48
Jussunk el egyik sorozatból, vagy sorozatszínészből a másikba a legrövidebb úton!
  • tnm #1
    Nah, mivel nem kaptam moderátori tiltakozást megnyitnám ezt a sorozatokhoz kapcsolódó vetélkedős topikot. Nem, nem képek állnak a játék központjában, így akik betárcsázós netet használnak még (és mit isznak?), azok is rendszeresen benézhetnek. És ellentétben azzal, amit a cím elsőre sugall, nem is arról van szó, hogy "folytasd a láncot." Akkor mi ez? A lényeg az lenne röviden, hogy az egyik sorozat(színész)től eljutni egy másik sorozat(színész)ig más sorozat(színész)eken keresztül a lehető legrövidebb úton, valahogy így:

    Nathan Fillion-tól Sarah Lancaster-ig el lehet jutni:

    N.F.->Firefly->Morena Baccarin->SG-1->Adam Baldwin->Chuck->S.L.

    úton is, ami 7 lépésből áll, de triviálisan rövidebb megoldás a:

    N.F.->Firefly->Adam Baldwin->Chuck->S.L.

    5 lépéses út (és persze lehet, hogy volt egy sorozat, ahol pl. gyerekszínészként, mindketten szerepeltek, és így létezik egy 3 hosszú út is).

    Hogy értelme is legyen egy-egy feladvány első körben ezeket a szabályokat találtam ki, aztán a tapasztalatok alapján még módosulhatnak, bővülhetnek:

    - Minden feladványnak van határideje, hogy legyen egy pont amikor ellenőrizni tudjuk, hogy ki találta a legrövidebbet.
    - Ha több legrövidebb is van, akkor az nyer, akié az első. (Ez pl. módosulhat még esetleg arra, hogy lehet majd szavazni, hogy melyiket gondoljuk a legötletesebbnek/szemfülesebbnek.)
    - IMDB-t lehet használni, sőt a megadott útvonalaknak ellenőrizhetőnek kell lennie IMDB (esetleg tv.com, epguide.com, ...) által.
    - Csak már adásba került, vagy hivatalosan megjelent részek számítanak. Tehát, ha feladvány után 2 órával bejelentik, hogy pont ugyanabban a sorozatban fog vendégszerepelni a két célszemély, akkor az az út nem ér.
    - Lehet indulni sorozatból és színészből is és a cél is lehet mindkettő. (Értelemszerűen: So->So min. 3 lépés, Szi->Szi min. 3 lépés, So->Szi min. 2, Szi->So min 2. De utóbbi két esetben nagyon hülye volt a feladó, mert ezt egyből lehet ellenőrizni. Gy.k.: ne adjunk fel olyat, hogy: Wentworth Miller-től jussunk el a Prison Break-ig!)
    - Csak sorozatok számítanak, filmek nem. Viszont elég egy akármilyen vendégszereplés, ha az valóban vendégszereplés, pl. azért mert a Barátok Közt-ben Baywatch-ot néznek, attól még nem szerepelt a Barátok Közt-ben David 'Chesthair' Hasselhoff, mégha pont őt is mutatták TV képernyőn.
    - Sorozatnak számít minden, ami teljesen szkriptelt (szitkomok, drámák, animációs sorozatok*) és nem film (tehát a minisorozatok, mint pl. a The Lost Room is érvényes).
    *= Animációs sorozatnál a "szerepelt" azt jelenti, hogy hangját adja, nem pedig azt, hogy (valaki más hangjával) megrajzolták őt.
    - Új feladványt az előző feladvány nyertese tehet ki. (Olyat adjatok fel, aminél legalább egy -akármilyen hosszú- utat tudtok, hogy biztosan létezzen megoldás!)
    - A megoldásokban mindig legyen feltüntetve, hogy azok hány lépés hosszúak -lehetőleg ezzel kezdődjenek- és az útvonal is értelmesen legyen leírva!
    - Ha a feladó által ismert út rövidebb, mint a nyertes tipp, akkor azt utólag beírhatja, de ettől még a nyertes marad.
  • tnm #2
    Első feladány e hét péntek éjfélig (aztán majd kiderül, hogy mikorra lesz, összesítés után, győztes és így új feladvány):

    William Shatner ...?... Matthew Fox
  • karajjj
    #3
    pont Kirk kapitány? :D
  • Tyler1
    #4
    akkor már mért nem filmszínészek?
  • tnm #5
    mert én sorozatos vagyok, és ott sztem sokkal nagyobb a "gráf", sokkal több út lehetséges. (mivel egy sorozatban több színész fordul meg.)

    jut eszembe,
    plusz egy szabály, esetleg valaki beleszerkeszthetné az 1. hsz-be.
    Olyan pilotok, amik nem kerültek adásba nem számítanak sorozatnak.
    De amit nem rendeltek be, de a pilotot így is leadták, az igen.

    @#3.: kis csavarként van köztük jó pár év, de ettől még nem nehéz, mert mindkét sorozatban sokan megfordultak.
  • karajjj
    #6
    mind2? :D mért, a star trekek egy sorozatnak számítanak?
  • tnm #7
    dehogyis
    de csak a TOS-ben ennyien jártak.
  • edios
    #8
    Eccerű.

    Kirk -> Star Trek -> JJ Abrams -> Lost -> Matthew Fox
  • tnm #9
    JJ Abrams nem is színész, másrészt nem sok köze van a TOS-hez. De azért nice try. :)
  • n3whous3
    #10
    Végülis jah, egy sorozatban van mondjuk 3-6 szereplő, egy filmben meg legalább 20-30 a mellék szereplőkkel együtt. Logikus.
  • edios
    #11
    William Shatner -> Boston Legal -> Cristine Rose -> Party of Five -> Matthew Fox

    Na így megfelel már? -.-
  • tnm #12
    ez csak egy 14 részt megélt sorozat, csak ebben van 14 komolyabb szereplő (tehát nem statiszta, vagy olyan, akinek volt az egész sorozatban 1 mondata)
    ez meg egy több (kifejezetten sok) évadot megélt sorozat. nem számoltam meg, de sztem jóval több, mint 30.
    amúgy nem tudom milyen sorozatokat nézel, de 3-6 szereplővel igen kis költségvetésű 5-6 részesek lehetnek.
    továbbiakban lehetőleg mellőzük a destruktív kritikát.
    amúgy mindenki előtt szabad az út, hogy elsőként megnyissa a "Film(színész)lánc" topikot, én nem fogom.
  • tnm #13
    igen, szép megoldás, rövidebb, mint az én backup-om volt. és pont ez lenne a lényeg, hogy egy egyrészes mellékszereplőn sunyin lehet vágni az úton. külön tetszik, hogy nem a triviális sorozatokat használtad fel a célszemélyeknél.

    amúgy a backup ez volt (mivel hosszabb, mostmár hiába írná be bárki is) :
    W.S. -> ST TOS-> Walter Koenig-> Babylon 5-> Mira Furlan-> Lost-> M.F.
  • karajjj
    #14
    Kirk nem csak a TOS-ben volt
    de amúgy valahogy nagyon nem vágom ennek a logikáját, mert azt értem, hogy úgy kéne eljutni, hogy keresni olyan színészeket, akik játszottak velük és más sorozatokban is, de úgylátszik én vagyok a hülye, hogy nemtudom értelmezni, hogy hogy is kell ezt leírni
  • Hydroceph
    #15
    Ki->miben->ki->miben etc, ha jol értem
  • Hydroceph
    #16
    de amugy fasság' szvsz
  • Hydroceph
    #17
    Ja, meg jolenne, ha nem roviditgetnél, mert fingom sincs mi az az nf meg sl, de ha tudnam, legalabb googlezok
  • tnm #18
    "mert fingom sincs mi az az nf meg sl"

    "Nathan Fillion-tól Sarah Lancaster-ig el lehet jutni:

    N.F.->Firefly->Morena Baccarin->SG-1->Adam Baldwin->Chuck->S.L."

    -.-

    #16.: ilyen hsz-nek mi a célja?
  • tnm #19
    "A"-tól eljutni "Z"-ig:
    "A" szerepelt a "J" sorozatban. A "J" sorozatban szerepelt "B" is. "B" szerepelt a "K" sorozatban is. "K"-ban viszont már szerepelt "Z", ez egy megoldás.
    Röviden leírva:
    "A" személy-> "J" Sorozat-> "B" személy-> "K" sorozat -> "Z" személy
  • karajjj
    #20
    na, így már értem nagyjából, bár még mostis fura de nah :D értem... :D
  • Monoton
    #21
    Köv. feladvány?
  • tnm #22
    hát, elvileg holnap eidos-tól, ha nem talál senki rövidebbet a mostanira.
    a mostani még érvényben van ;)
  • edios
    #23
    Nos:

    Kevis Jamestől szeretnétek eljutni Jason Segel-ig.

    Mindketten feltörekvő színészek, akiket már egészestés mozifilm főszerepében is lehetett látni, ám most a sorozatok érdekelnek.

    Annyit segítek, hogy egy kulcsfigurát kéne megtalálni, és akkor már nagyjából kész is.
  • Monoton
    #24
    K.J - The King of Queens - Nicole Sullivan - CSI - Lyndsy Fonseca - HIMYM - J.S.
  • tnm #25
    sunyin akkor már:
    K.J - The King of Queens - Nicole Sullivan - CSI - J.S.

    :D

    amúgy Kevin James akart lent lenni, ugye?
  • edios
    #26
    Cool:)

    Enyém amúgy ez volt:

    Kevin James -> The King of Queens -> Bryan Cranston -> How I met your Mother -> Jason Segel

    Rakjon akinek jólesik gondolom.
  • Monoton
    #27
    Tegyél :)
  • tnm #28
    nah, akkor ez talán nem lesz ilyen gyors, aztán ki tudja:)
    két gyerekszínész:
    Kelly Gould ... ? ... Angus T. Jones
  • Monoton
    #29
    K.G. - Lucky Louie - Mike Hagerty - ER - Angus T. Jones
  • tnm #30
    ennyit erről, nice one! :D
    tegyél!

    [amit én ismertem:
    K.G. -> Rita Rocks -> Richard Ruccolo -> Two Guys and a Girl -> John Cryer -> Two and a Half Men -> A.T.J.]
  • Monoton
    #31
    James Michael Tyler - ? - Jay Mohr
  • Calver
    #32
    ide nem is kell lánc, mindketten játszottak Scrubs-ban

    de ha mégis:

    James Michael Tyler -> Friends -> Courtney Cox -> Scrubs -> Jay Mohr

    majd mindjárt teszek.
  • Calver
    #33
    Bruce Campbell - ? - Carla Gugino
  • herczeg
    #34
    bruce - hercules - kevin sorbo - the o.c. - melinda clarke - entourage - carla
  • herczeg
    #35
    Emily Deschanel - Hugh Laurie
  • tnm #36
    amúgy itt az is lenne a lényeg, hogy legrövidebb lánc!
    most olyankor nincs értelme várni másik megoldásra, mikor egy közös emberrel már talált valaki láncot, mert az könnyen ellenőrizhető, hogy együtt a cél és a start nem szerepelt sehol, tehát nem lehet rövidebb lánc, de amikor már 2 ember is része az útnak, akkor azért várjunk mielőtt feladjuk az újat, hátha valaki ügyesebb/ szemfülesebb!

    másik, mindekinek: olyat is lehet, hogy pl.: Firefly-ból eljutni Babylon 5-ig, vagy Firefly-ból eljutni Amanda Tapping-ig. Nem kell mindig szinésztől szinészig! (persze lehet...)
  • Calver
    #37
    Emily Deschanel -> Bones -> Anne Dudek -> House M.D. -> Hugh Laurie
  • Calver
    #38
    btw ügyes, én alapból Burn Notice -> Jeffrey Donovan -> Threshold-ra gondoltam, fogalmam sem volt h lehet rajta így csavarni
  • Calver
    #39
    ja, rakok akkor:

    Carla Gallo - ? - Catherine Bell
  • herczeg
    #40
    ez nálam bones -> stephen fry -> bit of fry and laurie volt