75
1999
  • Pheaper
    #1
    sztem nagyon jól sikerült film nekem teccet !!
    egy vélemény:
    Amerikában van halálbüntetés. A halálraítélteknek külön börtönt építettek, ahol az ítélet meghozatalától annak végrehajtásáig várakoznak. Van tehát egy olyan épület, amelybe ha bizonyos módon jutsz be, már csak holtan távozhatsz, hiszen helyben, egy külön erre a célra létrehozott helyiségben végeznek ki. Mindezt némelyek végignézik; kicsi, viszonylag kényelmetlennek tűnő székekben kuporogva kukkolják a halált. Hozzátartozók, meg ilyesmi. Egy-egy ölés előtt a személyzet rendesen gyakorol, edz, hogy az utolsó pillanatban már lehetőleg ne okozzanak fájdalmat a szerencsétlen áldozatoknak. Kegyetlen hely.
    Az elítéltekkel a smasszerek a lehető legkörültekintőbben járnak el. Emberségességből, hiszen nekik jutott a dolog piszkosabb része, a mindjárthalott pesztrálása. Azt gondolnánk, hogy ezek az emberek maguk is kegyetlenek, hogy gorombán bánnak a márelmentekkel, stb. Meg egyáltalán, milyen ember lehet az, aki ilyet bevállal? Nos, mint említettem volt az elején, Amerikában járunk, ahol lelkileg cizellált, pszichológusi képzetséggel rendelkező, többéves pedagógiai tapasztalatokkal bíró, talpig becsületes, érző szívű emberek a smasszerek, kivéve egyet. És ilyenek mind a rabok is, kivéve egyet. A két renitens természetesen újonnan érkezik az amúgy idilli és meghitt környezetbe. Melletük még egy óriás fekete elítélt érkezik, színesítve a palettát. Eddig a halálraítéltek közül lakott itt egy bolond, aki boldogan vett részt próbababaként az edzéseken, volt egy végtelenül békés, az őrület határán egyensúlyozó pehelysúlyú versenyző, aki a legyet sem tudná egy csapásra; meg a gondoskodó, mosolygó egyenruhások. A rosszak mindenféle rossz dolgokat kezdtek véghezvinni, a nagy fekete emberről meg kiderült, hogy ő tényleg nem ölt meg senkit, inkább, miután mágus, vissza akarta adni az életet két kislánynak. Nem sikerült neki, ezen elsírta magát, és úgy találták meg, zokogva két vérbe fagyott kislánnyal hatalmas karjaiban. Az óriás a halálsoron is gyakran sír, és mindenkit meggyógyít, kivéve a rosszakat. Őket megfingatja, de egyébként a döglött egeret meg feltámasztja. Valami magasabb, isteni erő munkálkodik benne, ő csak a kommunikációs csatorna.
    A végét nem mondom el. Legyen elég annyi, hogy én úgy beszoptam ezt a képtelen történetet (nem is értem, hogy lehet ilyet kitalálni), hogy kicsordultak a könnyeim. Megmagyarázhatatlan. De jó.

  • Pheaper
    #2



  • Landren
    #3
    Érdekes, hogy egy ezer éves filmnek nyitsz topicot.
  • Pheaper
    #4
    most láttam mégcsak pár napja és sztem jól sikerült
    megosztom másokkal is hogy nézzék meg:)
  • Calver
    #5
    inkább holmi idióták teljesen felesleges és értelmetlen hozzászólásai az érdekesek. ha beugatási kényszered van, itt kiélheted.

    mellesleg baromi jó film, egyszer még tvben láttam, már kicsit homályosan emlékszem rá... és bár megvan itthon is, az újranézést nagy mértékben gátolja hogy könnyed 3 óra hosszú...
  • Dying Soul
    #6
    Nagyon nagy film.
  • B0B0
    #7
    Ja, értem! Ha egy film nem új, akkor nem is érdemel figyelmet. Ésszserű hozzáállás
  • CattiBrie
    #8
    Csingiling!?
    Vagy hogy hívták :)
  • dav
    #9
    Csengettyű úr, ha jól emlékszem
  • VinylToy #10
    Csengettyű :D

    De nem rossz a hangutánzó név használat sem :D
  • Me0w
    #11
    Csengettyu ur volt a magyar forditasban. En akkor bogtem el magam mint egy keteves gyerek mikor Coffeyt viszik kivegezni, es kozben arrol a csodaorszagrol beszel, ahova Csengettyu ur kerult... nalam benen van minden idok legjobb 10 filmjeben. Lehet, hogy a tortenet elso olvasatra furcsanak tunhet, de mindenki inkabb nezze meg, mert ezt a filmet kar kihagyni.
  • ajem kisa
    #12
    Én nem nagyon tudok a seggemen maradni egy film alatt, tul sok a mellékes, a nézőhöz szóló "üzenet", de ez a film, mikor hozzámkerült, annyira lekötött... Nálam is az első 10-ben van!
  • Brankley
    #13
    Elég nagy a film! Szerintem nem baj, hogy most nyitott topikot neki. Olyan kb, mintha a Forrest Gumpnak most nyitna valaki... Úgyanúgy sokan szeretik!
  • motyodlee
    #14
    Nekem is tetszett a film :D
  • akyyy
    #15
    én még régen hbon láttam, csak félgi figyeltem, de egyre jobban lekötött... kár h nem adják le vmmikor megint...
  • akyyy
    #16
    csingiling a kutyák s macskákba vót:D
  • Kmarha
    #17
    Most komolyan.. csak, egy ember jöjjön ide, akinek ez a film nem tetszett, aki utálja. Akkor én örökre csalódom az emberiségben (izlések és pofonok ide vagy oda, de akkor is)
  • bcs78
    #18
    A 2. képen látható füstölős jelenet eléggé durva volt.
  • Brolly
    #19
    Eszméletlen jó volt a film, volt benne 2 idegesítő ember, nem emléxem hogy kik azok mert már rég láttam, de az óriást meg annyira sajnáltam, ha lehetett volna 2 vége a filmnek, akkor az egyikben túlélte volna ha rajtam múlik, de így is jó vége volt, meg persze az egész film király.
  • gordon 24
    #20
    Ez egy nagyon nagy film.. Tom Hankset nagyon birom. Jó a történet jó minden ..
  • akyyy
    #21
    hidd el, előbb utobb bejön egy ember aki azt írja majd h nem teccik neki, de olyan szinten elkezdi fikázni, hogy elemgy vele 100 komment:D
  • Aspyrin
    #22
    Nálam az egyik kedvenc, igaz elég rég láttam már.
  • whiskeyman
    #23
    Még nem láttam, de ha már ilyen sokan írják, hogy jó film, akkor letöltöm.
    5 óra múlva le is jön BH-ról
  • Aspyrin
    #24
    Ha szereted a mély benyomást keltő filmeket akkor erősen ajánlom.
  • SötétBarom
    #25


    one of da best.
  • SötétBarom
    #26
    De vigyázz, ha kemény gyerek vagy nem mond majd el senkinek, hogy sírtál rajta
  • CattiBrie
    #27
    hát hja.. olyan 7 éve láttam (egyszer)
  • Me0w
    #28
    Ez nem kemenyseg kerdese, vannak akiket megerint a tortenet, van akik szamara 'csak' lebilincselo ;)
  • Bammy
    #29
    Én 1 éve láttam kb de nagyon megfogott a film. Tom hanks pedig egy nagyon jó színész...viszont vele kapcsolatban van egy kérdésem amiről azthitem mindenhol viták folynak. Szal tom hanks meleg, or not?
  • Aspyrin
    #30
    Off:
    Hanks 1988 óta Rita Wilson színésznő férje. Az Önkéntesek című film forgatása közben találkoztak. Két közös gyermekük van. Wilson vitte Hankst a görög ortodox egyházba.

    Tom Hanks előzőleg Samantha Lewes színésznő férje volt 1978 és 1985 között. (Samatha Lews csontrákban hunyt el 2002-ben. Ebből a házasságból is két gyermek született, az egyikük Colin Hanks színész.


    Döntsd el :)
  • Pheaper
    #31
    az igaz hogy nagyon megható film rendesen sziven ütőtt :)
  • gordon 24
    #32
    Nem az.. Ez a hir azért terjedt el mert eljátszott egy melegekről szoló filmet. Ha jól tom a Philadelphiát. Ezért hiszi sok ember de ez nem igy van.. Ő csak egy szinész és férj.
  • Casillas
    #33
    nálam is top10
  • armageddon666
    #34
    Kedvenc filmjeim Ez és Forest Gump :) ezek ilyen többször megnézhetőek... Mert okés hogy szeretem az Alient meg a SW-t de valahogy azokat nemtudnám megnézni megint :S
  • zaki
    #35
    Nekem is nagy kedvencem a film... :)

    Viszont az döbbenetes, hogy nem lehet megvenni DVD-n Magyarországon...
  • gyuri12
    #36
    honnan lehet letölteni? anyámék nem engedik megnézni,és titokban letudnám tölteni:D csak részleteket láttam belőle,és nagyon tetszett! légyszi mond el!!
  • Landren
    #38
    OFF

    Kedves Calver! Tudod kid az idióta, de ebbe most ne menjünk bele...
    Ha a szellemi képességed lehetővé tette volna, és kicsit figyelmesebben elolvasod Pheaper #4 üzenetét amiben válaszolt az én NEKI írt üzenetemre, akkor rájöhettél volna, hogy még véletlenül sem beszólási szándékkal írtam, mindösszesen egy megjegyzést tettem egy olyan embernek, akivel egyébként is szoktam beszélgetni. Tehát itt kettőnk közül csak neked van beugatási kényszered, mert ha itt valakinek joga lett volna hozzá, hogy leszólja a beírásomat az Pheaper és még véletlenül sem te. Én nem ismertem az általad belinkelt oldalt, de te igen, mint kiderült nem véletlenül, biztos sűrűn látogatod.
  • Pheaper
    #40
    igazad van ! én nem is úgy fogtam fel hogy leszólást !!
    ugy hogy ne legyen vita thx :)
  • Landren
    #41
    Egyébként tényleg jó film...
  • Pheaper
    #42
    torrentoldal meghivóval lehet csak belépni :)