33
Fantasy-komédia
  • davidka003
    #1


    Ez kellett már nekem. A Comedy Central olyan szitkomot csinált, amelyre példát mostanság nem láthattunk. Le a kalappal előttük is, ahogyan a CBS esetében a Harper’s Island-del. Kezdem érezni a midseason-t. Tényleg vannak ígéretes sorozatok. Érdemes belekóstolnunk a kínálatba. Decemberben kicsit szívtuk a fogunkat, amikor olvastuk az első írásokat róla. Szó se róla, azt se tudtam, hogy létezik olyan műfaj, hogy fantasy komédia. Most meg azt mondom: mondjatok hasonló műfajú sorozatokat, mert ilyent akarok nézni a hét, hat napján.



    Ha hasonlítani akarnám valamihez, akkor a következőként tudnám leírni: vegyük le a sorozatos polcunkról a Xenát vagy a Herculest, de ha nincs, akkor a vinyóról vadásszuk elő a Legend of the Seeker-t. Vegyítsük egy kis agyament humorral. És kész. Az agyamentet tessék szó szerint értelmezni. Ne a mai szitkomokból merítsünk, mert akkor az összhatás elvész, inkább a Police Squad-ból, ha perfekt munkát akarunk le tenni az asztalra.

    A történet középpontjában Krod Mandoon áll, akinek fel kell szabadítani a népet a zsarnok uralma alól. Először persze nem neki kéne, de miután a tábornok meghal, akinek a kiszabadulására indultak, megvédve őt, nincs más tenni valója. Lelkes csapatával kell megváltaniuk a világot, amelyben helyet kap: Loquasto, a rabszolgája; Zezelryck, a varázsló és Aneka, aki elméletileg a barátnője, kivitelileg meg egy orbitális nagy k*rva, aki mindent megszerez testével, amit nem fél felhasználni mások ellen. Egyszóval az örült csapatnak egy örült vezető jár.
    Na de, mi fogott meg? Hát ez a mérhetetlen sok hülyeség, amit belevittek. Dobálózzunk példákkal: Loquasto mindenhez ért, csak az íjászathoz nem. Mindenesettben félre lő. Többször találja el barátját, pusztán véletlenül, mert elnézi a célt. Ott van Zez, aki magát varázslónak mondja, közben egy szélhámos. De szeretjük mindannyiukat. A színvonalat tovább emeli a főgonosz. Ááááhh. Most kell sírva elfutnom, mert ilyen beteg karaktert kitalálni se lehetett volna. (Ezt a poént meghagyom nektek, de tényleg odabaszós! – Bocsi.)



    Felhasználtak különböző filmes motívumokat, jeleneteket. Biztosra veszem, hogy a szemfüles filmrajongók többre is felfigyeltek, de tőlem csak egyre tellett, méghozzá a Gyűrűk urában láthatjuk Sauron szeme tűnik fel kicsit másképpen.
    Hogy ezek mennyi hülyeséget hordanak össze. Huh. Tényleg. Nehéz lesz nemet mondani a folytatásra. Kegyetlen jó szitkomot hoztak össze. Ilyen jól egyik után se éreztem magam. Bearanyozta a napom. A Legend of the Seeker-rajongóinak figyelmébe ajánlanám, mert itt a kedvencük kora hű, morbid ellentétje. Nem tépem tovább a szám, látni kell. Komolyan! Még ma, akár lefekvés előtt, mert az a dupla részes évadnyitó, olyan gyorsan elillant, mint a fene.
    Megkapja a maximális pontszámot. Megérdemli. Mostantól az új, tetszetős koncepciókat kiemelem a rengetegből. A CBS mellett a Comedy Central is elég nagy felelőséget vállalt, amikor egy eltért a megszokottól és egy olyan produkciót rendelte be, amely megosztja a nézeteket. Hamarosan érkezik a hazai Comedy Cental-ra is. Remélem minél hamarabb, mert mindenkinek látnia kell! Lássuk a folytatását.

    Premier: 2009/04/09
  • davidka003
    #2
    A téma címét elcsesztem majd egy mod javítsa ki. köszönöm.
  • davidka003
    #3
    Én még csak az első részt láttam, de nagyon bejött.
    Magyar felirat is van már hozzá.
  • Bulykin
    #4
    hallottam már erről, sokan dícsérik:D lehet h bepróbálom majd:D
  • Monoton
    #5
    Első 3 részt letudtam, nekem bejön főleg Krod és Aneka párbeszédei :D
  • Tonto
    #6
    Már ránézésre is egy rakás szar.
  • Máté94
    #7
    Ha lesz magyarul akkor megnézem:D
  • Bulykin
    #8
    hát arra várhatsz:D:D

    amúgy nézettségileg hogy áll a sorozat?
  • precision
    #9
    most kölcsönzöm az első részt, kíváncsi vagyok rá milyen
  • Monoton
    #10
    Nemsokára jön a hazai Comedy Central-ra.
  • toto2700
    #11
    lehetne több horror-komédia is
  • Lyan Kyj
    #12
    Meglepően jó lett, nagyon sok rejtett poén van benne, ami csak később esik le az embernek, sok jelenet már-már szkeccs-szerűen felrajzolt és játszott s külön örültem, hogy a szituációs viccek mellett nagyon sok verbális is akad.

  • BaliBoy
    #13
    Szerintem rendkívül erőltetett és gagyi.
  • haxoror
    #14
    Aneka helyett Anettkát olvastam

    Tetszik az ötlet, majd megnézem.
  • Noodlee
    #15
    A lány tehetségesnek tűnik :)
  • Cat 02 #16
    Van nála jobb is, de mivel alig van középkori sorozatom, ezért tetszetős.
    Gonosz kopasz csávónak milyen szövegei vannak már :D
  • precision
    #17
    a gonosz kopasz csávó Matt Lucas, a Little Britain egyik szereplője, és szó szerint egy beteg állat :D

    aki szereti az ilyen elborult, beteges humort az nézzen Little Britain USA -t :)

    maga az a Krod Mandoon nem annyira rossz
  • toto2700
    #18
    a Little Britain az király :DDDD
  • toto2700
    #19
    Matt Lucas az egyik kedvencem
  • Monoton
    #20
    Ep4-ből még mindig nem jött ki 720 verzió? :S
  • davidka003
    #21
    Krod.Mandoon.S01E04.720p.HDTV.x264-aAF

    http://rapidshare.com/files/225112940/Krod.Mandoon.S01E04.720p.HDTV.x264-aAF.part1.rar

    http://rapidshare.com/files/225112946/Krod.Mandoon.S01E04.720p.HDTV.x264-aAF.part2.rar

    http://rapidshare.com/files/225112850/Krod.Mandoon.S01E04.720p.HDTV.x264-aAF.part3.rar

    Vagy keress rá torrenten.
  • Monoton
    #22
    Köszi, én sehol se találtam :)
  • Monoton
    #23
    Hehh ez majdnem 1 giga, a többi csak 550 Mb, remélem nem fake.
  • davidka003
    #24
    Amit adtam 3 linket az pont 560 MB.
  • Monoton
    #25
    Köszi már megvan mi volt a probléma
  • Monoton
    #26
    Zez hatalmas arc :D

    - Dongalornak dolgozik!
    - Tudtam! Tudtam, Krod!
    - Akkor miért nem szóltál?
    - Épp most szóltam.
    - Épp ezt mondtam az...

  • precision
    #27
    eztv -n miért írnak "pending" -et? cancel lett belőle v. csak szünet van? de ha utóbbi lenne akkor azt írná hogy "on break"

    mitörtént? :)
  • Monoton
    #28
    6. részes az első évad úgy tudom.
  • precision
    #29
    jahogyja... nem láttam még a 6. részt, így nem tudtam h vége

    de ez így nagyon karcsú... IT Crowdnál is 6 rész volt egy évad, sajnos :(
  • Terensz
    #30
    Nagyon jóak kezd lenni így a s1e6 körül, de bosszantó, hogy mire ellazulsz és felveszed a ritmusát, már vége is az epizódnak. Ennyire rövid részekből álló sorozatról (20 perc) még csak nem is hallottam.
    Az első 2-3 rész meg olyan nagyon vicces sem volt.

    Bár eddig szinte csak kritizáltam, azért mindig várom a következő részt , tehát összességében tecciek.

    A küklopsz az e5-ben nagyon állat volt. Sajnáltam, mikor kiderült: ő is egy mocskos fíreg.
  • precision
    #31
    a mai sitcomok mind ilyen rövidek sajnos
  • bcrics
    #32
    Being human-t ismeritek?.. nem épp tipikus sitcom mert nem az:) de nem 1 szokványos sorozat,,sztem kurva jó lett,

    Info a filmről
  • davidka003
    #33
    UP.
    Tölthető magyar szinkronnal ha valakit érdekel.