97
Sipos F Tamás koncertek, fellépések, és ezzal kapcsolatos élmények
  • Retroman
    #1
    Sziasztok!

    Gondoltam nyitok egy topicot Sipos F Tamásnak, mert szerintem letett már az asztalra annyit a magyar könnyűzenében, hogy megérdemel egy külön topicot.
    Olyan céllal hoztam létre ezt a topicot, hogy ha valakinek van valami információja arról, hogy Tamásnak hol és mikor lesznek fellépései, akkor ezt az információt ossza meg velünk, aki tud róla valamit, mert a honlapját sajnos nincs frissítve, ott jelenleg csak egy 2009-es fellépés szerepel. Úgyhogy, ha valakinek van ezzel kapcsolatban bármilyen infója, legyen szíves megosztani velünk.
    Ez volt az egyik célja ennek a topic létrehozásának, a másik célja pedig az, hogy ha valaki járt már Sipos F Tamás koncerten, megoszthatja a koncertekkel, bulikkak kapcsolatos élményeit. Aki még a régi Exoticos korszakban járt koncerten, az is nyugodtan megosztja élményeit.

    Viszont arra szeretnék megkérni mindenkit, aki ír ide a fórumba, hogy zenéket lehetőleg ne linkeljünk be, tiszteljük meg azzal a művész urat, hogy ezt a fórumot nem arra használjuk fel, hogy a zenéit töltögetjük itt le, úgyis annyi ilyen fórum van már, ha valaki meg akarja találni Sipos F Tamás zenéit, úgyis megtalálja az interneten, úgyhogy ez a fórum tényleg ne erről szóljon!
    Akkor bátran lehet írogatni koncertekről, élményekről, csak zenéket ne linkeljetek be! Előre is köszi, ha megértitek a kérésemet!
  • Fehercsoki
    #2
    Nem hallottam még róla,zárható.
  • Retroman
    #3
    Az egy dolog, hogy te nem hallottál róla, de ettől függetlenül rajtad kívül az országban még sok ember van, aki ismeri és szereti a zenéjét!
  • Fehercsoki
    #4
    Hát én még olyanról sem hallottam aki hallott volna róla.Valamit írhatnál róla,pl. hogy egyáltalán milyen zenét játszik stb.
  • Retroman
    #5
    Itt van két ismert klip tőle:

    Exotic - Trabant

    Sipos F Tamás - Buli Van

    Igaz, nem akartam, hogy ilyen belinkelgetős topic legyen, de ha valaki nem ismeri, akkor ez a két klip talán segít.
  • Peetboy
    #6
    Ha te nem ismered őt mert gyökér vagy, még ne általánosíts, hogy mások sem ismerik, mert elég ismert volt régen. Én pl. szeretem a zenéit és az Exotic együttest is.
  • Marci0115
    #7
    hát ez meg ki a bánat?
  • Fehercsoki
    #8
    Szerintem inkább az gyökér aki ilyet hallgat...
  • Noodlee
    #9
    Való igaz, hogy elég régóta el van tűnve az emberke, talán a "gyökerek" azért nem tudják hova tenni a nevet, bár az első kommentben le lett írva, hogy anno az Exotic énekese volt, így biztos, hogy a trabant című számot még ők is ismerik.

    btw szerintem ez nem lesz egy hosszú életű/sok kommentet megélő topic.
  • Noodlee
    #10
    Gratuláció, hogy szerinted attól gyökér valaki, hogy milyen zenét hallgat, és nem attól, hogy tudatlanul pofázik. Amúgy nekem sem tetszett egyik száma sem amihez köze volt, de ettől még nem gyökerezem le a másikat.
  • Fehercsoki
    #11
    Miért aki nem ismeri az gyökér?(lásd #6)
  • Fehercsoki
    #12
    Egyébként meghallgattam ezt a trabantot(nem végig természetesen mert ezt nem lehet),felnőtt ember létére aki ilyen zenét csinál az simán lelőhetné magát,még egy 12 éves fogyatékos embertől is szar ez a teljesítmény!
  • ajem kisa
    #13
    :D
    Ő már akkor is tudta, hogy 2010-ben a megaszarokkal együtt, az összes fosch, rádióban folyó tinglitangli trottyok lesznek a menők!
    Idézet lédigaga (micsoda személyisége lehet aki ezt a "művésznevet" is kitalálta...): "pa-pa-pa-pa-pa-pa-pa-pa-pa-papókerfésssz nanannannaaa".
    Ezt gangkszta zolcsi is megcsinálta, de nézhetjük a top 10 enerdzsi, emmtívi pop "numeró vannyait" is....!
    Asszem japán után európába is hamarosan a csoportos öngyilkosságok fognak kezdődni ezekmiatt a zenék miatt!:D

    Sipos tomcsiról nemhallottam 1000 éve, a trabis klippje a tartalomtól kezdve a megjelenésig már akkor "nemjött át" szoval akkor is X volt a részemről!
    De mivel nemvagyunk egyformák, és egy stílust hallgatók (sem) "Retroman", remélem örömödet leled, és nyitottabb, szabadabb, és műveltebb leszel SFT után!
    És sok szerencsét a topikhoz!
    Gudlákk!
  • Retroman
    #14
    Ha ez szar, akkor csinálj te jobb zenét!
    Fikázni bárki tud, de ha szerinted szar, akkor csinálj te jobb zenét!
  • Dynamic
    #15
    Ez a szöveg az internet hajnalán is kínos volt.
    Nem kell szakácsnak lenni ahhoz, hogy megállapítsam, hogy szar a főztöd.
  • Fehercsoki
    #16
    Már bocs de ilyen zene menne...0 tartalom,0 hangzás,a videoklip is szánalmas.

    #13 ezzel teljes mértékben egyetértek,az is kb. ilyen nigger törzsi zene szinten van.
  • Retroman
    #17
    Ez könnyűzene, márpedig a könnyűzene sosem arról volt híres, hogy filozófiai komolyságú mondanivalója van...
    Nem hiszem, hogy a mai tucc - tucc zenék többet érnének Sipos F Tamás számainál, a mai zenéknek meg szövegük sincs, két ütemből áll az egész zene általában...

    Ha komoly mondanivalójú zenére vágysz, akkor meg hallgass komolyzenét, vagy operát!!!
  • Retroman
    #18
    Egyébként ezt a topicot nem azért hoztam létre, hogy itt fikázzuk egymást, meg vitatkozzunk, hanem azért, hogy azok írjanak, akik kedvelik Sipos F Tamás zenéjét...
    De már látom, hiba volt ezt a topicot létrehozni, mert a neten sajnos mindenféle gyökér ember is van, akik csak fikázni tudnak...
  • Daza500
    #19
    Nem akarok rosszindulatú lenni, de szerintem ez a téma nem ér meg egy külön topic-ot, mivel nem lesz hosszú életű...ahogy látom eddig.

    Sípos egy olyan zenei korban alkotott, amiből mára semmi nem maradt, ráadásul 10 éve nincs tőle új szám.
    Habár én bírtam a zenéjét, de sok mindent nem lehet róla beszélni.
    Azóta megvan az összes album a gépemen, csak így tudtam megszerezni, mert a kiadó már rég megszüntette a forgalmazásukat, eredetiben rátalálni szinte lehetetlen.

    Amúgy meg ő tényleg nem volt annyira híres sztár...a koncertjei se voltak nagyon beharangozva.
  • Retroman
    #20
    Ez azért nem teljesen igaz szerintem, hogy a 90-es évek zenéiből semmi sem maradt mára... szerintem a mai előadók nagy része feldolgozásokból él, nagyon sokan a 80-as, 90-es évek zenéit dolgozzák fel...
  • Lacee86
    #21
    Nem szeretem S. F. Tamást, nem is nagyon ismerem a zenéjét, de aki emiatt gyökerezi le a másikat, mert ilyen zenét hallgat, az egy hatalmas gyökér!!
  • Fehercsoki
    #22
  • karajjj
    #23
    fasztasztikus, de minek neki külön topik?
  • Lacee86
    #24
    Ügyes vagy, tudod használni az sg-s smiley-kat.
  • Fehercsoki
    #25
    Te viszont egyáltalán nem tudsz visszaolvasni.
  • Sickness
    #26
    és ezeknek minek külön topik?


    2009. 10. 28. - FM 2010 - Facepack Projekt
    2009. 06. 16. - karesz
    2009. 06. 15. - Divatdrukkerek vagyunk? -.-
    2009. 04. 21. - Major League Soccer (MLS)
    2009. 01. 09. - Totó
    2008. 12. 01. - Fickó System.ılı.ılı
    2008. 11. 28. - Susogós mackók (TV)
    2008. 10. 29. - Red Alert 3 OFF
    2008. 05. 03. - Electro-house
    2008. 03. 29. - A Kiválasztott (TV)
    2008. 03. 21. - Kazincbarcikai Sport Club FC
    2008. 02. 13. - Red Alert 3 (Házigazda)
    2007. 12. 25. - SG: Kazincbarcika Connection
    2007. 12. 23. - Action Man
    2007. 10. 07. - Reaper (TV)
    2007. 10. 02. - Bionic Woman (NBC)
  • OrioN the S
    #27
    pont vmelyik nap filoztam, hogy mi lehet Sipossal meg a Hevesivel :) Meg oviban meg altalanos alsotagozatban nagyon csapattuk :D kivulrol tudtuk a szamokat :D
  • Daza500
    #28
    Igen, én se úgy értettem, hogy eltűntek volna...csak a mai média már le se szarja őket.
    Már csak nosztalgia.

    Viszont a múltkor egy netrádióban lefutott a Táncolj, playboy!. :)
  • Phat Smoker
    #29
    Sipos F. Tamás művész úr felett már jócskán eljárt az idő, a kutya se kiváncsi már rá...rajtad kívül, talán ezért nincs frissítve a honlapja se.
  • Retroman
    #30
    Hevesi Tamás még csinál új zenéket, tavaly is jelent meg egy új albuma, viszont az igaz, hogy Sipos F-nek 2000 óta nem jelent meg egy új száma sem(illetve 2006-ban jelent meg egy, a Semtex nevű formációval közösen készített maxi, de az felejthető volt), de nem tudom, hogy mi lehet ennek az oka, hogy nem csinál új számokat.
    Habár, hogy egy külföldi példát említsek, DJ Bobo- nak a mai napig rendszeresen jelennek meg új lemezei, de azoknak a sikere meg sem közelíti azt, mint amilyen sikeres a 90-es években volt...
    Valami miatt úgy tűnik, hogy a régi előadókat nem nagyon keresik már.
  • okiland
    #31
  • Daza500
    #32
    Ez már évtizedek óta így van. Generációk jönnek-mennek.
  • Unreal1942
    #33
    Nem tudom mi bajotok van. Oké szar a zenéje, de ennél van mostanában még lejjebb is.
    A maga idejében rendben volt. Illeszkedett a többi szarba. Jó bulikat csinált.
    Akinek ez tetszik az hallgassa. A Fásy Ádám az jobb?
  • karajjj
    #34
    mert pl nem egy olyan énekessel foglalkoznak, akit már az ország 80%-a el is felejtett...
  • akyyy
    #35
    Szégyen gyalázat az a Zebegény, hát milyen ócska tanya már az? Jah, hogy Pest mellet van? Elég béna ez a falu, elég megnézni a wikipedia szócikket. Mindrát keresek egy transport tycoon térképet és felrobbantom a falut.


    Sipos F tamás pedig régen jó volt, mennyit halgattuk, hogy nicns baj bééébiii, úgyérzem úgyis megéri :D
  • Peetboy
    #36
    Még jó, hogy a nóta tv-n megy a klipje.
  • Daza500
    #37
    Klipeket miért ne lehetne ? Az még belefér. :)
  • Peetboy
    #38
    Sokan fikázzák a Sipos F-t, pedig a Trabant olyan örökzöld sláger lett mint a Beatrice - 8 óra munka címü dala. A Trabant klipjére már nem is emlékeztem, most megnéztem tényleg gagyi de a zene attól még jó.
    Én amúgy az Exotic zenéit jobban szeretem mint amiket utána egyedül csinált.
  • Peetboy
    #39
    Trabant Rally videó, háttérben Exotic szól.
  • gulyasandras
    #40
    Rendkívül szimpatikusnak tartom a Tamást, több fellépése után tudtam/tudtunk vele hosszan beszélgetni. Ez a másodvirágzása - 96-os poprock fesztivál után - idejére esett, érdekelne, hogy ilyen maradt-e.