6
Roland Emmerich(A függetlenség napja,Holnapután) új \"történelmi\" akciófilmje
  • Sabcsee
    #1
    Egy távoli, hegyi törzs fiatal vadásza, D'Leh (Steven Strait) beleszeret a gyönyörűséges Evoletbe (Camilla Belle). Ám amikor faluját misztikus harcosok támadják meg, és elrabolják Evoletet, D'Leh néhány vadásztársával együtt felkerekedik, hogy megtalálja szerelmét, még ha ezért akár a világ végéig is üldöznie kell a merénylőket. Az ismeretlen vidékeken vándorolva, felfedezik, hogy más civilizációk is léteznek a világban, illetve, hogy az emberiség sokkal messzebb jutott már a fejlődésben, mint ahogyan azt ők valaha is gondolták. Útjuk során újabb törzsek csatlakoznak hozzájuk, akiket szintén megtámadtak a misztikus harcosok, így kis csapatuk végül egy egész hadsereggé növi ki magát. Sorsukat követve e fura gyülekezet tagjainak történelem előtti ragadozókkal és a zord természettel is meg kell küzdeniük. Hősi utazásuk végén pedig felfedeznek egy minden képzeletet felülmúló, letűnt civilizációt, melynek a piramisai az égig érnek. És valójában ez az a hely, ahol az ő küldetésük is beteljesedik. Szembe kell ugyanis szállniuk azzal az önkényuralkodóval, aki népük tagjait kegyetlenül rabszolgasorba taszította; illetve ebben a városban érti meg D'Leh is, hogy nem csupán Evolet, hanem az egész emberiség megmentésére hivatott.
    Bemutató dátuma: 2008. március 13.
  • Lyan Kyj
    #2
    http://www.sg.hu/listazas.php3?id=1184235091
  • Kanál
    #3
    eddig mindenki durván lehúzta
    majd meglátjuk'
  • Goruck
    #4
    :)
  • Landor
    #5
    már a trailere alapján is tisztán látszott hogy gigabukó lesz :D
  • SHADOWEYES7
    #6
    [URL=http://www.sg.hu/listazas.php3?id=1184235091]#2[/URL]