37
Erősítő hibájával kapcsolatos kérdés
  • TheZsenyka
    #1
    Helyzet a következő: van egy digitális erősítőm, aminek két bemenete van (egyikről XBOX360-at használtam, másikról PC-t) és használat közben elment a hang. Kikapcsoltam, majd vissza, megint volt hang kb. 5 percig. Utána hang el, kikapcs/bekapcs, és most olyan hangja van (mármint a fülesen keresztül) mint amikor régebbi tévéken vagy rádión állomások közé elhangolod a vevőt. Pont olyan statikus zörej hallatszik. A kérdésem az, hogy szerintetek ez valami gázosabb javítási téma lehet (pl. panel) vagy valami egyszerűbb? Azért kérdem, mert külföldről vettem, és ha elpostázom kinti szervizbe, az kb. 10 ropiba kerül, és hát nem lehet tudni, hogy visszakerül-e, és ha igen, mikor? Szóval van valakinek ötlete, hogy ez a jelenség valami konkrét, ismert hibára vezethető vissza, vagy "bármi" lehet? Ha felnyittatom itteni szakival, akkor valszeg bukom a garót, ezért is lenne lényeges, hogy érdemes-e próbálkozni valamivel?
  • spy803
    #2
    Húzd ki a konnektorból majd dugd vissza néhány perc múlva!
  • csgery
    #3
    Arra gondolsz, hogy végfok védelem?



    Egyébként szerintem is valami ilyesmi van a háttérben, egy digitális erősítőnek csak úgy nemkéne fehér zajt nyomni.
  • dragon11
    #4
    Végfokos, el fog benne égni a tekercs..
  • TheZsenyka
    #5
    Köszi a válaszokat. Szóval lényegében azt mondjátok, hogy inkább küldjem el a cumót garira, ha jól értem? Egyébként 360 Ohmos fülhallgatóval használtam (egyéb kimenetekre nem tettem semmit), gondolom ennek nem lehet köze a problémához, vagy igen?
  • TheZsenyka
    #6
    Izé, meg egy 600 Ohmossal is, a másik fülesnél így van jelezve. Gondolom ezeknek a hajtásához kell áram. Lehet, hogy ettől röffent meg a holmi?
  • Simaji
    #7
    Hello!

    Nos én nagyon nem értek a digitális erősítőkhöz az igazat megvallva a normálok-hoz se nagyon de hobbi szinten már csinálgattam kisebb áramköröket. :)

    A te problémád szerintem egy kondi miatt lehet. Az, hogy hirtelen elment a hang erre utal szerintem de ezt ne vedd tutira viszont ajánlom figyelmedbe ezt a fórumot: http://www.hobbielektronika.hu/
  • csgery
    #9
    Látom neked is bajvan az erősítőddel :)
  • bosco05 #10
    én is kondira tippelek
  • spy803
    #11
    Milyen tipusú erősítő? Lehet, hogy az országban is van garanciális javítása.
  • dragon11
    #12
    Sztem meg végfokos, bár a digitekhez nem értek, csak a simákhoz, de ahhoz is amatőr szinten.:)
  • TheZsenyka
    #13
    Noname cuccosról van szó:

    link
  • TheZsenyka
    #14
    Talán működő link :)
  • spy803
    #15
    Egyszerű, mint a 100as szög, bármelyik "Gelkához" elviheted. :)
  • Piedon
    #16
    Most ha jól értem, csak a füles része sistereg? A hátulján lévő vonalkimenetek jók? Mert ha azokon is csak sisterség jön, akkor a DAC része halt meg, ha jó akkor a füles erősítő része. Amennyit a linken lehet látni, nem egy bonyolult szerkezete, egy audiofil cuccokkal foglalkozó szakinak szerintem nem jelenthet problémát.
  • TheZsenyka
    #17
    Nagyon bosszantó a dolog. Tulajdonképpen volt valamiféle előzménye. Jó darabig használtam gond nélkül, aztán amikor rákötöttem a PC-t (SPDIF-en) akkor jött egy olyan történet, hogy a hangkártya ki-be kapcsolgatta magától a kimenetet. Minden alkalommal, mikor "aktiválta" a kimenetet (pl. Windows hang előtt, vagy zenelejátszás előtt) az erősítőnél hallatszott, hogy valami kapcsol. Nyílvánvalóvá vált, hogy a hangkártya ki-be kapcsolgatja a kimenetet. Nem tudom, hogy miért így működik, de a BOX soha nem csinált ilyet. Az Toslinken megy fel amúgy, bár szerintem nem ez a lényege a dolognak. Szóval kiábrándító. :)
  • Piedon
    #18
    Nézd meg, hogy nincs e aktiválva a hangkártyánál az energiatakarékos funkció, nekem anno egy Yamaha hangkártya ezt csinálta és borzasztóan idegesítő volt, hogy "pattogásokat" lehetett hallani mindig. Lényeges amúgy, hogy Toslinken megy a kapcsolat, mert így elvileg a földhurok probléma kizárható.
  • bp
    #19
    Halihó!

    A következő dologban kellene segítség: van egy Nortek Soundream 2.1-es. Olyan hibát produkál, hogy a hang csak monóban jön ki, szinte elvész az énekhang. Ha félig kihúzom a csatiból a kábelt, akkor eltünik a dobozhang és kitisztul az ének - viszont nincs mélyláda. Ez csak arra volt jó, hogy kiderítsem nem a driverrel, nem a zenével és nem a két front hangszóróval van a gond. A mély is szól dobozhangnál, szerintem nem lehet komoly baja...

    Egyébként nem a rendszer gagyi és azért olyan amilyen (merthogy szólt ez normálisan is, persze nem egy Altec Lansing....)

    Van valakinek ötlete mi lehet a gond?
  • bp
    #20
    jah.... a kábel nem rossz, kipróbáltam egy másik jack-jack kábellel és azzal is ugyanez van!
  • Piedon
    #21
    Tisztázzuk:
    -Milyen hangkártyával hajtod?
    -Eddig jó volt, de hirtelen elromlott? Vagy mindvégig rossz volt?
    -Egy jack-jack kábel van hozzá? Hány érintkező rész van a jack kábelen, három? Mert ha igen, akkor az lehet a gond, hogy a hangkártyának a kimenete viszont sima sztereó.
  • bp
    #22
    Teljesen mindegy milyen hangkártyával hajtom, mindegyiknél ugyanez a helyzet. SB Live, alaplapi....más-más gépekben, mindegyiknél rosszul szól.
    Vélhetőleg eddig jó volt, bár kaptam és nem én használtam.
    A 2.1-es rendszereknél sima sztereo jel van, tehát nyilvánvalóan 3-pólusú a csatlakozó.
  • Piedon
    #23
    "A 2.1-es rendszereknél sima sztereo jel van, tehát nyilvánvalóan 3-pólusú a csatlakozó."
    Pedig szerintem ennek ellentmond az, hogyha kihúzod a dugót félig akkor kitisztul, de nem lesz mélyláda (pedig az adatlapja szerint is: Input connector 3.5 stereo mini-jack).
    Speciel nekem az SB audigy2-es kártyámnál nem 3 pólusú a csatlakozó hanem 4!!! Mert van olyan beállítás amikor a jobb oldal, bal oldal, és a (ha jól emlékszem) a középsugárzó jön egy csatlakozóról. Lehet, hogy nálad is ez lehet a gond? Próbáltad átállítani a hangkártyát 2.1es módba (ha lehet)?
  • bp
    #24
    Nem próbáltam, a másik szettem (Altec Lansing) 4.1-es és Surround Mixerrel be is van lőve hozzá az SB Live. Viszont próbáltam másik gépen sima alaplapi hangkártyához és azon is ugyanez a helyzet.
    Azért nem gondolok az általad említett hibára, mert ha jól emlékszem a CD-lejátszó előlapjára dugva egy audio-lemez lejátszásánál is ugyanez a helyzet........ott pedig nincs választási lehetőség.

    Azért megnézem amit írtál, köszi!
  • Piedon
    #25
    Nincs mit.

    5. pont: Az úttörő ahol tud, segít és önként szolgálja a közösséget.
  • bp
    #26
    én még voltam úttörő......de az volt csak igazán régen...
  • mavado
    #27
    hali mindenkinek !! olyan problémám van ami kacifántos :D -> valamikor csak a jobb hangszóró szól valamikor meg csak a bal :S És nem csak "A speaker-en" hanem a"B speaker-en "is . egy idő után meg vissza jön és szól normálisan. Erölködöm 1 PC--vel és egy keverővel van össze kötve. Általában pc -nél jelentkezik a hiba ,de ha kipróbálom hogy a keverőnél is jelentkezik-e addigra megint jól szól, pc röl is és keverőről is :D Fuhh remélem érthetö XD cuccom Denon pma 500AE|wharfedale zaldek s 2000 (A speaker)|wharfedale zaldek s 300(B speaker)
  • Piedon
    #28
    Nem valamelyik kábel szórakozik?
  • Kristóf00
    #29
    Hello!
    Nekem van 1 philips 752-es erősítőm (kiscit régebbi de jó :D ) kép

    Az vele a problémám h le lett fújva kontakt sprayyel de azóta csak az egyik hangfal szól (a és b együtt nem jó). mi lehet a probléma? tudtok esetleg valami megoldást? előre is köszi
  • radocroli
    #30
    Udvozlok mindenkit!

    nem sokat ertek az erositokhoz..szinte semmit...
    villamassagot fejeztem..ahhoz ertek valamennyit de az erositok kimaradtak

    WEGA R250SH - erositorol lenne szo ami , a kovetkezo a problema :

    2 csatorna van rajta, 1 szol a masik egyaltalan nem, szoval egyik hangszoro szol a masik nem es amelyi kszo laz is rettent gyengen es recseg is hang foleg ha feljebb huzom, hangosabbra akor egyszeruen elviselhetetlen recsego hangja lesz....par bulit tulelt az utobbit nem...

    Ha tudna valak isegiteni nagyon megkoszonnem!
  • bigivan
    #31
    Szevasz!
    1: Előszőr vizsgáld meg, hogy a hangszóróid jók-e még?
    2: ha jók, akkor a végfokok elszálltak a Paradicsomba.
  • radocroli
    #32
    hangszorok jok..vadi uj pioneerok...es mit lehet kezdeni akkor evvel az erositovel??? :) dobjam ki?
  • bigivan
    #33
    Ezt a típust nagyjából 1980-ban gyártották, gondolom, tanzisztoros végfokozata van. Valszeg lehet hozzá keríteni ilyeneket, nem is drága ma már, csakhát utánajárást igényel. Ha ragaszkodsz hozzá, vidd el vmi szervízbe, sztem ehhez maszek is jó, s ott majd a mester megmondja tud é hozzá alkatrészt keríteni.
  • radocroli
    #34
    de akkor hazailag ne fogjak neki a javitasnak? tulmaceras?
  • bigivan
    #35
    Házilag akkor fogj neki, ha értesz hozzá. Már a hiba megállapítása sem egyszerű amatörként, hiszen elég sok hibalehetőség fordulhat elő. Másrészt vmiféle műszerezettségre is szükséged lesz, minimum egy multiméterre. Nem beszélve a forrasztópákáról, a cinről, a szilikonzsírról stb. Megmondom őszintén, nem ajánlom a belekontárkodást, meg még jól meg is rázhat, ha nem vigyázol vele.
    S akkor még az alkatrészkérdést nem is említettem.
    Hosszú távon olcsóbb és idegrendszerkímélőbb elvinni egy szakemberhez, sztem legalább is!
  • radocroli
    #36
    van multimeterem,forrasztom is minden ami kell..csinaltam is mar hasonlot...pic -kel vezerelt aramkort stb...csak az erositokhoz nem ertek..az alkatreszeket is szte mbe tudom szerezni...
    az egesz cucc alig er valamit a piacon, es a mester kb ugyanennyiert javitana meg..szoval...
  • bigivan
    #37
    Hát akkor? Nosza, rajta ! Valahol találsz rajta biztosítékot, valószínüleg lomha wittmanokat, ezeket ellenőrizd, hogy nem szakadtak e. Vélhetően mindkét csatornánál van egy darab, ami amúgy nem sokat ér, de a tervezőt megnyugtatta. Ha épek, akkor macerás, ha szakadtak, akkor tuti, hogy a végfokozat meghajtótranzisztorai szálltak el. Meg kell nézni, hogy milyen típus, meg persze ki kell mérni őket, hogy jók-e vagy sem! Biztos ami biztos.