67
Gravity Defied - Trial Racing [GDTR]
  • ktomi22
    #1
    http://www.codebrew.se/gdtr/

    Ki ne ismerné a számítógépes játékot egyik meghatározó tagját. az ElastoMania-t?!
    Tudjuk jól, hogy a játéknak nem erőssége a grafika, vagy akár a hangok. De amit az a játék nyújtani tud nekünk azt nehéz szavakba önteni.
    Na de inkább beszéljünk a Gravity Defied-ról.
    Nem véletlenül kezdtem a tesztet a fenti PC-s játék említésével, ugyanis ez a mobiljáték nagyon sokban hasonlít rá. Néhány dolog kivételével persze. itt például nem kell almákat megszereznünk, és csak egy irányba tudunk haladni. De a cél természetesen ugyanaz: minél gyorsabb időt motorozni az adott pályákon.
    Három nehézségi szint van (Easy, Medium, Pro), szintenként 10 pályával. A pályákat meg kell szerezni, méghozzá a célbajutással aktiválhatunk egy új pályát. Ha a szinten belül megcsináltuk az utolsó pályát is, aktiválunk egy új szintet és egy új motort is.
    Négy féle motor van: 100cc, 175cc, 220cc, 325cc. Természetesen ahogy az lenni szokott, a megnyert motorok egyre jobbak, gyorsabbak, sőt a 325cc-s motorral már egészen "ElastoMania-s" mozdulatokra is képesek vagyunk.

    Garantálom, hogy hetekig, sőt hónapokig nem törlöd le a telefonodról. Én már 2005 eleje óta játszom vele, de még mindig nem untam meg! Próbáld ki Te is!!!

    Irányítás:
    1 - Gyorsítás hátradőléssel
    2 - Gyorsítás
    3 - Gyorsítás előredőléssel
    4 - Hátradőlés
    6 - Előredőlés
    7 - Erős fékezés hátradőléssel
    8 - Fékezés
    9 - Erős fékezés előredőléssel
  • acsati
    #2
    nekem megvan az elsö és a második része is és én is nagyon birom a játékot még mindig játszok velük. Nincs ennek több része? vagy pályák?
  • NEOreg3
    #3
    legjobb játék!:D

    vagy egy hete szereztem egy moddolt 300+ pályás változatot (valami winnie mod++), elvagyok vele, bár a mostani pályát (Escape - Medium szint) olyan 300x próbáltam eddig átvinni, de még a pálya feléig(!) se tudtam eljutni csak 4x, bár az előzőt (A.L.M.) több mint a 700. próbálkozásra sikerült csak átvinni. Hibája az, hogy az easy szinten az utolsó 30 pályát nem unlockolja ha átviszed, így azokat egy huzamra kell átvinned, ha a 175cc-st meg akarod kapni.

    az eredeti változattal, olyan 1 éven játszottam folyamatosan:)
  • acsati
    #4
    honnan van olyan modod? :O
  • NEOreg3
    #5
    tesóm rakta rá, nemtom ő honnan szerezte, de ha rá tudom rakni a gépre a jar fájlt, akkor feltölthetem nektek
  • acsati
    #6
    megköszönném
  • ktomi22
    #7
    http://gdmods.alibom.net/index.php?action=master&sm=show
    itt van pár moddolt :)

    kiválasztod melyik modot akarod, aztan tel típust meg a menü nyelvét.. aztan lelalul oldalon a gomb.. és kigenerálja neked a várva várt *.jar fájlt :) + egy *.jad ot is ha kéne.. :)
  • ktomi22
    #8
    van hivatalos második része?
  • Szabi1991
    #9
    a legjobb hogy lehet a pályákat,motorokat,embert szerkeszteni :))
  • ktomi22
    #10
    hogyan lehet?
  • Szabi1991
    #11
    winrar + paint :))
  • ktomi22
    #12
    hehe :)
  • ktomi22
    #13
    remek dolog akkor.. nekem ez a kedvenc gamem :D
  • Szabi1991
    #14
    itt is van pár moddolt verzió :)
  • acsati
    #15
    köszi ez nagyon jo
  • acsati
    #16
    ó ezeket is köszi :D

    nem fogok unatkozni szünetbe! :D
  • ktomi22
    #17
    szivesen.. de van akkor hivatalos 2. része?
  • acsati
    #18
    hát nem tudom hivatalos-e mert most igy rágondolok az a neve hogy mod2
    erre gondolok
  • acsati
    #19
    elmondanád pontosan hogy lehetne saját pályákat rajzolni?
  • ktomi22
    #20
    sztem nem hiv :).. már azt hittem van..deh nem baj.. valn milió modolt game :D szal elvok :D
  • ktomi22
    #21
    látom felkapott game.. és nem csak engem érdekel :P
  • Szabi1991
    #22
    vmi orosz pályaszerkesztővel :)
  • ColdFire
    #23
    gyorsan fel is dobtam, király:)
  • fv82
    #24
    Ez tényleg egy jó játék. Nyáron sokat toltam, amikor holmi nyaralások elválaszottak a PC-től. (ezt most nem komolyan mondtam)

  • Gibor
    #25
    juuuj menyiszer végigtoltam az 1-et mostmr látom vannak ujjab részek... már van legaláb jobb foglalkozásom töri órára...
  • tzsoltika
    #26
    mobilon tolom a játékot és nem tudom átvinni a 100% pályát valaki tudna tenni egy teljes képet a pályáról, hogy tudjam hogy még mire számithátok?
  • F1re
    #27
    nekem meg volt az 1-2 resz fasza toltam ki is porgettem leszedtem valami orosz valtozaqtot az olyan szinten lehehetlen hogy geci durva :D olyan palyak vannak hogy áá nem lehet megcsinalni :D
  • acsati
    #28
    én is szenvedek most az új módokkal :D
    de legalább nem unatkozok ;) és van egy csomo, ha egyiken elakadok rakok fel másikat :D
  • Szeszmester
    #29
    Semmi jóra, az tényleg nehéz. Ha sikerült feljutni a dombra, onnan már nem annyira vészes.
  • Aquir
    #30
    na ezt akkor én is leszedem:P :)
  • Aquir
    #31
    nem rossz :)
  • ktomi22
    #32
    nincs 2. része a gamenak..
  • ktomi22
    #33
    hát.. mi máson tolnád ha nem mobilon? xD
    Amugy 100% pályát 3 napig szenvedtem :D ..de nem lehetetlen.. de utána lévő 2 pálya se semmi :D
  • NEOreg3
    #34
    visszasírjátok ti még az original pályákat amint elkezdtek játszani moddoltakkal:D
  • tzsoltika
    #35
    kösz a biztatást :)
  • ktomi22
    #36
    hát szerintem is visszasírják :D
  • ktomi22
    #37
    ha elég GD fan vagy akkor sikerülhet :D
  • Adam69852
    #38
    hali
    én ezt telefonon nyomtam nyomom meg pár oszt - társam és tök jó hogy megnyitásra került ez a topik mert nem tudtam hogy létezik pc verzió is


    +fav :D
  • Adam69852
    #39
    jah.. hogy ez nem is pc verzió??? :D
  • Adam69852
    #40
    jóvan farok vagyok tessék kiröhögni :D aszittem hogy pc-s nah nem baaaaaj XD