217
  • Apicius
    #1
    Akkor nekik is szembesülniük kell a Y2K problémával. Remélem a programozóik felkészültek rá! :)
  • bandypappa
    #2
    Olvastam egy érdekes könyvet a majákról, mint azt már egyszer írtam. Eszerint a majáknak 2 naptáruk volt. Volt ez a fajta 260 vagy 280 napos ciklusú kisnaptár és egy rendes 365 napos (nem ismerték a szökőévet). Olvastam a meséket is a világ kialakulásásról, a régi világok bukásáról. Most a földisten, vagy föld ciklusa van. Ez az 5126 év pedíg úgy jön ki hogy a maják szerint ennyi évig tart 1 nagy napciklus. A kis napciklusok 11 évig tartanak. Tehát új napciklus fog kezdődni 2012-ben a maják szerint. A napfolt-tevékenységekből számolták ki ezeket. A napciklusok azért vannak, mert a nap egy gázóriás és nincsen 1 szilárd pontja sem a felszínen. Mivel az egyenlítőnél lévő gázok gyorsabban keringenek, mint a sarkoknál lévők, ezért a mágneses mezők felgyűrődnek és idővel annyira eltorzulnak, hogy elszakadnak és ebből lesznek a napkitörések. A napfolt-tevékenység is ezzel függ össze. Ez azt jelenti, hogy a maják szerint 2012-ben a Nap mágneses mezeje átfordul, helyet cserél. Ez annyit jelent számunkra, hogy a Föld mágneses mezeje is át fog fordulni ennek megfelelően és ennek éghajlati következményei lesznek, talán sokan ezt keverik a világvégével, bár ha leszenk is változások, akkor azok keméynek lesznek.
  • Carbine
    #3
    A Föld mágneses tereinek "átfordulása" ismert tény. Átlagban 1-200.000 évente következik be. Bár lehet ez a szám nem pontos, de nagyából ilyen érték rémlik.
    De ez nem egyik pillanatról a másikra történik.
  • GyuriX2572
    #4
    Szegény maják túl optimisták voltak :(
  • N1ggA
    #5
    A magyar koronán is 2012 van nem? :) Mintha ez lett volna a tévében. Meg még rajta van az 2030. 2012-ben elkezdünk meghalni, 2030-ban pedig már csak én fogok élni :D
  • Dömper Ármánd
    #6
    "a Földön átfolyó kozmikus energia harmonikus konvergenciájáig, ami megtisztítja és egy magasabb rezgési szintre emeli bolygónkat"

    Mi a szent sz@r az a kozmikus energia? Hogyan konvergál, főleg hogyan konvergál harmonikusan? És milyen rezgési szinten van a bolygónk, hogy magasabbra kell emelkednie?
  • Csirke4
    #7
    Maják szerint ha jól tudom hatalmas földrengések lesznek és összerázódik az emberek agya. A fejfájásban fognak meghalni. De 2 ember túl éli és megalapítják a következő civilizációt.
    Egy csomó ilyen világvége volt már a majáknál.

    Hisz még valaki benne? Tegye föl a kezét!
  • assdf
    #8
    Különben is ugyebár 1997-ben már kipusztult az emberiség ( a skynet öntudatra ébredt ugye...), '99-ben kitört a 3. világháború (nostradamus rulez) és végül 2000-ben vége lett a világnak (mert ugye ezredfordulo...).
    Én "eztet" itt pedig a mátrixból gépelem most...
  • Epikurosz
    #9
    Állítólag bekövetkezhet nagyon hirtelen is.
    Nem is maga a fordulat a vészes, hanem az az idő (hogy mennyi, nemtom), amíg nincs mágneses mező, mert akkor gyakorlatilag védtelenek vagyunk a kozmikus sugarakkal szemben.
  • DompR
    #10
    Szerintem akkor is az ewokok fognak minket kiirtani. Mégpedig ezt a Vénusz szökőéveinek az Alfa Centaurira való kozmikus sugáregyüttállási hatásából vontam le. Éspont. És a majákok hülyék voltak, mert szerintem meg 2012. július 19.én fognak jönni.
  • scs17
    #11
    Jáááj!
  • LPG
    #12
    Ez van akkor, amikor az ember túl okosnak képzeli magát. Szánom azokat, akik a (modern) asztrológiába vannak belebolondulva. A spiritualitást, és a tudást le lehet butítani olyan szintre, hogy egyszerű legyen. Haladóknak' olyan szintre hogy bonyolult legyen, de egy fabatkát se érjen. (Saját magánvélemény.)
  • LPG
    #13
    A kali yuga, vagy mi a frász korszakában vagyunk, mások szerint.
  • metaljesus
    #14
    szerintem ha úgy tűnne el a mágneses mező, hogy valóban hosszabb ideig védtelenek vagyunk, és valóban 1-200000 évente vált a pólus (bár én 1-2 millióról hallottam), akkor már rég nem lennénk itt.
    ez még 1-2 millióval is túl gyakori ahhoz, hogy ne legyenek nyomai, valamint hogy a sugárzás ne pusztított volna el már mindent a korábbi ilyen váltásokkor.
    bár azt nem tudom hogy a kozmikus sugarak milyen erősek, ha annyira nem, akkor visszavonom :D
  • bandypappa
    #15
    Itt valószínűleg az lessza gond, ha tényleg lesz mágneses polaritásváltás a Földön, hogy ezzel az éghajlat is megváltozik. Területek fognak elnéptelenedni és óriási lessz a népvándorlás ennek következtében országok közt összetűzések lehetnek és könnyen elsülhet az atom is. Nostradamus is 2012-re jósolta a világvégét, de egyesek szerint pár évet elcsaltak a történelemből. Mindenki azt hisz el belőle amit akar, de aki potom pénzért akar földet vásárolni Grönlandon, az nagyot kaszálhat rajta, ha bejön a polaritásváltás. A maják meg nem voltak egyszerű mezitlábas népség, tudtak szimbólumokat ábrázolni 3D-re vonatkoztatva, mint a Kapcsolat c. filmben.

    Persze ha volt is ilyen a múltban i.e. 3114-ben, ha azt is túlélték akkor ezt is, csak kicsit sokkal többek vagyunk most és hiányosak az ismereteink az akkori viszonyokról. Szóval én azért kíváncsian várom hogy mi lessz, úgy néz ki hogy mi jó helyen vagyunk, csak az a sok kínai ne jönne.
  • janos666 #16
    Valami olyasmit szűrnék ki belőle, hogy egy jelenleg időben változó rezgéshullám konvergál egy adott stabil állapothoz ahol harmonikus rezgése lesz amitől én is félnék ha tudnám mi az a kozmikus energia, mert ez olyan lenne mintha elérné a szabadrezgési frekvenciáját egy híd híd és leszakadna...

    A magasabb szintbe meg olyasmit lehetne belemagyarázni hogy elvileg 20-nál is több dimenzió van feltekeredve és ezek áttüremkednek egymáson, ebből lesznek szuperhúrszerű valamik amik rezgésszerűen változnak, abból meg részecskék, atomok, stb. Vagyis én ezt magyaráznám bele de ez baromság hogy átmegyünk 6 dimenióba...

    Amúgy meg szerintem illene elszámolnia 20.0.0.0.0-ig is ha senki se mondta hogy lezárja magát 13.-nál vagy miért ne mehetne elé még 1 jegy?

    Mennyi baromság eszébejut az embernek egy ilyen cikk kapcsán...
  • LPG
    #17
    Az egyetlen egy világvége amiben "hiszek", az a nyugati' fogyasztói társadalom világának folyamatos bukása lesz. Ehhez nem kellenek sem csillagok, és még ősi szent koronás kamunaptár sem kell. A valódi események nem egyik napról a másikra történnek, és elég hozzá a két szemünk (nyitva) + használt agy.

    A kipusztulásos, megtizedeléses hisztériáról annyit: rövidtávon nagy károk, de hosszútávon nagy előnyökkel jár. Az emberiség, szerintem bajok nélkül most nem lenne az, ami. Még akkor is, ha egyesek irtóznak az erőszaktól..
  • avman
    #18
    izémizé és akármi, de akkor hogy is volt ez az Ötödkor-Hatodkor forduló? merthogy mintha korokra lett volna osztva az egész...
    valaki már megint túl okos volt, vagy másvalaki rosszul fordított egy cikket.
  • WinG
    #19
    Szerintem csütörtökön jönnek a vogonok és szanálják a Földet úgy új hiperűr-autópálya építése miatt... :(
  • WinG
    #20
    És nálam lesz törülköző! Igyatok meg 3 korsó sört, emberek!!
  • nickb
    #21
    A föld mágneses polaritása átlagosan 250.000 évenként vált, az időköz lehet néhány tízezer vagy akár több millió év is. Legutóbb kb 780.000 éve volt. A Nap 11 évente pólust vált, legutóbb 2001-ben. Ha a földi pólusváltás olyan végzetes lenne az élővilágra akkor átlag 250.000 évente óriási kihalási hullámnak kellene lennie. Sőt az ember is létezik már pár millió éve és megélt néhány ilyen átfordulást, mégis itt van...Legfeljebb a számítógépeinket és sz informatikára alapozott civilizációnkat kell féltenünk...

    Érdekes gondolat lehet hogy mi van ha a két árfordulás egyszerre következik be. viszont egy cikk szerint a földi átfordulás akár ezer évekig is letarthat amibe megint belefér jó pár nappólus-váltás...
  • endale
    #22
    Cogito ergo sum. Mármint én. A többi nem biztos. Az SG fórumozók meg pláne nem, még csak nem is láttam egyet sem, csak karakterek itt a neten. Szóval, eljön a világvége az tuti, lehet, hogy pont 2012-ben. Elüt a villamos, vagy egy vizibicikli. Ha én meghalok akkor az nekem épp elég a világvégéhez.
  • Amergin
    #23
    Blikkre való "cikk"
  • Csaba42
    #24
    Na, mielőtt világvége lesz, gyors bekommentelek ide is. ;)
  • jeti00
    #25
    maják ugye már nincsenek, a saját kipusztulásukat miért nem látták előre?
  • Epikurosz
    #26
    Ne reménykedjetek!
    Kr.u. 3000-4000 között összeomlik a Föld mágneses mezeje. Ezt egy Cray szuperszámítógép okoskodta ki.

    A Wiki cikke még hozzáteszi, hogy a múltban nem voltak ilyenkor nagy biloógiai kihalások, de mivel a modern társadalom - legalábbis a mai - nagymértékben támaszkodik az elektromágnesessségre ...sérülékenyebb...bla-bal..

    Szóval, mint ahogy a hollywoodi filmekben lenni szokott, egy jótanács tőlem:
    Soha ne mond azt, hogy "Mindenki őrizze meg a nyugalmát, és maradjon csöndben a helyén!", mert biztos lehetsz benne, hogy kitör a pánik, és az emberek sikoltozva, egymást taposva rohannak a kijárat felé.
    :-))
  • rbr
    #27
    nyugisrácok! nem lesz világvége 2012vel. csak egy újabb baktun ciklus kezdődik. viszont egy sokkal fényesebb jövő vár ránk, hiszon ebben a ciklusban közelebb kerülünk a glaxis közepéhez, ami kicsit megvilágítja majd balga tudatunkat :)
  • rbr
    #28
    viszont mind a mágneses, mind a fizikai pólusváltás benne van a pakliban..
  • Epikurosz
    #29
    "The present strong deterioration corresponds to a 10–15% decline over the last 150 years and has accelerated in the past several years; however, geomagnetic intensity has declined almost continuously from a maximum 35% above the modern value achieved approximately 2000 years ago."

    2000 éve 35%-kal erősebb volt a Föld mágneses mezeje. Eszméletlen!
    Nem csoda, hogy egyre több a rákos, az idióta, az agyalágyult, az ilyen-olyan beteg manapság. Az ókoriak olyan délcegek, jóképűek voltak.
  • Chocho
    #30
    Én személy szerint nem hiszem, hogy vége lesz a világnak 2012-ben. Maximum nekünk, embereknek lesz végünk. :D
  • Nenrandil
    #31
    Azt is látták :)))
  • rbr
    #32
    akit érdekel bővebben a téma, dobjon egy mailt: 666rbr[kukac]gmail[pont]com
    szeretnék értelmes arcokkal beszélni erről..
  • rbr
    #33
    ja és ne tévesszen meg, nem vagyok sátánista
  • Epikurosz
    #34
    Különben az űrhajósok már belekóstoltak a sugarakba, amelyek a Földet körülveszik (a mágneses terének köszönhetően).
  • Epikurosz
    #35
    Melyik témára gondolsz?
    Az eszkatológiára?
  • rbr
    #36
    hát akár, de konkrétan a 2012 dologra, amit minden doomsayer a szájára vesz, feleslegesen, másrészről meg pólusváltásról, utóbbi pár évben rengeteg olvastam ebben a témában
  • kukacos
    #37
    Bár költői kérdésnek érzem egy ilyen tréfás cikk kapcsán, de vajon mit jelenthet az, hogy "nem jött létre" a bolygóegyüttállás? A bolygók mozgását eszméletlenül pontosan ki lehet számítani, bármilyen együttállás tuti biztos vagy nem biztos, ez nem lutri. Váratlanul arrébugrott a Vénusz, vagy mi?

    A számrendszerek csak az én emlékeim szerint volt harmadikos anyag? Aki nem érti, mi az a húszas számrendszer, valószínű az olvasással is meg kell küzdenie, kár a magyarázatért.
  • Epikurosz
    #38
    Nos, tájékozódom a témában:

    "Estimates are that humans unshielded in interplanetary space would receive annually roughly 400 to 900 mSv (compared to 2.4 mSv on Earth) and that a Mars mission (12 months in flight and 18 months on Mars) might expose shielded astronauts to ~500 to 1000 mSv.[4] These doses approach the 1 to 4 Sv career limits "

    Tehát, az ember, a dolgok jelenlegi állása szerint max. 4 évet tölthetne az űrben. Persze csak a naprendszeren belül, mert hogy kijjebb mi lehet (valszeg rosszabb), azt csak a Jóisten tudja.
  • phalanx
    #39
    valóban nagyon gyenge cikk, de nem a témával van a gond hanem a cikk írójának hozzáértésével és tájékozottságával
  • Epikurosz
    #40
    priv sent