9
  • B0nFire
    #1
    Hehe! Ez a kórházas példa eléggé sánta. Mert az igazából úgy van, hogy bejön az ápolónő, és torkaszakadtából nekiáll fejhangon visítozni a süket beteggel (minden második öreg az...), hogy "Kovács bácsi, már megint ki tetszett borítani a kacsát!!!", aztán felmarkolja az üres kacsát; közben észreveszi, hogy a másik betegnek lefolyt az infúzió. Legott kicseréli, úgy, hogy a másik kezében ott a hugyos kacsa, majd, mint aki jól végezte dolgát, kivonul.

    Személy szerint én még egyetlen ápolónőt nem láttam a kórtermekben kezet mosni. Be is baszna, amikor egy osztályon 40 betegre van 3 ápoló 12 órás műszakban, éjszaka meg 2. Ez ennyi erővel egész nap a kezét suvickolhatná. No nem. Amikor jönnek ganézni a pelenkásokat, akkor kesztyűt húznak, amit aztán eldobnak. Szájmaszkot is csak akkor használnak, ha valamilyen járvány van. Egyébként nem.

    Azt a tudálékoskodó gépet legelsőnek az ápolók csapnák le. Aki ezt írta, az még nem látott egy kórházat belülről, és nemhogy amerikait, még magyart sem! Nem a Vészhelyzetből meg a Grace klinikából kéne kiindulni, mert annak semmi köze a valósághoz.
  • Hun7eR
    #2
    A kórházas példa egy lehetséges jövőkép víziója, tény hogy hazánkban ez teljesen esélytelen. Aki ezt írta látott belülről is kórházat, sőt még dolgozott is benne.
  • B0nFire
    #3
    "Aki ezt írta látott belülről is kórházat, sőt még dolgozott is benne."

    Én meg feküdtem, megkockáztatom, hogy többet, mint amennyit egyesek dolgoznak, így nekem elég jó rálátásom van a dolgokra, igaz más szemszögből.

    Ha megkérdeznék az osztályvezető főorvost, akkor azt nyilatkozná, amit ő főorvosi vizitkor lát. El vannak rámolva a lomok az éjjeliszekrényről; a törölközők az ágy végéből, tiszta ágyneműben fekszik minden beteg, a katéterzacskók és pelenkák vadiújak, a nővérek kesztyűben és szájmaszkban intézkednek a betegek között, és a vénás injekciók csak és kizárólag orvos adja be saját kezűleg... mondom: ezt látja az osztályvezető főorvosi vizit alkalmával.

    Az igazság ezzel szemben az, hogy nem teszik tisztába a beteget ha beszart, merthogy "nincs pelenka", így 6-7 ember szagolja másnapig a szarszagot, a katéterzacskó kipukkan a húgytól, mert basznak kiüríteni; egyetlen kacsának sincs fedele, mind ott bűzlik a többiek orra alatt, tűvel adják be az infúziót, merthogy "nincs branül", ha meg véletlenül meg akarnál dögleni és meg merészeled nyomni a nővérhívó csengőt, akkor néha 5-6 perc is eltelik, mire bejön a "kedves" nővérke, és jól lebasz, hogy minek nyomkodod a csengőt! Ezzel kezdi, nem azzal, hogy "Mi baj van?"

    Takarítónő reggel 8-tól du 4-ig van. Takarítás 8-kor vizit előtt. Utána a beteg úgy szemetel, mocskol, szarik, hány, ahogy akar. Nem tudsz bemenni a budiba, mert körbe van hugyozva-szarva-hányva. Nincs aki feltakarítsa. A mosdó dettó. Néhány ember úgy használja ezeket a helyiségeket, mint aki barlangban lakik.

    Nekem már vért is kötöttek be úgy, hogy nem volt ott az orvos, mert mire megjött a vér, addigra ő hazament, az ügyeletes meg ki tudja merre járt. Orvos nélkül beköti a vért a nővér a saját szakállára. Oké, hogy a kockázat elhanyagolható, de nem véletlenül van előírva, hogy orvosnak ott kell lenni a műveletnél, mert ha valami gubanc van, mire előkerítik az ügyeletest, a beteg már rég beadta a kulcsot. Meg ilyen apróságok.

    Tudnék még egy hétig is mesélni ezekről, csak sajnos nem szívesen emlékszem vissza rájuk.
  • Cat #4
    A magyar kórházhelyzet szerintem itt eléggé OFF. A rendszer lehetőséget biztosít, az már más kérdés, hogy vagy élnek vele vagy nem.

    Mindenesetre, szerintem amíg ennyi munkanélküli van, és ilyen olcsó a netkapcsolat, sokkal inkább hiszek abban, hogy a kamerák képének értékelését kiadják olcsóért közösségi munkába (mint Angliában), minthogy belefeccöljenek soktiz vagy százmillió dollárokat abba, hogy egy értékelésre csekély mértékben képes szoftvert kifejlesszenek. Az otthon ülő munkanélküliek, nyugdíjasok, kismamák számára kielégítő meló, hogy a sokezernyi felvételt bámulják, és még némi pénzt is keresnek vele.

    "filmeknél egy szoftver akár jelenetenként is megfelelő visszajelzést adhatna a nézők reakciójáról"
    Ez baromi nagy tévút. Lehet, hogy egy filmnél (vagy színdarabnál, tökmind1) részeinél unatkozol, de ha az egész összeáll, akkor sokkal nagyobbat üt, mintha minden egyes képkockánál mosolyra húzodott volna a szád. Így csak sekélyes, egyszerű alkotások születhetnek.
  • Elk Hunt
    #5
    Egyre jobb...És ki fogja figyelni a figyelőket? Azért nem kell teljesen naivnak lennünk. Igen van benne előremutató lehetőség, de attól félek, hogy a felhasználása a totális ellenőrzéshez fog vezetni.
    Ami meg a jolly joker, hangzatos terr...-st illeti, a közvetlen félelem az amire reagálnak az emberek. És erre már egy egész iparág épül, hogy tudatosítsák bennünk, hogy félni kell. Félni ettől, attól. A félelem az amivel lehet irányítani a tömegeket. És működik. Lásd pl. a nagy testvér törvényeit. Pl patrióta törvény: "Kiterjeszti az pénzügyminiszter hatáskörét a pénzügyi tranzakciók ellenőrzésére" hmmm...
    Hát elég elszomorító jövő előtt állunk...
  • gosub
    #6
    1984
  • kvp
    #7
    A technologiak egy resze az automatizalas igenyebol adodott, tehat nem az emberek munkajat akarjak vele ellenorizni, hanem az embereket akarjak kivaltani veluk. Ilyen peldaul egy korhazi rendszer, ami nem a novert ellenorzi, hanem a helyett hasznalhato, mivel nincs eleg ember a munkara. Az apolorobot viszont biztosan betartja az osszes szabalyt.

    A google fele rendszer sem a koramanyzat igenye volt, csak egy meglevo rendszer mellekhatasa. Meg csak nem is ok talaltak ki, csak rajottek, hogy a meglevo kod hasznalhato lenne erre is. Peldaul lehetove teszi, hogy valaki az utcan menve minden vele szemben jovo felett lassa kicsoda az illeto. Persze ez csak akkor mukodik, ha az illeto publikusan megosztotta ezeket az informaciokat.

    A kormanyzati rendszerek is hasonlo iranyba mennek, de ott is csak inkabb a munkaero kivaltasa a cel. Regen Londonban minden sarkon allt egy rendor, egymastol latotavolsagra. Igy ha valahol balhe volt, akkor par tucat rendor mindig volt a kozelben. Aztan a rendori munkaero fogyasaval kamerak kerultek a helyukre, de ezeket mar nem tudjak emberek ellenorizni, mert annyi ember kellene, hogy akkor akar a sarkon is allhatnanak. Ezzel szemben a automata rendszer eseten eleg annyi rendor amennyi az intezkedeshez kell.

    Persze szemely szerint en jobban kedvelem az ember alapu rendszereket, mert egy embernek van jozan esze (angolul common sense), addig a gep mindig azt csinalja amire utasitjak, fuggetlenul attol, hogy ez jo vagy rossz otlet.
  • matrix22
    #8
    Mar sok olyanrol is tudok mikor pl. az allamokban ezzel tobb uzlethalozat vissza el. Pl. rengeteg az olyan eset mikor az uzletvezeto megjegyzi egy feketerol, kulonosen akkor ha az nem is oltozik ‘urimodon’, hogy ez nem vasarolni jott ide hanem lopni.
    Kameraval az egesz helyseg tele van, aho meg az egyszeru alkalmazottnak is van egy ado vevo kis bogar a ruhaja alatt – arra a celra, hogy az kivel es mit tarsalog – amirol a legtobb polgar meg nem tud. Vagy ha probalsz tul nezni bizonyos uzlethalozaton, akkor jol megalaznak, hogy tanulj tiszteletet mert Te is csak egy szimpla vasarlo vagy a tobbi kozott. Ez abban szokott megnyilvanulni, hogy a kamerakon keresztul egyes alaklmazottat rad uszitanak, mire Te azt sem tudod, hogy mi tortent. Miutan kifizeted a hitelkartyaddal a portekat, az adataidat eltaroljak, es leadjak mas uzlet halozatoknak, kepeiddel egyutt, akik ugyan azt a meggyalazast eljatszak veled. Es ez lassan terjed mind a futotuz, amit megallitani nem lehet. Szepen arra josz ra, hogy mindenki alaposan figyel, es terjesztik rolad azt, hogy egy rossz fiu vagy. A nagy az ebben, hogy a vegen senkit sem tudsz felelosegre vonni, ott van de nem tudod, hogy kik. Pl. egy magyarszarmazasu elbeszelte volt, hogy O ugy kerult kelepcebe, hogy sokat jart egy mindenes uzletbe mint maszek, szoval nem szerepelt mint egy dolgozo szemely a nyilvanossagban. Ebbol kovetkeztetve belekeverodott O is, hogy O egy tolvaj, nem tisztesseges szemely. Honnan van az a keves penze is, ha nem szerepel a nyilvanossagba. Ilyen esetben monden mozdulatod figyelve van, es megvan a versenges is, hogy kitud jobb bizonyitekot szerezni rolad – esetleg kelepcebe csalni, hogy igen is ezt a szemelyt el kell itelni.
    ----
    Egy masik magyar a mutet utan a korhazba a furdoben arra ebredt, vizeles erolkodes kozben, hogy egy hang megszolalt - valahol - a falbol, es erdeklodtek a szoba tarsa irant, mert neki is vizelos problemaja volt az operacio utan, hogy az illeto talan ezt mind jatsza, hogy kijarjon neki egy keves honap betegsegi segely a munka adotol mivel kesett a folepulesi allapota.
    -------
    Vagy tortent olyan eset is, hogy a cimed utan megkerdojeleztek, hogy miert mesz tavolabbi uzlethalozatokba – eredmeny keppen csanynusitott leszel, mert a terfigyelo szerint gyanusan is viselkedel a termenyek kozott.

    - Az igaz, hogy ezek a mamutt halozatok kenyelmesebbe teszik eletedet, mikozben kinyomjak a kis fonyak uzleteket, mert nem tudnak lepest tartani, es futurisztikusan azon veszed eszre magad, hogy ha utalod is Oket, akkor is ra vagy kenyszeritve, hogy tolluk vasarolj. Valami elismerest kapsz, ha jol koltekezel, ha nem akkor nagy az esely, hogy a gyanusitottak koze kerulj.
    - Ez nem vicc, nem fantazia, de egy kurva valosag. Nalunk meg nem, de nagyleptekben mi is megerjuk, ha lessz ra erzekunk, hogy ezt eszre is vegyuk.
    - Nagyon gyakori az olyan eset Ma, hogy ha egy telepules ertesul arrol, hogy egy uzlet halozat tervez a kornyekukre betelepedni, a lakosag 88% ott van es tuntet ellene. Szerintem, sajnos ezzel esetleg kesleltetik, de mar megallitani nem lehet a terjeszkedest. Hisz Ok azok, akik az allamok elnoket minden negy evben anyagi tamogatasukkal megvalasztjak a mediaval az elen.
  • Elk Hunt
    #9
    Teljes mértékben el tudom ezt képzelni. A cél, hogy vásárolj. Legyen egy embertömeg, egy könnyen befolyásolható, nem gondolkozó "réteg" aki csak fizet, fizet, fizet azaz profitot termel. Hogy mivel az érdektelen, mert a profit az Isten.
    Megjegyzem, ez se fog örökké tartani. :-/