11230
  • RAZOR27
    #1
    A Need for Speed: Shift érdekessége, hogy a maximális hangsúlyt a szimulációra helyezi, nemcsak az autók, hanem a vezetők valósághű viselkedésének terén is. Ez lesz az alapvető különbség a korábbi NFS-ek és a Shift között, illetve a sorozat stílusában is változik: az állandó hip-hop zene, meg "jaj-de-laza-fiatal-srácok-vagyunk" feeling is kimarad.

    "Az urbánus, fiatalos stílus a korábbi részek alappillére volt, de mi most inkább a vezetői viselkedés korrekt szimulációját szeretnénk átadni, és azt, milyen is az, amikor egy igazi, reálisan ábrázolt őrült versenyzésben veszel részt, miközben izzadt kézzel markolod a volánt." -- hangsúlyozta Keith Munro, az EA egyik marketinges arca.

    A 3D-s HUD a vezető fejének mozdulatait is szimulálja, illetve a különböző fizikai hatásokat is tapasztalhatjuk majd (persze csak a programon belül...), amelyek ilyen helyzetben érik az embert.

    A fizikai ráhatások mellett maga a játékos is nagyobb szabadságot kap: például körbenézhet az autón belül a gamepad jobb analóg karjával.

    No és a csajokkal mi lesz? Elvégre NFS nélkülük nem is igazi NFS, nem igaz? "Erről még nem tudok semmit nyilatkozni, de jómagam mindenféleképpen Josie Maranre szavaznék" -- tette hozzá cinkos mosollyal Munro.

    A game idén(!) tavasszal érkezik.
  • METESTO
    #2
    Ez jól hangzik....kíváncsi vagyok milyen is lesz..nagyon nagy erővel dolgozhatnak rajta a srácok hogyha már tavasszal kinnleszDDD..majd meglássuk
  • Apus
    #3
    kiváncsi leszek. ezzel elvesztik a fő vásárlóerőt (vagy inkább az egyetlen vásárlóerőt?) a 12 éves vérpistiket.
    Örülnék egy ilyen NFS-nek, Porsche óta nincs értelme időt és pénzt áldozni a sorozatra.
  • kuci06
    #4
    "A 3D-s HUD a vezető fejének mozdulatait is szimulálja, illetve a különböző fizikai hatásokat is tapasztalhatjuk majd (persze csak a programon belül...), amelyek ilyen helyzetben érik az embert.

    A fizikai ráhatások mellett maga a játékos is nagyobb szabadságot kap: például körbenézhet az autón belül a gamepad jobb analóg karjával."


    Fú :D
    Ez szinte minden belső nézetes játékban alap, nem pedig "extra feature"....


    De kíváncsi vagyok, hogy mit hoznak ki belőle az új fejlesztők (y)
  • karajjj
    #5
    megint egy igéret amiből szar sem lesz...
  • Apus
    #6
    viccelsz? az NFS-ben már a belsőnézet is extra feature:) sőt gigaextra feature.
  • RAZOR27
    #7
    Hát nemtudom, most okosat léptek azzal, hogy a szimulátorosoknak is dobnak játékot, meg a "12 éves vérpistiknek" is (ezalatt az Nfs:Nitro-ra gondolok) meg még az internetlakóknak is(World Online).
  • solo
    #8
    Hát, remélem tudnak jót alkotni újra, a Porsche utánn:]
  • SötétBarom
    #9
    Nocsak, GRIDcopy ON. :DD
  • solo
    #10
    Grid az egy fos 0 fizikával :)
  • METESTO
    #11
    Hát ha a GTR2-t fejlesztő csapat csinálja nemhiszem hogy rossz gamma leszDDD....majd kiderül...undercover nálam egy 50ft-os dvdt sem értannál csak jobb lesz
  • SötétBarom
    #12
    DEBUTAVAGY jóég :c
  • DJ Skyline
    #13
    nahát, milyen atom belsőnézet, és ezt eddig nem tudta az EA produkálni? :D hagyjuk már :))
  • METESTO
    #14
    Szerintem korrekt játék a grid..el lehet vele szórakozni..nem is néz ki rosszul és jól törnek benne a kocsik..mi nem tetszik benne?tán a bloom?behelyezel a játék főkönyvtárába valami effektet és már nem olyan a színvilágaDDDD
  • TaRka0107
    #15
    Szevasztok!! Ezt vártam már hogy h egy belső nézetes NFS-t csináljak a Porsche 2000 után:D
  • solo
    #16
    Fizikája az LFS hez, a GTR hez vagy akármihez képest 0 ...Árkád vacak:S
  • DJ Skyline
    #17
  • Willi Betz
    #18
    Ez lehet,hogy NFS:Shit lesz és nem Shift
  • RAZOR27
    #19
    Na igen, attól, hogy lesz belső nézet attól még ugyanúgy elcseszhetik a fizikát.Lfs-t szeressük, régen rengeteget nyomtam vele.
  • solo
    #20
    Amit beraktál, egy egyszerű render kép.
    Senki se számÍtsok ilyen graf ra:/
  • solo
    #21
  • SötétBarom
    #22
    Gondolom te vagy az az ember, aki a padláson tart egy kivetítőt, egy keretbe hegesztett G25-öt meg egy kagylóülést.. Namost én ledöglöm meló után a kanapéra, benyomom a TV-t és nyomom a gridet egy jobbfajta gémpaddal, és élvezem.. Ha meg szimes élményre vágyom, bepattanok a kocsiba. -.-
  • METESTO
    #23
    GTR Evolution-nak aztán nagyon szimultáros a fizikájaDDDugyanmár...ha szimulációt akarsz játsz f1el ott állítgathatod a kocsit órákig..meg tesztelgetheted..azt ha kikapcsolod a kipörgésgátlót egy kanyart nem veszel be kipördülés nélkül ami 45foknál nagyobb hogyha nem tapadsz rá a játékra....nekem személy szerint teljesen megfelel a fizikája(mármint gridnek)
  • ricsa008
    #24
    ezt a képet elnézve ez is a milliomos csemetéknek készül nem a kis pécés pórnépnek
  • adeex7
    #25
    persze-persze,és 20.1-es hangfalszettből jönnek a hangok,hogy még élethűbb legyen SOLO (sim)mesterünknek :DDDdd lol ez a tag
  • solo
    #26
    ÉTR evo pont egy szar, mivel a race fizikájára épül.
    Én a sima GTR sorozatra gondoltam.
  • SötétBarom
    #27
    Ígyvan, meg be van izzítva a trackIR is, hogy totál szim legyen (hozzányal még némi lsd-t aztán agyilag is ott lesz :DDD )
  • solo
    #28
    Nem vagyok sim mester, de azért, legyen már egy játéknak amit szimulátornak neveznek, olyan fizikája, hogy netudjak bevenni egy 90°os kanyart nitrózva, 300 al: CCCCC

    Szeretem, mikor értem, hogy miért pördültem meg, vagy miért csúszok le az Ívről, mint igaziban, mikor versenyzek...
    Ennyi.
  • Adam II
    #29
    Én nekem semmi bajom a szimulátorokkal csak azokkal a tudálékos barmokkal akik azt gondolják magukról, hogy felsőbbrendűek csak azért mert szimulátorokkal játszanak. Arra nem gondoltál esetleg, hogy valaki nem akar hónapokig vért izzadni, hogy megtanuljon vezetni egy virtuális autót hanem egyszerűen szórakozni akar amikor hirtelen úgy tartja kedve. Neked a szimulátor a szórakozás OK de másnak nem az mi ebben a nehezen felfogható? Az NFS már valóban elment röhejesen árkádos '300-szal falról lepattanós ám sebességet nem vesztős' betegesen egyszerű irányba de szerintem a Grid azért nem olyan rossz.
    Másrészt egy játék sosem fogja teljesen szimulálni a valóságot (még a szimulátorok sem) mert a valóságban közvetlen kapcsolatban vagy az autóval mivel benne ülsz a szimulátor esetében sosem fogsz tudni úgy reagálni mint a valóságban mert csak egy székben ülsz a szóbádban és nem érzed azokat a fizikai erőhatásokat amiket a valóságban. Arra meg nincs mindenkinek pénze meg elszántsága és tudása, hogy csináljon egy hommade hidraulikusan működtetett kasztint amibe be lehet ülni és rángatózik.
    Ha annyira autót akarsz vezetni akkor ülj be a kocsidba, ha van, aztán menj pár kört az meg nem kifogás, hogy az nem olyan mintha egy versenyautóval végigszáguldanál egy versenypályán mert a GTR2 meg az rFactor játszása sem olyan akármit is szeretnél hinni.
  • RYO21
    #30
    valamit már elkezdtek csinálni...
    http://shift.needforspeed.com/home.action
    csak tipp h. ez lesz a website-ja.
    ha mást írtok a shift szó helyére akkor nem a 404 error jön elő.
  • solo
    #31
    "tudálékor barom"???
    Ezt mire érted?
    Én csak azt mondtam, hogy ha olyan fizikája lesz mint a PS nek, és képesek azt mondani, hogy szimu, én felakasztom magam:/
    És nem is nehéz ezt elképzelni az EA-ről..Ps is valami szimunak indult, aztán a legszarabb lett:S


    Hát, nekem a szimulátorozás nem pont szórakozás, hanem Így is tudok gyakorolni a versenyeimre.

    Ne nekem magyarázzad plÍz, hogy sose lesz olyan egy szimu mint a valóság...Erről a jelenlévők közüll én tudnék sztem a legjobban beszélni.

  • SötétBarom
    #32
    GRID-ben teljesen jól lehet érezni, annyi van, hogy jobban tapadnak a vasak, meg sokkal rövidebb a féktáv.. Ennyi. De gridbe belekötni, hogy szar a fizikája, kb olyan mint fikázni a Doom-ot azért, mert a démon már elfeküdne egy skulótól, minek bele 5..
  • solo
    #33
    Tapadás-gumifizika nélkül mi értelme?: C
    Az az egyik leg fontosabb, hogy az Íveket pontosan tudjad tartani.


    Amúgymeg, a démon sose fexik meg 1 golyótól: C
  • autoszimulator
    #34
    dehogy
  • solo
    #35
    Te mit versenyzel?HA kérdezhetem :)
    Nem kötekedés, tényleg érdekel.
  • METESTO
    #36
    TalicskasofőrDDDD
  • DJ Skyline
    #37
    GRID tényleg ellett találva, ha kikapcsolunk minden segítséget, akkor bill-el már nem olyan könnyű menni, driftelni nem tudtam billentyűzettel úgy, hogy minden segítség kivolt kapcsolva. már nem árt egy kormány azért, ha játszani is szeretnénk, és nem faltól falig menni. igen, nem mérhető egy LFS-hez, GTR-hez, de azért túltesz az NFS-en fizika terén. NFS és LFS között félúton van valahol a játék.
  • bgabor
    #38
    Igen? Ha szimes élményre vágysz, beugrasz az M3-as BMW-dbe, vagy az Aston Martinodba? Jól kereshetsz.
  • VRSDM
    #39
    első mondatod: copy -> paste . " mehet "
  • solo
    #40
    Ott aztán van fizika, mikora konténerbe kell betolni, és eldőlsz, aztán 50 kiló sitt a nyakadba XD