2398
Resident Evil 6

  • Prince23
    #1
    A szeptemberi tokiói expón lelepleződik!

    A Capcom egyik embere, Keiji Inafune egy spanyolországi interjúban kijelentette, hogy sokkal hamarabb fog megjelenni a Resident Evil 6. Hónapokkal ezelőtt a fejlesztők pontosan az ellenkezőjét állították, mely szerint nagyon sokat (kb 8-10 évet) kell majd várnunk a folytatásra. Keiji megnyugtatta az Resi fanokat, hogy nem kell aggódni, további információkat majd a hamarosan megrendezendő tokiói bemutatókról várhatunk tőlük. Érthető is, hiszen ez az a város, ahol a Capcom otthonosabban mozog.

    Az úriember a játék hamarabbi megjelenését a Resident Evil 5 sikerére fogta rá, ezért a lehető legrövidebb időn belül akarják a piacra dobni a Resident Evil 6 termékét, amely először PS3-on és Xbox360-on lesz elérhető, később pedig természetesen PC-n is kapható lesz. Remélhetőleg.

    A játékról sajnos még semmit sem tudunk hivatalosan, de annyi kiderült, hogy Takeuchi már nem vesz rész a sikerjáték folytatásán a gyors átépítés miatt többek között.

    A legutóbbi Resident Evil egyébként 2009 márciusában jelent meg konzolokra, s azóta több, mint 5.3 millió eladott példányszámot értékesítettek a kiskereskedők.
  • wedge31
    #2
    Ez egy nagyon jó hir lenne ha volna egyáltalán valami konkrét hir benne...
  • Prince23
    #3
    :D Hamarabb jön, nekem elég ennyi is. meg felgyorsították a fejlesztéseket, bár lehet ezért is lépett le Takeuchi:(
  • Muttley
    #4
    Iparkodniuk kell, mert jövő héten jön a mozikban a film.
    Ha túl sokat sz.rakodnak, elfelejtődik az egész, mire kiadják a gammát.
    Durva jó lenne, ha a játékban a karaktermozgás végre nem egy sebesült vadlúdéhoz hasonlítana.
  • Victor1103
    #5
    Én nem tudom miért volt az hogy a 4et imádtam, de az 5 olyan semleges volt. Pedig a kettő szinte totál ugyan az az alapvető dolgokat leszámítva..Ettől függeltenül kíváncsi vagyok a 6ra, ha ez a gyors tempó nem megy a minőség rovására.
  • grebber
    #6
    Muszáj nekik valamit kiadni,mert az utolsó pár game Dark Void meg a Lost Planet 2 eléggé hurka bevételt hozott nekik!
  • Muttley
    #7
    A lényeget már el is mondtad. :)
    Mert az 5 olyan semleges volt. Nagyon csekély hangulattal. Gyakorlatilag nem félelmetes, nem vagy nagyon csekély mértékben kelt szorongást. Bár én grafika mániás vagyok, mégis hiába a csili-vili látvány (mert tényleg szép az RE5), mégis a 4. rész összjátékélményben agyonveri.
    A filmben Milla Jovovich-nak lesz amolyan ninja módra a hátán keresztbe elhelyezett katanája és shurikenje is. Ezt azért jó lenne a szerepeltetni a játékban is :)
    A film előzeteséből látszott, hogy 2 elemet is átvettek az RE5 játékból:
    1) az első pálya végén a nagybaromállatbrutálbaltás-csávó 2) a zombik pofázmánya pont úgy nyílik 4 felé, mint az RE5-ben.
  • Prince23
    #8
    3. Wesker :D

    De még biztos sok olyan elem van, amit még átvettek a resi 5-ből. Sikerjáték lett, nyilvánvaló.
  • SigS
    #9

    ...meg remélem nem egy konzol-átiratot nyomnak megint elénk
  • norbi2fraktal
    #10
    megint? mér mi volt a bajod az 5.el?
  • Murder3
    #11
    Azt fognak mivel a játékokat manapság konzolra fejlesztik....

    És az eggyik legjobb játék volt az 5 nagyon élvezetes volt vele játszani.
  • gfreak
    #12
    az meg gondolom alapban esélytelen hogy hasonlítana újra a nagy elődökhöz (gondolok itt a RE 1-2-re) ahol egy kicsit gondolkodni is kellett..
  • DarkSector
    #13
    grat a totyikhoz, nah végre egy fasza játék a Dead Space, és a Metal Gear mellé, már csak Dante papa 5.epizódja kéne, és indulhat a kockulás. :P
  • DarkSector
    #14
    hagyd nem kell kérdőrevonnod, neki nem tetszett, remélem a 6.rész is legalább olyan konzol átirat lesz mint az 5 (másképpen meg se venném, mert jó mászkálós cuccot pc-re még nem találtak ki), sokan a 4. részt jobbnak vélték és mondták hogy az 5 nincs sötétség meg nincsen para, jah én már a 4-nél sem éreztem ezt a parát, de megbékéltem vele, és kurvajó játék.

    a resident evil erről szól ien a stílus, az 5-nél nem volt sötétség nem volt para (kivéve néháyn helyszínt, például a Spencer kastély az sirály!!!), mégis aki eddig nem nagyon foglalkozott resident evil-el, azok is megvették, és sok ismerősöm jónak találta. Nekemis tetszett ez az afrikai stílus.
    ahhoz hogy a régi horror-t kapjuk, vissza kéne tenni a régi kamerastílust, ami nem fog soha megvalósulni ezekután a korral halad a játék is.
    engem magával ragadt így is a játék, nem a grafikára gondolok.
    hanem mert Resident Evil, Wesker-el, Chris-el meg a többiekkel.

    és ezekkel a játékokkal kurvasokat lehet nyomulni extrákért, meg minden, és ott volt 5-ben az online coop rész.
    míg más szar játékban lenyomod a single-t, azt kijön a Gratulations felirat és semmi ösztönzés hogy ujrajátszad a játék, míg ezt egy resident-ről se lehet elmondani. Merem állítani nincs olyan ember, aki a story modban a pályákat csak 1x lenyomta volna és ennyi. :)

    ennyi szép szeptemberünk lesz.
  • Shep
    #15

    "jó mászkálós cuccot pc-re még nem találtak ki" hát ezzel azért vitatkoznék :)
  • DarkSector
    #16
    nem kell vitatkozni, csak mondj 1 címet...TPS-t PC-re JÓT! kedves barátom. :)
    kíváncsi leszek meiket fogod ideírni...:)
  • wedge31
    #17
    A pc-és verza tökéletes lett az ötödik részböl, bár minden konzolport igy sikerülne, most vettem meg másodszora gamet mert az unokatesom elkunyizta, de nem gond mert ez a kiadás jobban néz ki.
  • Shep
    #18
    Tomb Raider, Indiana Jones and the Infernal Machine, Nightmare Creatures, Alone in the Dark, Armed and Dangerous pl.
  • Shep
    #19
    Ja majd erre írjad, hogy ezek már régiek :)
  • wedge31
    #20
    Multi cim van egy rakás...
  • DarkSector
    #21
    nah figy. vond ki ebből a konzolosakat, és akkor legörbül nekedis a szájad...:) bár ígyis a tomb ami ér valamit, meg alone in the dark.
    jah még jó volt, a Nightmare Creatures, ezek mind ps2-es címek, nem baj ha régiek, nekem irhatsz bármien régit.

    1 cím volt, ami korrekt volt az INFERNAL...de x360-ra van, vagy lesz már...de mivel az csak pc-re volt jóval előbb, ezért ez az egy cím van tudtommal, ami megemlíthető....:)
    ha találsz még majd írj...ha ne ismerem letöltöm és kipróbálom mienek.
  • Shep
    #22
    Attól, hogy kijött valami konzolra is, attól még nem kizárólag konzol cím. Alone 1 nem volt csak PC-re tudtommal, egyébként meg lehetne sorolni akkor a régi jó mászkálós játékokat pc-re de minek?
  • Shep
    #23
    Ja de egyébként te meg vond ki a konzolosokból ami kijött pc-re is és akkor marad pár exkluzív cím amikből jó pár szintén csak az egyik konzolra jött ki úgyhogy neked is legörbülhet a szád.
  • DarkSector
    #24
    jah GOLD EDITION...:)

    igen én mindig azt mondom, hogy ha portolást végez egy csapat, akkor az a CAPCOM legyen.

    Devil May Cry 4 és Resident Evil 5, csak ennyit kell leírni, ha egy csapat szar portot csinál pc-re...lehet ezt fiúk csak akarni kell.

    és Resident Evil 5-öt írok legfőképpen, ha valaki azt írja, hogy konzolon szar életlen mosottas homályos grafikát lehet csak, nézni meg RE5-nél kibaszott éles és tiszta a kép.
    persze van több játék is, csak ez ami nekem etalon ien szempontból.

    A kiegnél, mikor a Spencer kastélyban kell menni, és belövöd az izometrikus kamerát, az valami eszméletlen, és sorba eszedbe jutatja régi resident evileket, gondolom tiszteletből csinálták a régi részek végett. :)

  • DarkSector
    #25
    félreértesz, nem azt vonattam ki veled, ami konzolra is megjelent, itt nem erről van szó, hanem ami előbb jelent meg oda.

    persze ok ezekben a címekben nem vagyok biztos 100%-ig, de az alone in the dark, nightmare creatures és tomb raider konzolos játékok...ps1-ps2, de lehet ezekben nincs igazam, akkor oks legyen...van néhány cím, még jók is, de az újak közül is csak a régi Infernal a problemo.

    ha fordítva amit írsz kéne levonogatnom sokkal több maradna...:)
    de lényegtelen.
    ez így van rendjén, mig pc-n más stílus jeleskedik, a konzol mászkálósban verhetetlen...mármint címek terén, és én ezért is vettem konzolt, mert oké hogy pc-m van, de ha nem jönnek ki azok amik érdekelnek, kénytelen voltam beruházni 1-re...
  • DarkSector
    #26
    capcomnak meg üzenem hogy Lost Planet 2-nél kapják össze magukat, mert lesz kapsz...
  • Shep
    #27
    Alone nem volt konzolra 92-es játék hol volt még akkor PS? Egyébként szerintem a legtöbb jó mászkálós játék megvan PC-re is, ahogy írtam 1-2 olyan cím van ami tényleg nagyon jó, de csak konzolra van.
  • wedge31
    #28
    Azt már elszúrták, teljesen átirni meg nem fogják a pc-és verza kedvéért.
  • Shep
    #29
    Az egy kalap szódát nem fog érni szerintem.
  • DarkSector
    #30
    jah alone akkor valóban kizáró.
    sajnos az igazán jók nincsenek pont, de sebaj mert pár darabbal még énse tudok játszani...:) Uncharted 1-2 pl.
  • DarkSector
    #31
    #28-29....
    én még kivárom a véglegest, bizom a mindenhatóban hogy csoda fog történni.
  • Prince23
    #32
    Coopba jó lesz az pc-n, de amúgy valóban egy rakat szar a singleje:S
  • Shep
    #33
    Hát coopban persze, de engem az nem izgat akárki akármit mond a coopot én nem tudom úgy élvezni, mint egy jól megcsinált single módot. Hiába nyomtuk haverral a GoW-t is mégsem volt olyan persze jót röhögtünk a bénáskodásokon, vagy a Splinter új részében is jó volt a coop de mégsem olyan, mint mikor egyedül saját tempódban azt csinálsz amit akarsz.
  • Shep
    #34
    Mint pl. Uncharted 1-2, Ninja Gaiden és nálam kb. ennyi.
  • Prince23
    #35
    Keiji Inafune interjú
  • DarkSector
    #36
    Metal Gear Solid 4
    Ninja Blade 2
    Gears of War 2
    Uncharted 1
    Uncharted 2
    Alan Wake
    God of War 3
    Genji
    Infamous
    Vanquish
    Dantes Inferno
    Darksieders (talán nemsokára kiadják pc-re végre...)
    Heavy Rain (még talán belefér a TPS-be)

    Lassan:
    Gears of War 3
    Uncharted 3
    Metal Gear Solid Rising

    Talán sokak számára kevésbé ismert új játékok...!!:
    Inversion
    Castlevania
    Enslaved
    Im Alive
    Hydrophobia
    Knights Contract (ez is hack & slash ha jól tudom)
    Manjin
    Quantum Theory
    Mindjack
    Devil's Third

    nah hirtelen ennyi jutott eszembe.... majd a többit ti keressétek meg. :)
  • DarkSector
    #37
    nézd a listát, és megváltozik a véleményed, kapásból a Castlevania, God of War 3...nem rossz, ha a többi nem is tetszik stílusra. :)
  • Prince23
    #38
    Castlevania, Enslaved odabasz majd októberben :)
  • wedge31
    #39
    Mikor ilyen listát olvasok remélem igazán hogy sose szünek meg a pc-és játékok mert ebböl talán ha egy kettö érdekelne.

    Witcher 2
    Dragon Age 2
    Deus ex 3
    Fable III
    Dead Space 2
    Hunted demon's forge
    Kingdoms of Amalur: Reckoning
    Warhamer 40k:Spacemarine

    Amik most kapásból eszembe jutnak mint TPS és amiket várok.
  • Murder3
    #40
    őszintén a resi 5 is coopba jó, mert a gép már a komolyabb szintekhez hülye.
    és coopba meg hát ahányszor játszottam.igaz nem eredetivel, de jó volt bele a gowos kulcs:)
    resi 5 önmagába singlebe nem annyira jó, arra h 1-2 lenyomjuk, de utánna már a coop viszi a játékot és fergeteges.