13
  • Vazeratti
    #1
    Képmutató banda, a program működéséből csak az maradt ki, hogy az USA előírja, hogy a szoftver előtte majd neki küldje el az adatokat. Ha náluk törne ki hasonló lázongás tuti nem sokat gondolkoznának rajta, hogy kapcsolják-e le az internetet...
  • sanyicks
    #2
    LOL usa megint úgy tesz mintha ők lennének a szabadság harcosai :) de aranyooos. Van aki még elhiszi ezt a rózsaszín cukormázas maszlagot?
    Kit is támogatott az usa addig amíg egyiptomban egyértelműen fordult a kocka? Mubarakot.
    Gondolom líbiában is hasonló a helyzet.
    Hol is vannak szaddam tömegpusztító fegyverei? Hát igen, és az a tenorista wikileaks is kiszellőztette erről az igazságot. Meg van már oszama bin laden? Hát igen ő sincs meg, már ha egyáltalán létezett is valaha.

    Megvannak a hitelválság okozói? Igen megvannak, egyik a FED vezére ma is, néhány kormányzati tanácsadó a többi pedig banki tanácsadóként tengeti életét rongyos fél/egymilliárd dollárból amit a válság előtti években szedtek össze, a bábok akik szintén jól jártak, meg még mindig a kongresszusban lógatják a kukit.
  • Molnibalage
    #3
    A hitelválságért nem két felelős van?

    1. A barmok akik boldog boldogtalannak adtak hitelt.
    2. És a birka lakosság, aki csak vette, vette fel a hiteleket abban a nevetséges reményben, hogy az általuk birtokolt javak értéke valami csoda folytán mindig nőni fog.
  • Cat #4
    Kínában most ugyanez van, ott is ingatlanpiaci lufi kezd kialakulni az iszonyatos mennyiségű beáramló tőke miatt, de az ottani jegybank már vagy másfél éve folyamatosan szigorítja a bankok tartalékolási feltételeit. Míg Európában egy banknak a kihelyezett hitel 8%-val kell rendelkeznie (és ez sem nagyon megy rengetegnek, pl. a német és a spanyol takarékoknak!), addig Kínában már 20%(!) felett vannak, és valószínűleg el fogják érni lassan a 25%-ot is. Ez azt jelenti, hogy a bank minden kihelyezett hiteljüan negyedére van fedezete a páncélszekrényben. Ez a tartalékolás roppant drága, hiszen ez a pénz nem "dolgozik", de épp ez a jegybank célja, a hitel drágítása, a hitelfelvételi lehetőségek rontása. Ráadásul ha a hitelek egy része be is dől egyszer, ezek a bankok ki fogják bírni, nem kell őket feltőkésíteni állami pénzből.
  • AgentKis
    #5
    Nálunk pont a válság miatt csökkentették 5%-ról 2%-ra. Teret engedve a következő válságnak. A bankszövetség meg örült neki! Naná! Ha nekem megengedék, hogy 1milla saját pénzzel kölcsön adhassak 50 millát kamatra, hát én is örülnék! Erről szól a bankszakma.
  • Komolytalan
    #6
    Az hogy a bankok felelősek az alap: a bankár ugyanolyan mint a piaci kofa, csak neki elég 1x átvernie egy ügyfelet, mert azzal egy életre rabszolgává teheti. A kofának sokkal inkább érdemes hosszú távra gondolkodnia és korrektnek lennie, mint a bankosnak. Szóval igen, kettőn áll a vásár, de azért volt itt felelőssége a politikának és a médiának is.
    A médiának azért, mert 140-es CHF árfolyamnál nem az folyt a csapból hogy 2 évvel az előtt már volt 170 is a CHF, és egy 1% meg egy 10% éves inflációval rendelkező ország devizája nemigen fog örökké fix árfolyamon maradni, hanem a 10%-osé romlani fog. Ezzel szemben a média - és ide veszem az összes a médiában megszólaló piaci szakértőt is - akkor is legfeljebb 150Ft-os árfolyammal számolt. A nép meg már csak olyan hülye hogy tvből, újságból, internetről informálódik, nem pedig jogszabályokból, ksh.hu-ról, meg hasonló információ forrásokból. Mert a média szerepe az volna hogy fogyaszthatóvá változtassák az információt, nem pedig az hogy meghamisítsák. Egy villanyszerelő vagy pék nem elég okos ahhoz, hogy független, hivatalos, és legfőképpen száraz információforrásból tájékozódjon. Ezért etetjük a médiát, hogy ne is kelljen neki.

    Az állam felelőssége meg ott volt, hogy pl Magyarországon az állam megszüntette a teljesen kiszámítható, fix kamatozású, és nem utolsósorban számára is pluszos, Ft alapú támogatott lakáshitelt, és CHFre biztatták a népet, "mert az olcsóbb". Utána lehet nézni archívumoknak, konkrétan a D-209 mondta ezt, hogy azért nem kell támogatott lakáshitel, mert a CHF élből olcsóbb. A nép meg ugye valamilyen szinten hisz a vezetőinek is, mert hát elvileg legalább látszat szinten az állampolgárokért kéne tevékenykedniük.
  • Komolytalan
    #7
    A tartalékráta azt jelöli, hogy az adott bank a betéteinek hány százalékát köteles a központi banknál elhelyezni. Nézegess csak további youtube videokat a témában, mert "Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.":-D
  • sanyicks
    #8
    Nem, egy féle felelős van, a lakosság a balek.
    Ha figyelted volna a nem kozmetikázott híreket tudhatnád hogy hogy történt. De a bennfentesek(inside job) című doksifilmben összefoglalják.

    A dolog úgy kezdődötött, hogy okosreagan bejelentette hogy libsizik a bankrendszert, majd a bankok szponzorálásával (lefizetés) gyak szépen legyalulták a szintén bankár pénzügyminiszterek, és a bankárok által fizetett döntéshozók, a 29-es válság után hozott korlátozó intézkedéseket.
    Majd kockázatos alig önrészes hiteleket kezdtek tolni a lakosságnak( a bankbetétekhez hozzányúlva ami tiltott volt csak leszedték azt is), amiknek jogait (vagy hogy mondják) tovább adták betonstabil nagy növekedésű besorolással a kisbefektetőknek (itt már az elemzőcégek is besegítettek).
    Majd ment ez évekig (miközben köztudottan az usa ipara is leépült, hogy a pénzügyi hókuszpókuszba menjen mindenki). Aztán már 2007 vége felé is már dőlögettek be a hitelek (és kisebb bankok is), aztán egyre több dőlt, majd elérték a hoppá szintet, és vége lett a dolognak úgy hogy 2008 szeptember 15-ig a nagy elemzőcégek és bankok végig azt mondogatták, hogy minden rendben, semmi gond... Ezután meg jött a kisegítő csomag (ami semmit sem ért, mert dőlt tovább a rendszer), majd azok akik ezt művelték hatalmas bónuszokat kaptak, és mai is a legtöbb nyugton él mert a hatóságok nem zavarják őket(pedig bizony a pénzügyicsalás bűntényét kimeríti az amit műveltek), ugye a politikusok banki támogatása és lefizetései miatt. A múdiz meg a többi fos ma is leminősítgeti mo-t holott ők is minden rendbeneztek közvetlen a lehmann brothers csődje előtt...
    Ja és eközben a lényeg az volt, hogy a bankok sokszor annyit hiteleztek, mint amennyi alaptőkéjük volt.

    A lakosság is hülye volt abban hogy elhitte amit a bankok mondtak, de ők csak a balekok szerepét játszották, és manapság az egész lakosság a balek szerepét játssza mert arra is kihatással van az egész akinek köze sincs a hitelekhez...
  • sanyicks
    #9
    És ennek az eredménye az hogy az egész világ szívott, de az usa a legjobban. Az ipar leépült, gazdasági rendszere hanyatlik, kína meg nől, és ha okosan csinálják az eu is szépen nőhet (bár ilyen lehúzó országokkal mint magyarország, szkeptikus vagyok).
  • Trade
    #10
    mekkora sz*r....Emlékszik vki arra amikor egy tüntetést irányító embert twitterezésért ítéltek el?
  • Omega
    #11
    Az beb@szna ha Kínából kiindulva történne még egy válság. A bankár sokat akar keresni a fogyasztó pedig hitelből jól akar élni, ebből nem jön ki se az önszabályozás, se a felelősség. A felelős szerintem a szabályozó hatóság, vagyis mindenféle buggyant liberális cionista. Az USA-ban is van "PSZÁF", ők engedték meg a felelőtlen hitelezést.
  • sanyicks
    #12
    Igen a usa "pszáfja" a bankok kezében volt, és van most is. Ugyhogy rohadtul jól működik ám :D
  • Amergin
    #13
    Mi volna, ha börtönbe zárnánk minden tüntetőt? Hiszen ők egyrészt "terroristák", másrészt "kukaborogatók", harmadrészt pedig "az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete" nevezetű bűncseleményt követik el éppen!
    Mert hogy nálunk ezt megteszik...mind Lopcsány, mind a Zorbán alatt.
    "Demokrácia" én így szeretlek!