171
Meghalt Colin McRae
  • zoolee
    #1
    Lezuhant Colin McRae helikoptere - a versenyző is rajta lehetett
    Lezuhant Colin McRae, 1995-ös rali világbajnok helikoptere szombat délután Skóciában, nem messze Lanarktól. A rendőrség szóvivője az AFP francia hírügynökségnek elmondta: négy holttestet találtak, de még nem sikerült azonosítani őket, viszont elképzelhető, hogy a versenyző is rajta volt.


    "A gépen négyen utaztak, egyikük sem élte túl a balesetet. Úgy véljük, hogy a halottak között van Colin McRae, a gép tulajdonosa is" - mondta a rendőrség szóvivője. A SKY News televízió riportere a helyszínen arról számolt be, hogy a Twin Squirrel típusú gép McRae-é és az ő házából szállt fel délután. McRae-nek van jogosítványa a járműre és sokszor repkedett a környéken. A helyszínen jelenleg is több rendőr van, akik a baleset okait próbálják kideríteni. Az elhunytak azonosítását várhatóan vasárnap reggelre fejezik be.

    Jean-Eric Freudiger, McRae ügynöke a The Times című brit napilapnak elmondta: a versenyző és öt éves fia is a fedélzeten voltak, akárcsak egy másik felnőtt és egy gyerek. A család baráti viszont kizárták, hogy a felesége és a 9 éves kislánya is velük lettek volna.

    Colin Steele McRae 1968. június 5-én született a skóciai Lanarkban. Apja, Jimmy McRae szintén raliversenyző volt, ötször nyerte meg a brit ralit. Colin 1987-ben debütált a svéd ralin, majd első győzelmét Új-Zélandon aratta 1993-ban. 1995-ben első britként a történelemben megnyerte a világbajnokságot. Háromszor második (1996,1997,2001), egyszer pedig harmadik lett (1998) a sorozaton, 2006-ban vonult vissza az aktív versenyzéstől. 1996-ban II. Erzséber királynő a Brit Birodalom Tagja címmel tüntette ki. McRae akkor lett a legismertebb, amikor 1998-ban kiadtak egy nevével fémjelzett számítógépes játékot, a Colin McRae Rally-t. A játék több szériát is megélt kiadása óta.
  • csm
    #2
    remélem téves a hír
  • zoolee
    #3
    Sajnos nemhiszem, RTL en is bemondták éppen kapcsolgattam és ebbe a hülye betelefonálós szarba mondták..
  • Attila889
    #4
    Colin Mcrea Emlék topicja
    Lehetséges hogy én hoztam elöbb létre? :S
  • zoolee
    #5
    SRY, pont pár másodpercel, am láttam és írtam már..
  • james69holden
    #6
    igen, de balfasz vagy még a nevét sem tudod normálisan leírni
  • Attila889
    #7
    nah jólvan....ez érdekes lsz.Majd a modik eldöntik kié maradjon.Sztem maradjon ez akkor.
  • zoolee
    #8
    OK, akkor maradjon ez.
  • Attila889
    #9
    jólvanna...véletlenül...tudom hogy Mcrae...de véletlen volt...tehetk én róla?
  • Attila889
    #10
    Colin Mcrea videó a kezdetektől a végéig
  • Alexease
    #11
    Ha mar a topicodat reklamozod, akkor legalabb a nevet leirhatnad rendesen:( Sot, ilyenkor elvarhato lenne, hogy legalabb egy oldalas informaciot osszeallits rola: eredmenyek, kepek, filmek, stb.

    De nem. Marad a ultragagyi, mediahajkuraszos, RTL Klub-os gagyizas;( Ugy nez ki, a media elerte a celjat, es droidokat nevelt a TV-nezokbol;(
  • Attila889
    #12
    nem reklámozom.Most nehogy mrá összevesszünk egy topic miatt.Az enyémet zárják be.Kész vége.Téma lezárva!!!
  • Alexease
    #13
    NEM "Mcrae"! Meg mindig nem erted! Hihetetlen:( Szerintem, gozod sincs mit jelent az Mc a neve elott...:(
  • Met
    #14
    R.I.P
  • szucsy89
    #15
    sajnálom nagyon...

    #10: még mindig Mcrae
  • Attila889
    #16
    Colin Mcrae Ford Focus WRC
  • Attila889
    #17
    jaja....mindig elírom...mostmár odafigyelek :@ :D
  • TommyC
    #18
    ez szörnyű ):

  • Vegas
    #19
    a fia hány éves volt?
  • zoolee
    #20
    Azthiszem 7 vagy 8.
  • Paranoia
    #21
  • kuci06
    #22
    5
  • tigeroo
    #23
    ha ilyen nagyszerű embernek tartjátok (..), akkor miért nem nyitottatok neki eddig ? jah, legalább van 1 indok arra hogy nyissatok egy hülye topicot...

    amugy sajnálom. jó versenyző volt...

    rest in peace (márha igaz a hír)
  • antijuve
    #24
    mostmár bizonyos h meghalt:(
  • zmeor
    #25
    BEBIZONYOSODOTT :( R.I.P.
  • Hellsing47
    #26
    nane már :(
    RIP
  • NEOreg3
    #27
    RIP


    (azért kíváncsi lennék, hogy innen hanyan ismernék ha nem készült volna rally játék a nevével)
  • TommyC
    #28
    Hát igen, érdekes, hogy rákeresek a google képek között és az első oldal szinte csak játék képekkel van tele.....

  • nono84
    #29
    Tegnap még nem mondták komolyan. A hivatalos oldala sem írt semmit tegnap. Mondjuk tényleg nagy pilóta volt világbajnok, de néha a kijelentései nem tetszettek. Kicsit nagyképűek voltak.
  • Atti12
    #30
    R.I.P :(
  • berczely
    #31
  • McFrost
    #32
    nyugodj békében Colin
  • Jammer
    #33
    Nyugodjék békében! Igazi Sportember volt!
  • cement
    #34
    † Colin McRae †
  • Mustang GT
    #35
    meghalt 1 példaképem :(
  • uHs Gerzson
    #36
    Nekem meg az ifjúságom egy része :(

    R.I.P Colin McRae
  • zoolee
    #37
    Én régen a ralliból ismertem meg, aztán kezdtem játszani a gémmel, és azóta fojamatosan néztem az x gamest amiben benne volt stbstb..
  • Szabi1991
    #38
    ez jobb verzió :P
  • tzsoltika
    #39
    Őszinte részvétem!
    A tegnap este még működött a hivatalos oldala, mára már az is gyászba borult (http://www.colinmcrae.com).
  • tzsoltika
    #40
    ezt nagy méretben légyszi töltsd fel valahová :)