18
  • who am I 7
    #1
    kemény....
  • tunyo902
    #2
    Lenne ijen gépem nem kellene 6 évig ujítani
  • dez
    #3
    Jópofa, hogy a címben szereplő dologról csak 1-2 alapinformáció hangzik el, az Intel 1 év múlva jövő architektúrája viszont részleteiben van tárgyalva a cikk felében, pedig erről már volt korábban is cikk.

    "amelyek leváltják majd a meglehetősen sokáig kitartó LGA775-öt."
    Ja, mechanikailag nem változott, csak fizikailag, így magával sem volt kompatibilis végig. Ezzel szemben az AMD AM2, AM2+, és AM3 nevű foglalatai mechanikailag is egyformák, és kompatibilisek is egy lépésen belül.
  • dez
    #4
    Mellesleg mintha a cikk azt sugallná, hogy a verseny fő tárgya a nm, hát inkább a teljesítmény. A Phenomok nagyon is versenyeznek majd a Penryn alapú asztali procikkal (amik egyébként csak valamivel később jönnek, először a szerver-procik jönnek, mint AMD-nél), mert hogy kénytelenek. És elsősorban nem a nm-től függ a dolog kimenetele (bizonyos dolgokban az egyik jobb, más dolgokban a másik), mint ahogy a 65nm-es P4 vs. 90nm-es Athlon64 esetén sem, vagy vehetjük azt is, hogy jelenleg is gyorsabbak a 90nm-es Athlonok a 65nm-eseknél. Egyébként nem fogyasztanak sokkal kevesebbet a 45nm-es Penrynek, mint a 65nm-es Conroe-k (mostani Core 2) - legalábbis egyelőre, később talán javítanak még rajta.
  • Csaba42
    #5
    Ez már nemegyszer volt így: az Intel sorban váltogatja a tokozásokat (már lehet, hogy a fejlesztői sem tudják magukat követni), míg az AMD igen sokáig kitartott.
  • dara
    #6
    Az intel szeret machinálni a VRM specifikációjával. Emiatt nem működött pl PPGA proci Tualatinos lapban, pedig mind a kettő s370-es volt.
  • waterman
    #7
    hát annó, akik nem vártak a socket-A után és 754-est vettek azok nem így vélekednének.. a 939-es széria sem tartott ki túl sokáig, mivel aki olyat vett, az a következő esedékes gépfrissítésnél már nem is talált olyan processzort ami bele menne. mind a két gyártó operál azzal, hogy aki fejlesztene, az bizony vegyen teljes konfigot. ez az érdekük. az szép dolog, hogy am3-as belemegy az am2-esbe, de cserébe lemondhatunk minden fejlett energiagazdálkodásról jóformán. tehát, aki vesz már egy am3-as vasat, az biztos vesz majd alá deszkát is.. ki van ez találva. majd leállnak ezek az újabbnál újabb foglalatokkal. még pár év. aztán rájönnek, hogy annyira erősek a vasak, hogy halandó júzer vesz egy gépet 5 évre. ha akkor is váltogatják a foglalatot, akkor majd csak maguk alatt vágják majd a fát, mivel a halandó júzer nem fog 100ezreket költeni arra, hogy gyorsabban jöjjön be a start menü. "talán majd egyszer. de ha enyibe kerül egy új gép, akkor inkább jó ez még 2 évig.." márpedig a gamer társadalom meg nem fog annyi petákot pumpálni a nagyoknak, hogy megérje nekik napról napra új dologgal előhozakodni. ha némileg lassul a fejlődés, akkor sokkal jobban elő fog kerülni, hogy jéé embereknek fejlesztünk.
  • csimmasz
    #8
    Kicsit olvass utána,az amd beépített mem vezérlővel rendelkezi,a ddr1,2,3 nem kompatibilis egymással tehát a procik sem,ezért lehetetlen foglalat váltás nélkül fejlődnie.
  • dez
    #9
    Az egy kérdés, mennyire érte volna meg az AMD-nek a legújabb procikat is kihozni külön DDR1 memóriavezérlővel. De azért legalább X2-t volt 939-re. Így is eléggé elhúzták a DDR2-re állást, és így sem volt olyan rövid életű a 939 (mint néha az Intel aktuális foglalat-változata). A DDR2 és 3 között sokkal könnyebb az átjárás, így egy időben lehet mindkettőt támogatnia a procinak (alaplapnak nem feltétlenül, mert más a ram-slot).

    Két lehetőség van: 1. kompatibilitás oly módon, hogy egyes új fícsörökről le kell mondani, 2. nincs kompatibilitás. Az új fícsöröket nem lehet belevarázsolni a régi lapba.

    (Az AM3 procik valószínű nem mennek majd az AM2 lapokban, de az AM2+-ban igen, szóval 1 lépésig tart a kompatibilitás.)
  • archkoven
    #10
    Lehet, hogy én vagyok igénytelen, de én egyáltalán nem érzem problémának, hogy az új processzorok nem feltétlenül mennek több éves alaplapokban. Én speciel kb. 5 éve vettem a gépet amin most írok, ez alatt egyszer fejlesztettem benne cpu-t. Az az előttiben is csak vga-t és memóriát cseréltem. Természetesnek tartom, hogy mikor hamarosan lecserélem, egyetlen alkatrész sem marad meg a régiből. Mi értelme van fél évente kis lépésekben fejlesztgetni?
  • Inquisitor
    #11
    És mostantól Intelnél is így lesz a beépített memóriavezérlő okán.
  • csimmasz
    #12
    Igen de intel mindíg is jobban cserélgette a foglalatokat,ez ezután se lessz számottevő változás!
  • feamatar
    #13
    a kislépéseknek ott van értelme, hogy a lehető legjobban add el aktuális konfigod, és minnél többet spórolhass rajta. Ez szvsz középkategóriánál müxik igazán mert ott rövid idő alatt kisebb az értékvesztés mint a csúcs kategban.
    így relatíve olcsón lehet átlagos géped állandóan...
  • kvp
    #14
    Nekem van egy regi asztali gepem ahol mind a cpu, mind a memoria be volt forrasztva az alaplapba. A mai konzolok is ilyenek es van fixre forrasztott memoriaval szerelt alaplap a pc-sek kozott is. Ha mar fejlesztes, akkor erdemesebb lenne cserelheto reszekre szedni a jelenlegi rendszert es szabvanyos interface-eket definialni. Az utolso ilyen tartos megoldas a slot1 volt, ami a Ppro-tol a PIII-ig mindent kepes volt fogadni, megfelelo kartya formajaban. Az ipari pc-k a mai napig ilyenek.

    Az igazi megoldas a cpu kartya bevezetese lenne. Ha a videokartyak kepesek kartya formajaban tartozkodni a gepben, hasonlo fogyasztassal mint a cpu-k, akkor ezt barmelyik elem megtehetne. A memoriat pedig nyugodtan lehetne a cpu kartyara tenni, vagy akar kulon ram kartyat hasznalni. (lasd regi ems kartyak) Egy ilyen megoldas sokkel egyszerubb, meretben kisebb, hutesileg elonyosebb es konnyebben fejlesztheto lenne, mint a mai atx-es szabvany. Szerintem vagy a teljesen integralt, fejleszthetetlen vagy a teljesen modularis, szabadon osszeallithato rendszereknek van jovojuk. (persze mas-mas szektorokban)

    Osszekotobusznak pedig lehetne pl. pcie32-ot hasznalni. Igy mindenki szabadon tudna cserelgetni az alkatreszeket, es a szabvanyos feluletnek koszonhetoen barmilyen ket gyarto termekei elmennenek egymassal. Az alaplapra alapvetoen nem kell semmi, csak a tapellatasert felelos aramkorok, a pcie router chip es az inditasi segedprocesszor. (utobbit tobbnyire nem latjuk, pedig altalaban ez olvassa ki pl. a memoriak keslelteteset a cpu inditasa elott, a pcie szabvanyban az elso par csatlakozo tartozik hozza)

    Aki azt mondja, hogy nem lehet kulon kartyara tenni a ram-ot es pci32-on at kommunikalni vele, az nezzen bele egy xbox360-ba, ahol a 16 csatornas soros buszon at eri a cpu a videokartya ram-jat. (mivel rendszer ram nincs) Ilyen megoldas volt az amigakban is.
  • MuldR
    #15
    Gratulalok, feltalatad a Commodore Amiga-t :)
  • HUmanEmber41st
    #16
    A kompatibilitáshoz nagymértékben hozzájárulna, ha a RAM, A proci és egyéb foglalatok szabványosítva lennének, így egy gyorsabb RAM csere nem szükségszerűen járna együtt alaplap cserével, max BIOSZ frissítéssel. Igazából ez lenne az X86 architektúrának a "lelke". De látható, h minden proci és RAM típus gyökeresen másfajta slotba rakható csak.
  • dez
    #17
    Végülis valószínű már most rátehetnék a procit a memóriával együtt egy videokártya szerű kártyára - PC-kbe elég a perifériák eléréséhez egy PCIEx16 (ha a - kiváltott - alaplapi ramot el tudja érni, akkor talán a perifériák sincsenek elzárva előle). Csak valószínű a mostani rendszerben az alaplapi foglalatokba is kell lennie valamilyen procinak és memóriának, különben nem indul el a BIOS sem. (Nem tudom, milyen indítási segédprociról beszélsz, az egyes alaplapokon megtalálható felügyeleti mikrokontrolleren kívül.)

    (Az xbox360-assal kapcsolatban: 16 bites soros/párhuzamos, más szóval multiplexed rendszerbusz van ott.)
  • dez
    #18
    Az azért nem megy, mert az átviteli csatorna a memóriával együtt fejlődik.