59
  • Monoton
    #1
    Nelly Furtado

    Nelly Furtado 1978. december 2-án született a kanadai Victoria városában. Portugál származású szülei csak nehezen tudták eltartani, ezért fiatal korában nyaranta szobalányként vállalt munkát.

    Már ekkor érdekelte a zene, gitározni és ukulelézni tanult. Kezdetben az R&B, majd a hip-hop világa ragadta magával, és a gimnázium elvégzése után Torontóba költözött.

    Míg napközben egy riasztókat árusító cégnél dolgozott, éjszaka a bárokat járta zenésztársak után keresve. Így ismerte meg a The Philosopher Kings néven futó producer párost, akiket felkért, hogy készítsenek lemezt.

    Demófelvételei hamar eljutottak a Dreamworks kiadóhoz, itt jelenhetett meg a Whoa, Nelly’ című korong 2000-ben. A lemez négy Grammy-jelölést kapott, és az I’m Like a Bird elnyerte az év legjobb dalának járó felvételt.
    Következő nagylemeze egy „szülési szabadság” után 2003 telén jelent meg, Folklore címmel. Az albumon szereplő Forca című dal lett a 2004-es portugál foci EB hivatalos himnusza.

    Loose című lemeze tavaly jelent meg !
  • Monoton
    #2



    Release Details

    Format: Album
    Released: 12/30/2003


    1 One-Trick Pony
    2 Powerless (Say What You Want)
    3 Explode
    4 Try
    5 Fresh Off The Boat
    6 Forca
    7 Grass Is Green
    8 Picture Perfect
    9 Saturdays
    10 Build You Up
    11 Island Of Wonders
    12 Childhood Dreams
    13 Try (Acoustic) (Bonus Track)
    14 Enhanced Video Footage
  • asfa
    #3
    -.- jo a bige
  • Monoton
    #4


    Format: Album
    Released: 6/20/2006


    1 Afraid 3:35
    2 Maneater 4:19
    3 Intro/Promiscuous 4:08
    4 Glow 4:02
    5 Showtime 4:05
    6 Intro To No Hay Igual/No Hay Igual 3:46
    7 Te Busque 3:39
    8 Say It Right 3:42
    9 Do It 3:41
    10 In God's Hands 4:12
    11 Intro For Wait For You/Wait For You 5:52
    12 All Good Things (Come To An End) 5:11
    13 Te Busque 3:38
  • Monoton
    #5
    jo észrevétel És a zenéjét is hallgatod esetleg? :)
  • Monoton
    #6
    Hivatalos honlap

    minden fannak +fav :)

    banner hamarosan :)
  • asfa
    #7
    hát nem igazán az én stílusom :)
    de azért hallgasd te nyugodtan!ettől nem szar!
  • DJ Skyline
    #8
    ugyanazt tudom mondani mint a Lindsay Lohan topikban! :D
    csaj jó, de a számai...hm... nekem sem a stílusom túlzottan :))
  • Cat #9
    a maneater kifejezetten jó szám.
  • Casillas
    #10
    Forca jovot az EB-re :)
  • zoolee
    #11
    Jó csaj, és még a zenéje is elmegy...
  • Monoton
    #12
    all good things is

    egyik kedvencem
  • Fido4life
    #13
    a divatzene nem nagyon az én stílusom, de ha megy a rádióban meghallgatom :)
  • blackgamer
    #14
    Maneater száma tetszik (pedig általában írtózok az ilyen "sötétben négerek táncolnak" dolgoktól)
    és első klipjei is bejönnek, akkoriban még olyan világzene beütése volt
    régi kislányos arculata is megváltozott, nem csoda hiszen már gyermeke is van, bár remélem nem fogja addig nyomni mint Madonna, mert az már undorító (nade ez már off volt a végére)
  • hunbasser
    #15
    100%-ig biztos voltam benne,h te nyitottad Gáborom :DDDDDddddddd
  • Monoton
    #16
    miből sejtetted :)
  • asfa
    #17
    képeivel alszol aA?SDA:_SFas
  • asfa
    #18
    vagy a rola mintázott kispárnán D?S:A:_AF
  • Monoton
    #19
    jolvan ádám ka :XD

    te sztem kussz vissza tupák topikba -.-
  • asfa
    #20
    ne hasonlitsuk htx -.-
    amugy lökjed ide legjobb számát meghallgatom -.-
  • Monoton
    #21
    majd bannerbe beleteszem :)

    de ne offoljunk
  • Kanál
    #22
    fu, imádombeszteszt kedvencem!!6
  • PíszLávJuniti
    #23
    --
  • PíszLávJuniti
    #24
    kár hogy néger :DDDDDd
  • Brolly
    #25
    Jó nő, a zenéje is jó, nekem naon tetszik sok száma, kedvencek: Turn Of The Light, All good things is, Maneater, Promiscous.
  • Monoton
    #26
  • Mr Csé
    #27
    dugnám
  • gabber_saviola
    #28
    valpépörök a csajodról

  • Hydroceph
    #29
    try, all good things, többi kuka..
  • Daza500
    #30
    Ki nem...
  • ffxi
    #31
    Blokolnám :)

    Jah, hogy ki nem?
  • Fido4life
    #32
    jajj van gyereke is...? :(
  • szando
    #33
    Hát speciel nekem sokkal jobban tetszett a Whoa, Nelly-s és a Folklore-os stílusa, és azok a számok is, mint ez a mostani.. Nyilván nem fogyott úgy a Folklore mint ahogy kellett volna, ezért a menedzserek ráhúzták ezt a dögös imidzst. Így megy az album, de vajon mikor lesz még egy olyan kaliberű szám, mint az I'm like a bird? Kb. soha... :((
  • SNAKE01
    #34
    hát én nagyon nem csípem se a csajt se a zenéjét,de ez az én saját véleményem -.-
  • Qwerty4
    #35
    háát még Madonna mellett az egyetlen énekesnőcske akit néha még meghallgatok, de nagyon ritkán, erősen nem kezdem csípni az RNB vonalat meg a POP-ot
    egyébként all good things tetszik
  • Monoton
    #36
    huthx

    istenkirály vagy :)
  • shrike7973
    #37
    Helló!
    Tudjátok hogy honnan lehet ezt a számot mp3-ban letölteni???
  • PíszLávJuniti
    #38
    és?
    azt is
  • Seaweed
    #39
    Mostnaban egeszen bejon a zeneje...(ilyen korszakom van biztos..)

    A Glow is jo szam szvsz!
  • greenish
    #40
    Limewire..., de nekem megvan esetleg átküldhetem