozzám hasonló dinka van, és tudnak ők egyértelműek is lenni. :):(:)
  • halgatyó
    #14
    A cikkhez.
    A közlekedés egy igen sok elemből álló RENDSZER, amely elemek egymással (mindegyik mindegyikkel) kapcsolatban áll.
    Ráadásul ezek az elemek véletlenszerű viselkedést is mutatnak, illetve nem tipizálhatók. (a közlekedő emberek teljesen különböző mentalitásúak, és ugyanaz az ember is kelhet bal lábbal..)

    Az a baj ezekkel az automata autós kisérletekkel, hogy ennek a bonyolult rendszernek csak az egyik elemét akarják megváltoztatni. Abból pedig jó nem fog kisülni!

    Ahhoz, hogy ez az automatikus irányítás működjön, a teljes közlekedési hálózatot át kellene alakítani! Csak pár példa:

    -- Az építkezések után évekig "kintfelejtett" (pofátlan dögrohadék hanyagságból vagy még disznópofátlanabb szándékos trafipaxogatási tervekkel) 30-as, 40-es táblákat nagyon durva büntetések kiszabása mellett kellene levetetni!

    -- Általában is: a felesleges korlátozásokat kiagyalókat és elrendelőket legalább 50-szer akkora büntetésekkel kellene sújtani, mint a sok szemetet nem betartó autósokat!!!!!!!

    -- A vezetőnek lehetővé KELL tenni, hogy bármikor átvegye a vezetést az automatától. Nemcsak kiépített közúton mehet ugyanis az autó, hanem pl. két kukoricatábla közötti magán úton is, a földön.

    -- Továbbá, ha rablási szándékkal az autó elé áll mondjuk a Szögi Lajost meggyilkoló söpredék, én padlógázzal mennék keresztül rajtuk! Amennyiben az autó erre önállóan nem hajlandó, akkor ehhez hozzá kell igazítani a büntetési tételeket és a rendőrség kiérkezési sebességét!!!

    -- Igen kemény törvényi garanciákat KELL adni arra, hogy az emberek ("autósok") DÖNTÉSI SZABADSÁGÁNAK ELVONÁSÁVAL a szennyhatalom-maffia semmilyen módon nem élhet vissza!
    Hogy nem szórakozhatnak az emberek idejével, nem rendelhetik el egyetlen központi helyről, hogy "hát akkor szoktassuk át az autósokat a tömegnyomor-közlekedésre..." felkiáltással nem fogják néhány gombnyomással levenni az összes autó sebességét mondjuk 20km/órára... közben nagyokat röhögcsélve, hogy nézd csak, hogy belassultak... és az ablakon kinézve tényleg látszanak a csigalassan vánszorgó autók, bennük a dühtől vöröslő fejű utasok...

    -- Továbbá: az emberek (autósok) döntési szabadságának durva elvonását valamivel KOMPENZÁLNI kellene! Például a közlekedés sebességének a jelentős növelésével.
    (megjegyzem, hogy aki olvasta a múlt század második felében volt egy könyv, amelyben szerepeltek az "automata autópályák", szóval az ötlet nem új. Abból amit ott leírtak, nem lett semmi, de talán majd)
  • halgatyó
    #15
    Nekem ez az automata autó nagyon nem tetszik!
    A KISZOLGÁLTATOTTSÁGUNKAT fogja a végletekig fokozni, és döntő fegyvert ad az autóellenes gyalázatszennyhatalom-maffia kezébe. Eddig is kedvükre szórakoztak az utósokkal az úgynevezett "közlekedésszervező" nevű disznók (nagyon finom és kultúrált voltam). Soha még egyetlen olyan esetről sem hallottam, hogy az ordítóan felesleges korlátozásokat elrendelő görényt egyetlen egy esetben is megbüntették volna!
    Pedig ezek a felelősek azért, hogy az autót vezető, túlnyomó többségükben értelmes emberekben egyre inkább csökken a szabályok tisztelete és az ezzel összefüggő ÖNKÉNTES szabálykövetés.
    A vasúti átjárókban bekövetkezett balesetek többségéért azokat tartom felelősnek, akik feleslegesen hosszú ideig tartják lezérva a sorompókat.
    Épeszű szabályok megalkotása helyett pedig a büntetési tételek egekig fokozásával akarják elérni a szabályok betartását, amitől csak az idegességet növelik! (miközben a kricsminológusok a bűnözők büntetési tételeinek az állandó csökkentése mellett ordibálnak... durva ellentmondás ez.)

    Ha például ezek az automata autók elterjednének, akkor cserébe meg kellene szüntetni a szintbeni vasúti kereszteződéseket.

    Megjegyzem, hogy ennél az automatizált autóvezetésnél EZERSZER EGYSZREŰBB LENNE megoldani, hogy minden autóban legyen egy figyelmeztető rendszer, és a mozdonyban egy rádióadó, és a 10+ percig feleslegesen lezárt sorompók helyett CSAK AKKOR álljon le az autó, ha tényleg 1 percen belül ott van a vonat.

    Vagy lehetne például éjjellátó rendszert tenni minden autóba!
    Egy olyant, ami nem vakul el a szembejövő autó világító eszközeitől (akár látható akár infra tartományban)
    Egy éjjellátó rendszer sokkal kevesebb alkatrészből megoldható mint a mai számítógép processzorok, videokártyák, stb,
    EZÉRT NAGY SOROZATÚ GYÁRTÁS ESETÉN az ára töredéke lehetne egy számítógép árának.

    Ilyenekkel kellene inkább foglalkozniuk az automataizált vezetést ránk erőszakolni próbáló disznóknak.
    Továbbá: MINDEN MŰSZAKI ESZKÖZ FOKOZATOS FEJLESZTÉS eredménye. Ez már évszázadok óta így van.
    Soha sem a legbonyolultabb megoldásokat kell elkezdeni fejleszteni!

    Akkor itt miért nem ezt csinálják???? Lehetne például először egy kötöttpályás kabintaxi-szerű szendszert megvalósítani a nagyvárosok központi részein.
    Először a leggazdagabb országokban.
    Azután másutt is. Fokozatosan elterjedhetne ez a kötöttpályás rendszer.
    Lenne idő kitapasztalni a problémákat és fokozatosan megoldani azokat.
    Lenne idő, hogy az emberek hozzászokjanak.

    MIÉRT NEM ÍGY CSINÁLJÁK? MI A BÜDÖS F**ÉRT MINDJÁRT AZ AUTÓZÓ EMBEREK DÖNTÉSI SZABADSÁGÁBA BELETAPOSÓ, FÉLIG SEM LETESZTELT DISZNÓSÁGOKRA KÖLTENEK ÓRIÁSI PÉNZEKET?

    Kik adják azt a tengernyi pénzt egy ennyire kidolgozatlan szarságra?
    Ez az egész nagyon furcsa!
    Más helyzetekben a pénzeket adók sokkal alaposabban megnézik, hogy mire adnak!
    Ezek súlyos és megválaszolatlan kérdések.
    Ez az egész valahogy nem az, aminek láttatni akarják.
  • lapaleves
    #16
    nem értem mi a probléma. senki nem várja el, hogy 0-ról 100-ra működjön. először asszisztensnek hívják, ha nem boldogul a kereszteződésben bimbammol, sofőr lerakja az akármit a kezéből és átsegíti a gépet. mivel maximálisan defenzívek, veszélyhelyzetben szintén inkább megállnak.

    ha minden táblát felismer, akkor szerintem a csíkos botot is. legrosszabb esetben lehet valami jelzőke a rendőrnél vagy más, permanens akadálynál és szintén bimbamm.

    majd 30 év múlva mikor már a kocsik 80%-a ilyen, akkor lehet srófolni a dolgot, meg lehet kollektívát építeni belőlük satöbbi.
  • gforce9
    #17
    Iszonyatosan sok problémát, amikre jelenleg az a megoldás, hogy: "ha nem tartod be a szabályt, akkor fizess" lenne technológiailag megoldható dolog. És sokba sem kerülne. Mibe tellene pl, egy olyan automatika, ami ha sárga, illetve piros a lámpa, fékezi, majd megállítja a kocsit. Ugyanez stoptáblánál. Gyalogos átkelőhely mellett nem engedné a kocsikat egymás mellett elhaladni. Városon belül nem engedné a kocsikat 160-al menni, stb. Megoldható technológiailag, a szükséges műszaki háttér filléres. De nem. Miért is kéne ilyen dolgokat bevezetni? Inkább a bünti. Ami csak arra jó, hogy a normális ember szívjon miatta, a paraszt vezető meg ugyanúgy elüsse a gyalogátkelőhelyen a gyalogost.
  • halgatyó
    #18
    Értem, amit írsz, persze, egy csomó helyzetben ez megoldást hozhatna. De milyen áron? És hány más helyzet van (példákat fogok írni) amelyekben az igazi megoldás helyett a disznómocsok álmegoldást teszi túlságosan könnyűvé, ezáltal túlságosan vonzóvá a "közlekedésszervező" nevű disznógörények számára. (példákat fogok írni)

    A problémáim egyrészt gyakorlati, másrészt elvi.

    Az elvivel kezdem, mert az rövidebb.
    A döntési szabadság, amellyel rendelkezünk, magában hordozza a tévedés és a szándékos szabályszegés lehetőségét is.
    A tévedések számának csökkentését és a szándékos szabályszegésekét, szerintem NEM a döntési lehetőségünk megvonásával kell megoldani.

    A gyakorlati helyzetekre írnék pár példát. (NEM arra gondolok, hogy akkor üssük csak el azokat a gyalogosokat)

    1.) Képzeljünk el a ku****va vasúti átjárót, pont az állomás mellett, egy vidéki faluban/községben/kisvárosban. (mi a büdös f**ért rakták pont a vasútállomás mellé??)
    A vasúti átjáró két oldalán sorompó. Épp zárva. Két irányból a kocsisor kígyózik, pöfög, aztán motorok leállnak. A vonat nagynehezen méltóztatik végre jönni. 2-3 kis piros, buszméretű vagon, rajtuk 5 ember lézeng. Nem csoda, méltóságteljes 40km/órával megy kint a nyílt pályán. Kinek van kedve ezekkel cammogni?

    Szóval elmegy a vonat, be az állomásra. A sorompó előtt állók fellélegeznek. Végre elindulhatunk! A motorok felberregnek.

    A SOROMPÓ ZÁRVA MARAD. Aztán továbbra is zárva marad. Néhány duda megszólal. Az emberek átkozódnak, káromkodnak. A motorok leállnak újra.

    Igen, vonat jön a másik irányból is. Az állomás felől, de még jó messze van.
    Lassan közeledik az állomáshoz. A sorompó még mindig zárva. Az a vonat megáll az állomáson. Az utasok, leszállnak, felszállnak, a vonat ÁLL. A sorompó még mindig zárva.

    Aztán hosszú percek után egy vasutas kikászálódik valami bódéból, és elindítja a vonatokat. Lassan, nagy lassan, elcammog a lezárt sorompók között.
    Aztán az ördög tudja miért, az utolsó kocsi elhaladása után 3 perccel végre megindul a sorompó felfelé.

    Amikor az első vonat elment, ntyugodtan fel lehetett volna emelni! És csak akkor leengedni, amikor a második vonat épp megmozdul, hogy kiinduljon az állomásról!

    Azalatt, amíg FELESLEGESEN le volt zárva az átjáró, többszáz (nem túlzás!) aytó tudott volna 100% biztonságban áthaladni az átjárón.
    Hát ezért (és sok hasonló miatt!) becsülöm annyira semmire a közlekedésszervezőket meg a kreszgyárosokat meg a traffipaxozó és hasonló disznóvégbélférgeket. Ki találta ki, hogy a vasúti átjárókban csak 30-cal lehessen menni? Mikor fognak olyan törvényt hozni, hogy az autós köteles kiszállni az átjáró előtt és után is, és tiszteletimát teljesíteni egy szőnyegen? Ki találta ki, hogy csak akkor indulhat el az autós, amikor (jóval a félsorompó karok felemelkedése után) a lámpa is fehéren kezd villogni?
    Vagy emlékezzünk például a nagy dühöt kiváltó intézkedésre amikor a lakott területeken 60-ról 50-re csökkentették a megengedett sebességet? NEM CSAK OTT, ahol tényleg indokolt, hanem MINDENÜTT?! (A 2*3 sávos utakon is, a város szélén!) Vagy gondoljunk a szándékosan egymás ellen hangolt lámpákra, egymástól 10 méterre! (van ilyen disznómocsok a lakóhelyemen!) Este, amikor alig van forgalom, normális ember leszarja. Mert szinte kénytelen.
    Vagy az ELROMLOTT lámpák. Többször belefutottam ilyenbe ('82 óta vezetek) A jelen cikkbeli automata vezető ilyenkor ott állna estig.
    Vagy a baleseteknél (+lerobbant autóknál) szokásos kerülgetés. Az ember ilyenkor (lépésben haladva, alaposan odafigyelve!) záróvonalon keresztül is kikerüli a roncsokat. Vagy az útszélen álló lerobbant másik autót/ teherautót stb. Az automata szar ott rohadna estig.

    Sorolhatnám még, de ilyen hosszú irományt senki sem olvas el.
  • halgatyó
    #19
    Az életben TELJES BIZTONSÁG NINCS. Sem a közlekedésben, sem a munkavégzéskor. Valószínűségek vannak, és a megelőzésre szolgáló intézkedések, amelyeknek ÁRA VAN!

    Amikor egy intézkedést egy épeszű döntéshozó meghoz, akkor mérlegelnie kell (kellene!) nemcsak a baleset gyakoriságát és következményeit, HANEM AZ ELLENINTÉZKEDÉS ÁRÁT IS!

    Ez utóbbi az, amit nagyon elhanyagolnak. Persze ez nem őrajtuk csapódik le, és a más f**ával könnyű a csalánt verni, mint tudjuk.

    A többfajta lehetséges ellenintézkedés közül általában az autósokat legjobban sújtókat szokták kiagyalni, amit azután az iszlám jogrend normái szerinti büntetési tételekkel próbálnak betartatni.

    Egy aprócska számolás. Tegyük fel, hogy Magyarországon meghal évente 1000 ember közlekedési balesetben.
    Valamelyik részeges elvtárs (tegnal csalta meg a neje, most k***va dühöz és morózus) kitalál egy "ellenintézkedést", aminek a hatására A KEZDETI IDŐKBEN csökken a balesetek száma. (Ismétlem: csak a kezdeti időkben, aztán visszaáll)
    Mondjuk az 1000-ről 900-ra csökken a halottak száma.

    Igen ám, de az ellenintézkedésnek ÁRA VAN. Naponta 3 millió ember 20 perccel többet tölt el közlekedéssel (csak munkanapokra számoljunk, évente legyen 250 munkanap). Hány percet veszítenek? 3 millió ember szorozva 250 nappal szorozva 20perc/nap = összesen 1,5 milliárd perc.
    Mivel 1 év 525600 perc, és ha egy ember ÁTLAGOSAN még hátralévő ideje 35 év, akkor ez durván 18 millió perc.

    Az 1,5 milliárd perc 83 teljes átlagos még hátralévő életet jelent. Ez az egyik ára az "ellenintézkedésnek"

    Most itt nem számítottam azt, hogy egy ember IGAZI ÉLETE nem az alvásidő meg nem a házimunka, és többnyire nem is a munkahelyen töltött idő. Az IGAZI ÉLETE tehát nem 18 millió perc, hanem ennek a töredéke, vagyis ekkor nem 83 ember jön ki, hanem sokszorosa.

    Azt a kárt és egészségromlást sem számítottam, amennyit a forgalmi dugókba feleslegesen belekényszerített emberek idegessége, dühöngése jelent, életminőségben, stb. Cserébe a másik oldalon sem számoltam be pár dolgot.

    Nem a pontos számolás volt a lényeg, hanem a gondolatmenet. Hogy rövidebb legyek. A pontosabb tényeket mindenki saját maga is sorra tudja venni.
  • gforce9
    #20
    Hát azért szerintem ez a percszámolás sem helyes megközelítés. Most így egyszerű példa, ami eszembe, jut: Ne parkolj tűzcsap elé. A szabad parkolóhelyeket kereső emberek, ezen szabály miatt valószínűleg ugyanúgy perceket veszítenek, de szerintem nincs épeszű ember, aki ennek a szabálynak a létjogosultságát megkérdőjelezné, hiszen 1 milló ember összeadott 1 percei sem érnek fel, egyetlen ember tejes életével, családjának megnyomorításával. Mindazonáltal, nagyonsok intézkedés, vajójában, ahogy írod, semmiféle valós hasznot, megmentett életet nem hoz magával. Egyszerűen ráfogják valami statisztikai adatra és kész.
  • zord01
    #21
    Szerintem az automata cuccok nagyon messze vannak még. A közlekedés csomó olyan doloból áll ami nem modellezhető (legalábbis még nem). Pl mi van akkor, ha előtted beszakad az út? Erre hogy reagál a gép. És arra hogyan, hogy a 6 éves Pistike a szélvédő előtt reptetni a játékhelikopterét?
    Vagy hogy elhaladsz egy olyan szerpentinen, ahol lesodródott már egy kocsi, és a kocsi is meg a sofőrje is fennakadt egy fán? (megtörtént eset, és a sofőr túlélte, igaz épphogy, mert napokig azt hitték az emberek, hogy az a kocsi ott a fán egy reklám).
    Tudaj ezt értelmezni egy kocsi, ha egy ember sem képes?

    Más. Egy automata kocsiba pl beszállhat jogsi nélküli ember? Nyilván az lenne az ideális, ha beszállhatna, viszont ő neki nem engedheti át a volánt az automatika, és nem várhatja el tőle, hogy átsegítse a nehezebb közlekedési szituációkon.

    Szóval sztem az automata kocsi még nagyon messze van, MI kell hozzá, és az, hogy a kocsik egymás néhány kilométeres körzetében kommunikáljanak.
    "Vigyázz, itt és itt jövök, gyorsan", "Nekem lesz elsőbségem." "Lassíts, itt csúszik az út", "menjél más felé, itt dugó van"

    A BMW-k már pár éve tudják ezt a kommunikációt, de jószerivel csak közlekedési infókat osztanak meg egymással. Szerintem ennek a kommunikációnak a fejlesztése lehetővé teszi, hogy ne is kerüljön sor olyan váratlan eseményre, amit az autók egymáshoz viszonyított sebessége, és helyzete idéz elő. Ergo már a korábban felhozott példa szerint egy egyenrangú kereszteződésben már jóval azelőtt le tudnám meccselni, hogy ki merre akar menni, hogy de facto beérnének a kereszteződésbe. Így meg sem kéne állniuk, ezzel is időt takaríthatnak meg...
  • zord01
    #22
    "MI kell hozzá, és az, hogy a kocsik egymás néhány kilométeres körzetében kommunikáljanak."

    A MI az Mesterséges Intelligencia akart lenni. Bocsi a félreérthető kifejezésért.
  • szbende
    #23
    El kell választani az utomata járműveket a hagyományostól. Először csak az autópályán egy sáv, ahol központilag irányítják a forgalmat. Ahogy nő az ilyen képességgel rendelkező járművek száma (és a rendszer használatának az igénye), úgy növelik az irányított úthálózatot a hagyományos rovására. Nem kell mindenhol automata rendszereknek működni. Én is úgy érzem, hogy nagyon erőltetik ezt a dolgot és nem látom világosan hogy miért.