23621
  • regie
    #1
    Landwirtschafts-Simulator 2011: Nem lesz 2010es verzió.

    Mint az már tudva lev?, nem lesz 2010-es kiadás, de az Astragon (a játék fejleszt?je) elmondása szerint ez semmi rosszant nem jelent.


    Ebben az évben már megjelent a Landwirtschafts-Simulator 'Gold kiadása', melyet a játékosok tekinthetnek kvázi a 2010-es verzónak. Ugyan így gondolják

    ezt Astragonék, akik majd csak 2011-es verzióval rukkolnak el?, mint forradalmi újítás. De az LS fanoknak semmi okuk, h csalódottak legyenek, ugyanis a

    2011-es verzió már 2010 harmadik negyedévében kiadásra kerül. Minden eddig bejelentett 2010-es újítás integrálva lesz a 2011-es verzióban. A GIANTS nem

    csak a grafikát, hanem a fizikai motort is újragondolja és továbbfejleszti.

    Az LS 2011-es kiadásában végre megjelenik a várva várt multiplayer, amely új dimenziókat nyit meg a virtuális földm?velésben. Játsszhatunk a világ

    minden tájáról LS fanokkal, akikkel közösen vezethetjük a farmunkat. Nemcsak a gabonaféléket termeszthetjük, hanem állattenyésztéssel is

    foglalkozhatunk.

    + Az LS2011-nek a Demolition Company lesz az alapja, szóval vmiféle 'dinamikusságban' bízhatunk.

    + Valszeg a kölni GamesCom banzáj keretein belül mutatják meg el?ször a játékot a nagyközönségnek augusztus 22-én.
  • ZTM
    #2
    Szerintem fölösleges topik...
    http://sgforum.hu/forum.php3?azonosito=lsportal
  • RS
    #3
    +1
  • tommygear
    #4
    na kezdődik
  • Freddycom
    #5
    Az a 09-es verzióhoz való fórum, az ottani 11-es topic csak hír jellegként működik.

    tommygear:
    Nagy a rajongótábora a játéknak, szóval semmivel sem rosszabb mint egy mittoménmilyen FPS vagy egy kamionos játék (ami ugyancsak elég erősen rétegjáték, valljuk be).
  • karajjj
    #6
    nájsz, focimanagernek is nagy a rajongótábora, aztán mégse nyitnak neki minden évben új topikot, hanem van egy közös topik, ahol elfér mindegyik verzióval kapcsolatban minden -.-
  • Freddycom
    #7
    Ez kérlek a második topic ilyen jellegű játéknak.
  • Freddycom
    #8
    Az európai, angol és a germán kamionszimulátor az más nyilván, az nem baj. Mind külön topic.
  • 2995
    #9
    ja
  • Dávid 12
    #10
    Mond meg nekik Freddy!
  • Dávid 12
    #11
    És a gyengébb gépekkel rendelkezőknek pl énnekem mi lesz a sorsa?
  • tommygear
    #12
    akkor a fél sg ezeken a 12 éveseken nevet :DDDDDDDDDD
  • Freddycom
    #13
    Tény, h elég alacsony az átlagéletkor.
  • Dávid 12
    #14
    te is voltál ekkora:DDDDDDDDDDDDDDDDDD
  • Dávid 12
    #15
    vagy is akkora mert,ezek szerint akkor én idősebb vagyok az átlagnál!:D
  • ZTM
    #16
    Én mondjuk nem bánom nem ellenzem de tényleg elég sok a kis pöcs aki teleszarja a hülyeségével(majd) a topikot bár ha nekem lett volna nem zárt volna be az itteni 08-09-es topik sem.Mindenesetre ha megjelenik a játék elég népszerű lesz.De ha megmarad itt ez a topik és máshol nem lesz neki, kell majd egy normális moderátor aki töröl minden hülyeséget, és nem azzal játszik, hogy bezáratja a topikot példának okáért 1 hétre, mert néhány hülye civakodik-.-
  • DIESEL DOG #17
    -.-
  • Piszkos  Fred
    #18
    2-3 évvel, ja
  • EYKE
    #19
    Végre már valami jó hít :)
  • csaba90
    #20
    na beírok már ide én is valamit :D valahol olvastam olyat hogy egy szerver alapú többjátékos mod ugye a multiplayer.. na most itt lesz egy nagy szerver és azon lesz mindenki? vagy rendesen hostolhat bár ki?
  • Nickel77
    #21
  • ZTM
    #22
  • cipónewgear
    #23
    ?ég a f*sz*d se szőrös....
  • Kovács Erix
    #24
    Szép jó estét..:)
  • Freddycom
    #25
    Ez meg már szinte ehhez készült.

  • Kovács Erix
    #26
    Nagyon fain kis bálázó lett Freddy grat:)
    Keresztapáméknál is hasonló van asszem:)
  • Freddycom
    #27
    A mönchengladbachi kiadó, az astragon ezennel meghív minden, a témában érdekelt újságírót a kölni GamesCom-ra, ahol az első nyilvános prezentáció lesz látható a Landwirtschafts-Simulator 2011-ről egy sajtókonderencia keretein belül, amely 2010 augusztus 18-án, szerdán, 10:00-tól lesz megtekinthető a 8.1-es teremben, az 'A' bejáratnál, a 42-es standnál.

    A bemutató ideje alatt természetesen jelen lesz a felelős termékmenedzser és az astragon PR-tanácsadója, valamint a GIANTS Software svájci megalapítója, akik állnak rendelkezésre a kérdések megválaszolásában. Magától értetődően lehetőség nyílik a játék szemrevételezésére és kipróbálására is.

    A közel 530 ezer darab eladott példány tette a Landwirtschafts-Simulator-Franchise-t a legsikeresebbé az immáron 10 éves Astragon történelmében. Hivatalos Media-Control adatok szerint a Landwirtschafts-Simulator 2009-et a tavalyi évben, az eladott példányok tekintetében és a saját árszegmensében csupán az internetes szerepjáték, a World of Warcraft tudta megverni - ez kétségkívül jelentős eredmény.

    A Landwirtschafts-Simulator 2011-t minden tekintetben továbbfejlesztették. Az átdolgozott grafikai- és fizikai motor mellett, a szimuláció újításai két új, nagy szegmenst ölelnek fel, amelyet közvetlenül az LS társadalom kívánságaira alapoznak:

    A virtuális gazda feladatköre immáron nem csak a földek megmunkálására korlátozódik, hanem lehetőség nyílik állattartásra is.

    Az Landwirtschafts-Simulator 2011-ben vége annak az időnek, amikor unalmasan, egyedül kell földet művelnünk. A játék egy szerveralapú muliplayert kínál, amelyben a játékosoknak lehetőségük van az interneten másokkal együtt vezetni a saját gazdaságukat.

    A további izgalmas részleteket, valamint a még nem említett újításokat a sajtókonferencián fogjuk közölni a hallgatósággal. Nem mellesleg itt fogjuk bejelenteni azt az új céget, aminek a gépei kiemelt szerepet kaptak a játékban.


    Vagyis biztos a multi, az állattartás, valamint nem (csak) Fendt és Pöttinger cuccok lesznek alapból a játékban.
  • robi11
    #28
    HALI
  • ferike50
    #29
    Jó kis bálázó freddy.Nem lehet letölteni?
  • belapeter
    #30
    Sziasztok.
    Köszönjük az információt Freddy!

  • Freddycom
    #31
    Egyelőre nem, még csak egy 3D modell, nincs játékban.
  • Zoli108
    #32
    Teljesen felesleges ez a topik szerintem.Épp azért költöztünk el innen mert korlátoltak a moderálási lehetőségek (másnak kell szólni,nem fglalkoznak vele,nem bannolnak senkit)de hát te tudod.
  • Freddycom
    #33
    Én mondtam neki h nyissa, ez sokkal igényesebb fórum, mint a mostani. Azért lett ő a témaindító és majd később HG, mert sokszor rá tud nézni a fórumra.
  • Freddycom
    #34
    Mellesleg rajtunk is múlik, h mennyire lesz fertő a topicból. Ha nem kurvaanyázunk rögtön az alap kérdésekre, mindjárt másként állnak majd ők is hozzánk.
  • kutyacsont
    #35
    szevasztok !
    hmm ez a multi dolog ígéretesnek hangzik !
    Egy haverral pont erről beszéltünk milyen jó lenne...
    Nagyon remélem és szurkolok a fejlesztő csapatnak hogy ne rontsák el !
    én biztos megveszem...
  • ZTM
    #36
    Ez jó, remélem a hangok kicsit valósághűbbek lesznek, mert elég gyatra hogy 3 hangból áll az egész gép motorhangja és már a dinamikus talajban is reménykedek, és ne jöjjön senki hogy NATO gép kell meg sok pénzt, nagy szart, ha akarják beleteszik, megcsinálják, semmi sem lehetetlen, nem szabad kételkedni semmiben se.Ráadásul nagy pénzt akarnak leakasztani, az eddigi részek is szép összeget hoztak nekik a konyhára, annak ellenére is hogy Mo.-n a korlátozott lehetőségek miatt 80%-nak tört játéka van...
    Szval ha valamit is keresni akarnak vele lényeges változásokat kell eszközölniük a 09-hez képest.

    Más:
    Érdemes lenne a ls fórumon lévő 2011-es tájékoztató topikot elzárni és ide küldeni az érdekeltséget, mert már elég információ van a játékról hogy saját lábán álló topikja legyen.
  • Freddycom
    #37
    Zolinak nem tetszik a ötlet, de én is azt mondom, amit te.
  • belapeter
    #38
    Hidd el,ők tudják. Itt is volt már topikuk,de annyira úgymond barmok voltak itt,hogy semmit nem lehetett velük kezdeni. Olyan helyre mentek,ahonnan lehet kitiltani embereket.
    Ez be is vált,sokkal jobb a mi közösségünk odaát!
    Itt megint csak balhé lenne.
  • 6milan6
    #39
    A balhéhoz is két személy kell. Sok minden múlik azon is, ki milyen módon reagálja le a dolgokat. Persze az sem megoldás, ha minden felett szemet huny valaki. A játék felhasználóinak nagyon nagy többsége a szó szoros értelmében a gyerek kategóriába tartozik, tőlük sajnos hiába várja el az ember az előre átgondolt, helyesírásilag megfelelő, érthető kérdéseket. Szóval vagy megpróbál mindenki a képességeihez mérten értelmesen megnyilvánulni itt, mindenki szeme láttára, vagy úgymond elbújik a másik fórumon.
  • belapeter
    #40
    Hát igen. Pont ez a gond. Nagyon sok az alsó korhatárú ember a fórumon :/
    Na meg a nethuszárkodás...
    Sokan vannak akik csak akkor érzik jobban magukat ha jól visszaszólhatnak a másiknak.
    Na de most mi lesz ezzel a topikkal?