3
  • Piel
    #1
    Ezért volna a feladata az államnak az internet hozzáférés kiépítése az összes állami feladatú intézmény között. Ha az állam kezében lenne a hálózat akkor a bíróság, rendőrség, önkormányzatok, orvosi rendelőintézetek, mind ráköthetők lennének, így az összes informatikai igényt ki tudnák elégíteni. A szabad kapacitást természetesen értékesíteni tudnák. Mivel Magyarországon van elegendő szellemi kapacitás, ezért már neki is lehetne állni az optikai kábelek fektetésének államilag. Még munkahelyeket is teremtenének, ami mindenkinek jó. A mai helyzet szerint az emberek pénzén kiépített hálózatokat privatizálták, és az állam a fontos hivatalok működéséhez szükséges hálózati hozzáférését úgy biztosítja, hogy természetesen fizet annak aki privátba elvitte a közpénzen kiépített hálózatokat.
    Érdekes, hogy most sem beszélnek arról, hogy a beteg hogyan férhet hozzá a saját adataihoz, és hogyan tudja majd ellenőrizni, hogy a kórházban valóban azokat a vizsgálatokat végezték-e el, amit a TB felé elszámolt a kórház.
  • bakagaijin
    #2
    ??? Az államnak erre van külön saját szervezete, akadémiai hálózatnak vagy valami ilyesmi hívják, a NIIF intézi. Ez köti össze pl. az egyetemeket, kutatóintézeteket, a Parlamentet, bizonyos állami szerveket. Biztos rá lehetne kötni kórházakat, önkormányzatokat, bíróságokat, stb is. A rendőrségnek, katasztrófaelhárításnak ha jól emlékszem külön hálózata van, de erre már nem mernék megesküdni.

    Ld. cikk
  • redfish
    #3
    Most már értem, hogy Bölcs Vezérünk miért Grazban kezelteti magát : így a szedett gyógyszerei és kezelései nem jelennek meg a központosított adatbázisban!... :-))