197
  • wanek
    #1
    Szerencsére.
  • zemy
    #2
    Az index egy nagyon alapos cikket rakott össze ezzel kapcsolatban: http://index.hu/tech/tudomany/gmo200/ érdemes elolvasni. Az egyik kedvencem a cikkből:
    "Darvas Béla akadémikus, az MTA Növényvédelmi Kutatóintézetének ökotoxikológusa és munkatársai több kísérletben is vizsgálták (volna) a MON810-ben termelődő Bt-toxin környezeti hatásait.......Darvas és kutatótársai a MON810-es fajtacsoporttal kapcsolatos kísérletei végül azért maradtak abba, mert a fajtatulajdonos számára kedvezőtlen megállapításaik miatt nem kaptak több vetőmagot a Monsantótól."
    Akkor most ki írt nyílt levelet az MTA-ból, ő ugyanis biztos nem
  • AranyKéz
    #3
    Nah igen. Aztán te leszel az első aki sír hogyha megzabálják a kártevők a kukoricát, és se kaja, se munka a termelőknek.
  • BCs design
    #4
    miről beszélsz ? azér sírnak így is mert tul termelés van
  • Darth Sith
    #5
    "A módosítás annak ellenére született meg, hogy a Magyar Tudományos Akadémia nyílt levélben kérte a képviselőket egy liberálisabb állásfoglalás mellett, mondván, hogy ezzel egyrészről a gazdák szabadságát korlátozzák a növénytermesztési technológia kiválasztásában, másrészről pedig figyelmen kívül hagyják a tudományos kutatási eredmények sokaságát és gátat szabnak a magyar bioenergia termelés versenyképességének."
    politikusok értenek hozzá? azt szavazzák meg aki többet fizet...
  • BCs design
    #6
    és emiatt alacsonyak az árak plusz beengedik a külföldi szarokat
  • Yfel
    #7
    Úgy látom a magyar parlamentben azért még maradt egy kis szellemi tőke :o)

    Kifejezetten örülök a döntésnek... már csak a világ többi részén kellene ugyanezt bevezetni... legalábbis az élelmiszerekbe szánt termékekre vonatkoztatva.

    Y
  • Epikurosz
    #8
    "A "GM-mentes" termékek jól mutatnak az európai élelmiszer piacon, azonban teljesen figyelmen kívül hagyják a másik fontos irányzatot, ami a mezőgazdaság jelenlegi, jó indulattal is csak stagnálónak nevezhető helyzetében mentőöv lehetne a küszködő gazdáknak. "

    Ez egy nagy hülyeség. Sima kukoricából is túltermelés van, mint sok más egyébből, teljesen felesleges génmanipulációval fokozni a terméseket. Minek? Hogy hőerőművekben elégessék?
  • Epikurosz
    #9
    A génsebészet pedig ne a növényeket piszkálja, nagyobb profitot remélve, hanem inkább az emberi, főleg örökletes betegségeket próbálják meggyógyítani.
  • lrichard
    #10
    Az a baj a GM élelmiszerekkel, hogy szinte semmilyen információnk nincs a az egészségre gyakorolt hatásáról. Majd 10-20 év múlva kiderül. ;)
    Örökletes betegségeket max ivarsejt állapotban lehetne gyógyítani, azokat piszkálni meg röviden foglmazva etikátlan.
    Jó dolognak tartom a GM élelmiszerek termesztését, de nem itt az EU-ban, meg USÁ-ban, ahol amúgy is jólét van. A világ elmaradottabb részein lenne rá szükség, azokat a területeket kellene 1: fejleszteni, 2: élelmiszerrel ellátni.

    1-2 érdekesség:
    Spanyolországban csak és kizárólag GM növényeket termelnek.
    Az ipar eddig kb 2 millió molekulát szintetizált, 20000-ről tudjuk, hogy van hatása az egészségre, 2000-ről tudjuk, hogy káros.
  • John Wayne #11
    A GMO szerintem orosz rulett Istennel. Senkinek még gőze sincs a hosszú távú hatásokról. És nincs valós gazdasági indoka, így is szenvedünk a túltermeléstöl. És micsoda nonszensz az, hogy az EUnak meg kell nyitnia a piacait a GMOs árúk előtt az itt élők akarata ellenére? Érdekes végiggondolni, mi lehet a valódi cél emögött a GMO téma mögött.
  • FtranX
    #12
    Én nem értek a biológiához, csak olvasom a cikkeket, hogy sokan tiltakoznak a GMO élelmiszerek ellen, de még nem láttam egyetlen részletes magyarázatot sem arra, hogy miért is lehet egy ilyen növény ránk (nem a környező növényvilágára) nézve káros. Vagy ha termelődhetnek káros anyagok egyes módosított fajtákban, akkor ezeket miért nem lehet kiszűrni.
  • ReTeK
    #13
    "Hogy hőerőművekben elégessék?" - miért ne ?
    arra pont jó lehet de hogy az élelmiszert és az emberi géneket módosítsák na azt inkább nem
  • FtranX
    #14
    folytatva: mert nekem úgy tűnik, hogy akik gyanakvóak a GMO ellen, azok teljesen elutasaítják azt. Nem úgy vélekednek, hogy: haladjunk a korral, mégha óvatosnak is kell lennünk.
  • Tetsuo
    #15
    Pl olvasd el a #2-ben említett cikket, majd nézz meg néhány specifikus weboldalt, asszem legutóbb a www.tudatosvasarlo.hu-n olvastam az általad hiányolt komplex érveket..
  • Sliders
    #16
    Remélem Magyarországon sohasem lehet ilyen szart vásárolni. Ez az egész kész vicc. Hát igen az jár jól aki maga megtermeli a szükséges ételt.
    ez a génmanipulálás egy kész vicc, bassza meg az EU.
  • FtranX
    #17
    megtaláltam az indexes cikket:

    http://index.hu/tech/tudomany/gmo200/?print

    Érdekes, de még majd keresgélek.

    Eddig ez a vélemény a legszimpatikusabb:
    "Gráf József agárminiszter is felszólalt a mezőgazdasági bizottság által szervezett nyílt napon. A miniszter szerint "nem dughatjuk homokba a fejünket, és nem tarthatjuk eredendő rossznak a génmódosítás használatát"."

  • wanek
    #18
    Én a természetes kiválasztódásban/fejlődésben jobban hiszek. Ezeket a mesterséges szarokokat meg egyék meg azok, akik kitalálták.
  • lee56
    #19
    "egy nem túl biztató üzenet a potenciális befektetők, a technológiai cégek felé, ami egyben a magyar biotechnológiai fejlesztések versenyképességét is alááshatja."

    Ez is furcsa, mi köze a kutatás/fejlesztés-nek, ahhoz hogy mi kerül a piacra?
    Attól hogy nem kérünk belőle mindennap, mintákat, labori szinten még lehetne vizsgálgatni, vagy rosszullátom?

    Amugy szerintem is jó ötlet, hogy leszavazták, tanuljunk csak más hibáiból, és majd ha érett lesz a technika, és kiderülnek a mellékhatások, és átdolgozzák a dolgot, akkor belecsaphatunk a lecsóba.

    Bár azt sem ellenezném, ha kidolgozott rendszer lenne, mindenhol lehetne választani, megbizható áruk között, amiken fel van tüntetve hogy GM-t vagy hagyományos "bio", és az a bio is legyen leellenőrizve, termesztési módszerek, növényi alapu permetszerek, biokomposzt stb.
  • cateran
    #20
    "Én a természetes kiválasztódásban/fejlődésben jobban hiszek."
    Az életben ne egyél többet gyümölcsöt vagy zöldséget! Sac/kb Néhány száz éve nemesítik/keresztezik ezeket, vagyis már régesrég nem természetes úton fejlődnek.........
  • Berber
    #21
    A génmódosítással én is egyetértek, de.... és itt a de. Amíg azt hittem, hogy ebből nem lehet semmi probléma hittem benne, csakhogy olvasom, a rezisztenssé alakított fajok bizonyos toxinokkal védekeznek, amik étkezési termék esetén bejuthatnak a szervezetbe, ismeretlen hatást fejtve ki. ( Ujabb DDT? ) Nem szabad nagy bambán hurrázni és később pofára esve figyelni mit rontottunk el. Továbbra is jó dolog a GM, de kérem rendesen körülnézni! Az országgyűlés meg L.O.L. ! Soha nem volt ilyen dilettáns, hozzá nem értő vezetésünk!
  • metaljesus
    #22
    "Ez is furcsa, mi köze a kutatás/fejlesztés-nek, ahhoz hogy mi kerül a piacra?
    Attól hogy nem kérünk belőle mindennap, mintákat, labori szinten még lehetne vizsgálgatni, vagy rosszullátom?"

    ha nincs valami iránt piaci kereslet, akkor a kutatás-fejlesztést semmi nem fogja ösztönözni, hogy több pénzt fektessenek be, és minden marad a régiben.

    egyébként attól hogy sokan nem ennének gm cuccokat, az ipar még tudná hasznosítani. és itt nem csak a kukoricára gondolok, hanem például az energiafűre. ha mindig csak megvesszük amit máshol már kitaláltak, akkor lemaradunk versenyképességben, úgyhogy igenis jól jönne itthon az a biotechnológiai ipar. az már más kérdés, hogy amit itthon kitalálnak/felfedeznek, abból csak nagyon ritkán lesz üzleti siker.
  • Ronny
    #23
    nehogy már pár tetves befektető érdekeben mérgezzék meg magukat az emberek. Ez az egész téma undoritó, kb. egy szinten van a bevándorlás és a török eu csatlakozás témájával. A többség határozottan elutasítja, de a nagy demokraták akkor is érvényesítik az akaratukat.
  • Munkas
    #24
    Úgy látom ez a kérdés olyan mint az atomenergia alkalmazásáé. Annyi „szakértő” van, akik a végletekig biztosak benne, hogy káros. Csak az a baj ezen emberek nagy részének fogalma sincs a dologról.
    Sajna a politikusok is ide tartoznak, hiszen szinte kizárólag jogászok és bölcsészek, ill. populisták, ha látják, hogy a média odaáll valami mellé akkor ők is ezt teszik.
    Annak idején sokan ellenezték az atomerőműveket, aztán felnőtt egy generáció akik már tanultak a fizika ezen fejezeteiből is, és megfordult a közhangulat, de akkorra már késő volt. Megépítettük a sok (jóval drágábban termelő) gáz és szénerőműveket, politikai okokból kiszálltunk Szlovák-Magyar vízerőműből is, és most sírunk hogy drága az energia.
    Szerintem ez is egy ilyen út lesz. Most is azok ütik az asztalt, akiknél a biológia oktatás jó esetben a papucsállatkákig tartott, de a szubcelluláris folyamatokról fogalmuk sincs.
    Az meg ugye nem várható el mindenkitől, hogy lektorált folyóiratokból is merítsen információkat, a média meg a sajtószabadságra hivatkozva úgy hülyíti az emberek nagyobbik részét ahogy akarja, hiszen nálunk e téren sem a tényközlés a lényeg, hanem a szájbarágás.
  • wanek
    #25
    Az teljesen más kategória!
  • Epikurosz
    #26
    Én ezt nem hasonlítanám az atomerőművekhez.
    Nem csak dilettáns emberek bírálják a GM technológia agyatlan alkalmazását: most nem jut eszembe a neve, de dolgozott aszem skóciában egy hazánkfia, sok dokgtori címmel, őt kirugta a cége, mert ellene szólt a GM-nek. Pedig ő ebben élte le az életét.

    Gráf minisztert ide beidézni, hát mindjárt seggre esem az ilyen érvektől. Az egész jelenlegi kormány pancser, sőt, annál is rosszabb.

    A GM-re meg persze, hogy szükség van, senki nem állította ennek ellenkezőjét, DE ÉSSZEL!

    Mondok egy példát: most azzal szarakodnak a "tudósok", hogy olyan pld. kukoricafajtát csináljanak, amely ellenáll a - hasamra ütök - lepkemolynak. A technika az, hogy a rovarirtót ezután nem permetezik, amit ugye le lehetettt mosni, hanem a növény maga termeli, benen a húsában, amit surolókefével sem tudsz már onnan levakarni. Pfúj!

    Én a GM szerepét nem ilyen töketlenségben látom, hanem például abban, - és ez az igazi GM! - hogy nagyobbak lesznek a búzaszemek, a kukoricaszemek, a banánban több lesz a fehérje, lesz tejcukormentes tej, stb. stb. Szóval, ezek érdekes dolgok, és sok minden hasznos cuccot lehetne gyártani, de ehhez kellene némi intelligencia is, nem elég a hűbelebalázs stílus, hogy most akkor én vagyok a nagy génsebész, és akkor neki a szikével mindennek, vágjuk, mint Szalai a szappant.
  • Szefmester
    #27
    az a baj hogy a GM ben az is benne van hogy egy adott fajta növény gyorsabban beérjen, többet teremjen, vagy még pár dolog. Nem az a legfontosabb része -szeintem- hogy mindenféle rezisztenciát fejlesszenek ki a kártevőkkel szemben.

    A növények nemesítése pdig ugyanez, csak lassabban.. ha a GM-esek is belassítanának egy kicsit és az embereknek is jobban elmagyaráznák a témát akkor minden ok lenne
  • marcio mela
    #28
    Lehet tévedek de arra se technika =>se jogi alap.
  • Epikurosz
    #29
    Oksi, de akkor mondok másik ötletet: csináljanak olyan növényeket, sőt, tőlem akár baziagy algákat, amelyek emgkötik a légköri szén-mono/di-oxidot, vagy egyéb mérges gázokat. Ilyenekre való a GM, nem szerencsétlen rovarok nyakló nélküli irtására. Vagy, ha már mindenképp rovarokat akarnak irtani, akkor irtsák a szúnyogokat, tessék. A hernyókat szeretem.
  • Munkas
    #30
    Talán kicsit félreérthető voltam: „Úgy látom ez a kérdés olyan mint az atomenergia alkalmazásáé.” alatt azt értettem, hogy néhány előttem szóló csak úgy érzelmi alapon eldöntötte magában a kérdést, és ezt hangoztatja érvként.
    Az igazi szakértőket nem bírálom, különösen, hogy e területen én is igen tájékozatlan vagyok. Azt azonban igen, hogy a megélhetési újságírók szinte kizárólag a technológiai hátrányait elemző eredményeket ismertetik és magyarázgatják, a többit azt elintézik annyival, hogy nyilván van előnye is, de az csak a pénz miatt van.
    Nyilván lehet a hagyományos technológiával is etetni az embereket és ellátni a gazdaságot, csak többe kerül. De az emberek többségnek csak addig tart a lelkesedése (és hozzáértése), amíg nem az ő pénzéről van szó.
    Lehet venni „bio” tejet is (igaz háromszor annyiért, mint a hagyományos „iparit”) és biztos ki tudnák elégíteni vele a teljes piacot is. De azért kíváncsi lennék, hogy az alant szólók közül ki veszi azt rendszeresen. Pedig a hagyományosba belekerülhetnek a műtrágyák, növényvédőszerek, oltóanyagok, a tápok adalékanyagai (hormonok, növekedést segítő fehérjék stb.)
  • marcio mela
    #31
    Persze mennyivel jobb egy nagy területet beteríteni drága pénzen méreggel.Az legalább megöli a méheket is.A méhészek meg csak megrántják a vállukat.
    Az a méreg azt a rovart öli meg ami megrágja a növényt.És külömben is egyik-másik műsorban kibeszélték miért nem veszélyes ez a növén arra aki megeszi de ennek most nem olvasok utánna.

    És ha nemesítenek egy növényt akkor 10-20 évig vizsgálják amíg bevezetik?Tényleg vannak növények amikben kifejlődik a védelem génmaipuláció nélkül természetes útpn.Jó étványat a gyilkosgalócához.Az USA-ban erősebb a fogyasztóvédelem és nem hallani arról,hogy bajok vannak a GM növényekkel.
  • marcio mela
    #32
    És ha nemesítenek egy növényt akkor 10-20 évig vizsgálják amíg bevezetik?Tényleg vannak növények amikben kifejlődik a védelem génmaipuláció nélkül természetes úton.Hát jó étványat a gyilkosgalócához.Az USA-ban erősebb a fogyasztóvédelem és nem hallani arról,hogy bajok vannak a GM növényekkel.
  • uniu
    #33
    Vagy olyan novenyeket amibol nagyobb hatasfokkal lehet bioetanolt eloallitani... ez azert jo lenne itt nalunk Mo.-n.
  • marcio mela
    #34
    Epikurosz!A #31. hozzászólás 2. része nem neked szolt.Vedd úgy mitha ott se lenne.
  • uniu
    #35
    Abban igaza van, hogy honnan tudjuk, hogy a GM-es kukorica "osztalyidegenebb-e" az europai gyomornak, mint mondjuk az avokado, vagy mas egzotikus(nem europai) gyumolcs. Ha jol emlexem, Kolumbuszek megjartak annak idejen ezt az ananasszal is. Ugyanis akkor talalkozott elore europai gyomor ilyen gyumolcsel, es volt nagy hasmenes, rosszullet :)
    Azt viszont elfogadom, hogy az a GM noveny ami merget allit elo a bogaraknak, azt nem jo 5let megenni embereknek sem.
  • ReTeK
    #36
    mennyivel jobb a GURT és egyébb gazdákat megsarcoló technikák ?
    gm klikk
  • marcio mela
    #37
    A GMO szerintem orosz rulett Istennel.

    Na a vallást ne kererjük bele.A katolikus egyház megölte Giordano Bruno-t gondolataiért;halálra ítélték azokat az anyákat akik fájdalomcsillapítással szültek és azokat akik ebben segítettek;tiltotta a himlő elleni oltást stb.

    Tulajdonképpen isten nem is nyilatkozott meg.Bár úgy emlékszem annak idején Gyimóthy Géza istennel beszélte meg legy-e miniszter de lehet rosszul emlékszem.De akár meglehetne kérdezni a vélményét.

    Érdekes végiggondolni, mi lehet a valódi cél emögött a GMO téma mögött.

    Gazdaságosság?Kevesebb növényvédőszer?Kevesebb takarmány?Tápanyagokban és nyomelemekben gazdagabb élelmiszerek?Tovább is van mondjam még?
  • wanek
    #38
    "Az USA-ban erősebb a fogyasztóvédelem és nem hallani arról,hogy bajok vannak a GM növényekkel." - ez szépen hangzik, de korántsincs így. Ott a multiknak sokkal nagyobb az érdekérvényesítő ereje, mint máshol.
  • marcio mela
    #39
    Hirtelen nem tudom hol (talán a Mindentudás egyetemén) ezt elmagarázták.Most nem akarom megint megnézni.Ezek a mérgek nem veszélyesek.Vagyis egy konkrét pédán magyarázták el egy adott faj GM változata miért nem mérgezi meg az embert aki elfogyasztja.
    Mindentudás Egyeteme keresés eredménye GM-re
  • marcio mela
    #40
    Ha rákárdeznél,hogy milyen tapasztalatokat gyűjtöttem az USA ban akkor lesütött szemekkel bevallanám semmit,sose jártam ott de onnan óriási perekről olvasni újságokban amikor nagy autógyártót perelnek be női dolgozók és nyernek nálunk meg a Suzukiból kilépők nem mernek nyilatkozni a sajtónak.A bíróságokk akkora oénzbírságot szabnak ki amit nálunk forintban se.