68
Order of War
  • Prince23
    #1
    A Final Fantasy sorozatról elhíresült Square Enix most egy teljesen más műfaj felé nyit, egy kicsit pihenteti a JRPG témát, és az RTS-ek irányába próbálkozik.
    A Square Enix csak a kiadást végzi, a fejlesztésért a Wargaming a felelős, a játék pedig a II. világháborúban játszódik, s a játékosnak lehetősége lesz akár az amerikai, akár a német hadsereget irányítani a kampány során. A hivatalos bejelentés szerint egyszerre rengeteg egységet láthatunk majd a képernyőn, s a megfelelő stratégiát kell majd kiépíteni, hogy legyőzzük az ellenfelet. Az is kiderült, hogy az ősz folyamán megjelenő játékban többjátékos mód is helyet kap, s egyelőre úgy tűnik, hogy csak a személyi számítógéppel rendelkező játékosok élvezhetik az Order of Wart.



    GK
  • Falcon87
    #2
    A képek alapján nem tűnik rossznak... megy a listámra :)
  • Frosty01
    #3
    nem is baj hogy pihenteti. a last remnant komoly csalódás volt számomra :S

    itt viszont a képek egész mutatósak... majd kíváncsi vagyok mi sül ki belőle
  • solo
    #4
    Képek alapján egész jó, bár ezek csak render képek, szal kitudja.
  • Legend Killer
    #5
  • samsung123
    #6
    Ezek INGAME képek!!!
  • strebacom
    #7
    Te ingyen jöhetsz a IDE!!! akció van....
  • Hecker007
    #8
    nah ez jónak néz ki, remélem nem lesz csalódás a vége
  • m1garand
    #9
    ajaj már megint egy olyan cég akinek nem sok köze van történelemhez
  • m1garand
    #10
    A HIVATALOS WEBLAP
  • Legend Killer
    #11
    alapíts1t te :D.
  • Prince23
    #12
    TRAILER!
  • Legend Killer
    #13
    mármérlenne ez ingame kép? LOL.

    #6 írta, sztem nem az.
  • Falcon87
    #14
    Miért ne lenne ingame?
  • Legend Killer
    #15
    nemtom, sztem nem az, de tudja akko a fasz :D.
  • m1garand
    #16
    túl szép
  • Falcon87
    #17
    Company of Heroes is ilyen
  • Hecker007
    #18
    a company of heroes ehhez képest csúnya
    nézd meg a Men of War-t vagy a Faces of War-t sokkal szebbek a textúrák meg minden, sőt a World in Conflict is elég ütős grafikában meg játékmenetben is
  • Falcon87
    #19
    Ismerem mindet, de a CoH ragadt meg bennem.
  • Hecker007
    #20
    bennem kicsit se maradt meg, szerintem csúnya és a warhammer40k-nak egy modja kb
  • Falcon87
    #21
    Azért a világ legnépszerűbb II.világháborús rts-e... de mindegy, hagyjuk az offot. Mindenki azt szeresse amit akar, és várom ezt a játékot. A World in Conflict meg isten :)
  • Hecker007
    #22
    jaja hagyjuk nem érdemes ezen veszekedni, remélhetőleg ez a játék jóra fog sikerülni és ezt is sokan fogják játszani
  • Legend Killer
    #23
    de mire kijön......
  • Hecker007
    #24
    az már csak idő kérdése
  • Legend Killer
    #25
    eléggé sok
  • m1garand
    #26
    itt a a példa
  • Legend Killer
    #27
    csatlakozom. ruszkiknál1tankkal kilőttem1németet és a fa is megszenvedte és rádőlt, akkora láng erdő lett ott, h LOL. ilyen nincs máshol :D.
  • Prince23
    #28
    Új videók!
  • m1garand
    #29
    amikor eltalálod a lángszórós tartályát és felrepül XD "rocketeer"
  • Prince23
    #30
    E3 trailer
  • Prince23
    #31
    Infók
  • grebber
    #32
    20 új kép
  • grebber
    #33
    Square Enix's Order of War, developed by Wargaming.net, will be released in Europe on Sept. 18, 2009.
  • Legend Killer
    #34
    majd kiderül
  • Prince23
    #35
    DEMO
  • Neoncsoves
    #36
    Kipróbáltam... háát nem rossz. World in Conflict jutott eszembe először...
  • dezsolti78
    #37
    A World in Conflict mellett ez elbújhat. Nem rossz ez, de semmi újat nem tud felmutatni.
  • Prince23
    #38
    Ebben az évben mégis jó RTS-nek mondható. Hisz a wic kiegészítője egy kalap kaki... küldetés mennyiségre értve!!!!!!!!!!!!
  • Hecker007
    #39
    Nekem nagyon bejött eddig a játék, igaz ez a demó elég rövidkére sikerült, de minden lényegesebb dolgot kilehetett próbálni benne.
    Ebben az évben szerintem ez lesz a legjobb ilyen jellegű stratégiai játék.
  • grebber
    #40
    Order.Of.War-CPY 3,24GB FREE