56
Romanians In Space - Magyarellenes román játék!
  • Montanosz
    #1
    Erről kinek mi a véleménye?

    Romanians In Space

    Immár ingyen is hozzá lehet férni a kifejezetten magyarellenes hangulató valósideú űr-stratégai játékhoz.
    A Romanians in Space már a bejelentésekor kisebb nemzetközi felzúdulást keltett, amivel már a megjelenés előtt sikerült reklámot – igaz negatív reklámot – keltenie a fejlesztőgárdának.
    A játék eredetileg ugyanis arról szól, hogy a távoli jövőben Románia az egész Földet – beleértve az USA-t is – uralma alá hajtja, majd megkezdik a világűr kolonizálását is. Az álnok magyarok azonban fellázadnak Nagy Román Birodalom ellen, így végül a játék lényege nem más, mint a magyarok kiirtása, az utolsó szálig.
    Mindez persze heves tiltakozást váltott ki, szerencsére nem csak magyar gamerek részéről, többek közt a brit Eurogamer lap fórumában is tucatjával lehet olvasni a a felháborodott kommentárokat.
    Az elszomorító az, hogy Romániában már hónapokkal ezelőtt igen erős volt az érdeklődés a Romanians in Space után, hatalmas fórumai vannak a román nyelvű internetes magazinokban, mondhatni az egész román ifjúság várja a megjelenését, főleg most, hogy immár ingyen letölthető az interentről. az A kérdés az, hogy az Európai Unió mit fog szólni mindehhez?
    A játék beleillik az űr-szimulátorok, űrhajó-szimulátorok sorába, első benyomás alapján semmivel sem emelkedik ki a hasonló alkotások közül, viszont kiemelkedő hibával sem rendelkezik. Aki szereti az űr-témát, annak érdemes kipróbálnia, az átlag játékosok számára azonban nem nyújt különösebb élményt. Első ránézésre nem akciójátékról van szó, legalábbis el lehet tölteni egy kis időt a világűr, a bolygók, a csillagrendszer csodálásával is anélkül, hogy fedélzeti fegyvereinket használatba vennénk.
    A kidolgozottság megfelelő, láthattunk már szebb megvalósításokat, azonban ez sem csúnya, mindössze egy élsimítás kellett volna néhány objektumra. A kezelés stíluson belül kifejezetten egyszerű, az űrhajó irányítása, a funkciók elérése gyerekjáték. A háttér egységes, érdekes színvilágot mutat, a hangulatot az űr végtelenségéhez illő háttérzene fokozza. Elsőre nyugodt játéknak tűnik a Romanians In Space, előbb-utóbb azonban csak akad egy kis akció, mivel a román nyelvű dokumentációkból a shoot-em-up kifejezést azért értettem. Lehet, hogy komolyabb játék mostanában nem készült ebben a stílusban, de jelenleg a kisebb fejlesztéseknek köszönhetően bőven van választék az űr iránt érdeklődőknek, akár stratégia, akár szimulátor megvalósításban, egy próbát ez is megér.

    cikk a jatekhirek.hu-ról átvéve




  • n3whous3
    #2
    Talán olvasnod kellett volna egy pár interjút a készítőkkel. Mert nem ám arról van szó, hogy "kurva anyátokat magyarok". Nem tudom mi a faszt tudsz te is felidegesedni ilyenen. Nemzeti patrióta vagy talán, vagy mi? Oroszok meg németek mennyiszer voltak ellenségek egy játékban? És szóltak szerinted valamit? Részemről semleges a dolog, vagy akár még pozitív is. Hiszen arról van szó, hogy mi vagyunk a legnagyobb rajok a világegyetemben és már csak minket kell legyőzni nem? OMG.
  • Shiwo
    #3
    mintha már eccer lett volna topikja, de lehet rosszul emlékszem -.-
  • Lysandus
    #4
    Te se leszel már hülyébb.

    Engem csak az érdekelne, hogy a saját (magyarok) oldalán is végig lehet tolni a gamét?
  • Montanosz
    #5
    Valóban: büszke vagyok magyarságomra, annak "ellenére" hogy sváb-vallon-székely származású vagyok. És őseim egy része Erdélyben élt, valamint Salgótarjánban.
  • Montanosz
    #6
    Különben ha nagyon akarták volna magyarok helyett lehettek volna bolgárok is. De látható a román fórumokon hogy nem "véletlen" a nemzet választása.
  • cicai
    #7
    a románok bekaphatják-.-
  • Vegas
    #8
    oh hai tesvér
  • Solten
    #9
    Kitérdekel egy nyomorék román játék...
  • mama2
    #10
    Honnan lehet letölteni?
  • bardocz
    #11
    "az űrhajó irányítása, a funkciók elérése gyerekjáték"

    hülye r....n máshogy nem is tudna vele játszani

    Most komolyan,ezen felháborodni?Inkább nevetni rajta,hogy mennyire ostobák:D
  • bardocz
    #12
    Náci oldalon milyen játékot játszottál?
  • bardocz
    #13
    12+os,sajnos te ehhez kicsi vagy még.
  • bardocz
    #14
  • Kicsikiraly
    #15
    [egyetért]
  • Bala10
    #16



    mire ezzel kijutnak az űrbe...
  • mama2
    #17
    Kurva vicces-.-. 13 éves vagyok.
  • edios
    #18
    Legalább nem második világháborús rts-eket gyártanak egymást után Román játékipar ftw!
  • Solten
    #19
    hazucc
  • Solten
    #20
    Táncolj, bukarest parádéééé!!!
  • davidka003
    #21
    Company of Heroes Opposing Fronts-ban van német hadjárat.
  • Montanosz
    #22
    Letoltes



    jut eszembe volt egy játék amiben c**moderálva**t puff..., asszem azt meg szlovákok csinálták amigára...

  • bardocz
    #23
    Jah,persze.Agyilag nem vagy 12.
  • mama2
    #24
    Én már töltöm. Csak aztán nehogy elkapják a fejlesztőket, azt bajba kerüljenek azok akik játszanak vele.
  • akyyy
    #25
    van már ilyen topik
  • Super Saiyan
    #26
    jó ötlet lenne!! kitenni a románokat az űrbe :D nade kussolok mert elakadás jelzőt kapok :3
  • Montanosz
    #27
    ja tényleg csak a kereső adott találatot a címére.
    mindegy akkor zárjuk is be a kaput.
  • mama2
    #28
    Hogy megyek előre?
  • Neoncsoves
    #29
    vótmá
  • mama2
    #30
    Jóvan, már tudjuk. Ülj le, egyes.
  • Neoncsoves
    #31
  • csgj
    #32
    Sztem meg enyhén szánalmas a "vótmázás" és az "Ülj le, egyes"-ezés is -.-
  • Neoncsoves
    #33
    te meg már rég kimentéladivatból-.-
  • Montanosz
    #34
    tylan bolygón az erőművet ti megsemmisítettétek?, mert nem tok elmenekülni a védelem hevességétől.(((
  • Neoncsoves
    #35
    a magyarok legyőzhetetlenek
  • mama2
    #36

    Na: Első pályán, jönnek a Magyarok. Felrobbantok mindenkit, aztán megjelenik a nyíl, és van egy kék bolygó(gondolom a neptunusz akar lenni(?). Ott mit kell csinálni?
    Gondolom oda kéne menni, de nem tudok mozogni. Nyomom az előre nyilat, nem történik semmi:S.
  • mama2
    #37
    A másik idegesítő dolog: Nincs egy kibe ba***szott Tutorial, csak grafikai beállítás van, az is csekély mint az órabér:S.
  • Montanosz
    #38
    erre most a 0,0001% tatár vérem elsomolyogta magát
  • tigeroo
    #39
    nemhogy ülnének a seggükön, minek provokálni a magyarokat.
    szóljunk az ügyeletes eu-vóbácsinak hogy állítsák őket a sarokba
    (és adják vissza erdélyt, mi akarunk vele játszani!)
  • solo
    #40
    A jó qrv@ @nyuk@t ennek a ...ög népnek: C
    Szánalom...