81
\"Őslények kalansorai\"
  • Jrex
    #1
    Nem tudom hányan ismerik,ezért írok pár sort róla mielőtt kérdeznék:)
    Még 2006-ban indította a BBC ezt a minisorozatot,aminek már 2011-ben jön ki a 4.évada.
    A történet szerint időanomáliák jönnek létre,és megalakul egy csapat azoknak a lényeknek az elfogására/visszaterelésére amik azokon átjöttek.A magyar cím kicsit megtévesztő(Őslények kalandorai),hisz a jövőböl is érkeznek lények.A történetet még bonyolítja pár negatív szereplő akiknek az érdekeik mások.
    Nos és most azoktól szeretnék kérdezni akik ismerik:)
    itt fel van sorolva egy csomó lyan lény amire nem emlékszem a sorozatból,pedig most fejeztem be a harmadik évadot.Tényleg szerepeltek benne,v mi?Itt a 4.évad előzetese
  • Fresh Duke
    #2
    "Őslények kalansorai"
  • szabii98
    #3
    "Őslények kalansorai"
  • Calver
    #4
    magyar címe rettentő fos, maga a sorozat viszont egy nagy favorit, főleg mert jó angolosan nem tökölnek, és hullanak jobbra-balra a szereplők, lépten-nyomon fröcsög a vér, meg olyan akciójelenetek vannak (voltak? már egy ideje nem volt új rész) benne h a 10 ujjamat megnyaltam utána. mindenesetre ahhoz képest h egy gagyi kisgyerekeknek szóló dinós izének nézné az átlag kétlábú, na ahhoz képest nagy meglepetés várna rá - el nem tudom képzelni h tudta ezt az RTL a matinésávban adni, kiváló anyag ahhoz hogy egy életre lelki sérültté tegyen egy kisgyereket
  • Calver
    #5
    szóismétlés fuckyeah
  • SZilaJMaGGoT
    #6
    Olyan gagyi ez a sorozat mint ez a topik...
  • Jrex
    #7
    vagy akár ez a hozzászólás...
  • Montanosz
    #8
    Nem kalandorai a címe? vagy lehet ez másik sorozat, amúgy egész jó volt, ha nem a főszálat erőltették, nekem bejövős volt
  • Oddball29
    #9
    Én bírtam, meg várom is a négyes évadot.
  • COOLancs
    #10
    Én 10 percig tudtam nézni, nem bírom az ilyen BBC fosadékokat, sztem a 6.os színjátszó szakkörben komolyabb alakításokat láthatunk mint egy átlagos britt sorozatban ...
  • Calver
    #11
    és a föld globális intelligenciája újabb egy pontot zuhant. köszönjük.
    akkora baromságot sikerült itt egy mondatban összehoznod, h az szabályosan fájdalmas. először is, Primeval-t az ITV készíti és adja - semmi köze sincs a BBC-hez. másodszor pedig... a brit sorozatok mindenkinek - aki kicsit konyít is a témához - egy apróságról ismeretesek: egy évad 3-6 rész, mivel az amerikaiakkal ellentétben ők a minőségre, és nem a mennyiségre mennek. azt megértem, h neked nem igazán tetszenek, de igényesebb körökben ne nagyon hangoztasd ezt a véleményed, mert nagyon csúful ki leszel röhögve
  • Jrex
    #12
    De de csak elírtam:S
  • Jrex
    #13
    azér van 1 kis köze hozzá:bbc
  • Calver
    #14
    a BBC America kb annyit csinál, h angol sorozatokat ad le Amerikában, hasonlóan mint ahogy nálunk az Comedy Central magyarországi ága - aminek az adó nevén kívül nem sok köze van az eredeti Comedy Central-hoz, és nem csak az általuk készített sorozatokat vetítik.
  • Kori
    #15
    nekem tetszik a sorozat
  • Kori
    #16
    amúgy csákó kiváló filmkritikus lehet mert röpke 10 perc alatt megállapította hogy szar a sorozat
  • Jrex
    #17
    Na megtudtam,h végülis azér nem rémlik azoknak a lényeknek egy része a sorozatból mert azok a sorozat alapján készült könyvekben vannak.Nem is tudtam h van belőle regény...
  • Jrex
    #18
    A 4. évadban szereplő lények:
    Korábbi részekből ismertek:
    -Rex-az a repülő gyík:D
    -Dracorex
    -Raptor(Dromeoszaurusz)
    -jövőbeli ragadozó
    -valszeg a 2 kis diictodon
    Újak:
    -Liopleurodon
    -Spinosaurus
    -Kaprosuchus
    -Arboreal dinosaurus(erről nem találtam semmit de vmi fánlakó gyíkot jelent a neve,mondjuk elég bénán néz ki...)
    -Hyaenodon
    -Therocephalian
  • Calver
    #19
    kezdett a negyedik évad!
    de annyira, hogy már angol felirat is van.
  • Calver
    #20
    és zseniális lett az első rész, végigvigyorogtam az egészet
    beszarás h egy alapból azért valamilyen szinten "bárgyú" koncepcióból milyen zseniális sorozatot ki tudnak hozni
    emelem kalapom az írógárda előtt, csak így tovább.
  • Jrex
    #21
    Te hol nézted meg?
  • Calver
    #22
    első részt BiA, másodikat FoV "nagybácsim" átküldte 720p-ben
  • stargatelost
    #23
    4x01 na ez odabaxott!

    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Én tökre át tudtam érezni Connorék helyzetét, hogy egy évig ott voltak veszélyekkel teli, civilizáció nélkül egymásra utalva. Főleg az utsó percben jött át a legjobban. Ja és ebből következik, hogy plusz pont azért, hogy egy egész epizódot rászántak annak, hogy mutatják mi van velük odaát. Szóval nem csak az volt, hogy jajj kihuppannak egyszer csak egy anomáliából aztán szóban elmondják.

    Külön poén volt az S Club 7 - Don't Stop Movin zene az arénában :D Ugye az Abbyt alakító Hannah Spearritt volt az egyik énekes a bandában :D

    Valamint plusz plusz pont hogy rohadt nagyot fejlődött a CGI, a raptor és a spinosaurus harca nagyon adta!


    10/10
  • Narxis
    #24
    Én most kezdtem el nézni, első évad 4. részénél tartok. Vegyesek az érzéseim, jó sorozat de néha nagyon gagyi jelenetek vannak. Alapvetően tetszik de hát nem tudom... 2.évadba mindenképp belenézek aztán meglátjuk. Szerintem idióta a prof. felesége meg a kormányzati hivatalnok csávó is, iszonyat mód idegesítenek. :D
  • Jrex
    #25
    Pedig Helen szándékai a 3.évadban teljesülnek ki,szóval sztem azt is lrdemes megnézned.:)
  • Calver
    #26
    első évad még nagyon más ám az összes többitől, de majd meglátod, nem lövök le poénokat
    Lester-nek hagyj időt kibontakozni, később még hatalmas arc lesz, Helen meg még jó sokáig fog mindenféle "vicces" dolgokat alkotni.
  • Calver
    #27
    nekem is bejött 4x01, bár 10/10 kicsit talán túlzás (3x03, na az 10/10 volt), de igencsak jó volt. dalon meg én is hangosan felkacagtam amikor meghallottam
  • Oddball29
    #28
    Na basszus, ez meg elkezdődött közben...
  • Jrex
    #29
    Na megnéztem a 4.évad 1.részét.Jó meg minden,így már összeálltak a dolgok számomra.
    A Raptor és a Spinosaurus harc nekem is bejött,a JP-végére emlékeztetett:)De azér van benne 1 nagy hiba,csak arra koncentráltak h milyen lények élhettek akkor és egybe rakták őket,de valójában Raptor és Spino soha nem találkozhattak,mert a raptorok amerikában és ázsiában éltek,a Spino pedig afrikában,pedig ezt a Primeval weboldalán is írják...
  • Calver
    #30
    kedves FoV és BiA nagybácsikáim! már 4 órája vége lett a legfrissebb résznek. keljetek szépen fel a nemesebbik feletekről, és gyorsan küldjétek át nekem!
    [apro]avagy nemvirágnyelven: 4 órája lement 4x03, hol a fenébe van már a release?
  • Oddball29
    #31
    Én úgy olvastam, a Spinosaurus mocsaras, folyóágas területen élt.
  • Jrex
    #32
    Igen akkoriban nem sivatag volt Afrika jelentős része:)
    és valszeg hal és dögevő volt,csak így félelmetesebb...
  • Narxis
    #33
    Na utolértem a sorozatot, nagyon jó lett, nézni fogom továbbra is. :)
  • Jrex
    #34
    Ennek örülök:)
  • Jrex
    #35
    A készítők a facebook oldalukon azt írták h lesz 5.évad is,de a 6.ban nem gondolkoznak,csak ha elég nagy lesz a nézettség-szóval hajrá:D
    Egyébként már biztos h egy(v több) Koolasuchus is fel fog tűnni vmelyik epizódban.
  • Calver
    #36
    4x04 kint, bár még csak pocsék verzióban.
    (pocsék jelen esetben = minden ami nem minimum 720p - a Primeval többek között egy vizuális drog )
  • Narxis
    #37
    Hát én még feliratot se találtam a 4x03-hoz.... :S
  • Calver
    #38
    én angol felirattal szoktam nézni, de ha még nincs, hát nincs
    mondjuk Matt akcentusa néha nálam is kicsapja a biztosítékot
  • Narxis
    #39
    Ja, ha sokáig nincs magyar akkor angol felirattal szoktam nézni én is a sorozatokat. De mivel ez egy elég jó sorozat, reméltem, hogy van egy állandó fordítója. Ha a holnap se lesz akkor megnézem angollal.
  • Narxis
    #40
    Na, van felirat s04e03-hoz, thx Cooper19. :D