511
A titok - A vonzás törvénye
  • tigeroo
    #1
    Helló!

    Egyrészt azért nyitom ezt a topikot hogy minél több ember megismerje ezt az egészet.
    Másfelől pedig kíváncsi vagyok arra, hogy hányan ismerik már a Titkot

    Én lassan egy éve olvasgatom, hát a pozitív/optimista gondolkodáshoz mindenképpen hozzájárul! Nomeg tapasztalom, hogy működik ez a bevonzás...
    Hogy mi is ez az egész, kis ízelítő wikipediáról (majd még jön több cikk/írás és személyes tapasztalat is később):

    A titok (The Secret) egy amerikai dokumentumfilm és a film alapján készült könyv címe. A 2006-ban megjelent és világsikert aratott film és könyv, mely számos országban megjelent, az ún. vonzás törvényéről szól, azaz arról az elképzelésről, hogy kellőképpen pozitív hozzáállással mindent elérhetünk az életben.

    A vonzás törvénye széles körben használt ezoterikus fogalom. Alapelve, hogy minden gondolat rezgéseket bocsát ki és a hasonló a hasonlót vonzza.

    A kifejezésnek több definíciója is van. A 19–20. század fordulóján úgy képzelték el, hogy fizikai hatása van az anyag alakulására. A mai felfogás szerint a vonzás törvénye azt jelenti, hogy az emberek gondolatai irányítják életük valóságát, akár tudatában vannak ennek, akár nem. Az elmélet szerint a gondolatoknak teremtő ereje van: amire gondulunk, és hisszük, hogy ez lehetséges, az valósággá válik. A gondolatok lehetnek tudatosak vagy tudattalanok.


    Számomra azért is szimpatikus, mivel maga az elképzelés a hinduizmusban is megjelenik.
    Első körkérdés: Ki olvasta már a könyvet?

    na uff!
  • jackcsabi
    #2
    Barátnöm mesélt már róla, hogy olvasta. Engem is érdekelne, majd lehet beszerzem a könyvet valamikor. Az oldalán is pozitív dolgokat írnak róla.
  • tigeroo
    #3
    ...A Vonzás Törvénye a világegyetem leghatalmasabb törvénye. Ha megtanulod alkalmazni, tiéd lehet minden, amire valaha vágytál, örömteli lehet életed bármely területe. Ha megismered a működését, nagyon könnyen elfogadod majd a létezését, mert kellő bizonyítékul szolgál majd egész eddigi életed, a családtagjaid vagy barátaid élete. A Vonzás Törvénye mindenkinél és minden esetben működik. Nincs kivétel.

    Mindenki maga teremti meg a saját valóságát a gondolataival és az azokhoz kapcsolódó érzéseivel, így mindenki azt kapja, amire gondol, és amit érez - akár akarja, akár nem.
  • tigeroo
    #4
    jaja csak ajánlani tudom, nem valami nehéz olvasmány, de érdekes és kurvajó :D
  • Fbn Lx
    #5
    én csak a filmet láttam, de ahogy elnéztem a könyvben kb. a film szövege van kiidézve.
    nem tudom, mennyire higgyek benne, szerintem kicsit túl van misztifikálva.
    de az persze mindenképpen igaz, hogy az ember gondolkodása kihat a személyiségére és a viselkedésére. Így ha a gondolkodása pozitívabb lesz, nem feltétlenül a helyzete változik meg, amiben él, hanem az ehhez való hozzáállása. Szóval az nekem kicsit büdös, hogy szinkronizálom magam egy 500 millás budai villával, és 30 évesen ott fogok lakni. Inkább csak arról van szó, hogy segít szeretni a lehetőségeidet.
  • tigeroo
    #6
    vagyont is be lehet vonzani, de nem "direktben",sokkal nehezebb.
    mert amikor a vagyonra gondolsz, sok esetben a saját helyzetedet vonzod be, és a mostani anyagi körülményedre koncentrálsz (nem arra hogy mi lenne jó)

    ennél a pontnál általában sok ember elszokott vérezni
    ajánlom hogy olvasd el a könyvet is, abban levan írva a helyes "vonzás" alapja
  • werkfilm
    #7
    titokzokni
  • BB7
    #8
    "Az oldalán is pozitív dolgokat írnak róla."

    Ezen qrvahangosan felröhögtem!
  • SigS
    #9
    Egyet értek veled, kicsit túl van misztifikálva. Biztos van, létezik, de halandó ember úgysem tudja kellően használni.
    Már találkoztam olyannal aki az üzleti világban próbálja használni.
  • jackcsabi
    #10
    Jó, nem úgy gondoltam, de szerintem te is tudod :D
  • Kicsikiraly
    #11
    a filmet többször is láttam, olvastam a könyvet, tényleg tud változtatni az ember gondolkodásmódján és szemléletén.

    hozzátenném már nem hiszek annyira benne, de tény hogy nagyot segített amikor anno olvastam, és hozzájárul ahhoz ahogy ma gondolkodom.
  • BB7
    #12
    Értettem, hogy mire írtad! De azért mégiscsak így olvasva..
    Milyen érdekes, hogy jó dolgokat írnak róla a Saját Oldalán! :D Végül is... el akarják adni, vagy nem? :D
  • hunbasser
    #13
    félreérted,van ott egy fórum,ahová az emberek leírhatják a véleményüket a dologról,és mindenki azt írja,hogy mennyire sikeresen vonzanak.
  • SigS
    #14
    Mondjuk belső emberek is lehetnek ...
  • hunbasser
    #15
    olyannyira,hogy te magad is írhatsz oda. ha mondjuk te írsz,akkor biztosan rajtad kívül mindenki belső ember,igaz? :D
  • SigS
    #16
    Jó, hagyjuk...
  • Frosty01
    #17
    ez egy kurva nagy OLTÁRI NAGY FASSÁG. ÁTVERÉS, NÉPHÜLYÍTÉS. ez az én véleményem, remélem majd eljársz olyan bevonzó talikra is ahol hasonló dolgok vannak mint pl a hitgyülis "emberkék".
  • tigeroo
    #18
    hát ezt nem gondoltam volna rólad:D

    kikérem magamnak. látszik ebből a hsz-ből hogy csak előítéletekkel felvértezve trollkodsz itt. hidd el jobban benne vagyok már az ilyen dolgokban,és tudom hogy mi a "hütgyülis" és mi ezotériás dolgok közti különbség...
  • hunbasser
    #19
    igen,az is átverés,hogy rengeteg rákos ember úgy gyógyult meg,hogy az orvosok 3-4 hónapot adtak az illetőnek,a beteg meg elkezdte bevonzani,hogy meggyógyul. és meggyógyult,magyarán rácáfolt az orvostudományra. igen,mondd azt,hogy véletlen,és maradj kishitű ember,csak neked lesz szarabb.
  • SigS
    #20
    kevered a scientológiával...
  • tigeroo
    #21
    jaja, hány olyan eset van amikor diagnosztizálnak egy lappangó daganatot, érdekes, utána pár nap alatt sokszorosára nő a daganat..na vajon miért? (mert bevonzzák a halált, meg a negatív gondolatokat)

  • hunbasser
    #22
    egyébként fizikailag meg lett már régen magyarázva... a vonzás törvénye ugyanolyan törvény mint akármelyik fizikai törvény amelyeket tanítanak iskolában,csak hát ezt nem nagyon fogják,mert ez a nagy embereknek nem érdekük,sőt...
  • tigeroo
    #23
    na tipli tipli tipli

    a kötekedős napszúrást kapott fórumozóknak
  • hunbasser
    #24
    de fogadjunk,hogy aki most itt óbégat,hogy ez mekkora faszság,annak sincs sok sikerélménye az életben.tipikusan a kishitű emberek álláspontja,amit az előbb is láthattunk.
  • hunbasser
    #25
    ahogy enóescsez mondaná :D
  • tigeroo
    #26
    A Titok évszázadokon keresztül rejtve volt. Nemzedékről nemzedékre örökítették, mohón sóvárogtak utána, elvesztették, ellopták, hihetetlen pénzekért adták-vették. Az évezredes Titok tudói olyan történelmi nagyságok voltak, mint Platón, Galilei, Beethoven, Edison, Carnegie, Einstein, és még sok más feltaláló, teológus, tudós és elismert gondolkodó.
    Olyan költőóriások örökítették meg műveikben, mint William Shakespeare, Robert Browning és William Blake. Kiváló zenészek - például Ludwig van Beethoven - komponáltak zenét róla. Elévülhetetlen érdemű művészek, köztük Leonardo da Vinci festették meg képeiken. Nagy gondolkodók - Szókratész, Platón, Ralph Waldo Emerson, Pitagorasz, Sir Francis Bacon, Sir Isaac Newton, Johann Wolfgang Goethe és Victor Hugo - foglalkoztak vele írásaikban.



    minden bizonnyal néphülyítés, jajaja! sok szektás drogos sittes pank ember foglalkozott vele a történelem folyamán eddig is:DDddd
  • Doddy a düdő
    #27
    már vagy fél éve megvettem a könyvet, de még most se olvastam el
  • Herold
    #28
    És erre az a csekély huszonéves élettapasztalatod vezetett rá?
  • tigeroo
    #29
    amugy annyit még ehhez, hogy sokkal jobb lenne ez a világ meg az emberek közötti kapcsolat, ha mindenki egy kicsit nyitottabb lenne...sőt, nemis az kell, elég ha kompromisszumot köt és elfogadja a másik álláspontját, vagy legalább utánanéz az ellenérveknek is.

    mindenki megszól mindenkit, nem létezik kivétel, mindenki jobban ért mindenhez mint más, ami más az már 100% hogy valami "hitgyülis" dolog, stb...

    csak nyitott szemmel kell járni, a naív mindenre vevő ugyan annyira rossz mint a csőlátó ember
  • sz4bolcs
    #30
    Én is csak a filmet láttam, de nekem az túlságosan higított, new-ages-nek tűnt sok sallanggal, ettől függetlenűl nem hülyeség, amit állít.

    Sok minden jut eszembe az életemből, amikor nagyon tisztán láttam, mennyire igaz, hogy a saját viszonyulás sokkal fontosabb, mint a dolgok objektív léte.

    Elsőnek: Kisebb koromban nagyon sokat szórakoztam azzal, hogy az utcakövek közt érméket kerestem, és mindig találtam. Mindig találtam, és mindig szerencsésnek éreztem magam tőle. Öngerjesztő folyamatként egyre többet találtam. Később kinőttem ebből, de az érmék még mindig ugyanúgy ott vannak elszórva az utcákon, és csak olyan gyerekekre várnak, akik elég szerencsésnek érzik magukat ahhoz, hogy lenézzenek, és megtalálják őket.

    Másodszor: Középiskolás koromban egy hét második felén már csak kevés kajám volt, és nem volt semmi pénzem. Aztán bekopogott anyám, és csak úgy adott egy ezrest. Annyira megörültem neki mikor belegondoltam, hogy egy rakás kaját tudok venni rajta, lesz mit ennem, még egy üdítőre is meg tudok hívni valakit. Letettem az ezrest az asztalra, de tíz perc múlva, amikor visszamentem érte, és ránéztem hirtelen nagyon kevésnek tűnt. Arra gondoltam, hogy nem tudok elmenni belőle bulizni, se moziba, még egy vacsorához sem elég egy étteremben. Amikor belegondoltam, hogy tíz perccel azelőtt mennyire másképp tudtam nézni ugyanarra a dologra, az teljesen szívenütött.

    Van egy harmadik történet, ami szinte sokkolt, amikor megtörtént.
    Éppen hazafele sétáltam, amikor megállított egy ürge, valami munkásember-féle, de kinézetre nem az a tarhálós fajta -és megkérdezte, hogy van-e egy cigim. Kapásból ment a válasz, hogy nincs, pedig ott lapult a zsebemben egy dobozzal. Aztán hosszan a szemembe nézett, de semmiféle érzelmet nem tudtam kivenni belőle, olyan kifürkészhetetlennek tűnt a tekintete. Ekkor lenézett a földre, ahogy lehajolt, láttam, hogy fölvesz a földről egy ötszázast. Kaptam a zsebemhez, és hát.. az én zsebemből esett ki az a pénz. Annyira megrázó volt az egész, mint ha a saját hazugságom azonnal meghozta volna a gyümölcsét. És akkor a zsebemhez kaptam, és előhúztam a doboz cigit, és csak ennyit tudtam mondani: "Van." És ugyanaz az érzelemmentes, kifürkészhetetlen tekintettel nézett rám, mint az előbb, és csak zsebrerakta az 500ast, és megfordult, és nyugodtan elindult a dolgára. Én meg csak álltam ott, mint egy hülyegyerek, és néztem utána. Nem nagyon tudtam napirendre térni az eset után annyira meseszerűnek tűnt az egész. :-)

    Nekem ez az autentikus történet sokkal jobban jelképezi ezt a témát, mint a film:

    "Von Hjo története

    Ezerháromszáz évvel ezelőtt, Korea egyik ősrégi tartományában volt egy zen mester, akit Von Hjo-nak hívtak. Fiatalemberként véres polgárháborúban harcolt, sok házat látott leromboltatni, sok barátját látta elesni a csatatéren.
    Az élet üressége nyomasztotta, ezért leborotválta haját és a hegyekbe ment, hogy szerzetesi életet éljen. A hegyekben szútrákat olvasott, és megtartotta a fogadalmakat, de a buddhizmus igazi jelentését nem értette meg. Amikor megtudta, hogy Kínában találhat egy zen mestert, aki segítségére lehet a megvilágosodás elérésében, hátára vette batyuját és elindult a nagy, száraz északi alföldek felé.
    Gyalogolt. Egész nap ment, éjszaka pihenni tért. Az egyik este, amint egy sivatagon ment keresztül, megállt egy kis zöld foltnál, ahol néhány fa és némi víz volt. Aludni tért. Éjfél körül felébredt, nagyon szomjasan. Koromsötét volt. Négykézláb tapogatózott vizet keresve. Végül kezével egy csészefélét érintett meg. Felkapta és ivott belőle. "Milyen pompás!" - áradozott Von Hjo. Utána mélyen meghajolt, hálát adva Buddhának az ajándék vízért.
    Reggel, amikor felkelt, meglátta maga mellett, hogy mit használt csészének: egy összezúzott koponyát, rászáradt vérrel és az arccsonthoz ragadt húscafatokkal. Furcsa férgek nyüzsögtek és úszkáltak a benne lévő koszos esővíz tetején. A koponya láttán Von Hjo öklendezni kezdett. Szája kinyílt, és amint elhányta magát, tudata kitárult és megértette. Előző éjjel, mivel nem látott és nem gondolkodott, a víz pompás volt. De most reggel a látás és a gondolkodás hányásra ingerelte. "A jót és rosszat, az életet és a halált a gondolkodás hozza létre. Az egész világmindenséget a gondolkodás teremti. Ez az egyetemes mester. A gondolkodás nélkül nincs világegyetem, nincs Buddha és nincs Dharma. Minden egy, és ez az egy üres" - vonta le a következtetést Von Hjo.
    Ezután már nem volt szüksége zen mesterre. Már értette az életet és a halált. Már nem volt mit tanulnia."
  • Frosty01
    #31
    :DD bingó. tényleg napszúrást kaptam hogy rohadjon szét az a sárga szargolyó az égen :(

    amugy max a hit ereje, a pozitív gondolkodásba vetett hit, meg ilyesmi. ezeket még ok. elfogadom... sőt. de az hogy összeszinkronizálom magam egy köteg pénzel? vagy kocsival? vagy állással? na ne má. :D nem járok én média márkba.
  • jackcsabi
    #32
    Erre most nem is tudom mit mondhatnék, inkább csak ennyi:
  • Frosty01
    #33
    egyébként mielőtt tovább folytatnátok a szapulásom , mint egyedüli troll kikérem magamnak! láttam én is a filmet, és engem egyáltalán nem győzött meg :/ . sőt volt egy rövid időszak az életemben amikor rávettem magam h na majd jól bevonzom a dolgokat, mert más is mondja h milyen jó, hát, köbö semmi sikerélményem nem volt, pedig tényleg rajta voltam a témán
  • Fbn Lx
    #34
    csakhogy a kettő között közel sem akkora a hasonlóság, mint gondolnád!
    A pozitív gondolkodás gyógyító ereje (akár a rák esetében is) nyilvánvaló, mert az agyad természetesen a tested egész biológiai összetételét irányítja. A negatív gondolkodás, stressz, pánik, izgatottság, szomorúság mind méreganyagokat termelni. Ezért a gondolkodásoddal a tested funkcióit kis (vagy akár nagyobb) mértékben megváltoztathatod, csak gyakorlat és elszántság kérdése.
    Míg a vonzás törvényével azt próbálják megmagyarázni, hogy az agyad nemcsak a tested kémiáját irányítja, hanem a külvilág kémiáját is. Na most ez elég érdekes téma, tudományos alapja nyilvánvalóan nincsen, persze ettől még létezhet az, amiről George Lucas is írt. :Ð
    Tekintve, hogy nem vagyok egy tudományos ember, fogjuk rá, hogy valamilyen szinten elhiszem. De ez nem úgy működik, hogy az átlag ember az évek során pusztán akaraterővel kifejleszt magának egy olyan szinten erős képességet, hogy pusztán agyhullámaival befolyásolja a körülötte lévő eseményeket. Főleg nem néhány nap után máris, miután elolvasott egy könyvet! Elhiszem, hogy vannak/voltak guruk a világon, akik erre képesek, de itt bizony nem lesz világbéke, hiába szinkronizálja vele magát pistike már 12 éve.
  • Fbn Lx
    #35
    azért hoztam fel a világbékét, mert a vonzás törvénye szerint ugye nem számít a kívánt dolog fizikai vagy szellemi nagysága...
  • tigeroo
    #36
    de a vagyonnal nehezen tudod:) ez a poén! az nem is biztos hogy fog menni, túl anyagias így is a világ, a buddhista megtisztulással pont ellenkezik.

    nem egyszerűbb egy állást bevonzani szerinted mint x mennyiségű pénzt?
    meg nemcsak pénzt lehet bevonzani. ott az egészség, boldogság, egy ember szerelme, stb.

    a másik, amit már említettem (és sz4bolcs is említ a #30-ban):
    ha vagyonra fókuszálsz, akkor legtöbb esetben a vagyon hiányára koncentrálsz, nem a konkrét vagyonra.
  • tigeroo
    #37
    hát megértem. akkor te hamar feladtad:P
  • tigeroo
    #38
    minden gondolat teremtő hatású.
    az univerzum is azért tágul, stb stb ebbe most ne menjünk bele.

    a lényeg hogy minden gondolatod meghatározza az életedet. (az más hogy itt is vannak "korlátozások" - pl. saját karmikus sors, meg hogyha más céllal születtél le ebben az életedben, stb.)

    de ebbe tényleg ne menjünk bele :D

    ha vevő vagy a dologra, akkor úgyis utánaolvasol, mint a Titoknak. Ha nem, akkor már úgyis mindegy
  • hunbasser
    #39
    csak magának vonzhat be az ember,másnak nem. amit meg az agy gyógyító erejéről írtál,az való igaz,de nem hiszem hogy csak ennek volt köszönhető az a sok eset,hisz az agy gyógyító erejéről az orvosok is tudnak,mégis reménytelennek tartották az esetet.

    egy másik dolog: most pl faterommal néztünk apartmanokat. már vagy 15-öt bepróbált (ha nem többet) és mind foglalt volt,a 16-ra rámondtam,hogy itt lesz hely. és lett. lehet mondani,hogy véletlen volt,szerintem meg véletlenek nincsenek.
  • Frosty01
    #40
    a vagyon sem valami elvont dolog egyébként ha jobban belegondolsz le lehet bontani ilyen elemi dolgokra hogy élelem, ital, szórakozás, sötöbö.
    ergo nem is lehetne olyan nehéz bevonzani a titkos logikátok szerint vagy mégis? :)