237
  • smv
    #1
    Izé nem védeni akarom én csak vicces h máskor megy a bíróság elé kell állítani, meg emberi jogok stb, ládent meg lelöttek a fenebe:D Tiszta fps.

    Olyan is rég volt, hogy az egész világ örömében tapsikolt h sikerült hedsátolni egy ipsét.
  • Rotyoka
    #2
    Lehet kitalált volna 1-2 olyan dologról amiről nem kelett volna, mégha koncepciós a per akkor is
  • shandix
    #3
    Nekem is ez volt az első gondoltam hogy miért nem állítják bíróság elé emberiség ellen elkövetett bűnökért. Kitudja talán pusztán az tény hogy a terroristák merényletekkel és túszejtésékél követelik a társaik szabadon engedését és Bin Laden esetében ez hatalmas méreteket öltött volna, persze ez csak egy elmélet, lehet az igazság sose fog kiderülni. Bár én jobban örültem volna ha a nyilvánosság előtt meghurcolják.
  • torreadorz
    #4
    Gondolom túl veszélyes lett volna biroságra vinni az ügyet.
    Egyrészt mert akkor ki tudja hány terrorista merénylet történt volna hogy engedjék szabadon, másrészt meg ez esetben szabadon tudta volna terjeszteni a nézeteit, amik okosan előadva, lehet hogy sokakat elgondolkoztatott volna.

    És persze az is majdnem biztos, hogy fény derült volna az USA mocskos kis bizniszeire, gyanitom hogy sok vezető fejesre tett volna minimum kényelmetlen vallomást.
  • mcsaba
    #5
    Én is egyből erre gondoltam, de mivel Osama CIA kiképzést és sokáig támogatást kapott lehet hogy nagyon kellemetlen dolgok is kiderültek volna. A másik ami furcsa volt hogy az USA megtámadta előbb Afganisztánt majd Irakot mert állitolag ott bujtatták Osamát, most meg csak bejelentik hogy Pakisztánban egy sima kommandós ackióban kivégezték. Nem kellett volna Pakisztánt is lerohanni mert ott volt? Vagy esetleg a másik két ország lerohanása nem is Osama miatt volt? Érdekes dolog ez az igazságszolgáltatás.
  • semmikozod
    #6
    Nagyon büdös ez az egész tenorista szöveg. Na de sose tudjuk meg az igazságot, ahhoz legalább 100 wiki Assange kellene. :D
  • paraszgyerek
    #7
    Én azt is vitatom hogy egyáltalán létezett ez az ipse...
  • MaRee
    #8
    Hát persze hogy meghalt


  • Doktor Kotász
    #9
    Bin Laden katonai célpont volt, és a lövészárokban sem szoktak bírósági eljárást lefojtatni az ellenségen, mielőtt lelövik. A genfi egyezmény meg nem vonatkozik rá, igyanis nem reguláris hadviselő fél, és nem is civil.

    Elfogni meg nem lett volna értelme, mert az meg beindított volna egy szabadonbocsátási terror sorozatot. Morális kérdés sem vetődhetet fel, mert nem volt joga az élethez.
  • Doktor Kotász
    #10
    "Én azt is vitatom hogy egyáltalán létezett ez az ipse"

    Ez csak azért van, mert ismerethiányos buta ember vagy.
    A k9vetkező dolgokról nincs tudomásod. A z0-es években az oroszok ellen szervezett mudzsahedineket Afganisztánba pakisztáni területekről. A 80-as években Szaud-Arábiában a mekkai műemlékeket újítatta fel és hatalmas építkezéseket végzett dollármiééiárdokért cserébe, és így lett dollármilliárdos. Tehát szerinted az oroszok tíz évig háborúztak Afganisztánban, Szaud-Arábia dollármilliárdokért felújítatta Mekkát, hogy az amerikaiak saját maguk lerümbolhassanak két ikkertornyot.
    Gratulálok, ahhoz, hogy ilyen hülye vagy.
  • WoodrowWilson
    #11
    Már vártam mikor lesz bin Laden cikk az sg-n. Két nap alatt ~450 kommentet jósolok, ebből 438 valami konteó lesz.
  • Doktor Kotász
    #12
    Amit as CIA kapcsolatáról elmondani tudoptt volna, az annyi, hogy fegyvereket vett át az USA-tól, hogy tovább küldhesse Afganisztánba az oroszok elleni harchoz. Tehát nem kiképzett CIA-és volt, hanem egy gerilla szervezetbe tagokat toborzó, azokat külföldről fegyverekkel támogató szervező, és az a 70-es években volt. Na meg a 80-as elején.
  • Pares
    #13
    Én meg azt várom már, mikor jelenik meg az a pár faszagyerek, aki azt hiszi, hogy ő a Jani, mert beszopja a hivatalos verziót. Olyan jót röhögök rajtuk mindig.
  • paraszgyerek
    #14
    Sőt még képes volt Afganisztánból telekinézissel a 7-es épületet is lerombolni...
    www.youtube.com/watch?v=cm7aGzubz9A
  • WoodrowWilson
    #15
    Legalább jól elszórakoztatjuk egymást! Én már bekészítettem a popcornt.
  • Amergin
    #16
    A lánya szerint előbb elfogták és csak utána végezték ki. És persze ellenállt, hiszen nem nyitotta ki előzékenyen a kommandós bácsikank az ajtót!!
  • Hungarikum
    #17
    Nem akarok összeesküvéselméletet gyártani, de szerintem Bin Laden egy UFO volt aki roswellnél zuhant le 1950'es évek végén,s akit a CIA pénzelt!
  • paraszgyerek
    #18
    Még azt is könnyebben veszem be hogy ufó volt, mint a "hivatalos" verziót :-D
  • vision5
    #19
    Kamu ezerrel. Bush is közeli rokona, miért nem tőle vesznek mintát? :D
  • gothmog
    #20
    Hát pedig szerintem meg éppen hogy úgy történt, hogy bekopogtak és ő kinyitotta, majd a postásnak öltözött kommandós, kezében egy csomagnak álcázott fegyverrel megkérdezte:
    "-Miszter Bin Laden?
    -Igen.
    Bumm!"
    Ezzel letudták az azonosítást is.
  • Amergin
    #21
    Egyébként te magad mondtad ki, hogy valójában ki irányít az Usában:
    “E nagy ipari nemzetet most már a pénzhitel rendszere ellenőrzi. A hitelek kiadását központosították, ezáltal az ország növekedése és valamennyi tevékenység ellenőrzése néhány egyén kezébe ment át. A legrosszabb uralom alá kerültünk, kormányzatunk egyike a civilizált világ leginkább ellenőrzött és dominált kormányzatának. Ez a kormány többé nem a választók szabad döntésének, hanem befolyásos csoportok véleményének és kényszerének megfelelően cselekszik.” -forrás
  • sanyicks
    #22
    Ne már most állítólag az a mondás hogy a wtc7-nél al-kaidás mókusok egyszerre megrágcsálták az acélgerendákat és azért dőlt össze :D
  • vision5
    #23
    Ha valakit közellenségnek állítanak be, szerinted automatikusan elveszti a jogát az élethez? Az igazságot sose tudjuk meg persze, valóban nem lehetett egy ártatlan ember, de akkor is a kivégzési módszer egyáltalán nem emberhez méltó (pl. az élő pajzsként használt ártatlan emberek lelövése).
  • sanyicks
    #24
    De jó... tegnap még fegyvertelen volt, ma már volt mellette 2 gépkarabély, már azt mondják 3 atombomba volt mellette, azután pedig hogy 8 antianyag bomba :DD
    Annyira hasonlít a Holokauszt™-re, ott is 500 ezerről jutott el az évek során 6 millióig :)
  • gothmog
    #25
    "Ha valakit közellenségnek állítanak be"
    Azok a videók megvannak, ahol ő maga beszél a szent háborújáról, meg a támadásokban játszott szerepéről?
  • vision5
    #26
    Az senkinek se tűnik fel hogy az utóbbi években célzottan felépíti az USA a védelmi rendszerét szaúd-arábia és irán körül? Először kuwait majd Afganisztán és Irak (a többi mint pl. pakisztán meg fegyverbizniszben lepénzelve). Nagyon nem szeretnék egy harmadik Unió megalakulását...

  • vision5
    #27
    Elég sok ilyen videó van, elég sok szereplővel. Nekem az a videó is megvolt, amikor az irakba küldött helikopterek ártatlan riportereket és iskolásbuszokat lőnek halomra kispöcs nintendózó katonáknak parancsot kiadva akiknek az emberi élet nem számít mert csak nyomnak egy gombot és megy a halál.
  • vision5
    #28
    Különben meg fogják el, ítéljék el de ha ilyen módon végzik ki semmivel se jobbak a terroristáknál.
  • Pares
    #29
    Mellesleg az egésznek elég Moszados szaga van... Azok is kényük kedvükre sértik meg más országok szuverenitását, és indítanak katonai akciókat az ellenségeik ellen. Hiába... volt kitől tanulnia az USA-nak. A legédesebb szövetség...
  • gothmog
    #30
    ...Én egy kis koriandert, meg tengeri sót szoktam beletenni, az nagyon jól kihozza az ízét.
  • Pares
    #31
    Amin viszont egy kicsit felröhögtem, hogy a hulláját máris tengerbe dobták... Mint valami B kategóriás filmben.
  • JMáté
    #32
    Jaj, de tudatlanok vagytok! Osama bin Laden nem létezett, az csak Saddam volt álszakálban, aki valójában egy orosz származású CIA ügynök akit azért küldtek Kolumbiába hogy a drogbárókra nyomást gyakorolva kiszolgáltassa az országot az IMF-nek.
  • teddybear
    #33
    Felajánlották Szaúd-Arábia királyának, hogy megkaphatja a testet, de nem kellett neki. Különben meg mit csináljanak vele? Belakkozva beültetik egy vitrinbe, és kiteszik a Kapitólium elé?
  • Fürtös
    #34
    Láden bátyót ki kellett nyírni mert már nagyon kérdezősködtek az amerikai jelenlét miatt,muszáj volt produkálni valami eredményt,a közvélemény felé.
    De nem kell izgulni mert igazából Bin láden csak egy kisebb sejt vezetője volt és a szálak Iránba vezetnek,ahol egy sokkal nagyobb terrorista szervezet tartja rettegésben a világot,ők lesznek a felelősek a következő nagy terrorcselekményért is,ami hamarosan bekövetkezik,mert kell valami indok a világ felé,hogy miért vonulnak be Iránba.
    Röviden: Hamarosan számíthatunk egy elég nagyszabású terrorakcióra ami tovább lendíti az eseményeket a közel keleti USA beavatkozásban.
    Valószínűsítem,hogy ez a terrorcselekmény nem Amerikában fog bekövetkezni,hanem valamelyik népesebb európai országban mert az EU-s átlagpolgár "nem veszi elég komolyan a terrorfenyegetettséget" és túl sok kérdést tesz fel az USA beavatkozásával kapcsolatban.
    Ez persze csak a saját fikcióm nem kell komolyan venni
  • Pares
    #35
    Akár... De nem hajítom bele a legközelebbi tengerbe azon nyomban... utánna meg "mintákból" azonosítgatják, amikor ehelyett bemutathatnák hogy itt van nesze bazmeg, ha nem hiszed.
  • teddybear
    #36
    Ha jól olvastam a koránban, akkor egy muzulmánt egy napon belül el kell temetni.
    (Mondjuk volt még szó benne kövekről, amit a sírra kell halmozni, hogy a dögevők békén hagyják a testet, meg valami pálmalevélről is, amit a sírra kell fektetni.)
  • Pares
    #37
    Szerintem ezt mihamarabb foglald könyvbe... még jó pénzt kereshetsz azon, hogy előre megjósoltad az eseményeket.
  • Tetsuo
    #38
    Es Te mi vagy?
  • Dynamic
    #39
    Igen, tudjuk, hogy ez a büdös USA már megint össze-vissza hazudozik, és a kormányban olyan csimpánz értelmű emberek ülnek, akiknek eszébe nem jutott, hogy ha már hazudunk akkor valami hasonmást lőjünk le és mutassuk meg a világnak, hogy hihető legyen a sztori.
  • Pares
    #40
    Igen, és szerinted ha azért mennek oda, hogy agyonlőjék őt, akkor a másodlagos feladatuk az, hogy rendesen, vallásnak megfelelően eltemessék, így tiszteljék meg holtestét, ugye?